Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-12 / 189. szám

1977. augusztus 12.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

Személyes gazdasági döntések

MINDNYÁJAN ELLENŐRIZHETJÜK önmagunkban: mi jut eszünkbe a „gazdálkodás” szó hallatára. Alighanem csupa millió meg milliárd — amit köznapi, olvasói nézőpontból soknak, vagy kevésnek minősíteni sem könnyű —, csupa bonyolult fogalom: a beruházás, az értékesítés, az export és társai... De mi a helye a szélesen hömpölygő gazdasági folyamatokban, a soknullás számok özönében az egyénnek; jut-e egyáltalán hely itt számára?

A hiánygazdálkodás, a túlzottan központosított gazdaságirányítás egy egész történelmi korszakban szükségképp állította elő azt a nézetrendszert, amelyben nem jutott hely a személyes gazdasági döntéseknek. Hogyan is jutott volna, ha — mondjuk — a kabátvásárlás intézményesen azt jelentette, hogy jut-e mindenkinek lódenka- bát?

MARADJUNK IS PÉLDÁNKNÁL: a ruházati forgalomnál, amely kitűnően szemlélteti az egyéni gazdasági döntések teljességgel megváltozott szerepét. Nos, a ruházati forgalom most már tartósan elmarad a tervezettől: a kiskereskedelem ruházati eladásai, folyó áron, 1976-ban 1 százalékkal, az

idén májusig pedig az előző év azonos időszakához képest, a tervezett 6,6 helyett 4,8 százalékkal nőttek. Gyorsan tegyük hozzá: a folyó ár megjelölés ebben az esetben azt jelenti, hogy az áremelkedéseket figyelembe véve a ruházati forgalom valójában nem nőtt, hanem csökkent. Vagyis: a lakosság — az adott árakon és választéki összetételben — nem hajlandó az értékesítési tervet teljesíteni. Más szóval: a lehetséges vásárlók közül sokan úgy döntöttek, hogy köszönik szépen, ezt nem kérik ... Talán mondani sem kell, hogy ez a döntés valójában széles népgazdasági hatáshullám-'

zást kelt, hiszen befolyásolja az iparág kapacitáskihasználását, nyereségét, anyaggazdálkodását. Azt pedig végképp felesleges hozzátenni, mennyire ódon, már-már nevetséges, ha ilyen körülmények között a ruházati cég igazgatója azt nyilatkozza, hogy ellát bennünket és gondoskodik rólunk, ahelyett, hogy — szíves elnézésünket kérve — jelezné: mit akar tenni, hogy értékesíthessen.

Ez a mi képzeletbeli igazgatónk azonban korántsem áll egyedül nézeteivel. A világ közgazdasági szakirodaimában — és a gazdálkodás gya korlátában — megoszlanak a nézetek az egyén döntési szerepéről, lehetőségéről. Bármily különösen hangzik: a

tőkés monopóliumok modern gyakorlata voltaképpen az iménti igazgatói állásponttal rokonítható. J. K. Galbraith, a kapitalizmus raffináltan okos védelmével világhírűvé vált amerikai közgazdász sokrétűen ábrázolja azt a folyamatot, ahogyan a monopóliumok megtervezik, természetesen a fogyasztói beleszólás teljes mellőzésével, mit állítanak elő öt—tíz év múlva, gondoskodván arról is, hogy reklámmal, a termék presztízsrangra emelésével, a vásárló — ha tetszik neki, ha nem — feltétlenül megvegye azt. Másfelől pedig, a nyugati közgazdasági elméletben mindmáig érvényesül e nézetek ellenkezője is: az odaát nagyhatású, úgynevezett ha- tárhaszon-elmélet — túlzó végletességgel — kizárólag a személyes döntésekből, a szubjektív haszonérzésből kiindulva próbálja ábrázolni a gazdaságot.

NÁLUNK A TERVEZETTSZABÁLYOZOTT PIACI HATÁSOK érvényesülnek a gazdálkodásban, ami azt jelenti, hogy az országos tervek végrehajtása közepette messzemenően számolnunk kell az egyéni igényekkel, döntésekkel. A gyakorlatban ez bonyolult folyamatot jelent, mivel a személyes — de tömeges — gazdasági döntések egész sor ponton meghatározóak. Példánkban utaltunk már a fogyasztói keresletre, mint e döntési folyamat lényeges mozzanatára; ide sorolhatók a lakosság megtakarításai, továbbá: a divatigények, s bizonyos megrögződött — például étkezési, szórakozási stb. — szokások.

