Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-12 / 266. szám
1977. november 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nagyobb szigorral I gy Vásárosnamény melletti építkezé- I sen megdöbbentő látvány fogadott bennünket: délelőtt tíz órakor a húszfős kollektíva fele erősen ittas volt. Sörös- és borosüvegek hevertek a szerszámosbódé előtt, három munkás fel sem bírt állni... Az építésvezető így mentegetőzött: „Ma hétfő van, délután egykor kezdjük a munkát, addig kipihenik magukat a fiúk”. Sajnos, ez nem egyedi eset az építőiparban és másutt sem. Biztos, hogy „a fiúk” az említett időre nem pihenték ki magukat, bódultán álltak munkába, vagy talán sehogy. Csupán véletlen, hogy a Fényeslitke melletti építkezéshez is hétfőn délelőtt érkeztünk. Itt több mint száz munkás szorgalmasan dolgozott, de a „terepszemle” közben kollégám két fekvő emberre lett figyelmes. Aludtak a hideg földön, mellettük üres pálinkásüveg hevert. Az itteni építésvezető már szigorúbb volt: „Megvonom tőlük a prémiumot, ez a pálinka fejenként több mint háromszáz forintba került.” A második építésvezető sem volt elég szigorú, mert nem fegyelmileg tárgyalta az ügyet. A két ember estig kijózanodott, beszállt a munkásbuszba és mint aki jól végezte dolgát, hazament. Talán fáradtnak látszottak, lehet, hogy a családtagok még sajnálták is őket. Hatásosabb lett volna egy fegyelmi határozat, amelynek súlyosabb következményei vannak. A harmadik építő vállalatnál Nyíregyházán halált okozott az ital. Az ittas kőműves lefeküdt az emeleti erkélyre pihenni, de nem vette figyelembe, hogy az erkélyen még nincs rács — szörnyű vég, őt álmában érte a halál. A negyedik építő vállalat dolgozói a közelmúltban a nyíregyházi almatároló előtt vezetéknek ástak árkot, közben gyakran betértek a közeli boltba sörért. Állva ittak a forgalmas út mentén, azzal sem törődtek, hogy a közeli buszmegállóban várakozók megjegyzéseket tettek rájuk. Szomorú tapasztalat, hogy Nyíregyházán a korai vonatok utasai (tisztelet a kivételnek) előbb a talponállóba érkeznek és csak aztán a munkahelyükre. Ezek az emberek ugyan nem ittasan, de az ital hatása alatt állnak munkába a közeli üzemekben, veszélyesek önmagukra és társaikra egyaránt. Közvetve veszélyesek az egész társadalomra, ezért is várhatók magasabb színtű intézkedések az alkoholfogyasztás korlátozására és a munkafegyelem megszilárdítására. Szülessék bármilyen intézkedés, szükség van a brigádvezetők és a termelést közvetlenül irányítók nagyobb szigorára. Az italos embert egyetlen munkahelyen sem lehet „viccesen” kezelni, a fenyegetőzéstől sem szabad megijedni: („Ha nem tetszik, megyek a másik vállalathoz, ott is létszámhiány van.”) Inkább dolgozzanak kevesebben, de jobban és biztonságosabban. N. L. Áz elfecsérelt munkaidő nyomában Órákból a napok... Színhely: az Alkaloida A Nehézipari Minisztérium egy 1975-ben elvégzett vizsgálata már ismert tényeket erősített újonnan meg. A felmérés kimutatta: sok, túlzottan is sok a gyárakban a puszta „jelenlét”; tetemes mennyiségű az igazolatlan hiányzás; indokolatlanul magas a vezetői jótékonykodásból kiosztogatott jutalomszabadságok mértéke, de nem kevesebb a sokszor kitalált okokra kapott fizetésnélküli szabadság sem. Megállapították, hogy a fizetett — vagy fizetetlen — néhány órás munkaidő-kiesés — a megfelelő nyilvántartások hiánya miatt — jószerint mérhetetlen, holott, bizonyos, hogy a gyárkapun való „kiugrálások” miatt évente a munkaórák milliói csordogálnak el. Súlya van annak a megállapításnak is, hogy a munkaidő-csonkulásnak csak 40 százaléka írható a betegségek rovására. A teljesíthető munkaidő 15 százalékos kiesésének egyötöd részét a munkafegyelem javításával pótolni lehetne; ez pedig a termelékenység háromszázalékos növekedését eredményezhetné. És