Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

1977. december 25. KELET-MAGYARORSZAG 3 II kívánságok fedezete □ z előterjesztést elfogadom. Kelle­mes ünnepeket, eredményekben gazdag új esztendőt kívánok! A minap megyénk parlamentjének, a megyei tanács ülésének felszólalói zárták e sza­vakkal mondandóikat. Szabolcs-Szatmár megye 600 ezer lakóját képviselő tanács­tagok ajkáról hangzottak a kívánságok. Kívánságok? Nem. Ezek ma nem csak kívánságok. A nagy ülésterem cirádás fa­lai között hasonló szavak 40—50 évvel ez­előtt is visszhangzottak. Azok, akkor ke­netteljes, igaztalan kívánságok voltak. A város széli munkástelepeken, a cselédlaká­sokban nem volt érvényük. A mostani kí­vánság Tiszadobtól Magosligetig, Vállajtól Záhonyig, az egész megyében igaz és ér­vényes. „Kellemes ünnepeket” — az egész ülés alatt refrénként csengett fülemben. No­teszlapomon számok sörakoznak. Ilyeneket írhattam fel az 1977-es esztendőről: az ipar termelési értékének növekedése — jó­val meghaladva a tervezett ütemet — 14—15 százalék között alakult. Az építőipar ter­melési értéke 11 százalékkal emelkedik, teljes egészében a munkatermelékenység fokozásából. A mezőgazdaság a tervezett 4,5—5 százalékkal szemben mintegy 10 szá­zalékos termésnövekedést ér el. A lakos­ság készpénzbevétele 16 százalékkal lesz magasabb, mint 1966-ban. A kiskereske­delmi áruforgalom 12 százalékkal emelke­dik. Bennem e száraznak tűnő számadatok adnak valós tartalmat a jókívánságoknak. Nincs „röntgenszemem” — tegnap este a falakon nem láthattam át — így nem tu­dom, mennyivel több ajándék fölött gyúj­tottak csillagszórót, mint egy évvel ezelőtt, de hogy az idén többre futotta, ezt biz­tosan tudom. Tudom, mert* többet termel­tünk, többet építettünk, több lett a kerese­tünk, tehát többet is vásárolhattunk. Az, hogy az idén kellemes lett a karácso­nyunk, nem az ezüst- és aranyvasárnapon dőlt el. Akkor már csak a „mit vásárol­junk” lehetett kérdéses, abból, ami január elsejétől gyűlt össze mindennapos munkánk nyomán. Jegyzetfüzetemben számok sorakoznak. Az egyik csoport az 1977. évet reprezentál­ja, a másik 1978-ra mutató. A tanácsülésen az utóbbiról beszéltek, vitatkoztak többet. Milliárdok sorakoznak a bevétel és a ki­adás mérlegében. Lakás, iskola, bölcsőde, kórház, vízmű, mind-mind százmilliókat emészt és vissza a tanácsok „zsebébe” fo­rintokat egy sem ad. Sőt, a megépült in­tézmények működtetése újabb összegeket kíván. Tudom, hogy a sok szám fárasztó, bizonyításként mégis hadd idézzek néhány adatot: egészségügyre, szociális feladatok­ra a jövő esztendőben 654 milliót költenek megyénkben a tanácsok. Ez 15 százalékkal több, mint a múlt évi összeg. Az oktatás, a közművelődés egymilliárdnál is nagyobb összeggel gazdálkodik. A két ágazat együtt a költségvetés összes kiadásának 72,6 szá­zalékát kapja. Nem véletlenül mondta el az egyik felszólaló: „Örömmel szavazom meg a jövő évi költségvetést, mert látom annak embercentrikusságát. Az egészet át­hatja a lakosságról való gondoskodás.” O ondoskodás. Ezt a szót kétszer is aláhúztam jegyzetfüzetemben. Gaz­dálkodni lehetne másként is: kór­házak, iskolák helyett keveseket szolgáló létesítményeket építeni, de a mi rendsze­rünkkel ez ellentétes lenne. A gondosko­dás szót nem csak ezért húztam alá. Még szép számmal vannak olyanok, akik a gon­doskodást az államtól, az államot vezető kormánytól várják. Mintha csupán az or­szág vezetőinek elhatározásától függne, mire mennyit költünk, vagy csupán a pénzjegynyomdán múlna. Volt már nekünk annyi pénzünk, hogy a számát sem tudtuk, mégsem volt kellemes karácsonyunk. Gondoskodni: iskolát, utat, kórházat építeni, orvosoknak, tanároknak fizetést adni csak abból lehet, amit megtermelünk. A tanácsülésen szóba került, világosan meghatározták, miből és hogyan állíthat­juk elő az 1978. évi költségvetéshez szük­séges milliárdokat. A felszólalók többször is idézték, hivatkoztak a megyei pártbi­zottság legutóbbi ülésére, ahol meghatároz­ták a jövő évi gazdasági feladatok irány­elveit. A tanácstagok nagy felelősséggel szóltak a teendőkről. Elmondták: nálunk, Szabolcsban gyorsabb ütemben kell növel­ni az ipari termelést, emelni a mezőgaz­daságban a hozamokat, hogy közelebb ke­rüljünk az előttünk járókhoz, rászolgáljunk arra a segítségre, amit az utóbbi években iparosításban, állami támogatásban kap­tunk. egyénk ipara és mezőgazdasága I . , I mennyiségi fejlődésével többé-ke- UaJ vésbé elégedettek lehetünk. Az el­múlt évek fejlődési szakasza az extenzív jelzőt kapta. Tovább ez az út már Sza­bolcsban sem járható. Az 1978-as eszten­dő a minőségi termelés éve kell, hogy le­gyen. Olyan árura van szükség, amely min­den piacon eladható. Nagyon közeli még az idei almatermesztésünkből meríthető példa, amely nemcsak örömet, hanem gon­dot is hozott jócskán, örülhettünk, mert képesek vagyunk 20—25 ezer vagonnal töb­bet termelni, mint néhány évvel ezelőtt, de súlyos gondot okozott, hogy a termés jelentős hányada minőségileg nem felelt meg a piac kívánalmainak. Számtalanszor hangzott el az ülésen ez a szó: tervszerűség. Sajnos tapasztalható volt még ebben az évben is, hogy egy-egy beruházáshoz úgy kezdtek hozzá, mintha nem is lenne terv. Az egyik nagyközség­ben emiatt az iskola építése messze meg­haladja az előirányzott költséget. Mivel nem a terv szerinti helyre építették, sok­kal magasabb lett a szanálási, a közműve- sítési költség. Most újabb összegekért ki­lincselnek. Ha az eredeti terv szerint épít­keznek — kevesebb költséggel —, már áll­hatna az iskola. Olyan hétköznapi, mindenki számára kézzel fogható dolgok mellett könnyen el­megyünk, hogy azonos körülmények között az egyik termelőszövetkezet 40 mázsa bú­zát termel, a másik csak húszat. Az egyik üzemben éjjel-nappal mennek a drága gé­pek, máshol egy műszakot sem dolgoznak ki becsületesen. Arról beszélünk, hogy 3000 liter alatt ráfizetéses a tejtermelő tehené­szet. Pedig a réteket, legelőket ugyanúgy nem gondozzuk, mint 40—50 évvel ezelőtt, amikor az 1200 liter tejet adó külterjes fajtát legeltettük. essze kalandoztam gondolataimban I Li I a költségvetés számaitól. De lehet-e LLLI másként eredményekben gazdag új esztendőt kívánni? Felépülhet-e másként az utolsó forintig kicentizett lakás és is­kola? Tehetjük színvonalasabbá az okta­tást, kényelmesebbé, korszerűbbé a beteg- ellátást, ha nem dolgozunk fegyelmezetteb­ben, ha a tervek papíron maradnak, ha a ránk bízott összeggel pazarlóan bánunk? Szeretnénk jövőre is hasonló megalapo­zottsággal kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni, mint ahogy most tehetjük. Az óhaj azonban kevés. A cél, a program is­mert. Rajtunk múlik, hogy jövőre milyen gazdag ajándékot tehetünk a karácsonyfa alá. Csikós Balázs TÓTH LÁSZLÓ AZ ÓVATOS, A MEGFONTOLT. NAGY IM­RE A PRECÍZ, AZ ELŐRELÁTÓ. JANVARI A TÖPRENGŐ, A TERVEZŐ. AZOKNAK A CSAPATOKNAK A „KAPITÁNYAI” ŐK, AMELYEK DOBOGÓRA SEGÍTHETIK A MAGYAR ELEK­TROAKUSZTIKAI IPART MOSZKVÁBAN, AZ OLIMPIÁN. A SZELLEMI TRÉNING HÁROM HÓNAPPAL EZELŐTT KEZDŐ­DÖTT. VÉGÜL IS A VEZÉRIGAZGATÓ BIZALMAT SZAVA­ZOTT A NYÍREGYHÁZIAKNAK. Aranyat Moszkvából Nyíregyházi szakemberek „olimpiai reményei" Olyan tv-kommentátor be­rendezést és diszpécserpul­tot gyártanak, amely ebben a műfajban a legtöbbet tudja a világon. Ezerkétszáz beren­dezést készít belőle a BEAG Univerzil Gyára Nyíregyhá­zán. Kői László főmérnök: — Négy évvel ezelőtt fej­lesztették ki a világszínvo­nalú új gyártmányaikat, így a kommentátorrendszert is a központi gyár szakemberei. Izgalmas feladat lesz e na­gyon magas műszaki kép­zettséget igénylő munka. Ilyet még sehol nem gyártottak eddig. Sürget az idő, hiszen 1980 nyarán felharsannak a nyitó ünnepség fanfárjai. S hogy ezt hallja-lássa a világ, a nyíregyháziaktól függ. Há­romszázmillió forint - értékű berendezést kell gyártaniok, alig másfél év alatt. — Jövőre 100, 1979-ben már 200 speciálisan képzett szakmunkás, technikusok, mérnökök dolgoznak a sike­rért. Ennek érdekében felnőtt szakmunkásképzőt szervez­tünk a gyárban. Hamarosan 20—30 szakmunkás utazik Pestre. Ott van az egyetlen prototípus. Tanulmányozzák, gyakorolják a tv-kommentá- torasztal és diszpécserpult szerelését. Gyártásuk nagyon precíz munkát igényel Most a termék gyártható- ságának az előkészítésén fá­radoznak. — Egy teljesen különálló, olyan műhelyt alakítunk ki e célra, ahol azonos klíma mellett, csendben, pormentes körülmények között a legide­álisabb munkafeltételeket biztosítjuk e nagy pontossá­gú műszerek szereléséhez. De meg kell még keresnünk a gyártáshoz szükséges eszkö­zöket, műszereket, szerszá­mokat is. — Ez azért nehéz, mert jANVÁRI LÁSZLÓ SZEMBEN: NAGY IMRE itt nem szabad „csúszni”. Az olimpia nem vár! Az új gyártóeszközöket, műszereket, szerszámokat Nagy Imre „álmodta” meg. Megvalósításra várnak. — Ezeknek a kezelésére meg kell tanítani a munká­sokat — mondja a villamos- mérnök. — Kétszáznegyven közül válogatjuk ki a legjobb negyven szakmunkást, ők az új műhelyben dolgoznak a „világtól” elzárva. Szinte teljesen új életrend kialakítását igényli Jánvári Lacitól, Nagy Imrétől és Tóth Lacitól az olimpiai ké­szülődés. — Valóban így van. Októ­ber elsejétől tanulmányozzuk a megépítendő rendszer do­kumentációs anyagait. Ez sokszáz rajz, anyagjegyzék. Reméljük, minden menet­rend szerint történik, s akkor 1978 első két hónapjában el­készül a moszkvai olimpián működő kommentátorrend­szer első prototípusa. Ezt 1978 elején adják át próba- üzemelésre a Magyar Televí­ziónak a nyíregyháziak. Hadd „nyúzzák”, üzemeltes­sék éjszaka-nappal. Terheljék maximálisan. Itthon vizsgál­ják, mit bír ki, mennyire biz­tonságos. Ha minden rend­ben, megkezdik a sorozat- gyártását Nyíregyházán. 1980 nyara, Moszkva. Egy kattintás a tv-készüléken, s megjelenik a képernyőn az Intervízió ismert emblémája és felhangzik a szignál. — Ez a pillanat lesz szá­munkra a legizgalmasabb — vallják a gyártmány olimpiai előkészítői bizottságának „csapatkapitányai”. — Kétsze­resen izgulunk majd; a ver­senyeken és a berendezések működéséért. Szeretnénk el­nyerni az első magyar arany­érmet. Farkas Kálmán TÓTH LÁSZLÓ ilyet még nem csináltunk. Gyakorlati tapasztalatok nem állnak rendelkezésünkre. S E lment. Szólt érte a