Kelet-Magyarország, 1977. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. november 27. „Nem szerepet játszom" Szabolcsi interjú Hofi Gézával Hofi Géza kétszeres Jászai- díjas érdemes művészt nem kell bemutatni. Pedig szinte észrevétlenül tört be hétköznapjainkba egy új kabaréstílussal. A Mikroszkóp Színpad tízéves fennállása alkalfhá- ból aranygyűrűvel tüntették ki. Szabolcsi vendégszereplése alkalmával beszélgettünk vele. — Hogyan sikerült tíz évig egy helyen, sikerrel a pályán maradnia? — A színház olyan légkört teremtett nekem, amit máshol sehol sem tudnék megtalálni. A Mikroszkóp Színpad és Komlós János (tulajdonképpen ők így ketten — a színház és Komlós) segítettek kibontani politikai közéleti vénámat. Hogyha más színházhoz kerülök mindjárt az elején, akkor ez nem így alakul. És ha az embernek nem száll a fejébe a siker és ha nem felejti el, hogy valamikor gyárban kezdte, nincs főiskolája és semmi ilyen, csak pusztán csinálja, akkor nagyon könnyű hosszú ideig egyhelyben maradni. — Nagyon sokat rögtönöz és aktualizál, sikerrel. Honnan veszi az ötleteket, témákat? — Az emberek között élek. Ha bárkitől megkérdeznénk, hogy mik a problémák az országban, mindenki el. tudná mondani, hogy mik mérgesítik. Engem ugyanazok mérgesítenek. A különbség az, hogy én odakerülök a mikrofon, a tévékamera elé és több millió ember nevében el is mondom ezt. — Tulajdonképpen nem kötött szöveget mondok, nem szerepet játszom. Hanem vagy mérges vagyok, vagy örülök, vagy boldog vagyok, vagy szomorú vagyok, de az vagyok, ami éppen akkor kell. Sokszor mondtam már, hogy és nem „művész úr” vagyok, én a Hofi vagyok. — Négy lemeze jelent meg. Lesz-e új lemez a közeljövőben? — Természetesen. Amíg az ember tud tenni-venni, addig ez a folyamat nem áll meg. Most úgy néz ki, hogy fél- éven-éven belül felvesszük az újabb lemezt. — Minek köszönheti, hogy lemezei nagy példányszámban, gyorsan elfogynak? — Ezen gondolkodtam én is. Az emberek miért veszik meg? Azért, mert szeretik az őszinte beszédet. Sajnos, sok a rossz, a hazug, a mesterkélt dolog, az emberek megérzik ezt. Ügy, ahogy a zenetanár, ha a növendéke hamisan hegedül. Észreveszik az emberek, ha valamilyen szöveg nem őszinte. Arra mondják, hogy az illető „löki a púdert.” — Sokan nem szeretik az ön műfaját. Miben látja ennek okát? — Egyik ember sem örül, ha megmondják a szemébe, hogy ezt meg azt csinálta rosszul. — Tervez-e változtatásokat a műfajt, a műsort illetően? — Ez egy olyan dolog — mint ahogy a futballban szokták mondani —, hogy „a győztes csapaton ne változtass.” Én így jól érzem magam. És szerintem csak rajtam múlik, hogy meddig megy a dolog. Az illetékes szervek maximálisan támogatnak, a legfelsőbb szintig. Jó példa erre talán az Érdemes Művész kitüntetés. Nagyon sokan meglepődtek, amikor megkaptam. Többen azt kérdezték: „aki a dolgozó népet gúnyolja, azt a dolgozó nép miért tüntette ki?” Egy kérdést feltettek Kom- lósnak is a színházban, hogy vajon a Hofi most, hogy kitüntették, nem fogja elveszteni a bíráló kedvét? Erre azt válaszolta Komlós, hogy Hofi a bunkókat bírálta és nem azok tüntették ki. — Hogy alkalmazkodik műsorával a közönséghez? — Az első három-négy szondázó poén után megmondom, hogy kik ülnek a nézőtéren. Nyilvánvaló, hogy egy parasztbácsinak nem lehet olyanfajta poénokat mondani, mint az egyetemi tanárnak. Hozzá másképpen kell közelíteni s ez csak akkor derül ki, amikor bent vagyok a színpadon és elkezdem mondani. Ha visszajön a labda, akkor játszhatunk tovább ... Vincze