nép- gazdasági mértékben gondolkozva, ez sem lebecsülendő! Amit nem jegyeznek A gondoktól a tiszavasvá- ri Alkaloida sem mentes. A szervezési osztály vezetője Zajzon Ferenc így fogalmazott: „Elegendő munkásunk nekünk sincs, nem is lesz, tehát a jelenlegi feltételek között kell itt is többet termelni.” Mondhatjuk úgy is: ez az alaptétel. És a következtetések? A megoldás? A válaszadáshoz először is tisztába kellett kerülni önmagukkal. „Idén februárban tárgyalta a vb — mondja Szabó Mihály, a pártbizottság titkára — a helyzetünket ábrázoló felmérések eredményeit; ekkor szabtuk meg a tennivalókat is.” A vaskos anyagból érzékletes kép bontakozik ki az Alkaloida 1976-os és korábbi viszonyairól, de a jövő is felvillan. Betegük nekik is any- nyi van. amennyi az országos átlag. A párórás távollétekről ők is csak hiányosan vezettek kimutatást, pedig ezek előbukkanó töredéke is jelentős mennyiség: kilenc és fél nap jutott a gyár minden egyes dolgozójára. A munkanapok egynyolcada ment — megy? — veszendőbe. Mintha mindenki kétszer venné ki a szabadságát. Két év kétszázezer Diagnózis már van az Alkaloidában: most a betegség megszüntetése a tét. További vizsgálatok, elemzések, intézkedések kidolgozása jelzik ezt. Ne vegyük most sorra őket, hiszen a felsorolt hibákból könnyű kikövetkeztetni a javallt ellenszert. Inkább azokat nézzük, amelyek a jelek szerint nehezen lesznek alkalmazhatók. Ilyen például — és ezért a párttitkár is aggódik —, a táppénzes állományok felülvizsgálata. Erre nem lehetnek alkalmasak az ügybuzgó, ám laikus szakszervezeti tisztségviselők, a beteglátogató munkatársak. Nem könnyű az irodákban dolgozók munkaidő-kihasználásának fel- térképezése sem, noha nem minden eredmény nélküli kísérletet tettek erre is. Ennek következménye némi átcsoportosítás volt. A termelési főosztály vezetője, Maczkó Gábor mondta: „Tavaly majdnem 120 ezer munkaórát sikerült megtakarítanunk, — félszáz ember egész évi munkája ez — 1977 eddig eltelt hónapjai alatt pedig további 65 ezer órát „spóroltunk” meg. Két év alatt — durván számolva — kétszázezer órát.” Biztató adatokkal szolgált Zajzon Ferenc is, aki a munkanap-fényképezések eddigi eredményeiről számolt be: — Kimutatták például a „fényképek”. hogy a normában dolgozók teljesítménye jobb, mint az órabéreseké; kiderült, hogy egyes helyeken a régi normák már elavultak; de megtudtuk azt is, hol lehet az órabért normával felcserélni. Mód adódott munkahely-összevonásokra. A szí- nestabletta-üzemben az egyik munkafolyamatot az eddigi tizenhárom helyett ma csak tíz ember végzi. Másutt, a dolgozók számának tízszázalékos csökkentésére tettünk javaslatot. Általában a valóságos munkaerő-szükséglet megállapítása a cél. Eseti programokat dolgozunk ki az egyes gyártósorokra, de megvizsgáljuk a munkahelyi ártalmak hatását is. Bebizonyítjuk, hogy jó szervezéssel csökkenő létszámmal is teljesíthetők feladataink. Jövőre: DH Az eddigi eredmények tehát biztatóak, azonban akad néhány kérdőjel is. A szervezési osztály vezetője magyarázta: mintegy másfél évet vesz igénybe, míg egy intézkedés megvalósul. Ügy tűnik, hallatlanul sok idő ez egy olyan gyárban, ahol — exportról lévén szó — a gyorsaságon nagyon sok múlhat. Hosszúnak látszik az az út, amin a jelenségek megállapításától, az okok feltárásától az orvoslásig és az eredmények észleléséig eljuthatnak. Ami viszont — ebben is — biztató: 1978-ban hozzákezdenek a DH bevezetéséhez. Ez pedig a munkaerő további megtakarítását, a munkaidővel való jobb gazdálkodást segítheti. SpeidI Zoltán Burgonyatárolás Biriben. A Balkányi Állami Gazdaság biri burgonyatárolójában több mint 170 vagon jó minőségű burgonyát tárolnak téli felhasználásra. Képünk: munkában a válogatógép. Az MSZMP Központi Bizottsága 1976. decemberében határozatot hozott a munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja, mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban szocialista brigádvezetőket: milyen területen látnak eddig kihasználatlan tartalékokat? Aki válaszol Marx Józsefné, a Centrum Áruház Jurij Gagarin zöldkoszorús női szocialista brigádjának vezetője. — Brigádunk tizenkilenc tagú. Osztályunkhoz tartozik az áruház több részlege: a kötöttáru, a fehérnemű, az ajándék és a bőrdíszmű. Ezek közvetlenül a bajáratnál találhatók, így a belépő vásárló szinte belénk botlik. Ezért fontos, már az ajtóban úgy fogadjuk a vevőket, hogy vásárlásuk végén elégedetten távozhassanak. — Az év végi nagy csúcsra már most készülünk. Az áruház volt dolgozóival, a nyugdíjasokkal állandóan tartjuk a kapcsolatot személyes találkozók formájában. Ilyenkor őszszel is felkeressük őket, megkérdezzük bejönnek-e dolgozni karácsony előtt. Hiszen nagy segítség ez nekünk, amikor az átlagos napokhoz viszonyítva a vásárlók többszörösét kell kiszolgálnunk és a forgalom több, mint másfélszeresére nő. ök örömmel vállalkoznak erre, szívesen jönnek dolgozni. December elejétől ingyenes díszcsomagolást végzünk az áruház földszintjén, amit szintén a volt eladók teljesítenek. — Brigádunk és a nagykereskedelmi vállalat szocialista szerződést kötött. Ez azt jelenti, hogy állandóan keressük egymással a kapcsolatot. Ha nálunk kifogyófélben van valami, telefonálunk és ők már hozzák is. De ugyanez fordítva is megvan. Üj áru érkezik MARX JÓZSEFNÉ szocialista brigádvezető hozzájuk, rögtön értesítenek bennünket. Ügy érezzük, itt tehetünk a legtöbbet a vevőkért. Ezért bővíteni kívánjuk ezt a kapcsolatot, hiszen nekünk is érdekünk a forgalom szempontjából, hogy minél gyorsabban a pultokra kerüljön az áru. — Állandóan visszatérő problémaként emlegetik a vevő és eladó viszonyát. Szerencsére ezen a gyermekbetegségen mi már túljutottunk. A brigád felajánlásai között szerepel az is, hogy ne legyen panaszos beírás a vásárlók könyvébe. Ezt eddig teljes mértékben teljesítettük. Nem azt mondom, hogy kisebb vita nem fordul elő vevő és eladó között, de ezt udvariassággal mindig sikerül elintézni. — A tervteljesítésünket naponta ellenőrizzük. Van egy tábla, amelyen minden brigád teljesítménye rajta van. Reggelenként már úgy kezdjük a napot, hogy tudjuk, mennyit kell árulni aznap. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, mert a teljesítés sokban függ a vásárlóktól, azonban az eladóktól is. Általában kialakult mindenkinek egy vevőköre, akit igyekszik is megtartani. Több helyen bevezettük azt, hogy ha valami nem kapható, akkor az eladó felírja a vevő címét, és amikor megérkezik a keresett áru, levélben értesíti. Nagyon jól bevált. Biopon zsugorfóliában A nyírbátori növényolajgyár kiváló mosószer termékeit, a Bio család „tagjait” tízezer számra vásárolják az ország különböző üzleteiben. Az itt gyártott dobozolt mosószerek csomagolása eléggé költséges volt eddig. 1978-ban áttérnek a zsugorfó'liás csomagolási rendszerre. Az újítás Győrfy Antal nyugdíjas üzemszervező ötlete volt, amellyel évente 6—8 millió forintot takaríthat meg a gyár és a csomagoláshoz is kevesebb papírt használnak fel. A z egész délben kezdődött. Szokásom szerint összehajtottam az újságot, miután áttanulmányoztam a legfrissebb sporthíreket, majd felálltam az asztal mellől és felhúztam a zakómat. — Messzire lesz a séta, Jean-Paul? — kérdezte monsieur DTnvy, és vaskeretes szemüvege fölött sanda pillantást vetett rám. Ismerik önök a mi D’In- vynket? Nem? Akkor szerencséjük van. Mert ő az én közvetlen főnököm. — Tizenkettőtől egyig ebédidő van — válaszoltam —, és azt tehetek, amit jónak látok! — Hát így vagyunk? — mosolygott gúnyosan a főnök. — És nem látná jónak azt, hogy egy kicsit dolgozzon az ebédideje alatt, mivel különben naphosszat újságot olvas, figurákat rajzolgat elöljáróságunk hivatalos űrlapjaira, és a lányismerőseivel fecseg telefonon? Nahát, elhihetik, nagy marha ez a DTnvy! Mit képzel? Hogy én, aki elvégeztem a Sorbonne-t, az ő iratait szortírozzam? Hogy én, a magam haladó felfogásával egy elmaradott társadalmi rendszer előtt hajbókoljak? „Hogy süllyednél el, de nyomban!” — mondtam gondolatban D’Invyhez szólva. És mit gondol a kedves olvasó? A főnök alatt panaszosan megcsikordult a szék, DTnvy tehetetlenül felrántotta a karját és lepottyant — bár nem mindjárt a pokolba, ahová kívántam, de legalábbis a padlóra. Mindenki felugrált a székéről, körülfogták a szerencsétlent, és buzgón vigasztalták: — Ö, Monsieur DTnvy! Miért nem vigyáz magára? Mitévők lennénk ön nélkül? Néhány nap múlva, megint tizenkét óra tájt, odajött hozzám Lucie. Ismerik a mi Lu- cienket? Nem? No, akkor nagy szerencséjük van. Hihetetlenül bárgyú teremtés, — bár azt meg kell adni, csinosság dolgában semmi hiány sincs nála. Azt rebesgetik, még a televízióhoz is hívták hivatalos közleményeket beolvasni, de azután mégis lemondtak a szolgálatairól, mert Lucie nem tudja kiejteni a mássalhangzók jó részét, és a tévénézők politikailag helytelenül értelmezhették volna a szavait. — Dhága Jean-Paul, mi lesz máh azzal a váhoshen- dezési tehvvel, elkészítette máh? — Mi 3 fenének készítsem el, ha városrendezésre úgysem utalnak ki pénzt? Lucie természetesen nekem rontott, és alaposan leszedte rólam a keresztvizet, én pedig elnéztem a gyönyörű fogacskáit, és ezt gondoltam: „Nos, kedves asszonyom, csak szidjon, ha úgy tetszik! Maga kétségtelenül szép, de ha én volnék a kedves férje, bizony már régen szedtem volna a sátorfámat!” És mit gondol a kedves olvasó? Másnap megrendítő hír terjedt el az elöljáróságon: Lucie-t elhagyta a férje! El tudják képzelni a dolgot? Csak gondolnom kellett egyet —, és mint mondani szokás, gondolataimat tett követte! Meghökkenten kirohantam az utcára és futásnak eredtem, s nemigen tudtam, hová és miért rohanok. — Még egyszer ellenőriznem kell önmagamat — gondoltam. — És okvetlenül valami megbízható próbát kell kieszelnem. Ott jön például az a rendőr. Most arra gondolok, hogy bizonyára két gyereke van. Mindjárt ellenőrizzük... — Bocsásson meg, Monsieur, ne tartson őrültnek, de engedje meg, hogy egy furcsa kérdést tegyek fel: a kedves feleségének két gyermeke van? — Nem, három — felelte a rendőr, és minden eshetőségre a pisztolytáskájára tette a kezét. — És mind öntől van?! — kiáltottam fel kétségbeesetten. — Nem, Monsieur, csak kettő. Egyszer, amikor szabadságra utaztam Párizsba, hát... De tulajdonképpen mi köze ehhez? Nevetni akartam, de hirtelen borzongás futott végig a hátamon. — Mi lesz, ha a katonák kiszimatolják ezt a képességemet? — szörnyed- tem el. — És arra kényszerítenek, hogy képzelőerőmet támadó célokra fordítsam? Borzalom! Akkor szilárdan elhatároztam: ahelyett, hogy így élnék, állandóan az emberiség nyugalmáért aggódva — akkor már inkább egyáltalán semmire sem gondolok. Nehogy valamiképpen eláruljam a tehetségemet! Beállítok az elöljáróságra. Nem gondolok az égvilágon semmire. Fogadom az ügyfeleket. Gépiesen. Aláírom az iratokat. Oda sem nézek. Nem gondolkodom egy napig, négy napig. Egy hónapig. Eleinte kimerített a dolog, de azután beleszoktam. Sőt, hat kilót híztam is. Összebarátkoztam monsieur DTnvy - vel. Ennek következtében előléptettek. Nemrég feleségül vettem Luci-t. Remekül élünk. Igaz ugyan, a feleségem néha megint nyaggatni kezd, akárcsak azelőtt: — De hát gondolkozzál, dhága Jean-Paul! Légy észnél, kéhlek! Éh pedig így felelek: — Dhága Lucie, én máh azt is elfelejtettem, hogyan kell ezt csinálni... Hiszen mi enélkül is hemekül élünk! Gellért György fordítása Aki válaszol:
