Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. december 18. o Népművészeink Á szépség kutatója Él Kocsordon egy hatvanhárom éves asz- szony, Máthé Miklósné, aki egész életében az emberben lakozó és az embert körülvevő szépséget kutatta. Régészek és biológusok Vallanak a csontok A halottak nem beszélnek. De földi maradványaikat vallatóra lehet fogni — és talán többet elmondanak a régészek feltárta sírok, mint amit el tudna mondani magáról ősünk, ha föltámadna poraiból. — Hét napig állt kúpokban a kender, akkor elment a látó megnézni: lehet-e „kőteni”. Kelesztettük moslékban, savóban, korpában, míg nem pezsgett. Terítettük, szárítottuk, tiloltuk, gerebeneztük. Hajnali kettőkor már súly- koltuk a Krasznán. A szöszt legjobb volt lábbal taposni, pedig de sokszor kikezdte a sarkunkat. Szárításkor lángoló zsarát volt alatta, ha meggyulladt. kárba veszett az egész évi munka. Ez mind az asszonyok dolga volt. Ha ránézek egy szép háziszőttesre, egy pillanat alatt végiggondolom, mennyi mozdulat ván benne... — Kiskocsordon az volt a szokás, hogy 10—15 család járt össze fonóba. Minden este más ház volt soron, szombaton esténként pedig kalákában fontunk — mindig annak, aki betegség, apró gyerek miatt nem tudott elkészülni a sajátjával. Az asszonyok kétsorjába ültek, az apróknak meg odaadták az apraját; hadd tanuljanak. — Tizenegyen lettünk volna testvérek, én hetedik gyereknek születtem. Azt mondják itt a faluban a népek, hogy a hetedik, az mindig különösebb a többinél. Ügyesebb a keze, jobban ért a beteg kenéséhez — ilyesmit beszélnek. Emlékszem egy versre, aminek valami kifordított tartalma van: „Hetedik vagyok, beteget nyomok, ha fizet, hadd fájjon, ha nem fizet, gyógyuljon.” Szóval, azt mondják, valami boszorkányos tudománya van a hetediknek. Nem tudom, emiatt volt-e, hogy kifogott voltam, magányos. Nem nagyon szerettek, s már egész kicsi koromban másféle dolgok iránt érdeklődtem, mint a lánytársaim ..... — Az apámnak 43 ezer öl földje volt. de én abból sem-, mit se kaptam. Egy mást, egy rangosabb legényt szeretett volna mellém, mint az uram. A házasságba nem adott semmit, pedig első adófizető volt. így cseberből vederbe estem. Nem is lehet azt kibeszélni, mennyit dolgoztam. De ez segített, ez tartott életben bennünket, mert míg az uram a háborúban volt, ugyanúgy szántottam, vetettem, kaszáltam, mint akármelyik ember.. . — A legnagyobbik lányom, Emma orvos. Budapesten laknak, ott dolgozik a másik két lányom is, Zsuzsa és Kata. Ók ikrek, mindig együtt tanultak, együtt végezték el a vendéglátóipari főiskolát. A két fiam itt van a közelemben. ök nem tanultak tovább, az egyik a faipariban, a másik a MOM-ban dolgozik Mátészalkán. — Majdnem húsz éve, hogy egy eltépett újságdarabot találtam a szomszédban. Egy pályázati felhívás volt; az Etnológiai Adattár néprajzi pályázata. Beneveztem. Rajzot küldtem, keresztszemes mintát, meg vallomásokat a régi világból. A faluban kinevettek. Megjött a válasz; küldjék máskor is anyagot, a megyei múzeumon keresztül — ahol értékelik. — Elhatároztam, hogy hiába nevettek ki, dacból, csak azért is dolgozni fogok... — Űjra felállítottam a szövőszéket, megkerestem a régi fonalakat. Elővettem a régi mintákat, ha egy új jött be a faluba, azonnal utánamentem. lerajzoltam. Gyűjtöttem korábban egyebet is, ami megtetszett, amit értéknek tartottam. Van aki ingyen adta, van aki egy kézimunkát kért érte cserébe. Amit fel- gyűjtöttem, azt rendszereztem. Tíz mintát tartanak számon a múzeumokban, amelyet rajtam kívül senki más nem ismert, most az én nevemen emlegetik. Azt írták egy levélben, hogy az Ecsedi-láp vidékének ez a mintakincse páratlan az országban. Szedett csíkos minták ezek, én szőttem őket, a faluban gyűjtött anyagból. Főleg a temetéssel kapcsolatosak, van közte halottas abrosz, tükörterítő. Van csillagos, tulipános, vízililiomos, búzavirágos, tubarózsás, kis szegfűs minta. Évről évre dolgozom a múzeumi pályázatokra, röviden írok, mellékelem hozzá a tárgyakat is. Mikor első, mikor második díjat kapok, az idén még nem tudom, mi lesz a sorsa a dolgozatomnak... — Gyűjtöttem a helyi népszokásokat is. Például az egymástól elszakadt szerelmesekét. Itt ugyanis az öregasszonyok próbára tették a legényt. Három csomagot készítettek, abból kellett választania. A legdíszesebben hímzett kendő sok legényt megtévesztett. Pedig abba csak szalmát csomagoltak. Az igazi, értékes jegyajándékot hitvány rongyokba rejtették. Ha a legény elbukott, rosszul választott, felbomlott a mátkaság. S ha később meg is nősült, a nászmenettel megállt a régi szeretője kapujában és elhúzatta: sűrű csillagos az ég, majd eszedbe jutok még, de már akkor késő lesz ... — Az összegyűjtött minták előbb mintakendőkre kerülnek, de sokat csak a fejemben tartottam meg. Kendők, abroszok, drapériák készülnek a régi motívumokkal. Volt kiállításom Budapesten, néhány darabot látni lehetett a nyíregyházi múzeumban, azon kívül részt veszek a pályázatokon, kiállításokon. Most már a népszokásokról is tudok annyit, hogy rendszerezve írhatnék róla. Egyszer egy újságírónő járt itt, ő vitt el egy dolgozatot, az jelent meg az Űj írásban. Azóta is többször kértek, de kézírással nem fogadják el, nehezen olvasható. Itt a faluban pedig nincs, aki legépelné... — Sok csalódás ért, amióta részt veszek a pályázatokon. A falu nehezen fogadta el, hogy különböző újságokban fényképek, cikkek jelennek meg rólam, hogy múzeumi emberek keresnek. Kezdetben talán még bolondnak is tartottak. Most már nem érdekel. A tévészereplést lemondtam, visszautasítottam, nincs rá szükségem, hogy ismét nevessenek rajtam. De a pályázatokra továbbra is készülök, minden évben fel fogok dolgozni egy-egy területet. — Öröm, meglepetés is jutott bőven. Például az egyik: ahogy megjelent az a dolgozat az Űj írásban, vagy egy hónap múlva Argentínából kaptam levelet. Az ottani magyar művelődési közösség vezetője írt, hogy nagyon tetszett a cikkein. Meg azt is írta, miért keres fel a levelével: a nevem miatt. Ügy írta: Tisztelt Borbála asszony, a maga nevében benne van a fiatalságom: a bor is, meg a bál is. Jó barátok lettünk, írt a feleségéről, aki hollandus. Később megírta, hogy Mátészalka környékén katonáskodott, s valaki itt a faluban mentette meg az életét egy kis élelemmel. — Tavaly nyáron eljött Kocsordra. Kereste a megmen- tőjét, de hiába. Amikor visz- szament, azt írta: hajlandó volnék-e egy kiállításra odautazni, a munkáimmal. Kivitetnének. Azóta nem írt még. Utoljára arról tudtam, hogy a felesége rokonaihoz repültek. Talán túszul fogták őket. Azt sem tudom, megkapta-e a levelemet, amiben megírtam, hogy megtisztelt a hívásával, de hát ki menne el olyan messzire? — Máson jár az én eszem, nem az utazáson. Néha rászorulok, hogy egy-egy darabot eladjak, kell az a kis kiegészítés a nyugdíjhoz. De ezek mind új hímzések, a régieket arannyal se tudnák megfizetni. Tudom, mennyit érnek, s tudom, hogy értéküket nekem kell megmagyarázni. Most újra felállítom a szövőszéket, s ha elfárad a karom, akkor írom a szőttesekhez a kísérőszöveget. Sokat kell még dolgoznom. ★ Él Kocsordon egy 63 éves asszony, Máthé Miklósné, aki egész életében az emberben lakozó és az embert körülvevő szépséget kutatja. B. E. A port itt a szó szoros értelmében érthetjük: néhány apró üvegecskében sárgás színű, lisztfinomságú por áll a kutatólaboratórium asztalán a nyíregyházi tanárképző főiskola állattani tanszékén. Az üvegen felirat: „Nagyecsed — Sárvár 46”. Az előbbi a régészeti ásatás színhelyét, a szám pedig a sírt jelzi, ahol feltárták az Árpád-korban élt ember maradványait idén nyáron. A por pedig finomra őrölt csont... — 1970-ben kezdődött az együttműködésünk a megyei múzeummal, hallgatóink ásatásokon dolgoztak szünidőben. Azóta viszont jó páran „munkatársai” lettek a múzeumnak: a humánbiológiai tudományos diákkör tagjai fontos vizsgálatokat végeznek el a csőn tmaradván yok on — mondja Durucz István tanszékvezető. Ö vezette pár évig ezeket a vizsgálatokat, most pedig Kalucza Lajosné tanársegéd irányítja az „ása- tag csontok biokémiai vizsgálatát,” — Egyetlen csigolyából igen sok fontos dolgot tudunk kideríteni — magyarázza a fiatal tanársegéd. — A vizsgálatok után megmondjuk: férfi, vagy nő volt-e az illető, hány éves korában halt meg, milyen vércsoportba tartozott... „Kit érdekel, milyen volt a vércsoportja egy 8—900 éve meghalt embernek?” — tehető fel a kérdés, ám a válasz sem várat sokáig. A múltunkkal foglalkozó történészek számára nagy jelentőségű lehet ez a mellékesnek tűnő adat is — rájöttek ugyanis, hogy egy-egy népcsoportnak jellemzője lehet. Ennek megállapítása tehát eldöntheti, milyen vidékről származott a sírban fekvő ember — egyértelműen bebizonyosodott például, hogy őseink Kelet-Ázsia felől érkeztek ... Nyugat-Európa őslakóira az „A” vércsoport a jellemző, a keleti népekre a „B”. Másrészt megtudható például egy temetőben, hogy ki kinek a rokona volt — ugyancsak a vércsoportok révén. — A vércsoport meghatározásán felül a csontok szerveti enanyag-tartalma alapján megállapítható az életkor és a nem is — folytatja a tudományos diákkör titkára, Kiss Zoltán. — A foszfortartalom például csökken az életkor előrehaladtával, míg a kalcium mennyisége növekszik. í llunk a Klárovnál a A Valdstejska utca sarkán. Ha így megy tovább, a prágai metró nemsokára behálózza a földgolyót. Van időnk, a villamos úgysem jön. — Nem tudja az ember, hogy mire születik — mondom bölcsen (elvégre író vagyok). — Hát én szenvedésre születtem — mondja K. néni. — Négy éven át neveltem a nagyobbik kislányomat a koncentrációs táborban. Vittem magammal a kőbányába ... Mindenüvé! Azt hittem, sikerül felnevelnem. És akkor 17 éves korában nő egy púp a nyakán. Megmondták, hogy rák. Képzelje el. Tudtuk, hogy meghal. Láttuk, hogy boldog és tudtuk, hogy nem él sokáig. Férjhez ment, . A férje is tudta, hogy beteg. Gyereket szült. Istenem ... ügy aludt el 28 éves korában, hogy este mosolygott: már jobban van. Ö az első házasságomból született; tudja az apját, az első férjemet ott fent, a táborban felakasztották. Képzelje el. Jaj, merjem elképzelni?! ★ — Már egy hete Peterká- zom — mondja a magyar költő, aki csehül tanul Prágában — Magyarországon csak Szegeden, Budapesten és nálunk folytatnak vizsgálatokat ezzel a módszerrel, melynek kifejlesztője Lengyel Imre professzor. A felszerelésünk igen korszerű — mutat körbe a laborban Kalucza Lajosné. — Szeretnénk még sokrétűbbé tenni ezeket a kutatásokat, ezért egy újabb módszert akarunk kipróbálni. A hozzá szükséges különleges vegyszert megrendeltük — grammja drágább az aranynál... Megéri-e a pénzt, a fáradtságot a főiskola hallgatóinak, tanárainak ez a kutatás? Mit nyernek vele például a diákkörösök? — Elsősorban a rendkívüli pontosságot kell megtanulnunk, a precíz munkát. Ez már eleve eredmény — mondja Sórés Ilona biológia—rajz szakos hallgató. — Emellett mi magunk is gazdagodunk, hiszen nem pusztán vizsgálati anyagként kezeljük a múzeumból kapott csontokat... minél többet akarunk megtudni arról is. és verseket fordít. — Most már nem látom tisztán a jö- vőm, kimászom-e egyszer Pe- terkából. — Jó költő? — Azt hiszem, jó. Nem nagyon értem, de remek játék! Azt írja: fekszik a kígyó és mellette egy kéz sót hint... Extrém! Nem tudok rájönni, hogy mit jelent. Egész nap ezzel a verssel bíbelődtem. Ilyenek a költők. ★ Városok Anyja. Az északi szélesség 50., a keleti hosszúság 14. fokánál, a közép-európai időzónában... — Prosim jedno pivo ... — Lám, már beszélek csehül! ★ — Megvan a Zacek, a barátod! Jó költő! — Extrém? — Groteszk. Végre egy hol találták, milyen kor szülötte volt a gazdája, mi lehet a jelentősége az ásatásnak. — Ezenkívül díjazott dolgozat született az eddigi eredményeinkből ! — teszi hozzá Kiss Zoltán. — A tavalyi országos találkozón diákkörünk sikerre) szerepelt ezzel a dolgozattal. Az sem lebecsülendő, hogy több hallgató is ebből a témából írt már szakdolgozatot! — Több felsőfokú intézményből érdeklődtek már vizsgálatainkról, hívnak bennünket, hogy számoljunk be tapasztalatainkról — egészíti ki a tanszékvezető. „ ... ysa pur es chomou vogymuc”. Talán éppen a Halotti Beszéd írása idején élt az az ember, akinek „px>ra-ha- muja” az asztalon van. Mit sem tudott arról, hogy neki vércsoportja, foszfortartalma vagy kálciutna van — élt, meghalt. Beszélni már nem tud — mégis jól ismerjük... groteszk! Azt írja az egyik versben, minden nap ír egy levelet saját magának, de sosem tudja, hol lesz másnap, amikor megkapná. Ez kedves, nem? — Majd te megfejted. — Egész nap Zacekeztem! — Irigyellek. ★ r llunk a Královnál (a j/Y Valdstejska utca sarkán). A villamos.persze nem jön. K. néni azt mondja: — A másik lányom nagyon jól ment férjhez. Túl jól! Én ettől is félek. Látom, hogy boldogok, jó módban élnek, de mindig mondom neki: — Szerényebben! Nehogy egyszer ne tudjátok kibírni a nincset! — Nem szabad erre gondolni — mondom bölcsen (elvégre író vagyok). — Nekem mondja, hogy Tamavölgyi György Munkában a csontvallatók. KM