Péter — Kéne bizony! Jól mondod, csak kéne! Elmúlt az a világ, hogy a Tóth András csak úgy üzengessen! Nyugdíjas vagy! Ha akart valamit, ő maga is eljöhetett volna ... — Akart. — Akkor miért nem jött? — Mert ő maradt a jószággal. Fórait elvitte a mentő. — Mi baja? — Vakbele van. — Na, most legalább megtudják, ki voltál nekik. Bezzeg te egy percet nem hiányoztál soha. Mentél, mint a bolond. Még tavaly télen is, a tüdőgyulladással. Ez meg... — Hallgass már! A vakbél veszélyes betegség. Operálni kell. Nem nyaralni ment szegény Jóska... — Jól van, tudom én. De miért téged rángatnak? Hívjanak mást. Hiszen öreg vagy már. Mindig az motoz a fejemben, hogy megszédülsz ott a kút fölött... jaj istenem! — Ugyan, ne sápitozzmár! Három hete nem voltam öreg? Akkor még rendesen kijártam... — Éppen ez az! Három hete vagy nyugdíjas. Még ki se pihented magad. De tudom én, hogy te is szívesen mennél. Mert elég volt itthon, mert már ácsingózol a rühes malacaid után ... Na és mi lesz a disznótorral? A gyerekeknek már elment a levél. Azok jönnek szegények ebben a szörnyű útban ... Patkó Sanyi is betervezte a pör- zsölést, Istvánék is rákészültek ... — Adnál föl egy táviratot... — Én, ugye? Gondoltam. Aztán mit írjak bele? Tán azt, hogy apátok megbolondult, a disznótor elmaradt... — Sanyinak szólnék én most menet, most este ... — Már menni akarsz? — Éccakára. — Hát menj! Vidd a pop- rétot is! Minek az olyan ember, aki úgysincs otthon soha. Hát menj csak! Siess a disznaidhoz, hogy a dög forgassa fel mindnyáját egy szálig! Most csendnek kell lennie! Ferenc hallgat is, mint a kuka. A kezét emeli csak meg, de aztán leengedi. Áll a nagy falióra előtt. Nézi a sétálóját. Vár. És nem hiába. Az asszony halkabban szól újra: — Hát miért nem küldenek valakit a takarmányosoktól? — Ejnye, hát nem érted, anya? Ellenek! Ahogy a gyerek itt járt, éppen a Manci volt bent, de ... — Az a nagy siska? — Az. A Kezesnek az anyja ... Máskülönben nem árt még egy hét a Kezesnek. Jól eszik, és látom, hogy most nagyon fog rajta a koszt... Hátha az idő is keményed- ne... Most megint várni kell, s ez nem könnyű. De a férfiembernek is van ám taktikája. Ferencnek is, hát ahhoz tartja magát. Hallgat. Vár a megváltó mondatra, amely ezúttal így hangzik: — A bekecset kividd ám a derekadra, mert hajnalra lehűl ... Kezet kellene csókolni az asszonynak, vagy megölelgetni, dehát az errevaló etikettben az nincs benne. Hanem az van benne, hogy most már indulni lehet a kamrába a tarisznyáért, s hozni befelé. És az öreg indul. Hóna alatt hozza a kopott jószágot, a könyökével löki be az ajtót. — ... azokat a rühes disznókat, hát csak megégett miattuk a tökmag! E zeket hallja Ferenc, amikor belép, de tán nem is hallja már. Cérnavékony visításokat hall, s apró, rózsaszín malacokat lát, amint elnyúlva szuszognak az infralámpa lila udvarában ... MEGYÉNK TÁJAIN Tiszadada „Leírták” a községet néhány évvel ezelőtt tanácsi és gazdasági vezetők, de a legilletékesebbek, a dadaiak is úgy látták: szinte megállt az élet a kis faluban. Átmenetileg a statisztika is a borúlátókat igazolta: a fiatalok elmentek Tiszalök, Tiszavasvári, Miskolc és Leninváros ipari üzemeibe dolgozni, az öregek közül pedig sokan végleg elköltöztek. A sorvadófélben lévő falu azonban mégis új erőre kapott. A 258 férfi és 104 nő, aki másutt kapott munkát, munkásbusszal jár haza. Az eladó házakra több vevő is jelentkezik, főként fiatalok. Építési engedélyt is elég gyakran adnak ki a tanácson. Az alapvető élelmiszerekből és iparcikkekből igyekeznek megjavítani az ellátást. Lelkes pedagógusok és diákok hozzáláttak a község történetének feldolgozásához. Addig talán senki nem hitte, hogy a kis Tisza parti település régi múltra tekint vissza. Az első dátum, amely a község létezését jelzi, 1098 (!). Ekkor egy Július nevű pap gondozta a települést. Az Egri Káptalan irattárában más okmány nem maradt ebből az időből az időből az utókorra. Segített a véletlen. 