Kelet-Magyarország, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. október 16. HÉTFŐ: Moszkvában Lconyid Brezsnyev fogadta Owen brit külügyminisztert — Zárt plenáris ülésekkel folytatta munkáját a belgrádi értekezlet KEDD: Genscher nyugatnémet külügyminiszter tárgyalásai Tokióban — Üjra megnyitották a kínai központi pártiskolát — Bau- douin belga király Lengyelországban hivatalos látogatást tesz SZERDA. A NATO hét országának hadügyminiszterei az úgynevezett nukleáris tervezőcsoport ülésen a neutronbombáról tárgyaltak — Blackpoolban ülésezik az angol konzervatív párt kongresszusa — Az izraeli kormány elfogadta a Dajan amerikai látogatása idején készített munkaokmányt CSÜTÖRTÖK: Carter sajtókonferenciáján az energia-politikáról nyilatkozott — Eltérítenék a Lufthansa egy repülőgépét — A csehszlovák kormány az NSZK hatóságaitól azoknak a légi kalózoknak a kiadatását kérte, akik egy cseh belföldi járat gépét Frankfurtba kényszerítették PENTEK: Genschert Pekingben fogadta Hua Kuo-feng, a kínai vezető bonni meghívást fogadott el — Tito elnök befejezte párizsi tárgyalásait — Véget ért az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitája SZOMBAT: Losonczi Pál hivatalos látogatásra Afganisztánba érkezett — Bonnban szakadatlan ülésezik a „válságtörzs” a Schleyer- ügyről és a gépeltérítők követeléseiről A HÉT 3 KÉRDÉSE Mályva és muskátli O Mit hozott eddig az ENSZ-közgyűlés? Az általános politikai vita, mint neve is mutatja, mindenekelőtt általános jellegű. A tagországok nagy részének képviselői váltják egymást a szónoki emelvényen, ott, a New York-i üvegpalotában, hogy mindegyikük állást foglaljon a véleménye szerint, a kormánya álláspontja szerint legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Ugyanakkor mód nyílik arra is, hogy ki-ki szóljon az országát érintő és érdeklő különleges eseményekről, irányzatokról, jelenségekről. A héten jó példával szolgált erre Paulo Jorge, angolai külügyminiszter, aki előbb hangsúlyozta, hogy az angolai népet senki és semmi nem tudja eltéríteni a maga választotta forradalmi irányvonaltól, utána pedig az ország gazdasági nehézségeiről szólt őszinte hangon és az ENSZ segítségét kérte. A portugál gyarmatosítók a polgárháború éveiben mintegy 7 milliárd kárt okoztak, így aztán ma az angolai nép életszínvonala alacsonyabb, mint a gyarmati múlt egyes időszakaiban. Visszatérve a vita átfogó témáira, emlékeztessünk Púja Frigyes külügyminiszter felszólalására. A világpolitikai helyzetet úgy jellemezte, hogy bővült a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése, végső szakaszába jutott a gyarmatosítás felszámolásának folyamata, letűntek örökkévalónak hitt diktatórikus rendszerek és megoldódott több akut válság. A magyar külügyminiszter, mint a közgyűlés politikai vitájában felszólalt számos más küldöttségvezető, egyértelműen támogatta, hogy a közgyűlés tűzze napirendjére és szavazza meg a nemzetközi enyhülés megszilárdítását, a nukleáris háború veszélyének elhárítását célzó szovjet javaslatokat. A közgyűlés általános politikai vitája az alaphangot ütötte meg az ENSZ e legfontosabb fórumának további munkájához. O Több-e a lehetőség va közel-keleti békeértekezlet felújításához a Carter—Dajan-találkozó után? Válaszoljunk nyomban: Aligha! A korábbi szovjet— amerikai közös nyilatkozat olvastán a megfigyelők még derűlátóbban nyilatkoztak, de a Carter—Dajan-találkozó után, az ott elfogadott „munkaokmány” ismeretében már pesszimista hangok hallatszottak. Az amerikai—izraeli „forgatókönyv” szerint nem juthatnának szerephez a palesztinok, pontosabban a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselői a genfi tárgyalásokon. Tel Aviv-i hivatalos körökben megerősítették, hogy semmilyen körülmények között sem tárgyalnak a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel. Faruk Kaddumi, a PFSZ „külügyminisztere” az ENSZ- közgyűlés általános vitájában szót kapott és a világ- szervezet szónoki emelvényén rámutathatott arra, hogy a palesztinok nélkül nem lehet megteremteni a közel-keleti békét, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet pedig a palesztinok hivatott képviselője. Kaddumi azt is kijelentette, hogy mindaddig folytatják a harcot, amíg Izrael területszerző akciókat hajt végre. (Itt kell megjegyezni, hogy a fegyverek változatlanul dörögnek Dél-Libanon- ban: az izraeli hadsereg nem is titkolt segítséget nyújt azoknak a libanoni reakciós erőknek, amelyek a palesztin táborok ellen támadnak.) Az izraeli parlamentben erre válaszul Dajan hangsúlyozta, hogy Izrael nem járul hozzá, hogy csapatai visszavonuljanak az 1967-es határok mögé, s hogy Izrael nem egyezik bele palesztin állam létrehozásába. Dajan már egyenesen úgy állította be: az USA és Izrael között megállapodás jött létre arról, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet kirekesztik a genfi konferencia érdemi munkájából. Az erre vonatkozó megállapodástól eltérő feltételek mellett nem hajlandó Izrael küldöttsége elmenni Genfbe... O Mi és ki van az újabb terrorakció mögött? Csütörtök délután légi kalózok hatalmukba kerítették a nyugatnémet Lufthansa Légitársaság egy gépét, amely a divatos spanyol üdülőhelyről, Palma de Mallorcáról többek között szépségkirálynőket és nyugatnémet üzletembereket vitt Frankfurt felé. A gépet eltérítették, s az végül egy olajsejkség, Dubai repülőterén szállt le. Itt kezdődött el az alkudozás a gépeltérítőkkel, akik egyhamar közölték: a Baader-Meinhof csoport tagjainak szabadon bocsátását és óriási összegű, egyes források szerint 35 millió márka váltságdíj megfizetését követelik, ezenkívül a török kormányt is felszólították, engedjen ki a börtöneiből két ott őrzött arabot, ugyancsak tetemes váltságdíj fizetésével együtt. Payot svájci ügyvéd, aki a Schleyer-ügyben a bonni kormány és a kölni merénylők között közvetít, közleményben adta tudtul, hogy összefüggés van a két cselekmény között. Kettős ultimátumot fogalmaztak meg a gépeltérítők és az emberrablók: ha vasárnap nem teljesítik követeléseiket, akkor agyonlövik a nyugatnémet gyáriparosok szövetségének elnökét, a repülőgépet pedig a túszokkal együtt a levegőbe röpítik. Egyelőre csak az látszik világosan, hogy a terrorcselekményeket ismét valamilyen „világforradalmi” célok szolgálatában állónak akarják egyesek beállítani. Schleyer elrablásával még csak antikapitalista színezetet próbáltak adni az akciónak, most a repülőgép-eltérítéssel „Arab terrorizmus” felcímet kívánnak fölébe írni. A nyugati hírügynökségek sietnek világgá röpíteni, hogy a négy eltérítő közül „ketten arabul beszélnek”. Ha a propagandagépezet fel tudja hívni a világ figyelmét arra, hogy arabok, pláne palesztinok ilyen terrorcselekményekre .képesek, akkor ez a közel- keleti válságban azt a véleményt erősíti, hogy — a palesztinokkal nem szabad nem lehet tárgyalni... A „világforradalmi” célok hangoztatásával pedig növelni lehet a nyugati világban a polgárság nyugtalanságát, riadalmát, ellenérzéseit mindennel szemben, ami haladó... Mindenesetre megmutatkozik, hogy a tőkés világ propagandistái most a lehető legnagyobb politikai előnyt szeretnék kihozni abból, hogy a Schleyer-ügyben éppúgy, mint a gépeltérítési akcióban, a sokat emlegetett „nemzetközi terrorizmus” állítólagos „világforradalmárjait” lehet közmegvetés tárgyává tenni. A vnukovói repülőtéren hideg a reggel. A TU—154-es légkondicionált gép viszont kellemes hőmérséklettel várja utasait. Az első meglepetés, amikor a légikisasszony tízezer méter magasban közli, hogy Szibéria plusz tizenhét fokkal fogad minket. Felhőtlen az égbolt, szépen látszanak a mértani alakban művelt óriási táblák, a zöld vetések, a frissen szántott földek, a komor erdők és a kacskaringózó folyók. Kellemes az út. Valahol a Kaukázus fölött kapjuk a tízórait, a sült csirkét paradicsommal és uborkával, aztán a tortát és az almalevet. Arra gondolok a magas hegyek fölött, vajon milyen is a sztyeppe? Háromórás utazás után közlik, hogy kapcsoljuk be az öveket. A gép simán ereszkedik. Szépen követhető, hogy traktorok szelik a barázdaóriást, már jól látszanak a szántóföldeket díszítő kis erdők, majd alattunk fehérlenek a nyírfák törzsei. Feltűnik a város. Fehér házak tömege, széles sugárutak és a fák sárgásbarnás lombja. Omszk napfénnyel és szeptember végén szokatlan meleggel vár. Le kell venni a bőrkabátot és a kalapot. Vendéglátóink a nagy forgalmú repülőtér betonján magyarázzák, hogy a napokban már hideg volt. Fújt a szél, esett a hó, de ha néhány napra is, visszajött a nyár, hogy aztán átadja helyét a kilenc hónapig tartó télnek. A fogadtatás hangulata egyenesen forró. Piros szegfű- és gladióluszcsokrok Szibériában! A repülőtérről magas neonoszlopok között vezet az út a város kapujához. Ingben járnak a férfiak, blúzban a gyerekek. Az Irtis és az Om folyók találkozásánál van a szállónk, neve Majak — világítótorony. A folyón motorcsónak szeli a vizet, úttörő srácok dobják be a horgot és sirályok keringenek élelmet keresve. A szoba kisasztalán virágtartó váza fenyőgallyal és tobozzal. A sarokban televízió és hűtőszekrény. A rádió a moszkvai időt mondja: 12 óra 10 perc. A szálloda óráján 15 óra 10 perc. Nálunk, Magyarországon 10 óra 10 perc. Letesszük a bőröndöket. Indulunk tisztelegni a szovjet hatalomért Omszkban elesett magyar hősök emlékének. A vörös magyarok — ahogy itt nevezik őket — tetteinek emléke hosszú évtizedek alatt sem kopott meg. A szobor talapzatán most is, mint mindennap sok a friss virág. Az ágyásokban hazainak hitt virágok: mályva és muskátli. Üvegházban nevelik őket és csak a nyár jöttével, júniusban ültetik ide, a három nyári hónapra. Egy kis történelem. Ez a föld forradalmi múltat lehel. Ezrével voltak e városban magyar internacionalisták. A háromezer tagú omszki párt- szervezetben nagyon sok volt a magyar. Ez volt Szibéria legnagyobb internacionalista pártszervezete. A tér jobb oldalán a cár egykori omszki kormányzójának palotája, majd Kolcsak tengernagy ellenforradalmi vezérkarának főhadiszállása, ma a Köztársaság Háza. Itt gyülekeztek a magyar -hadifoglyok, akik a téglagyárban és a környező településeken dolgoztak. A bolsevikok első hívó szavára álltak a forradalom mellé. Azok, akik a fenyők, a nyír, a nyár és az orgonabokrok tövében nyugszanak, soíc csatát vívtak. Nehéz terepen, járhatatlan utakon, a transzszibériai vasútvonal omszki szakaszán, az Irtis magas partjain birkóztak a túlerővel, mígnem legyűrték őket. Azt a tizenhármat, aki életben maradt közülük, elfogták és kegyetlen kínzás után szúrták agyon. A forradalom győzelme után a lakosság temette el őket. Első síremlékük egy vagonról levett fémdarab. Arra karcolták: „Itt nyugszanak a vörös magyarok.” A fémmel jelölt sír előtt sok internacionalista gyűlést rendeztek. 1957-ben hozták át ide, a város legszebb terére maradványaikat. Kísérőink mondják: leállt a forgalom, a milliós város népe tisztelgett a magyar internacionalisták előtt. Katonai díszpompával temették el őket. Az új emlékműre egy omszki költő sorait vésték: „Más földek, más vidékek neveltek benneteket. De mi, Szovjet-Oroszország emlékünkben megőrzünk titeket, mint az anya szeretetett fiait.” És alatta: „Tizenhárom magyar internacionalista harcost végeztek ki 1918 júniusában a fehér terroristák.” A tér közepén örök láng lobog, fölöttünk elhúz egy lökhaj- tásos gép. Járjuk a várost, amelyért nagyapáink véreztek. Nézem a dunányi Irtist, a tiszányi Omot, a hídon nevetgélő lányokat, hosszú szoknyában, magas talpú cipőben, fiúsán rövidre vágott frizurával. Nézem az Észak fáját, a piros fürtű gyümölcsöt hozó rjabi- nát, s az elmúlt kemény tél tépázta ezüstfenyőket. A régi könyvekből ismert, vagy a filmekből látott Omszkot keresem, de keveset találok belőle. Néhány emeletes ház, a városszéli földszintes faházak. Vagy az első, az 1922- ben épült, s akkor nagyon kellett villanytelep. Az Irtisben most kevés a víz. Sok tározó és ipari üzem vonja el és a mezőgazdaság is öntöz. Kérdezem, mit jelentenek a folyók nevei. Az Irtis tatárul vakond. Talán azért, mert mint a kis állat, úgy fúrja be magát a földbe. Az Om tatár nyelven csendes, mert szépen, csendesen folyik. És mit jelent vajon Szibéria? Szibir törökül: alvó föld. Évezredekig valóban aludt, de a sokáig szuny- nyadó föld most óriási tempót diktál. Olaj, gáz, arany, gyémánt, kőszén és vasérc van benne. De ami ennél is értékesebb, a roppant nagy emberi erő és akarás hordozója. Az év mindössze három hónapos melegében — amire a szibériaiak nagy hévvel mondják, hogy nyár, nyár, nyár! — ezen a földön búza, burgonya és takarmány terem. Az Irtis bal partja mocsár fölé épül. A lakóházak — ezt az omszkiak is tudják — nem építészeti remekek. De melegek és fürdőszoba van bennük. Nem messze innen gránitkockákon vezet egy széles út a Honvédő Háború emlékművéhez. Az emlékmű kettős. Az egyik része a harmincméteres katonaalak bronzból, magasra tartja a fegyverét. A másik szobor távolabb áll. A feleség és a gyerek búcsúzik az apától, aki elment a háború hosszú, nagy útján Sztálingrádba, Budapestre, Berlinbe. Aki győzött, hazakerült, vagy elesett sok ezer kilométerre szülőföldjétől. Kopka János (Folytatjuk) Pálfy József Ha én király lennék B Italában a felnőttek írják elő a gyerekeknek, mit tegyenek, hogyan viselkedjenek, mely célokat tartsák jónak, melyeket ne. Mi történne azonban, ha megfordulna a dolog? Egy kölni iskolában kísérletet tettek erre: a harmadik osztályban tehát kilencéves gyerekektől megkérdezték, mit tennének, ha egy szép napon a miniszterelnöki székbe ültetnék őket. A gyerekek lelkiismeretesen fogalmazták meg válaszaikat. A régi „ha én király lennék” játék keveredett itt a televízióból jól értesült és a szülők beszélgetéseire figyelő, a valóságot ismerő kis állampolgárok töprengéseivel. Volt, aki azt gondolta, hogy a kormányfő minden reggel a kancellári palota gyönyörű kertjében tornászik, mert az egészséges, és eközben dalának a fülemülék. Mások, fölhasználták a. alkalmat, hogy saját kis vágyaikat elégítsék kí: ha hatalomra kerülnének, megkétszereznék a nyári szünidőt. A legtöbb válasz azonban társadalmi felelősségről tett tanúságot. Segítenék a szegényeken és az öregembereken — írta az egyik gyerek. Másik óvoA hősök omszki emlékművénél. dakat, játszótereket es iskolákat építene. Igyekeznék hangzott továbbá —, hogy mindenkinek igazságot szolgáltassak. T. undenki- nek legyen munkája, az emberek éljenek szép lakásokban. Valamelyik kis környezet- védő szigorú rendet vezetne be: „Megtiltanám az autózást és a dohányzást, mert rontják a levegőt”. S végül hadd idézzünk még egy céltudatos kis véleményt: „Azt a pénzt, amely a gazdagoknál fölöslegesen hever, szétosztanám a többiek között”. (Csak le ne tartóztassák szegénykét, mint forradalmárt, vagy terroristát!). H a végigtekintünk a kölni gyerekek válaszain, kiderül, hogy dolgozataikban minden alapkérdést érintettek. S ekkor megállunk egy pillanatra: számítót - tak-e ilyen világos és határozott véleményekre a pedagógusok? Miközben a füzetekben lapozgattak, nem jutott-e eszükbe, egy — talán primitív de kézenfekvő — kérdés: ha már minden gyerek tudja, hogy mit kellene tenni, miért nem teszik azt a felnőttek? Tatár Imre
