Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-22 / 300. szám

4 KELET-MAOYARORSZÁG 1977. december 22. TELEX... Kényes egyensúly A világ nagy olajfogyasztó országaiban a kormányok im­már évek óta nem kis aggo­dalommal tekintenek az OPEC, az olajexportáló or­szágok kartelljének konferen­ciája elé. Az OPEC-miniszte- rek december 20-án kezdődő és a venezuelai Caracasban tartandó . értekezletét mégis kevesebb feszültséggel vár­ták, mint a korábbi évek ha­sonló konferenciáit. Megváltozott frontok A magyarázatot abban le­het megtalálni, hogy az OPEC szervezetén belül a frontok az esztendő folyamán megváltoztak. Az OPEC-álla- mok eddig két nagy csoport­ra oszlottak — mégpedig te­kintet nélkül arra, hogy po­litikailag és társadalmilag milyen irányzatot képvisel­tek. Az első csoporthoz azok az államok tartoztak, ame­lyeket az óriási olajexport mellett a viszonylag alacsony lakosság és a nagyszabású iparosítási tervek hiánya jel­lemzett. Ennek a csoportnak a vezetője Szaud-Arábia volt, legfontosabb tagjai pedig az olajsejkségek. E csoport ér­dekei nem feltétlenül köve­telik meg az árak gyors eme­lését. Számukra sokkal meg­felelőbb a stabil árszint és szükség esetén a termelés csökkenése, hogy értékes olajkészleteik minél tovább tartsanak. Az OPEC-államok második csoportjához azok az orszá­gok tartoztak, amelyek kü­lönböző társadalmi és poli­tikai körülmények között nagyszabású iparosítási ter­vet dolgoztak ki. Ezeknek egy része párhüzám'osah még erőteljes fegyverkezési poli­tikát is folytatott. Ennek a csoportnak az élén a máso­dik legnagyobb közép-keleti termelő és exportőr: Irán ál­lott. A csoport országai szá­mára a nagyszabású beruhá­zási tervek végrehajtása el­engedhetetlenné tette az ár­emelést, miután a beruházá­sokat csak az olajjövedel­mekből lehetett fedezni. A két csoport harca és kompromisszuma fejeződött ki tavaly abban, hogy a szaudiak által vezetett cso­port csak 5 százalékkal emel­te az árakat, míg a többiek tízzel. A második menetben az első csoport még 5 száza­lékkal emelt — míg a töb­biek tartózkodtak az áreme­léstől. így sikerült a két cso­port manőverezése során 10 százalékos szinten tartani 1977 folyamán az olaj ár­emelkedését. Ezeknek a klasszikus fron­toknak a megoszlásában most annyiban következett be vál­tozás, hogy a második cso­port vezetője, Irán (legalább- - is ideiglenesen) „átállt” a másik táborba. A sah Ame­rikában tett látogatása során megígérte, hogy 1978-ra nem igényel áremelést. Ezt de­cember első felében megerő­sítette Jamani, szaudi olaj­miniszter nyilatkozata. A mi­niszter közölte, hogy országa „Iránnal és a sejkségekkel összhangban” a jövő évben nem akarja emelni az olaj árát. Hol ran a határ? A két tábor erőviszonyai az OPEC szervezetén belül ezzel — legalábbis az 1978-as kilátások szempontjából — gyökeresen megváltoztak. Az áremelést követelő tábor el­vesztette vezérét. Legfonto­sabb hangadói (Irak, Algé­ria, és újabban Venezuela) a nemzetközi olajpiacon nem rendelkeznek elég nagy gaz­dasági súllyal ahhoz, _ hogy a legnagyobb exportőrökkel szembeszálljanak. Ezért most Caracasban több esély van az olajárak befagyasztására, mint az előző években. El­képzelhető tehát, hogy az OPEC év végi tanácskozása három esztendő óta első íz­ben nem eredményez áreme­lést. Az exportőr-kartell szer­vezetében végbement válto­zásokkal egyidőben azonban más problémák merültek fel. Ezek a dollár árfolyamzuha­násával kapcsolatosak. A dollár árfolyamesése szándé­kos. az amerikai gazdaság- politika által ösztönzött és manipulált esés. Célja az, hogy a nagy külkereskedel­mi mérleghiánnyal küzdő Egyesült Államok legfonto­sabb tőkés partnereivel, mindenekelőtt Japánnal és az NSZK-val szemben iavít- sa helyzetét a világpiacon. Ennek a küzdelemnek azon­ban van egy mellékhatása, ami rendkívül élesen érinti az OPEC-országokat. Az olaj- exportőrök dollárt kannak az olajért — és ha a dollár ár­folyama esik, akkor ugyan­annyi exportért a világpia­con kevesebb árut tudnak vásárolni. A dollár esése ígv voltaképpen az olaj árának burkolt áresésével egyenér­tékű. A nagy kérdés az, hogy — s nyilvánvalóan ez lesz a döntő vitapont Caracasban —, hol van az a határ, ameddig az OPEC-tagálla- mok elviselik a dollár ár­esését? E pillanatban úgy fest a helyzet: a dollár árfolyam- esése még nem olyan mér­tékű, hogy meg kelljen vál­toztatni a Caracas küszöbén létrejött, árstabilizáló meg­állapodást. E pillanatban úgy tűnik, hogy az OPEC-orszá- gok inkább a termelés csök­kentésének módszeréhez fo­lyamodnak. Ez a kényes egyensúly azonban bármikor felbillenhet. így elképzelhető, hogy ha Caracasban nem is történik áremelés, 1978 dere­kára a dollár esetleges foly­tatódó esése új helyzetet te­remt. —i. —e. MADRID Folytatódnak a lázongások a spanyol börtönökben. Ked­den a valenciai fegyintézet­ben tört ki lázadás, amelyet a segítségül hívott karhatal­mi erők vertek le. Vasárnap a crabancheli börtönben egy kutatás alkalmából nagy mennyiségű fegyvert találtak a cellákban. A bilbaói bör­tönben is volt egy lázadási kísérlet, de ezt a börtönőrök csírájában elfojtották, a se­villai börtönben pedig 150 fogoly tart napok óta éhség- sztrájkot. NEW YORK Mozambik állandó ENSZ- képviselője Kurt Waldheim- nek, a világszervezet főtitká­rának olyan dokumentumo­kat — többek között fényké­peket és egy filmet — nyúj­tott át, amelyek cáfolhatat- lanul bizonyítják, hogy a rhodesiai reguláris haderők barbár támadásokat intéztek Mozambik területén a lakos­ság ellen. HANOI Szerdán zárt ülésen foly­tatta munkáját a vietnami nemzetgyűlés. A parlament az 1978-as költségvetési és népgazdasági tervet vitatja meg. Le Thanh Nghi minisz­terelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke előter­jesztésében hangsúlyozta: á gazdasági munka középpont­jában továbbra is a mező- gazdaság fejlesztése áll, fo­kozott erőfeszítéseket kell tenni az élelmiszerellátás biztosítására, és növelni kell a fogyasztási javak termelé­sét. WASHINGTON Tizenkétezer amerikai tu­dós, mérnök és értelmiségi írta alá azt a nyilatkozatot, amely sürgeti az Egyesült Államokat: kezdeményezze az atomfegyverkezési verseny beszüntetését. BERN A svájci rendőrség azono­sította a kedden elfogott két nyugatnémet terroristát: mint az igazságügyminisztérium közölte Christian Möllerről és Gabriele Kröcher-Tiede- mannról van szó. Mindketten körözött személyek, de nem tagjai a Baader—Meinhof cso­portnak, s így nem szerepel­nek a Schleyer-gyilkosság- gal kapcsolatban kiadott kö­rözési listán. MOSZKVA Moszkvában szerdán dél­előtt megnyílt a Szovjetunió legnagyobb szövetségi köztár­sasága, az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsának év­végi ülésszaka. Az üléssza­kon megtárgyalják, milyen feladatok hárulnak a népi küldöttek szovjetjeire a Szovjetunió új alkotmányá­nak elfogadásából, az SZKP Központi Bizottsága októberi teljes ülésének határozatai­ból. A napirenden szerepel az OSZSZSZK jövő évi nép- gazdasági terve és költségve­tése is. Forró drót Kairó és Jeruzsálem között A Kairóban folyó egyipto­mi—izraeli konferencia ne­gyedik plenáris ülését szer­dáról csütörtökre halasztot­ták, hogy az izraeli delegá­ció vezetője, Aliahu Ben Elias szar találkozni tudjon, a kedd óta Egyiptomban tar­tózkodó Weizman izraeli kül-- ügyminiszterrel. A hivatalos egyiptomi jelentés szerint Weizman, aki érkezése nap­ján Gamazi egyiptomi had­ügyminiszterrel és Szadat el­nökkel is tárgyalt, azért uta­zott Egyiptomba, hogy elő­készítse Begin kormányfő va­sárnapi találkozóját Szadat- tal. Az izraeli Haarec című új­ság Egyiptomban tartózkodó katonai tudósítója szerint a hadügyminiszter a Sinai fél­szigetre vonatkozó részletes „biztonsági tervet” terjesz­tett egyiptomi kollégája, Ga­mazi elé. Eszerint mindkét fél visszavonná az ütköző­övezet mentén állomásozó katonáit és megtiltanának minden katonai jellegű moz­gást a frontvonal közelében. A Haarec úgy tudja, arról is szó van, hogy közvetlen tele­fonkapcsolatot, „forró dró­tot” létesítsenek Jeruzsálem és Kairó között. A New York Times című lap szerdai közlése szerint Carter amerikai elnök és a kormányzat más illetékesei kifogásolták Begin izraeli miniszterelnök Ciszjordá- niára vonatkozó autonómia­tervét, amelyet — vélemé­nyek szerint — Szadat elnök aligha fogad el. A terv, ame­lyet Begin a múlt hét végén ismertetett Washingtonban, önkormányzatot javasol a Jordán nyugati partján és a Gaza-övezetben élő arab és zsidó lakosságnak, de fenn­tartaná az izraeli katonai je­lenlétet és folytatná újabb zsidótelepülések létesítését. Az amerikai kormány kép­viselői a New York-i lap ér­tesülése szerint, arra biztat­ták az izraeli kormányfőt, hogy javaslatát módosítsa, mielőtt azt vasárnap Szadat elnök elé terjesztené. AZ EGYFEJŰ SAS ORSZÁGÁBAN (3.) Színházi vitaklub Jelenet a Stúdió Színház Dante című előadásából 'I Stúdió Színház Dante előadásának utolsó jelenetében a sok borzalom után a díszlet fehérre vált, a színé­szek fehér ruhába átöltözve körbejárnak, s bádoglavórban, igazi vízzel kezet mosatnak a publikummal, törölközőt kínálva utána. És közben zeng a kórus: „tisztuljatok meg”. Miután így megtisztult, a közönség nem rohan a ruhatárba egymást lökdösve, ta­posva — persze nemcsak az áhitat miatt. Lengyelországban egyébként is fegyelme­zetten sorba állnak az emberek, ha többen gyűlnek össze. Dicsértem a lengyelek ud­variasságát, fegyelmezettségét egy értelmi­ségi ismerősömnek, mire öniróniával vála­szolt: „Két világháború, szenvedés, nélkü­lözés, megszoktuk már, hogy sorba kell állnunk.” Most azonban rendezett sor sem áll a ruhatár előtt, a közönség a színházi előtérben kiállított festményeket, grafiká­kat nézegeti, s a többség visszaül a szín­házterembe. Zömmel fiatalok, közöttük né­hány idősebb. Kezdődik a színházi vita­klub. A vitát Szajna vezeti, az előadásban szereplő néhány színész közreműködésével. Érvel, magyaráz: halálosan komoly és szi- porkázóan szellemes egyszerre. Még az el­vont filozófiai, vagy színházi-esztétikai né­zeteit is a leghétköznapibb hasonlításokkal szemléletessé teszi. A földön sétálgatva kezdi előadását, aztán tűzbe jön, feláll a dobogóra, úgy magyaráz tovább. Hatni akar, személyiségével is. Mint ahogy színházának is ez a lényege, minden eszköz, a szó, a mimika, a látvány, mind a hatást szolgálja. A szöveg csak egyik eszköz az ő színházában — fejtegeti az igaz­gató-rendező — az összképbe, az egészbe kell illeszkednie. És a színházban nem a mindennapi dolgokról kell beszélni: rend­kívülit kell nyújtani. A színház ne irodal­mi illusztráció legyen, hanem a mához, a nézőhöz szóló ösztönzés a gondolkodásra. A Dante-előadással is azt akarja elérni, hogy mindenkit gondolkodásra késztessen önma­gáról, az emberről, az emberi kapcsolatok­ról. Az előadás ma is érvényes társadalmi keresztmetszetet ad, szereplői máig élő tí­pusok szimbólumai. Szellemük túlélte az időt, ahogy Dante műve is. Honi tapasztalataim alapján nem kép­zeltem, hogy ez az alkotó—néző találkozás valóban vitaklub lesz. Szajna lendületes előadása után a nézők — néha nagyon is prózai — kérdésekkel és ellenvetésekkel se­gítették a színház lényegének, a „hogyan kell drámát nézni” kérdésnek a tisztázá­sát. Az egyik néző szemére hányta a ren­dezőnek, hogy a színészi beszéd egy részét nem értette meg, a szöveg szerinte nem el­hanyagolható a színházban. Szajna vála­szul kifejtette, hogy — a tényleges és nem kívánt technikai, akusztikai hibán túl — a színházban a szöveg sohasem lehet olyan tiszta, mint például a rádióban. Ez a szín­ház természetéhez tartozik, térben dolgo­zik, ott kezdődik az igazi színház, ahol az irodalom végződik — mondta. A néző sem egyformán koncentrál minden mondatra (éppúgy mint az életben), mégis az elhang­zott szöveg értelmes egésszé kell, hogy ösz- szeálljon, erre szolgálnak a színházi hatás egyéb eszközei. Minden színháznak saját nyelve van, esztétikailag értve. A Dante- előadást sok országban játszották, és min­denütt megértették. Frappáns szójátékkal érzékeltette a színházt nyelvnek ezt az egyetemes és mégis sajátos jellegét: „a színházam, úgy mint saját magam, min­den világnyelven tud; angolul és franciá. ul ugyan nem, de lengyelül igen”. A vita során a néző és a külföldi újságíró is egy­re többet ért meg ebből a lengyel színházi „világnyelvéből. Egy másik kérdés — nem unták-e meg a játékot a színészek a kétszázhatva­nadik előadásra — alkalmat nyújt a színé­szi munka elemzésére. Az egyik színésznő szellemesen visszafordítja a kérdést: ha unnák, nem tudnák kétszázhatvanadszor előadni. A színészek szinte minden elő­adáson hoznak valami újat, amit a rende­zővel megbeszélve beéoítenek az előadás­ba. Szajna is megerősíti, hogy nála a szí­nésznek önmagát kell adnia, nem pedig új­ból és újból felmondani a megtanult lec­két. Ez nem jelent viszont sztárkultuszt, mert a színház az csapatjáték, a színészi játék alá van rendelve az egésznek. Az akaratát nem kényszerítheti rá a színész­re, de az önálló egyéniségeknek a közös játékot kell szolgálnia. ■■■■BIB • -\i |. ogy Szajna követelményei a színé­szekkel szemben milyen magasak, azt az előadás bizonyította. És ezek a követelmények nemcsak értelmiek, ha­nem fizikaiak is a szó szoros értelmében: a kiváló színészi alakítások mellett akro­batikus teljesítményeket is láttunk az elő­adáson. Például magas létra tetején kicsa­vart pózban, fejjel lefelé lógó — viaszbá­bunak, kelléknek nézett — két figura a fel­vonás közepén megelevenedett, és a meg­lepetés által felerősített hatással adta elő pokolbéli keserveit. Igen, Józef Szajna hatni akar, színhá­zában minden a hatást szolgálja — elő­adás előtt (színházi galéria) alatt és után (színházi vitaklub). Mozgósítani akar, a né­zőt nem korlátozza a passzív befogadásra, hanem bevonja a közös „játék”-ba: ami az élet, az életünk színházban sűrítetten át­élhető lényege. Következik; Múlt és jelen. Angyal János OLAJCSÚCS CARACASBAN

Next

/
Thumbnails
Contents