1962-ben a termelőszövetkezet szőlő- telepítéshez készítette elő a talajt. Sok íratlan emlék került elő a földből az évszázados bezártságból: csiszolt kőbalta, pattintott kő, magzúzó és edénymaradványok. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy még az ősember jelenlétét sem szabad kizárni a rendelkezésre álló leletek alapján. „ A fajú egy természetes dombon áll, később még magasították is a területet, s 1250-ben építettek itt egy templomot. A Szent György templom a XVI. században a reformátusoké lett. Latin bejegyzéssel 1740-től kezdődik az anyakönyvi napló. Értékes kincset őriz a templom, az ónodi egyháztól 10 császári aranyért vettek egy 1686-ban készített kelyhet. A műkincs a Nemzeti Múzeum nyilvántartásában is szerepel. A 700 éves templom sorsa 24 órán múlott. 1944. október 31-én a visszavonuló németek felrobbantották. Másnap megérkeztek a szovjet csapatok. Azt fájlalták a község lakói, hogy a németek becsapták őket. Azt mondták, mivel tüzérségi megfigyelőhelynek szolgál a templom, magas a tornya, csak azt robbantják fel. Az idősebbek felajánlották, ha magas az a torony, hát lebontják, hogy majd fel lehessen építeni újra. Amikor a robbanás zaja elült, a megdöbbenéstől és a fájdalomtól alig tudtak szólni a dadaiak. A németek még a harang nyelve alá is robbanóanyagot tettek, s a templomban jóvátehetetlen kár keletkezett. Ekkor derült ki, hogy a felrobbantott templom alatt még egy templom és tömegsír is volt. A régészek ekkor kezdték a tudományos kutatást, amelynek során 1000 esztendő emlékei tárultak fel. Ekkor bukkantak a falu nevére utaló nyomra, a XII. század végén az akkori ösz- szeírás Terra-Dadae néven jelöli a települést. Értelmezése bizonytalan. Adatok vannak arról, hogy jól hasznosították a Tisza adta rengeteg nádat és az ártéri fűzfát. Régen a kunyhókat is náddal, sással, gyékénnyel fedték az emberek. A mai korra annyi maradt fenn e hagyományokból, hogy a kaskötő üzemben kosárfonással foglalkoznak az asz- szonyok. A holt Tisza-ágon ma már halászat helyett csak csónakázni és fürödni szoktak. Inkább a fiatalok. Mint annyi más településünk életében, Ti- szadadán is 1945 után kezdődött a fellendülés. Még folyt a romeltakarítás, amikor az iskolában betört ablakok mellett, régi módszerekkel, de megkezdődött az oktatás. Nemcsak a gyerekeket tanították, este a palatáblákon a szülők gyakorolták az írást a nevüket igyekeztek leírni. Szégyen volt az aláírás helyett odakörmölt kereszt. Ma már ott tartanak, hogy az analfabétizmus lényegében megszűnt, minden nyolcadik osztályból a tanulók nagy többsége középiskolába jelentkezik, néhányuk diplomát szerez. Tóth Gyula tanácselnök nagyon feldúltan fogad. Lassan nyugszik meg. Egy házaspár nagyon civódva, állandó veszekedések közepette él. Tud róla mindenki a faluban. Szóltak már többször is a tanácselnöknek, valamit tenni kellene az ügyükben. Mint Tóth Gyula elmondta, a legjobban a két gyereket sajnálják. Válni nem akarnak a, szülők, de napirenden van a perpatvar. Már többször hívatta őket a tanácselnök. Most jöttek el. Talán a rábeszélés segít — vélte Tóth Gyula. — Az ember iszik, nem ad haza pénzt, viszont övé a lakás, ki sem tehetik belőle. Mi lesz így a gyerekekkel? Sikerül-e a békítés, a jó szó a tanácselnöknek? Sok mindenben teljes ellátást ad a község a lakosoknak. Bölcsődéjük van, 20 személyes, minden jelentkezőt fel tudnak venni. A 75, személyes óvoda is kielégíti az igényeket. Van egy napközi otthonos óvoda is ezenkívül, ahol ebédet is kapnak a gyerekek. Az üzemi konyha még nem terjedt el faluhelyen, bizonyára igénybe vennék, ha lenne. Otthon főznek az asszonyok. Tiszadadán 700 gázpalackot tartanak a családok, s a 930 háztartás majdnem mindegyike használ gázt. így a 90 palackos mini gázcseretelep már kicsinek bizonyul, jövőre kezdenek építeni egy 270 palackosat. A munkahelyek számát tekintve találjuk a legnagyobb lemaradást. Jelenleg a tíszalöki vegyes szövetkezet kihelyezett parkettaüzemében 50—60 férfi készít parkettát. Itt működik a polgári háziipari szövetkezet kaskötő üzeme, ahol vesszőbútorok is készülnek. Ugyancsak nőket foglalkoztat a Nyíregyházi Konzervgyár konzervelőkészítő részlege. Időszakos munka, s a legtöbb üzemet téliesí- teni kellene. A jövő év jelentős feladata lesz a termelő- szövetkezetek közös vállalkozásaként megvalósuló nyúltelep létrehozása, mintegy 100 millió forintért. A korszerű, gépesített telep évente 100 millió forint értékű exportnyulat tenyészt majd. 70—80 ember talál munkát a telepen. Tiszadadán 437 nő áll munkaviszonyban. Nemrégiben az öregek napközi otthonában megüresedett egy állás, és 11-en jelentkeztek rá. Ha nem is mind a 437, de igen sokan jelentkeznének dolgozni, ha valamilyen üzem létesülne a községben. Amiről most az emberek a legtöbbet beszélnek, az a víz. Alig egy hónapja alakult meg a vízműtársulat, s nemsokára hozzákezdenek az építkezéshez. Ami miatt a legtöbben bejönnek a községi tanácsra, vagy a tanácstagok segítségét kérik, a tíz év alatt visszafizetendő összeg. Amit az emberek sérelmeznek, az, hogy a környéken mindenütt kevesebbe került a hozzájárulás, mint Tiszadadán, ahol 10 ezer forintba kerül egy családnak a vezetékes víz. A múlt évben végzett társadalmi munkával a kisközségek kategóriájában a másodikok lettek, s a kapott 300 ezer forintot fedett tornatér kialakítására fordítják. Eddig ugyanis az iskolások a kultúrházba jártak a testnevelési órákra. Nemrégiben értelmiségi ankétot tartottak a községben. Pucsok Barnabás, az iskola helyettes igazgatója elmondta: kultúrközpon- tot szeretnének kialakítani, amelyben ifjúsági klub, könyvtár, sportpálya is lenne. A község műveltségi szintjéről nehéz pontos képet alkotni. Talán mérvadó lehet az, hogy majdnem minden családnak van televíziója. 663-an járatnak rádió- és televízióújságot. 380 napilapot és folyóiratot hord a postás. Ezenkívül körülbelül 500 „szalagos” folyóiratot is járatnak a dadaiak. Olyan szaklapokat például, mint a Tanító, a Honvédelmi Szemle, a Járművek, mezőgazdasági gépek, a Mezőgazdasági világirodalom, stb. Jellemző az is, hogy tavaly a 23 esküvőből 16 társadalmi volt. A megyében itt működik az egyetlen parasztkórus, a tanács sok segítséget ad a szereplésükhöz. A legfontosabb feladatok közt tartják nyilván egy ABC-áruház, később pedig egy kisvendéglő és egy cukrászda építését. A dadaiak takarékos emberek: 15 millió forintot tettek a takarékba a község lakói. 1978 újabb jelentős állomás lesz Tiszadada életében: ekkor kezdik építeni a vízmüvet, az ABC-t, a nyúltelepet és a gázcseretelepet. A 900 éves múlt örökségét így folytatják a mai dadaiak. Tóth Kornélia KM o