ha­rang. Emlékszem, hósapkát viseltek akkor is, 1968 telén Jármiban a házak. Az öreg a birkapörkölt zaftját mártogatta kenyérrel. De nem ezzel, mással hívta fel magára a figyelmet. A zárszámadáson az első sorba ült le. Galambősz fejét félrebillentve úgy hallgatta a beszámolót, mint hívő az igét. Mindkét térdén foltos volt a nadrág. A nyűtt, fakó­szürke anyagból virítottak a sárga foltok. Már a nyíri vinkót ittuk, amikor magyarázta: — Nem baj az, ha foltos, csak tiszta legyen. Az én tehetségemből most még er­re Síik. Hangos volt körülöttünk az élet. Ki-bejártak az emberek, de engem ott fogott a kecs­kelábú asztal sarkán Markos József csendes beszéde. — Ebből a pénzből — mondta —, amit most kap­tam, kifizetem a ház utolsó részletét, és félreteszünk va­lamit a legkisebb gyermek lakodalmára. Nagy dolog ez. Hatvanhat éves vagyok, és nem volt házam. Most van. Cselédember volt világ életében, földesurak, gazdák szolgája, és csak 58 éves ko­rára derült ki, mégsem cse­lédsorsra született. — Kilenc gyerekkel áldott, vagy talán vert engem a sors. Ötöt a feleségem, meg én be­csülettel felneveltünk. De jól tettem, hogy hajlottam a szóra. Amikor a tsz-t szer­vezték, engem is hívtak, lépjél be, Jóska. Akkor már ötödik éve harangoztam, ha­rangozó voltam, és tartottak volna vissza a harangkötél mellett olyan ígérettel, hogy az nyugdíjas állás. Ha nincs akkor a jobbik eszem, nem is tudom, ma mi van. Egy biztos, a házat, a ház árát, míg élek, sohasem harangoz­tam volna össze. Fogatos volt az öreg. De nem úgy mondta, hogy a tsz lovai, a tsz szekere, hanem úgy, a lovaim, a szekerem. — Megbecsülnek. Amíg bí­rom, tartom a gyeplőt, amíg tudok, dolgozom. ★ Téblábolunk a Dózsa György út 41. szám alatt. Az a ház, amelyet Markos József vett, és 10 éve fizette ki az utolsó részletet, már nagyon megváltozott. Az udvaron gyümölcsös­ládák piramisa tornyosul, és a konyhában egy fiatalasz. szony ládákat szegei. A kis szobában az asztalon kopott, cilinder zsebóra ketyeg. Józsi bácsié volt. Tíz évvel ezelőtt a zár­számadó közgyűlésen kérte az idős ember, egyszer majd keressem fel a házában. A házban, amelyet már megnagyobbítottak, amely. ben van mosógép, tévé, rá­dió. — A nótaszót szerette — mondja a menye — jó han­gulatú ember volt. És ter­mészetesen dolgozott. Dolgo­zott végig, még utoljára is, éjjeliőrséget vállalt. Három évet késtem a lá­togatással. Hetvenhárom éves volt, szép kort megélt. Ült a tévé előtt is, és nagy öröme lett a családjában. A tsz-irodán mondta a fő­könyvelő-helyettes : — A kislányt kivéve — ő Nyíregyházára ment férjhez — ahány Markos van, mind termelőszövetkezeti tag. Ist­ván november végéig — a 80 százalékban — 27 ezer fo­rintot, a János 31, a József 26, a Lajos 27 ezer forintot keresett. De dolgoznak az asszonyok is, az István fele­sége most gyermekgondozá­sin van, a József felesége be­segít, sok a gyerek, de a Já­nos felesége eddig 26, a Jó­zsefé 14 ezer forintot kere­sett. Azt mondta Markos József 10 évvel ezelőtt: — Aki parasznak született és nem volt földje, százszoro­sán jaj volt annak. Azt mondta most a fő­könyvelőhelyettes : — Amióta megvan a ter­melőszövetkezet, nem volt mérleghiány, mindig jó pénzt fizettünk. Most is jó évet zárunk. ★ Tizenhat unokától hangos alkalmanként a vett, a régi ház. Most az özvegy és Mar­kos János lakja. János-estét tartanak. Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents