Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-22 / 300. szám

1977. december 22. KELET-MAGYARORSZÄG 5 | Kelet Magyarország KEREK Áramszünet 20 percig Nyíregyházán szerdán este fél 6 körül sötétség borult a város nagyobb részére. Mint­egy 20 percen át szünetelt a közvilágítás és nem volt áram a lakásokban sem. A TITÁSZ szakemberei gyorsan intézkedtek, s a városi áram­ellátást egy, a szokásostól el­térő rendszerre kapcsolták át. Rövid idő múltán kigyullad­tak a lámpák városszerte. Az áramszolgáltató szakemberei azonnal megkezdték a hiba okainak kivizsgálását. Ez a munka lapzártakor még tar­tott. VÁCI MIHÁLY-EMLÉK- NAPÓKAT rendeztek Tisza- szalkán december 17-én és 18-án. A gazdag programú megemlékezés-sorozat ko­szorúzást ünnepséggel kezdő­dött, amikoris a költő emlék­táblájánál a kortárs írók és költők mondtak emlékbeszé­det. Az emléknapok kereté­ben rendezték meg a vers- és prózamondók járási verse­nyét. Vasárnap író-olvasó ta­lálkozóra került sor, majd könyvbállal ért véget a napi program. Ebből az alkalom­ból nyílt meg a pártházban Váci Mihály emlékfotó- és Ady Endre-emlékkiállítás is. KORSZERŰ KÖZVILÁGÍ­TÁST kapott Nyíregyházán a Jósaváros Ószőlő utcai csatlakozó része. Ifjúmunkások vers- és prózamondó versenye Nyíregyházán, a SZÁÉV kultúrtermében rendezte meg a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa az ifjúmunká­sok vers- és prózamondó ver­senyéhek megyei döntőjét. A döntőn öt munkahely fiatal dolgozói vettek részt. Az el­ső helyet Hájas Gyula, a SZÁÉV ifjúmunkása szerez­te meg, a második helyen — megosztva — Németh La­jos SZÁÉV és Nagy Géza nyíregyházi MÁV-állomás végzett. A helyezettek 1978 áprilisában Salgótarjánban, a vers- és prózamondók orszá­gos döntőjén megyénk színe­it képviselik majd. Csengerben tartotta leg­utóbbi ülését a mátészalkai járási tanácstagi csoport. Megtárgyalták a járás és Má­tészalka jövő évi költségve­tési tervjavaslatát, tájéko­zódtak Csenger nagyközség­nek — mint kiemelt alsó fo­kú központnak — a térség­ben betöltött szerepéről, az eredményekről, problémák­ról. Az ülés befejeztével a tanácstagok meglátogatták a cipőfelsőrész-készítő üzem­be helyezett részlegét. Tűz a légi támaszponton Tűz ütött ki kedden a ka­liforniai Vandenberg légi- támaszponton négy rakéta­kilövő berendezés közelében. A megmentésükre kivezé­nyelt csoport két tagja és a támaszpont parancsnoka, aki a műveletet irányította, a tűzben lelte halálát. Az egyik rakétakilövő berendezésből csak acélváz maradt. Diáknapot rendeztek de­cember 21-én a nyíregyházi 107-es ipari szakmunkáskép­ző intézetben. A délelőtti órákat diáktanárok tartották meg, majd fórumra került sor, melyen az intézet veze­tői válaszoltak a diákok kér­déseire. Délután sportverse­nyeken, majd a barátság fesztiválról szóló élménybe­számolón vettek részt a szakmunkásjelöltek. Középpontban: a mozgás, a táplálkozás Egészségnevelési tanácskozás Nyíregyházán Év végi munkaértekezletet tartott december 21-én Nyír­egyházán a megyei egészségnevelési csoport. A megye járá­saiból, városaiból érkezett orvosok, egészségügyi dolgozók, az egészségnevelés felelősei értékelték az ez évi munkát, annak látható és láthatatlan eredményeit. Megállapították, hogy a megye több járásában, városában nagyot fejlődött az embe­rek egészségügyi felvilágosítása, gazdagodtak a módszerek az egészségnevelési munkában. A megyeszékhelyen történt a legnagyobb előrelépés: olyan módszerek is születtek, melyek országos viszonylatban is példamutatók (például egészségne­velési kisfilmek vetítése rendszeres időközökben az egyik gyógyszertár kirakatában). Jelentős gondok vannak viszont több járásban (többek között a fehérgyarmatiban), ahol lé­nyegesen több törődést kívánna a vezetőktől az egészségneve­lési munka. A jövő évi tervekről is szó esett a tanácskozáson. A köz­ponti témák jövőre a mozgással, a táplálkozással és a szemé­lyi higiénés magatartással kapcsolatosak: ezek jegyében szer­veznek előadásokat, rendezvényeket. Nem marad ki persze a programból a dohányzás és az alkoholizmus elleni küzdelem sem. A jövő évi egészségügyi világnapot ezúttal a magas vér­nyomás elleni teendők jegyében rendezik. Úgy tervezik, hogy jobban előtérbe kerül jövőre a kulturáltabb kórházi beteglá­togatás propagálása, a balesetek elleni védekezés és a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmainak bemutatása. Mivel megyénk­ben aggasztóan alacsony a rákszűrésen részt vevők száma, er­re is nagyobb figyelmet szükséges fordítani. A megyei egész­ségnevelési csoport gazdag eszköztárral és felvilágosító anyag­gal rendelkezik — jövőre a járásokban „egészségnevelési he­tek” keretében tartanak ebből filmvetítéseket, kiállításokat, előadásokat. A Nyírségi Nyomda gazdasági és társadalmi vezetői a napokban bensőséges ünnepségen köszöntötték nyugdíja­saikat. A találkozó résztvevői meghallgatták a vállalat vezetőinek beszámolóját az üzem termeléséről, majd üzemlátogatáson vettek részt. A vállalat vásárlási utal­vánnyal kedveskedett nyugdíjasainak. (Péntek Csaba felvéteíe.) A MÁTÉSZALKAI JÁRÁ­SI VÖRÖSKERESZT és a polgári védelmi parancsnok­ság bensőséges ünnepséget rendezett december 21-én Hodászon. Ekkor adták át a vöröskeresztes munkában és a polgári védelemiben járási el­ső helyezést elért hodászi 25 tagú egészségügyi szakasznak a vándorserleget. A szakasz zömében a helyi termelőszö­vetkezet tagságából verbuvá­lódott. Cukorrépa 6700 hektáron Megkezdődött a termelők és a cukorgyárak között a szerződéskötés a jövő évi ré­patermésre. A tapasztalatok szerint a termelői kedv az ideihez hasonló. A mezőgaz­dasági nagyüzemek 110 ezer hektárra — csaknem a teljes répaterületre — kiváló mi­nőségű vetőmagot kapnak az ipartól. Az országban, mint­egy 800 gazdaság fog 1978- ban cukorrépát termelni. A cukorgyárak körzetében, az arra alkalmas minőségű föl­dek közül mind nagyobb te­rületet vetnek be tavasszal répamaggal. A Szabolcs-Szatmár me­gyei termelőszövetkezetek 1977-ben 6160 hektáron ter­meltek cukorrépát, összesen 14 530 vagonnal takarítottak be, ami 235 mázsás hektá­ronkénti átlagnak felel meg. A cukorrépa művelése — a vetéstől a szedésig — jól gé­pesíthető. Több megyei gaz­daság rendelkezik ilyen komlex gépsorokkal, ame­lyek szinte teljesen kiküszö­bölik az emberi munkát. A tervek szerint 1978-ban nö­vekszik a cukorrépa-terület a megyében és eléri a 6700 hektárt. Banktámadás Huszonegy túszt tart fogva egy fegyveres támadó a Ma­nila melletti Subic Bay ame­rikai haditengerészeti tá­maszpont bankjában. A tá­maszpont szóvivője szerint a támadást „szokványos” bankrablásnak hitték, mind­addig, amíg az ismeretlen fegyveres telefonon nem kö­zölte a támaszpont főpa­rancsnokával, hogy a túszok életéért cserében élelmiszert, szabad elvonulást és egy he­likoptert követel. A túszok között amerikaiak is vannak, valamint a bank Fülöp-szige- teki igazgatója és igazgató- helyettese. A bank épületéi fegyveres amerikai haditen­gerészek veszik körül. A Jósa András Múzeum ünnepi nyitvatartása A nyíregyházi Jósa András Múzeum az ünnepek ideje alatt a következőképpen tart nyitva: december 24-én, szombaton délután három óráig látogatható, vasárnap zárva tart, hétfőn ellenben kinyitja kapuit. December 27-én és 28-án zárva lesz a múzeum. Szilveszter napján, szombaton délután háromkor zárnak, január elsején és másodikén zárva tartanak. Mintegy háromszázan dolgoznak a MEZŐGÉP 3. számú gyáregységében, Fe­hérgyarmaton. Ez évi 75 milliós tervüket közel 7 mil­lióval túlteljesítik. Két úttö­rőcsapattal szoros kapcsola­tot tartanak a kollektívák. A Dózsa György szocialista brigád KISZ-fiataljai a ka­rácsonyfa alá oktatást se­gítő eszközöket készítettek. A 6 nappali vetítőkészülék­hez szükséges asztal teher­autónyi rakományát az egyes számú általános isko­la vezetője és tanulói nagy szeretettel fogadták. Ajándék — karácsonyra Tömeges karambol Tömeges karambol történt kedden délután a Párizs— Rouen országúton. Több mint száz kocsi ütközött egymás­nak. Négy ember meghalt, harminchatan megsebesül­tek. A rendőrség szerint a szerencsétlenséget a köd és a jeges útburkolat okozta. A szabolcs-szatmAr MEGYÉBEN MŰKÖDŐ ipari szövetkezetek nyugdíjas el­nökeinek rendezett baráti ta­lálkozót Nyíregyházán a KISZÖV. Tájékoztatták a megjelenteket a megye ipa­ri szövetkezeteinek eredmé­nyeiről és a fejlődésről, majd baráti beszélgetéseken meg­elevenedett a kisipari szövet­kezetek hőskora. Elhatároz­ták, hogy ezentúl évenként megrendezik a baráti talál­kozót. Rajzverseny és pályázat — gyermekeknek Gyermekrajzvensenyt ren­dezett a Tiszaiak és Vidéke ÁFÉSZ ifjúsági bizottsága és a KISZ-alapszervezet, amely­ben a szövetkezeti dolgozók 5—10 éves gyerekei vettek részt. A Köszöntünk Télapó címmel megrendezett ver­seny helyezettjeit, illetve a több, mint 20 résztvevőt a vendéglátók és a rendezők értékes könyvjutalomban ré­szesítették. A sikeres verseny folytatásaként a Tél örömei címmel gyermekrajzpályá- zatot hirdetett az ÁFÉSZ KISZ-alapszervezete. Szilveszteri előzetes. Má­tészalkán az ifjúsági klub­ban két alkalommal rendez­nek derűs összejövetelt. Az óesztendő búcsúztatásával kapcsolatos hagyományokat, szokásokat beszélik meg, s játsszák el a résztvevők. De­cember 23-án és 30-án lesz­nek a foglalkozások, melyek­re saját gyűjtésű anyagokkal is készülnek a fiatalok. TALÁLKOZÁS A MUN­KAHELLYEL. December 19- én a Nagykállói ÁFÉSZ ta­lálkozót rendezett a gyesen lévő kismamák és a nyugdí­jasok részére. A bensőséges ünnepségen 54 gyesen lévő kismama és 56 nyugdíjas je­lent meg. A szövetkezet ve­zetői tájékoztatót adtak az üzletpolitikai célkitűzések­ről, elmondták, hogy a sző-» vetkezet határidő lőtt túltel­jesítette éves tervét, s jövő­re több fontos beruházásra is sor kerül. Az elnöki beszá­moló után az ünnepeltek pénzjutalmat és szaloncukrot kaptak. A LÓTÓL A NYÜLIG Állatszámlálás A Központi Statisztikai Hivatal kétévenként tart tel­jes körű állatszámlálást. A legközelebbi 1978. január 1- én lesz. összeírják a szarvas- marha-, a sertés-, a ló- és a baromfiállományt, de a méh­családokat és házinyulakat is. A nagyüzemi gazdaságok a számláláshoz rendszeresí­tett jelentésen közlik az ada­tokat, míg a háztáji és egyéb kisgazdaságok állatállomá­nyát, számlálóbiztosok írják össze. A megyében közel 800 összeíró keresi fel a háztáji és kisegítő gazdaságokat A városok bérházait kivé­ve minden lakóházba, lakás­ba eljutnak a számlálóbizto­sok, hogy személyesen győ­ződjenek meg a tényleges ál­latállományról. Az állatszám­lálás kiegészül olyan adat­gyűjtéssel, hogy 1977. IV. ne­gyedévében mekkora volt a sertésszaporulat, milyen mér­tékű volt a sertésvásárlás, -vágás, illetve -elhullás. A statisztikai hivatal, a számlá­lóbiztosok a népgazdaság szá­mára jelentős munkát végez­nek, ezért is szükséges, hogy a lakosság szívesen fogadja őket, pontos felvilágosítással szolgáljanak, támogassák munkájukat. csütörtök KRÓNIKA ZÉNÖ NAPJA A Nap kél 7 óra 29 perc­kor, nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kél 14 óra 14 perc­kor, nyugszik 4 óra 19 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1867. december 22-én született és 70 éves korában, 1937-ben halt meg Frantisek Xaver Saida cseh költő, drámaíró, regényíró, kritikus, iroda­lom- és művészettörténész, a modern cseh esszéiroda­lom megteremtője. Munkásságának java ré­sze az 1918 utáni időszakra esik; ekkor lett a prágai egyetem tanára is. Lenyű­göző hatású előadó és pe­dagógus volt, irodalmi te­hetségek felfedezője, s irányítója. Szóban és írás­ban hadakozott a cseh kispolgári nacionalizmussal, s mindig az egész cseh iro­dalmat képviselte, nem sze­gődve egyetlen irányzat szolgálatába sem. Majd minden műfajban jelentősét alkotott. Legjelentősebb az a tevé­kenysége, amelyet a cseh esszéirodalom kibontakozta­tásában fejtett ki. Egész sor monográfiát írt kortárs írók­ról; kritikáinak száma meg­haladja az ezret. Várható időjárás ma es­tig: borult, párás, hideg idő, kisebb hószállingózás- sal. Gyenge, délies légmoz­gások. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 2 mínusz 7 fok között. nyírségi vízgazdálkodá­si TÁRSULAT alkalmaz egy gyakorlattal rendelkező nehéz­gépszerelőt. Jelentkezés: Nyír­egyháza, Dugonics u. 6. Gép­üzemvezetőnél. (1576) KEVIÉP 2. sz. főépítésvezető­sége felvételt hirdet szállításve- zetöi állás betöltésére, valamint fűtőt, olajtüzelésű kazánhoz fel­vesz. Lehet nyugdíjas is. Jelent­kezés Nyíregyháza, Kinizsi u. 1. szám. (1577) IBRANYI építő* és szak­ipari SZÖVETKEZET (Ibrány, Lehel u. 14. sz., telefon; 10.) al­kalmaz kivitelezési gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT vagy ÜZEMMÉRNÖKÖT termelé­si osztályvezetői; ÉPÜLETGÉ­PÉSZT építésvezetői munkakör­ben. Jelentkezés személyesen a szövetkezet elnökénél. (1566) A KPM KÖZÚTI IGAZGATÓ­SÁG felvételre keres hivatásos gépjárművezetőket. Jelentkezés: Nyíregyháza, Tünde u. 3. szám, gépjármű ügyintézőnél. (1582) FŰTÉSSZERELŐ és lemezlaka­tos szakmunkásokat helyszíni szellőzési, szerelési munkára azonnali hatállyal felvesz a Sza­bolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezni lehet min­den munkanapon a szerelőipari főépítésvezetöségen Nyíregyháza, Tünde u. 4. Központi telep. (89493) A TAURUS GUMIGYÁR felvé­telre keres gyakorlattal rendel­kező GÉP-GYŐR SÍROKAT. Je­lentkezni lehet a gyár személy­zeti és okt. csoportján. Nyíregy­háza, Derkovits u. 107. (89456) A KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ HOZZÁTARTOZIK AZ Utas balesetbiztosítás Menetjegyét biztosítással váltsa!

Next

/
Thumbnails
Contents