Kelet-Magyarország, 1977. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-16 / 218. szám

1977. szeptember 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Ember nélkül nem megy — NEM LEHET „EJTŐERNYŐS” EMBEREKKEL hosszú távra megoldani a vezetést — fogalmazta meg dr. Szabó Imre könnyűipari miniszterhelyettes, amikor a szabolcsi gyáregységek személyzeti munkájáról beszélt. A közelmúltban a könnyűipar vezetői a megyei párt- és ta­nácsi vezetőinek, valamint az érintett nagyvállalatok igaz­gatóinak társaságában a személyzeti és oktatási munka tapasztalatairól és további feladatairól tartottak megbe­szélést. Az „ejtőernyős” vezetőkre pedig több példát mondha­tunk a gyáregységekben. Azokat az igazgatókat, műszaki vezetőket illették találóan ezzel a szóval, akik mindössze néhány hónapos kiküldetést vállaltak az új gyáregységbe, majd visszamentek Budapestre, a törzsgyárba. Tulajdon­képpen mire megismerték a helyi viszonyokat, mire al­kalmazni tudták volna — minden bizonnyal — gazdag tapasztalataikat, addigra már vették a kalapjukat, s átad­ták helyüket egy újabb embernek, aki megint más elkép­zelésekkel érkezett. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy nem elég csak az új, modern gépeket beállítani, hanem meg kell terem­teni az emberi feltételeket is. Nem csak a gépek mellé álló munkásokról van szó, hanem a vezetőkről, középve­zetőkről is, akiknek a szervező munkáján múlik sok eset­ben az ütemes termelés. Sajnos, a tapasztalatok a megyé­ben nem a legkedvezőbbek. Több üzemben sokkal kisebb mérvű a termelés felfutása, mint azt eredetileg tervezték. A világpiaci verseny közepette pedig nem lehet megen­gedni, a magyar gazdaság sem tudja elviselni, ha az el­készült beruházások nem hozzák a várt termelési értéket. „Nem a munkásban kell keresni a hibát, hanem a ter­melésirányításban, a szakmai vezetésben, a szervezésben” — mondta Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Ehhez pedig hozzá tartozik a művezetők, szalagvezetők munkája is. Sokszor rajtuk múlik, hogy mennyit áll egy gép, milyen gyors a hibaelhárítás, a munkások átirányítása. Tény, hogy a hagyománnyal nem rendelkező könnyűipari ágazatokban helyben nehezen lehetett találni hozzáértő szakembert. Ám ott, ahol egy-két éves budapesti betanulás után jöttek le a helyből felküldött középvezetők, vagy ahol néhány évre vállalták a kiküldetést a szabolcsi gyáregységbe, hamar sikerült úrrá lenni a kezdeti nehézségeken. Ezért fontos a helyi szakemberképzés megteremtése. Az újfehértói gimnáziumban a következő tanévben szak­középiskolai képzést indítanak. Az Űjpesti Gyapjúszövő­gyár a területet ingyen adja, az építéshez is milliókkal járul hozzá, hogy legyen tanműhely. Ugyancsak gondosko­dik a szakoktatói gárdáról is. Elsősorban a vállalatoknak szükséges megérteni, hogy többet vállal az, aki egy induló gyárban akar eredmé­nyeket elérni. Ahol ehhez igazítják az anyagi elismerést, ennek megfelelően támogatják a szakembereket, ott szí­vesebben maradnak. Több vállalat lakást adott, hogy le­telepítse szakembereit. Itt csak a két végletet említjük: a papírgyárból 140-en kaptak lakást, míg a Vörös Október Férfiruhagyár egyetlen lakást sem adott azért, hogy szak­embereket telepítsen le. A jobb termelés feltételeihez tartozik a munkások szakképzettségének emelése is. Sokkal kevésbé bajlódnak a szakmai fogások megismerésével ott, ahol több a szak­munkás, a kulcshelyeken gyakorlott dolgozók vannak. A Budapesti Finomkötöttáru-gyár mátészalkai üzeme még csak a nyáron készült el, de már két évvel ezelőtt meg­kezdődött a szakmunkásképzés, most is kétszáz ipari ta­nulójuk van. Húsz kilométerrel arrébb, Fehérgyarmaton a HÓDIKÖT telepe viszont állandóan a tervteljesítéssel küzd, nincs elég gyakorlott munkáskéz, náluk viszont a szakmunkásképzés