Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. október 23. □ ÚT A KÖNYVEKHEZ O Nem névleges olvasók Tévedtek, akik a televízió elterjedésekor meghúzták a lélekharangot az olvasás, a könyvek lelett. Az olvasás élményét — mint kiderült az idők során — semmi más nem pótolja. Nem is lehet, hisz az olvasó ember és a könyv lapjain megelevenedő szereplők, történések meghitt közelsége a megpihenés és együtt gondolkodás, a visszalapozás és továbbgondolás megannyi plusz, amit csak a könyvek adhatnak számunkra. Természetes, hogy a könyv évről évre mind több embert kerít hatalmába, növekszik a könyvtárak iránti érdeklődése. Jobb az országos átlagnál Így van ez a valamikor nem olvasó megyében, Sza- bolcs-Szatmárban is. A könyvtárak adataiból megtudhatjuk, hogy a megyében minden száz lakosból 17 beiratkozott könyvtári olvasó. Ez két tizeddel jobb az országos átlagnál. S hogy akik beiratkoznak olvasnak is, bizonyítja az egy év alatt közkézen forgó 2,7 millió kötet könyv. Átlagosan egy kötetet kilencvennégy olvasó kölcsönzött ki. A számoktól azonban többet mondanak az olvasási kedv újszerű táplálói, a megyében is gyökeret vert olvasótáborok. Az első, botladozó lépéseken, kísérletezéseken már túljotottak a társasági együttlét új közösségei. Nem a divat hívta és tartja életben az olvasótáborokat, hanem a valóságos érdeklődés. Ezt rögzíthette legutóbb a Hazafias Népfront megyei közművelődési társasága is, amely az „Olvasó népért” mozgalom hivatott patrónu- sának tekinti magát. Nem egyedül akarja azonban terjeszteni az olvasási kultúrát a különböző kulturális és társadalmi szervezetekkel együtt. Mit jelez az olvasótáborokról készített idei mérleg? Találkozás „eleven" írókkal Két-három évvel ezelőtt a jó szándékú tenniakarás, az ösztönösség hozta létre az első olvasótáborokat. A megyében élő irodalmárok, irodalombarátok, pedagógusok, népművelők vállaltak úttörő szerepet, melyért elismerés illeti őket. Nem mindig sikerült azonban megbirkózni a szervezési, fenntartási feladatokkal. Itt- ott a táborlakók életkori sajátosságaira sem mindig figyelve zajlott a könyvek birodalmával való ismerkedés. Az előre elkészített napi programokhoz való ragaszkodás akadályozta az időjáráshoz, a környezet adottságaihoz való alkalmazkodást. Némelyek azt hitték, a táborban reggeltől estig olvasni „kell”, s akadtak idegen- kedők is. Az olvasótáborok azonban bebizonyították életképességüket. Agyonolvasás, vagy olvastatás, unalmas, „iskolásdira” emlékeztető műelemzések helyett az olvasás rejtelmeibe, művészetébe igyekeztek bevezetni a résztvevőket. És nem csak az irodalom, a képzőművészet, a zene, a film, a kirándulás, a vetélkedő, a bábozás és sok változatos program dúsította a tábori életet A táborlakók találkoztak „eleven” írókkal, költőkkel, kritikusokkal, képzőművészekkel. Megismerkedtek nagyjaink irodalmi emlékhelyeivel, megtanulták a könyvtárhasználat alapjait. Bejutottak a könyv „előszobájába”, ahonnan már csak egy lépés a „szentély’., Tovább kísérleteznek De más tényezők is hozzájárultak a táborok népszerűségéhez. A vegyes, néha profil nélküli táborok lassan sajátos arculatot alakítottak ki maguknak. A ti- vadari — amelynek a megyei könyvtár a gazdája — szakmunkástanulókat fogad, a dombrádi 20-tól 69 éves korig a járásbeli tsz-ek és ipari üzemek felnőtt fizikai munkásait, az ibrányi általános iskolásokat, a kálló- semjéni tanyai gyermekeket, a tiszadobi — a népfront fenntartásában — szakmunkástanulókat. Az életkori sajátosságok, az eddig szerzett olvasási ismeretek figyelembevétele igen fontos; a táborok vezetői ezekré alapozva dolgozzák ki a programokat. Minden olvasótáborban minden évben van egy, a figyelem középpontjába állított mű, téma, amely szintén nem független a résztvevők összetételétől. Az eddigi tapasztalatok számbavétele azt is megmutatta, még több gondot kell fordítani a leendő táborozok előkészítésére. A megyei könyvtár a jövőben előkészítőt szervez a jövő nyáron táborba „szálló” fiataloknak. Tovább kísérleteznek a legideálisabb közösségi formák megtalálásával is; így az Ib- rányban bevált alsós és felsőtagozatos gyermekek együttes táborozásával, Ti- szadobon a szakmunkástanuló, szakközépiskolás és gimnáziumi tanulók közös táborozásával, míg a dombrádi felnőtt fizikai dolgozóknak szervezett tábort, a TESZÖV közreműködésével, a megye mezőgazdasági termelőszövetkezetére szeretnék kiterjeszteni. Feltámasztani az olvasás szenvedélyét A megyén túli segítségkeresésnek is vannak még tartalékai. Az idén a tiszadobi táborban irodalomtörténészek és színművészek díjméntes „kiküldését” bonyolította le a Lapkiadó Vállalat Közművelődési Sajtószolgálata. Érdemes igénybe venni a színvonalas programokat, olykor csak egy levélbe, vagy telefonba kerül... Olvasók maguktól „születnek” — mondogatták valamikor. Az olvasás szenvedélyét nehéz „kívülről” feltámasztani az emberekben. Az olvasótáborok cáfolják az egyoldalú vélekedést. A könyvtárak, művelődési intézmények, iskolák elérnek oda, hogy az olvasótábor utánpótlását is fontos feladatuknak tartják. Az utánpótlás nevelés nem egyetlen, de kiváló módja az olvasótábori forma, amely nemcsak és nem elsősorban mennyiségi-olvasói növekedést eredményez. A tudatos, igényes olvasók körét gyarapítja és csökkenti a névleges olvasók táborát. Páll Géza Krutilla József: T1SZA-PARTI. MEGYÉNK TÁJAIN Turricse N em találkoztam eddig még olyan faluval, ahol annyira elevenen élne a múlt. mint Turricsén. Nem a külsőségekben mutatkozókra, — mint a házak, az öltözködés, — hanem a fejekben őrzöt- tekre gondolok. A harmincas, majd a felszabadulást követő évekre, bárkivel beszéltem, szinte mindenki pontosan emlékszik. A tanácselnökkel, Kovács Gusztávval járjuk a falu utcáit. Nem sok van belőlük — négy vagy öt — mint ahogy a lélekszám kevés, alig 900 ember él itt. Hadik Barkóczy Endre volt ezen a vidéken a legnagyobb úr, 28 községen kocsikázhatott át. míg birodalma egyik szélétől a másikig ért. — A felszabadulást követő időszakban osztották szét a földjét — emlékezik vissza Kerekes Sándor. Az ő vezetésével alakult meg 1946 augusztusában a kommunista párt helyi szervezete, s ő lett a falu történetében az első kommunista bíró. — Negyvennyolc karácsonyának hetében választottak meg bírónak, egy kisgazdapárti és egy parasztpárti jelölttel szemben. Igaz nem sokáig viseltem ezt a tisztséget, rá egy évre bekerültem a megyéhez, Mátészalkára. Az akkori Szat- már megyének még az volt a székhelye. Ebben az esztendőben alakult meg a falu első tsz-e, az Acél Termelőszövetkezet. — Az ellenforradalom idején egy rövid időre feloszlott ugyan, de néhány hét után már ismét megalakult. Béke néven. Aztán 70-ben egyesült a vámosoroszi, a csaholci és a mi tsz-ünk, s felvette az Erdőhát nevet. Azóta ezen a néven gazdálkodik, több-kevesebb sikerrel. Kerekes Síndor nem véletlenül mondta, hogy a három falut egyesítő tsz több-kevesebb sikerrel gazdálkodik. Fgészen a hetvenes évek közepéig nem sok dicsekedni valójuk volt a tsz tagjainak. Az elmúlt két évben viszont úgy látszik, kezdenek rendbe jönni a tsz dolgai. Üj, fiatal szakemberek kerültek a vezető posztokra, s-az ő vezetésükkel egyre inkább szebb eredményeket érnek el. Erős kézre, szakszerű vezetésre yólt csak szükség, mert dolgos, szorgalmas, a köz iránt rendkívül fogékony emberek élnek erre. Már-már legenda számba megy az az eset, mikor 20 ezer forinttal kezdtek hozzá a jelenlegi iskola megépítéséhez. Igaz, két tanterem költségeihez megvolt a pénz. de úgy gondolkodtak, itt a soha vissza nem térő alkalom, ha most nem toldják meg az eredetileg két tanteremre tervezett iskolát még ugyanennyivel, ki tudja meddig kell még abban szoronganiuk a falu gyermekeinek. Aztán hozzálátott a község a nagy munkához. A falu apraja-nagyja együtt dolgozott, s megtörtént a csoda, elkészült az iskola. Igaz, Ricsének volt már tapasztalata e téren, hiszen társadalmi munkában készítették el a kultúrházat, a boltot, s így kövezték le a járdákat. Az ötvenes évek végén, ehhez is egy árva fillér nélkül fogtak hozzá, mindenki a saját költségén hordta az innen majd 30 kilométerre lévő Tiszától a kavicsot, s hamarosan eltakarodott az egyik legnagyobb ellenség, a sár. Ezek a nagy, látványos akciók a hatvanas évek közepéig tartottak, de úgy látszik, most megint szükség lesz rá. Óvodát készül építeni a három falu. A Ricsétől alig 1000 méterre lévő Csaholcon épül majd az óvoda, s már hozzákezdtek a hiányzó 700 ezer forint előteremtéséhez. Eddig két vasárnap szedte három-háromszáz ember a tsz gyü_ mölcsösében az almát, s ha továbbra is ilyen kedvvel dolgoznak, nemsokára állni fog az óvoda. A budapesti MÉLYÉPTERV — monda, ni sem kell — társadalmi munkában elkészítette már az óvoda tervét. A gyarmati MEZŐGÉP, meg az állami gazdaság vállalta a játszótér kialakítását, a kerítés felállítását. a szükséges anyagok szállítását. Annál mérgesebben mondják, hogy a gyarmati METRIPOND és a HÓDIKÖT elzárkózott a segítségnyújtástól, pedig nagyon sokan dolgoznak itt is a három faluból, s az ő dolgozóiknak a gyermekei is ide járnak majd óvodába. Néhányan még reménykednek, időközben hátha meggondolják magukat. A másik nem mindennapi dolog, ami lázban tartja a falut: a vízmű terve. Micsoda vita előzte meg ennek az elfogadását! Végül aztán tanácsülés elé kellett vinni a dolgot. Sokan ellenezték a tervet, hiszen magasnak tartották a családonkénti tízezer forintos hozzájárulást. A falugyűlésen órákig vi_ tatkozott az ellenzők és az igenlők tábora, mígnem felállott az elnök, s megkérdezte: — Ki akarja, hogy kikapcsolják a házában a villanyt? Általános megrökönyödés volt a válasz: — Hogy képzeled te azt! Elmúlt már az a világ: — mondták felháborodottan. — No látjátok, a villany ellen is ágáltatok, most mégis ti vagytok megsértődve. Tíz esztendő múlva ugyanezt mondanátok a vízre is. Ezzel végérvényesen eldőlt a vita, hatásosnak bizonyult az érv. Két hónap múlva, január 1-én megkezdődik a nagy munka, s ha sikerül, 1979. december 31-én be is fejeződik. Szakaszonként építik majd a hálózatot, s ez azt jelenti, hogy néhány utcában már a jövő esztendőben csapból fog folyni a víz. A falu egykori főterén, a templom mellett állunk. Gyönyörű napsütéses idő van, a szomszédos kertekben szedik az almát. Az egyik ház előtt öregek süttetik magukat az őszi nappal, a kerítések előtt két kiskutya hempereg. Az iskola udvarán kislányok járják a karikázót. Udicska Lászlóné a házát meszeli, P. Garda Imréné a csodálatosan díszített vászonkendőit, törülközőit szellőzteti az udvaron. Békés, idilli a kép. — Itt a templom előtt állt a kaloda — mutat égy kis füves térre az elnök. — A harmincas években bontották le. A templom mögött még néhány ház, s utána már a temető, majd a legelő következik. Ezeken átvágva jutok el a falu költői nevű részére, a Hajnal-végre. Az idősebbek — mint Rápolthy Ferenc bácsi — még emlékeznek a név eredetére. A falunak ez a legkeletibb utcája, s ennek a végén kel fel a nap. Innen lopakodik az öreg tölgyek felől mindennap a hajnal. A falutól alig fél kilométerre kezdődik a közel 700 hektáros, csodálatosan szép erdő. Ennyi maradt meg az Erdőhátat valamikor szinte teljes egészében beborító erdőkből. Él itt nyest, róka, nyuszt, vaddisznó, s az erdőt szinte végig az öreg Túr szegélyezi. Az egyik tisztáson megvan még az a kút. amit a húszas évek végén fúrtak, olajat keresve a szakemberek. De olaj helyett forró víz tört fel a kútból, s mint később kiderült, kiválóan alkalmas a reumatikus betegségek gyógyítására. Az öregek közül sokan emlékeznek még rá, hogy messze környékről is idejártak a csodát remélő betegek. Vitték a vizet dézsákban, hordókban, kádakban, s legendák keringtek a gyógyító erejéről. Aztán egyszer csak megjelentek a hivatalos emberek, s hatalmas betonlappal zárták le a kutat. A mai napig sem nyitották fel. Pedig a tanácsnak nagy tervei volnának a vízzel és környékével. Termálvíz, folyóvíz, erdő, csend. A mai ember szemében mind-mind nagyon nagy érték. Az országban is egyedülálló kezdeményezés indult meg itt néhány évvel ezelőtt: mintegy tízhektáros területen saját erőből, — meg persze társadalmi munkával — egy élő skanzent akartak létrehozni. Már . fel is parcellázták a területet, s többen jelentkeztek, hogy a szatmári lakóházak alapján egy kisebb, tíz-tizenöt portából álló falut építenek, s eredeti használati tárgyakkal rendezik be. Ez az utóbbi egyáltalán nem jelentett volna nagy nehézséget, hiszen egy-egy régebbi ri- csei ház ma is egy kisebbfajta múzeum berendezéséhez elegendő néprajzi tárggyal rendelkezik. Csak egy kis segítség kellett volna, s azóta talán már állnának a házak. De így a terv csak terv marad, pedig lehet, hogy érdemes lett volna megpróbálkozni vele. Í me így, összekeveredve a jelen a múlttal él a falu. Turricse Néha erősebbnek bizonyul még a múlt, de kontúrjaiban megjelent már a jövő. Balogh Géza