Ez utóbbiak nyomban jelzik azt is, hogy a személyes gazdasági döntéseket, illetve az országos, népgazdasági terveket, prognózisokat korántsem valamilyen merev és haj- líthatatlan kapcsolatrendszer fűzi össze. Ellenkezőleg: kétoldalú és szüntelen kölcsönhatás érvényesül itt. A vásárlói, fogyasztói szokások sorában nem kevés akad, amelyet

— az igénykielégítés mellett

— változtatni, korszerűsíteni kell; elég csupán bizonyos egészségtelen étkezési szokásokra utalni. A kölcsönhatás másik oldala pedig, hogy az egyéni gazdasági döntéseket

tanulmányozva-mérlegelve célszerű mindig pontosítani és módosítani a terveket is.

T. A.

Sirokkó

Nyírtéten

A nyírtét! Rákóczi Tsz 50 hektáron termel dohányt. A betakarításra, a termés szárításához 6 darab „Sirokkó” szárítót építettek a szövetkezet telepén.

NAGY ÜZEMEK — KIS LÉPÉSEK

Mostohagyerek-e a közművelődés?

Magyar Optikai Művek

Itt dolgozni kell, nem érünk rá kultúrával, meg effélékkel foglalkozni — hányszor hallhattunk hasonlókat nagyüzemeinkben munkásoktól, igazgatóktól. Sok vezető ezt még meg is toldotta: nincs is ilyen igény... Az utóbbi néhány év alatt vált nevetségessé ez a szemlélet. Fontos dokumentumok jelentek meg a közművelődésről, s arra is kitértek: milyen teendőjük van a nagyüzemeknek, hogy társadalmunk egyre több művelt emberrel gazdagodjék. Megyénk 11 kiemelt nagyüzemét látogatjuk most sorra — azokat, ahol a szabolcsi munkásság java része dolgozik, hogy érdeklődjünk: mostohagyerek-e még a közművelődés?

Hatéves a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyára. Termékeiket — a különféle szemüveglencséket — a világ minden táján ismerik. Több mint ötven ország számára termelnek — fölösleges magyarázni, hogy ez világszínvonalon álló szakmai felkészültséget kíván. A gyár átlagéletkora 25 év alatt van, munkáshagyományaik nincsenek, szakmai kultúrájukat maguk alakítják ki. A fejlődésre jellemző, hogy míg korábban a termelés növekedését létszámnöveléssel érték

összegekért folyamodnak a törzsgyárhoz, s ezt meg is kapják — ez azonban a keretet nem emeli. S még ez az összeg sem marad a gyárban — teljes egészében átutalják a művelődési központ számlájára.

A második beszélgetés —a brigáddal ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Tóth József a Fókusz irodalmi színpad vezetője:

— Összejöttünk egy páran, verselni szerető munkások, irodisták, pusztán a közös érdeklődés alapján. Nem vállaltuk előre, nem tettünk ígéretet, mégis él a csoport, mert egy közös igény hozta létre. Szerintem ez a gyári közművelődés titka.

„Rajtunk is múlik.

Az Allende' brigád többet várt a népművelő beállításától. Jó programokat, táncos, vetélkedős műsorokat, több bérletet hangversenyre, színházba.

— Persze ne hárítsuk másra a felelősséget — vélekedik Jakab Mária — rajtunk is múlik, mennyi a formális vállalás, s mennyi az olyan közös program, amire szívesen visszaemlékszünk.

Már ilyenek is vannak. Egri kirándulás, kerékpártúra Vajára.

— Van titka — mondja Tardi Pálma — mert mi is hivatkozhatnánk erre-arra. Mari tanul, Dobosnénak a Szovjetunióban dolgozik a férje, én az örökitófülpösi Fergetegesben táncolok, ez is gyakori próbákat jelent. A titka talán az, hogy eljutottunk odáig; érdeklődünk egymás iránt, szívesen töltjük együtt a munka utáni időt is.

Ez a brigád már biztosan járja a maga közösségi útját. Úttörők voltak a szakma elsajátításában, ugyanis a környéken teljesen ismeretlen munkafolyamatokat kellett viszonylag rövid idő alatt megtanulniuk. Ma már képesek az újabb belépők betanítására is. Sok ilyen brigád van ma már a MOM-ban. Ugyancsak sok és életrevaló ötletet dédelgetnek a KISZ- szervezet vezetői a munka utáni közös szórakozási, művelődési formák kialakítására. Ezekre érdemes elsősorban támaszkodni, hogy a gyár a kis lépések után a tervezett nagyobbakat is megtehesse.

Baraksó Erzsébet

A fülkében négyen ültünk. Egy középkorú asszony, két húsz év körüli fiú és én. Az asszony fáradtan maga elé nézett, mint aki számára a külvilág nem is létezik. Némán bámultam a tájat, a ritka szövésű függönnyé olvadt fákat, a villanyoszlopokat. Csak a két fiú beszélgetett halkan.

— Egy digitalis órát, meg egy jugó utat kaptam érettségire — mondta az egyik, minden hivalkodás nélkül.

— Nekem ugrott a Trabant — szólt a másik, kissé lehangoltam — Az öregemét kaptam volna, ha jeles vagyok.

Csendben folydogáltak mondataik. Érettségi, felvételi, nyár, kereseti lehetőségek kerültek szóba. Egy óra múlva leszálltak.

Hosszú percek múltán az asszony hozzám fordult.

— Mikor érünk Pestre? Éreztem, beszélgetni akar. Válaszoltam. Később újra hozzám fordult.

— Jó ezeknek! Mindent megkapnak. Csak azért, mert tanulnak, mert jól —

jutalom

rosszul teljesítik a kötelességüket. Más hónapokig, évekig dolgozik azért, amihez ők jutalomként jutnak.

„Miért baj ez? — gondoltam magamban —, ha tehetik a szülők, adjanak...” Kimondani nem volt idő, és nem is voltam biztos az igazamban; az asszony tovább beszélt.

— Tudja, én tanár vagyok, látom, mi megy az ajándékozások körül. Nem az ajándék a baj, hanem az, hogy közepes teljesítményeket honorálnak a szülők indokolatlanul gazdagon. Sokat gondolkozom ezen és ha jó példát akarok, egy gyerekkori emlék jut az eszembe.

Mesélni kezdett.

— öten voltunk testvérek, de nem voltunk szegények. Jókora lakásunk volt, és az alma mindig jól fizetett. Vagy harminc éve any- nyi termett, hogy az egész ház, minden szabad hely almával volt tele. Már nagyobbacska lány voltam, amit tudtam, segítettem apámnak. Egy nap, apám még a kertben volt, engem viszont hazaküldött, látta, hogy elfáradtam. Az udvarban ültem és vártam őt. Amikor megjött, megsimogatta a fejem és a zsebéből egy pompás almát húzott elő. Rálehelt, kabátja ujjá- val fényesre törülte, s a ragyogó gyümölcsöt odaadta nekem. „A fáradságodért...” — csak ennyit mondott. Én néztem a szépséges gyümölcsöt, és nem tudtam, mit is tegyek vele. Persze megettem. De ha a jutalmazáson töprengek, hiszen nekem is két gyerekem van, mindig erre az almára emlékezem...

(speidi)

el, addig a jelenlegi tervszakaszban, 1980 végéig zöm. mel munkaszervezéssel, a hatékonyság növelésével emelik termelési értéküket a négyszeresére.

Tartalék: a minőség

Ennek egyetlen biztosítéka, tartaléka — mondják a MOM-ban: a minőség. A magasabb szintű szakmai felkészültség, s ezzel összefüggően az ismeretek, a műveltség állandó bővítése. Ennek formáiról tartottunk két „kerek- asztal-beszélgetést”. Az elsőn Bíró Miklós, a gyár vezetője, valamint Szilágyi Dezső a pártalapszervezet titkára,

Deél László szakszervezeti titkár és Vass Endre KISZ- titkár foglalta össze: mit érez sajátjának a MOM gyára a közművelődési célokból, feladatokból. A másikon a plasztik üzem Allende szocialista brigádjának néhány tagja — Tardi Pálma, Jakab Mária és Dobos Sándorné, valamint Tóth József optikai üvegcsiszoló brigádvezető mondta el a véleményét ugyanerről.

Az üzemi négyszög állás- foglalása a gyár közművelő- ———

dési feladatairól (a négy vezető véleményének összefoglalásával) a következő: az elsőrangú feladat, a termelés szolgálatában jelenleg a munkáskollektíva kialakítása, később a szakmai továbbképzések elindítása, alkalmanként pedig olyan kulturális programok szervezése áll, amelyek munkaidő után a közös művelődés formáit, szokásait teremtik meg, alakítják ki.

Álig több a semminél

Támogatják a továbbtanulókat, de szétválasztják a gyári és egyéni érdekből továbbtanulók segítését. Az előbbiek plusz kedvezményekben részesülnek. Megteremtették a lehetőséget a

szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére, munka mellett. Ezerkötetes a vállalati és szakszervezeti könyvtár — ez az üzemi kulturális élet egyik alapja. Bár létszámuk még nem indokolja, éppen kiemelt nagvüzemi szerepük miatt több mint egy éve függetlenített népművelőt alkalmaznak. Ez a megoldás azonban nem vált be: a szülési szabadságon lévő népművelőt azóta sem helyettesítik.

Nem ez azonban a legmeglepőbb MOM-os sajátosság.

Hanem az a mód, ahogyan a vállalati kulturális alap fel- használásáról döntöttek. A nagyvállalati keretből 20 ezer forint jut a mátészalkai gyárnak. Ezerkétszáz dolgo- Könnyűszerrel emeli a magasba a daru Eperjeske átrakó pá- zóra ez alig több a semminél, lyaudvaron a Szovjetunióból é rkező 80 lóerős MTZ traktoro- Igaz, hogy esetenként külön kát.

4