sokadrangú kérdésnek számított. A KÖNNYŰIPARBAN AZ ÜJ ÜZEMEK felépülte után nem a mennyiségi termelés fokozása a cél, hanem a minőség javítása. Szabolcsban vagy Budapesten olyan ter­mékeket kell előállítani, amely versenyképes külföldön is. A minőségi munkának pedig a vezetés, az irányítás szín­vonalában is tükröződnie kell. A személyzeti munka, az oktatás nem látványos tevékenység, sokszor évek kelle­nek, amíg beérik a gyümölcse. Azonban már most érde­mes gondolkodni azon, hogy a következő időben milyen szakemberekre lesz szükség a jobb termeléshez. Lányi Botond NYÍREGYHAZA. A konzervgyár látképe. (Hammel József felvétele) Itt dolgozni kell, nem érünk rá kultúrával, meg effélékkel foglalkozni — hányszor hallhattunk hfct sonlókat nagyüzemeinkben munkásoktól, igazgatóktól. Sok vezető ezt még meg is toldotta: nincs is ilyen igény... Az utóbbi néhány év alatt vált nevetségessé ez a szemlélet. Fontos doku­mentumok jelentek meg a közművelődésről, s arra is kitértek: milyen teendőjük van a nagyüzemeknek, hogy társadalmunk egyre több művelt emberrel gazdagod­jék. Megyénk II kiemelt nagyüzemét látogatjuk most sorra — azokat, ahol a sza­bolcsi munkásság java ré­sze dolgozik, hogy érdeklőd­jünk: mostohagyerek-e még a közművelődés? Alkaloida Vegyészeti Gyár Az ötvenéves Alkaloida Vegyészeti Gyárban a még most is sokat emlegetett gyá­szos 1971-es esztendő óta — amikor veszteségesek voltak — négyszeresére nőtt a ter­melési érték. Tőkésexportjuk négy-ötszörösére emelkedett, termékeiket több mint ötven országba szállítják. Idén másfél milliárdon felüli ter­melési értéket állítanak elő. Világszínvonal, gazdag szel­lemi hagyaték, több mint százhúsz diplomás, helyi ké­mikus egyesület, a megye egyik legjobban felszerelt műszaki könyvtára, elég szép kulturális alap, gyári lakó­telep az üzem szomszédságá­ban — mindez megfelelő alapnak látszik ahhoz, hogy ne legyen mostohagyerek a közművelődés. Ám, ha alaposabban körül­nézünk a tiszavasvári Alka­loida háza táján, ha összegez­HAGY ÜZEMEK — KIS LÉPÉSEK Mostohagyerek-e a kfizművelfdés? zük azok véleményét, akik a napi rutin mellett arra is fi­gyelnek, ami körülöttük tör­ténik, akkor kiderül, hogy ez az alap egyáltalán nem olyan erős, mint amilyen lehetne. Ahhoz pedig — legalábbis eddig — túlságosan is gyen­ge volt, hogy rá egy színvo­nalas üzemi közművelődés épüljön. Helyiség nélkül Négyszázötven dolgozójuk­nak nincs meg az alapmű­veltsége, hiányzik az általá­nos iskolai végzettsége. Ugyanakkor az üzembe kihe­lyezett tagozatokon a lét­szám évről évre csökken. Nincs egy helyiség az egész gyárban, ahol kulturális prog­ramot szervezhetnének, az ebédlő inkább taszít, mint vonz. Mégsem alakult ki ele­ven kapcsolat a helyi műve­lődési intézményekkel, mint­ha mindenki visszavonulna „szomszédvárába”. A csodás műszaki könyvtár a rosszul kialakult szokások miatt a munkások szakmai tudásá­nak elmélyítését nem szolgál­ja, mert inkább csak a mű­szaki értelmiség használja. Az igen magas — közel egy­milliós — jóléti alapból sportra csaknem negyedmil­lió jut, kultúrára 117 ezer. Ebből is elforgácsolódik jó néhány ezer, különféle szer­vezetek támogatására. Ezt vajon miért innen kell el­venni? Lakóterületi művelő­désről éveken át hiába ér­deklődtünk (mostanában in­dult egy klub) s bár létszá­muk 2400 körül van, csak néhány hónapja alkalmaznak függetlenített népművelőt. „Térkép” a vállalatról Nyomasztó ez a felsorolás, a további részletezés helyett tegyünk pontot utána. így tett a vállalat is, amikor né­hány hónapja megszülettek a közművelődés érdekében az első kis lépések. Legfonto­sabbnak a főfoglalkozású népművelő alkalmazását tar­tották. Soltészné Aranyos Ibolya személyében egyetemi végzettségű népművelőt kap­tak, aki értőn és gyorsan lá­tott munkához. Feltérképezi az egész vállalatot, keresi a legrövidebb utakat az embe­rekhez. Mándoki István, a vállalat igazgatója szerint az utóbbi években lényegesen kedve­zőbb lett a gyár anyagi hely­zete, így fő feladatuk mellett más kérdések is a napi teen­dők közé kerülhettek. Szep­tembertől már kidolgozott programjuk van, a szakmai képzésre, az általános mű­veltség fejlesztésére, a dolgo­zók művelődésének támoga­tására. S végre épül egy vál­lalati kis „művelődési ház” is. Lett tehát gazdája a köz- művelődésnek. Kulturális bi­zottság alakult, programfüze­tet adták ki rendezvényeik­A polgári átalakulás irá­nyába a 19. század el­ső felében reformok útján elinduló Magyarország már három évszázada a Habs­burg-birodalom része volt. A reformkor liberális program­adóinak tehát lényegében fe­udális birodalom jelenlétével kellett számolniuk. Az orszá­gos politikába 1832-ben, or­szággyűlési tudósításaival be­kapcsolódó Kossuth külpoli­tikai tájékozódását is e tény befolyásolta. A Pesti Hírlap szerkesztőjeként. 1841-től né­zeteinek hirdetésére jelentős fórum kínálkozott. Lapja ha­sábjain elsősorban a belső gazdasági-társadalmi refor­mok kérdéseivel foglalkozott, s Magyarország önállóságá­nak bővítéséről ugyan le nem mondva, de folyvást a Habsburg-birodalom keretei között küzdött reformjavas­latainak elfogadtatásáért. Az 1840-es évek derekán a feudális rendben megmere- •vedő Habsburg-birodalom súlyos válságba jutott, mert belülről a polgári fejlődés és a nemzeti mozgalmak, kí­vülről a tnár fejlett polgári országok vagy a feudalizmus válsága által még nem érin­tett hatalmak létét kétséges­sé tették. 1848-ban a népek tavaszá­nak lendülete azonban nem a Habsburg-birodalom fel­bomlását, hanem alkotmá­nyos átalakulását hozta meg. Kossuth még március 3-án, néhány nappal a forradalom kirobbanása előtt, a pozsonyi országgyűlésen hatalmas be­szédben követelt alkotmányt a birodalom valamennyi népe számára. A forradalmi át­ellenforradalom nem hajlandó figyelembe venni Magyaror­szág még 1848 előtt élvezett különállását sem. Kossuth számára világossá vált: Ma­gyarország és a Habsburg-bi­rodalom érdekei tartósan nem egyeztethetők össze. Indítvá­nya nyomán, a tavaszi had­járat győzelmeire alapozva, tosítékának tartotta. Sürge­tő volt annak bizonyítása, hogy a magyar függetlenség összeegyeztethető az „európai egyensúly” követelményeivel. Ezt a célt nyújtotta Kossuth emigrációban készült Duna. konföderációs tervezete. Eszerint a függetlenségét ked­vező feltételek esetén akár 175 éve született Kossuth Lajos alakulást azután a király ál­tal szentesített törvény is rög­zítette: a polgári alkotmá­nyos Magyarország széles kö­rű önállóságra tett szert a birodalmon belül. Kossuth arra gondolt, hogy az európai hatalmi egyensúlyozó szere­pet — Németországgal szö­vetségben — az új, erős. al­kotmányos Magyarország fogja betölteni. A német egy­ség meghiúsulása — a ma- gyarországi tragikus nemze­tiségi konfliktustól függetle­nül is — egyelőre lehetetlen­né tette e koncepció megva­lósulását. Amikor pedig a szabadság- harc során kiderült, hogy az 1849. április 14-én kimondot­ták a Habsburg-ház trónfosz­tását. Az új. független ma­gyar állam, amelynek kor­mányzó-elnöke Kossuth La­jos lett. fennmaradásához, önállóságának biztosításához csak semlegességet igényelt — ezt azonban nem kaphatta meg. A cári intervenció meg­pecsételte Magyarország sor­sát. A vereség után a Kossuth, vezette emigráció a magyar függetlenség megteremtésé­nek előfeltételein munkál­kodott. A cár beavatkozását 1849-ben tétlenül szemlélte Európa, mert a Habsburg-ha- talom fennmaradását a ha­talmi egyensúly fontos biz­fegyverrel is visszaszerző Magyarország (s vele Horvát, ország és Erdély) az önkén­tesség és bármikori felmon­dás elvei alapján védelmi szövetséget alkot a már ön­álló Szerbiával és Romániá­val. Kossuth alkotmánytervé­ben a nemzetiségek számára messzemenő politikai jogo­kat biztosított. A tervezett államszövetség nem Magyarország felosztá­sán alapult, hanem majda­ni megvalósulásának előfel­tétele volt. hogy a Kárpát, medence népei az adott tör­ténelmi államkeretek között egymásra találjanak. A ma. gyár uralkodó osztályok el­utasították a megbékélést a nemzetiségekkel, s uralmuk fenntartása érdekében a Habsburgokkal kötendő kompromisszum mellett dön­töttek. Az 1867-es kiegyezés végérvényesen egybekapcsol, ta a történelmi Magyarország és a nemzetek felett terpesz­kedő osztrák birodalom sor­sát. Mint arra Kossuth Deák­hoz intézett hires Kasszand- ra-levelében rámutatott: Ma, gyarország olyan döntésre szánta el magát, amely a jö­vendő kedvező lehetőségeit zárja el előle. Eddig kény­szerből osztoztunk a biroda­lom sorsában, most minden látszat szerint önként vál­laljuk azt. S ez a sors a pusz­tulásé, mert a nemzeti fejlő­dés mindenütt szétbomlaszt­ja a középkori eredetű ál­lamalakulatokat. „Magyaror­szág lesz a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik.” A z érett férfikora óta ha­zájától távol élő, ki- lencvenkét évet megélt nagy száműzött egyedül ma­radt. Ahogyan maga fogal­mazta, „eleven tiltakozás, ként” a dualista rendszerrel szemben — s így neve holta után is a jobbágyfelszabadí­tás kivívása mellett a nem­zeti önállásra, a népek egy­másra találására is emlékez­tet. Gergely András ről, valamint a megye fonto­sabb eseményeiről. Ajánláso­kat adnak a brigádok válla­lásaihoz, folytatják a színház, a filmklub és a kirándulások szervezését, s tele vannak ter­vekkel. Mozgókönyvtár kel­lene, nyelvtanfolyamot szer­veznek, vetélkedőre készül­nek, bővítik a munkásszálló programját, élőbbé teszik az olvasópályázatokat. Egy fecs­ke nem csinál nyarat — egy népművelő a kétezer kérdő­ívével nem csinál csodát, de elindított egy egészséges pezsgést. Szép tervek Szépek a tervek. Mit szól­nak vajon hozzá a legilleté­kesebbek? A Kémia I. üzem Minőség szocialista brigádját akár alkaloidás mintának i> vehetnénk — komplexbri­gád, van közöttük üzemveze­tő és takarító, de zömmel gyógyszergyártó szakmunká­sok. Huszonnyolcán vannak. Fitos Lajos vegyipari szak­munkás 27 éve dolgozik a vállalatnál. Hányfajta tech­nológiát ért meg ez alatt; nemigen tudja megmondani. Talán ebből ered, hogy mű­velődés alatt a szakmai mű­veltség szintentartását érti, mert ahogy fogalmaz: kerül­hetek még olyan helyzetbe, hogy szükségem lesz arra, ami most tartaléktudás. Gáli Lajos a kirándulások híve, ahol tágul a tüdő, Tóth Sándorné a színházért, a táncműsorokért rajong, talán azért, mert neki egyikhez se volna tehetsége. Bényei And- rásné annak örül, hogy ma már nem úgy tanulhatnak az emberek, mint hosszú időn keresztül volt — mindenki úgy, ahogy tudott —, hanem vállalati támogatással. A bri­gádvezető Balogh Lajos pe­dig állítja, hogy nem azért szerveznek közös programo­kat, mert a brigádoktól ezt általában elvárják. Egyéb­ként se sokat adnak a for­maságokra, kiderül ez a fali­újságra kitett kulturális vál­lalásokból. Négy pont az egész, elvi állásfoglalás cél­jaikról. Mert valamit be kell írni. Nem ajánlották fel, hogy ki mennyi könyvet olvas — magától értetődik, hiszen csaknem valamennyien ta­nulnak, ki gimnáziumban, ki szaktanfolyamon. Vállalás nélkül is szép élményeket elevenítenek fel a debreceni, vagy a miskolci színházi elő­adásokról. Ezután is sok, jó változatos programot szeret­nének, amiből majd ők, a maguk kedve, igénye és ide­je szerint kiválasztják a meg­felelőt. S továbbra is kérik, hogy néha kapják meg a vál­lalati buszt, a legjobb prog­ram ugyanis mindig a kirán­dulás. Mert munka közben nem jut elég idejük arra fi­gyelni: miféle ember az a másik... Baraksó Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents