Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

ÜNNEPI MELLÉKLET „Végre jogunk lett" Az alkotmány előszavából: A forradalmi harcokban megedző­dött munkásosztály vezetésével, az 1919. évi Tanácsköztársa­ság tapasztalataival gazdagodva, a szocialista országok közös­ségére támaszkodva népünk lerakta a szocializmus alapjait. Nyolcvankét év terheit cipeli vállán. Tanúja, résztvevője, szenvedője volt a történelmi időknek. Kikerült a jégmezők útvesztőjéből, a golyók zápo­rából, a besúgók hálójából. A sok-sok megpróbáltatás nem törte meg, hanem megedzette. Zömök, jó kedélyű ember, na­ponta láthatjuk Nyíregyháza utcáin: meg-megáll egy kis beszélgetésre, miniden érdekli. A kedvenc helyén, a Sóstó partján is gyakran sétál az öreg fák között. Ha megkér­dezik tőle: „Hogy van, And­rás bácsi?”, így felel: „Még egészen jól bírom magam.” Szebenyi András Nyíregy­háza szülötte és egyik legidő­sebb állampolgára. Nyolcvan- kettedik születésnapja előes­téjén elevenítettük fel a múl­tat. Szellemi frissességgel, a kommunista ember pártossá­gával szólt a „zivataros idők­ről”. Egy aktatáskányi doku­mentumot, kitüntetést rakott az asztalra, hogy szavait iga­zolja. Egy régi aktatáskába sűrítette 60 év történelmét. Ügy kezdődött, hogy 19 éves korában berukkolt Munkács­ra katonának. Otthagyta a banktisztviselői állást, a pen­na helyett puskát nyomtak a kezébe és ismeretlen emberek ellen vezényelték, akikről azt állították, hogy ellenségek. Amikor fogságba esett, rá­jött, hogy a csontig soványo- dott emberek inkább barátok, mint ellenségek. Szibériában osztozott kegyetlen sorsukban, fegyvert fogott és melléjük állt, amikor üldözték Kolcsak seregeit. A Vörös Hadsereg egyik zászlóaljában szolgált néhány magyar társával. Győztek. De sajnálattal ál­lapította meg, amikor haza­jött: a Magyar Tanácsköztár­saságot leverték. Nagy nehe­zen visszavették hivatalába, a számok birodalmába. Aztán másodszor is háborúba kény­szerítették, ismét harcolt az erdélyi havasokban, de 1944 végén hazajött Nyíregyházá­ra. Kamatoztatta nyelvtudá­sát, közvetített a város lakói és a szovjet katonák között. Szervezte az újjáépítést, egyik megalapítója volt a de­mokratikus rendőrségnek. Sürgette a földosztást és 1949- ben így sóhajtott fel: „Végre jogunk lett a munka, a tanu­lás, végre miénk az alkot­mány.” A bankból átment a takarékpénztárba, úgy lett az OTP nyugdíjas főpénztárosa. Már benne volt a korban, amikor ismét fegyvert fogott: belépett a munkásőrségbe. Az említett aktatáskából Szovjet Harci Érem került az asztalra. Ezt a kitüntetést tíz évvei ezelőtt kapta, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulóján. Szintén tíz évvel ezelőtt a munkásőr­ség országos parancsnoka tüntette ki dicsérő oklevéllel. Tulajdonosa a Munka Érdem­rend ezüst fokozata kitünte­tésnek, 1970-ben, a negyed­százados évfordulón az Elnö­ki Tanács a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel tüntette ki. Lánya es unokája társasá­gában él az Északi körúton. A dédunokáját gyakran a térdén lovagoltatja. Szeretik a gye­rekek, néha meghívót kap az úttörőktől, a KISZ-esektől, hogy látni akarják — az élő történelmet. Naponta olvas újságot, a pártgyűlésekről so­hasem hiányzik, épp olyan szenvedéllyel vitázik, mint az első pártgyűléseken 1944 vé­gén, 1945 elején. Lemondott a dohányzásról, nyitott ablak­nál alszik, reggelente kimegy a sóstói erdőbe, az éltető fák közé. Október katonája volt, a városban tisztelet övezi. De a Szovjetunióban is emlékez­nek rá, s bizonyára tisztelet­tel szólnak róla a közelgő év­fordulón. Beírta nevét a tör­ténelembe. Nábrádi Lajos Ami megfizethetetlen 56. §. (1.) A Magyar Népköztársaság biztosítja állampolgárai számára a pihenéshez való jogot. Tizenöt évig mindob&ze hat nap szabadságot kapott Mis- kolczi Józsefné a ledolgozott hónapok után. Idénymunkás volt a Szerencsi Cukorgyár­ban. Hat hónapig járta Nagy­halászt, Ibrányt, Nyíregyhá­zát és pihenés nélkül, éj jel- nappai dolgozott, a termelők­től vette át a cukorrépát. Az év másik hat hónapja a csa­ládjáé volt, óvoda és bölcsőde hiányában otthon nevelte kis­lányát. Fárasztó munka volt, de csak így jutott ideje a gyermeknevelésre. Hosszan tartó betegsége, majd egy si­keres műtét után megváltoz­tak életkörülményei. Nyír­egyházán, a konzervgyárban vállalt munkát, göngyölegáru- átvevő és -kiadó lett. — Első munkahelyemen egyetlen egyszer sem voltam szabadságon. Az idénymun­káért azt a hat napot kifizet­ték és az év többi részével tetszésem szerint gazdálkod­tam. Meg sem fordult a fe­jemben, hogy üdülni is elme­hetnék, annyira lekötött a munka, a család, a háztartás. Ahogy a lányom nőtt, az én igényeim is megváltoztak. A konzervgyárban eltöltött há­rom év után kaptam először beutalót, de azt sem akar­tam elfogadni. Menjen in­kább más, mondtam, miért éppen engem küldenek. A sok unszolásnak, rábeszélés­nek végül is engedtem. Éva néni nem bánta meg, hogy elfogadta a beutalót. A hajdúszoboszlói ÉDOSZ-üdü- lőben nagyon jól érezte ma­gát. Ingyen kapta az orvosi kezeléseket a szomszédos Bé­ke-szállóban, nem volt gond­ja a főzésre, sok üdülőtársá­val kötött barátságot, akikkel még ma is tartja a kapcsola­tot. Minden közö6 társasjá­tékban részt vett, felszaba­dultan, vidáman pihent. — Annyira megszerettem Hajdúszoboszlót, hogy azóta is odajárok. Az orvosi kezelés megfizethetetlen, hiszen én télen-nyáron a szabad ég alatt dolgozok. A jót hamar megszereti az ember, de ezzel nem csak én vagyok így. Pár évvel ezelőtt sok munkatár­samat még kérni kellett, hogy menjen el a vállalati üdülőbe — Szentendrére, a bükki Sás-tóra, Miskolc-Ta­polcára, a Balaton mellé —, ma már zsúfolásig megtelnek ezek is. Mindenki belátja, hogy jobb elmenni az ország különböző részeibe, mert ha otthon maradnak, úgyis csak munkával töltenék az embe­rek a szabadságukat. Ha nem kap beutalót Mis- kolczi Józsefné, a rokonokat látogatja szabadságideje alatt, vagy szombatonként elutazik családjával a hegyekbe. Nem ritka, amikor az unokákkal marad otthon Kótajban. — Nekem ezek a hétvégék is a pihenést jelentik, mert annyira másak a gyári mun­kánál. Különben ha nem jön­nek hozzám, a szabadságom ideje alatt is mindig megláto­gatom munkatársaimat. Az igazi kikapcsolódást azonban csak Hajdúszoboszló adja számomra. Tavaly a férjem, az idén én kaptam beutalót. Vállalati üdülőben még nem voltam, mert nekem a Bala­ton hideg, jövőre már biztos, hogy Miskolc-Tapolcán töl­töm a szabadságomat. A LAKATOS CSILLAGAI 14. §. (1) A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének Kurucz, az újítólakatos alapja a munka. fülkét konstruált a dömpe­Huszonhat esztendővel’ ezelőtt egy rövidnadrágo> fiúcska jelentkezett inasnak a mostani ÉPSZER Vállala elődjénél. Felvették. Edzet­ték szekercét forgató ácsok nevelték-tanították a szak­mára lakatosok, emberre munkássá formálták a nagy család idősebb szakmunká­sai. Huszonnégy évvel későbl ő állt dobogó szívvel májú- elsején Nyíregyházán, Kossuth téren a dísztribü­nön. Kurucz, az egykori kis- inas képviselte mestereit vasasokat, építőket. Apr.i csillagok fénylettek mellén Kurucz Istvánnak, a/ resek feje fölé. Hálálkodtak is érte. Talán ez is hozzáse­gítette, hogy újra mellére tűzték a Kiváló Dolgozó ki­tüntetést. Kezdte kinőni a régi „ci­pőt” a. vállalat. Felnőtt. Megérkeztek az első okos, nagyértékű építőgépek. Eb­ben az időben választották meg Kurucz István lakatost brigádvezetőnek a tmk-ban. Kitüntetés volt? Igen. Csak­hogy ezzel a bizalommal a nyakába szakadt egy csomó gond is. „Nem volt a gépek­hez alkatrész. Nem lehetett kapni. Hozzáláttunk gyár­tani.” Erre emlékezett, ami­kor a negyedik kitüntetés­ről kérdeztem. aranykezű lakatosnak, a vállalat huszonötszörös és kiváló újítójának ötször tűzték a mellére a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Ő csak egyszer, azon az emlékeze­tes május elsején. „Torkomban éreztem do­bogni a szívemet, amikor a meghívót megkaptam. Ud­variasan közölték: a kitün­tetéseit kérjük viselni. Te jó ég! Soha nem hordtam őket. Csak a pici fényes csillagokat tűztem a sötét zakómra. Nem akartam a nagyokat. Valami nagyon furcsa érzésem volt, amikor a dísztribün előtt a mi ÉPSZER-eseink vonultak el. Büszke voltam. Nagy dolog volt, hogy pont én, egy kis lakatos képviselek egy ekkora vállalatot. Ezer- hatszáz ember közül engem ért a megtiszteltetés.” Senki nem látta azóta a lakatos kitüntetéseit. Őrzi a kis csillagokat, amelyek mindegyikéhez epizódok, az alkotásnak, a munkának a mozaikjai fűződnek. Az el­ső csillagot 1960. április 4- én tűzték a fiatal lakatos mellére. Tíz évig élt egy kenyéren egy tapasztalt bri­gáddal nyolcadik, és meg­ragadt családtagként. Mun­kája után befogadták. „Nem volt még abban az időben anyagbeszerző. Ez a brigád is jócskán kivette részét a falvak villamosításából. Kézzel csináltuk a sok kap­csoló- és trafószekrényeket, szerelvényeket. Jártunk fa­luról falura. Sokszor hete­kig nem láttuk otthon az ágyat.” És 1964-ben újra megér­demli a kis csillagot. A fa­lujáró lakatos nem számí­tott rá. „Istállókat, dohány­pajtákat szereltünk az álla­mi gazdaságokban. És ku­takat fúrtunk. Hetekig vol­tunk úton. Ameddig lehe­tett, vonattal utaztunk. Ha elfogyott a sín, gyalog. To­ronyiránt. Tíz-húsz kilomé­tereket, hátunkon cipelve a húsz kilós szerszámostáskát, a kenyérkeresőt.” 1967-ben érkeztek az ÉP- SZER-hez az első fülkenél­küli dömperek. Aki télidő­ben ült már ilyenen, meg­tudta, merről fütyül a szél. Megbízatása óta kétszer nyerték el a vállalat kivá­ló brigádja címet. Huszonötéves törzsgárda tag. Ezerhatszáz emberből az első tíz között van, aki kisinasként itt kezdte az életet, becsülni a munkát, az embereket. Epizód a 71-es kitüntetés­hez. „Lakásépítési feladatot kapott vállalatunk. Rátér­tünk az alagútzsalus építési módra. Űj volt, nem értet­tük. Járt itt egy olasz sze­relő. Tanított bennünket. Mikor elkezdett magyaráz­ni, elkenődtünk. Ez nekünk magas. Aztán nekigyűrkőz- tünk, gondolkoztunk, s a korábban megoldhatatlan­nak tűnő feladattal sikere­sen megbirkózott a brigád." Zökkenőmentesen végezték a lakásépítéshez szükséges géppark szerelését, üzeme­lését és javítását. Az értelmes munka ra­gyogja be a lakatos apró csillagait. Ezért fénylenek, s nem kopnak meg soha. Farkas Kálmán serfő: S: I 1 E meghi és megfi köptek c s légy in szárnyai S elnéze A messzi földek s; s iái a k mit látót Csak a s és kisebl alkonyat elhamvai Ám ez it kucorgó, megalázc I engedeln népnek i akár a te kiknek f( a huzat-e veszteser lobbanta a mások miket ell szolgálta: mentsége ez önálló sorsát ne ahol, mir az esődör csak meg megtűrik a minden a múlt fii szélszemé leghátul. Villanyszerelő a megyei tanácsban 1. $ (4.) A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek által gyakorolják hatalmukat. „Ugyan mit is mondhatok én? Egyszerű villanyszerelő vagyok a téeszben ...” Az „egyszerűséghez” tar­tozik még az is. hogy Sarka- di Tibornak, a bökönyi Kos­suth Termelőszövetkezet vil­lanyszerelőjének van még egy másik szakmája is: gép­jármű-villamossági szerelő. S ahogy telik az idő, a beszél­getés közben még jó néhány „és”-sel gyarapodik a jegy­zetfüzet. Tavaly megszerezte a középiskolai végzettséget és ahogy mondja: „félig kész a mestervizsgám”. — Hogyan lett megyei ta­nácstag? — Húszéves voltam, ami­kor a tényleges katonai szol­gálat után leszereltem és te­vékenyen bekapcsolódtam itt, a községben az ifjúsági moz. galomba. így lettem KISZ- alapszervezeti titkár, majd a tizennégyes körzet tanács­tagja. Aztán egyszer behív­tak Nagykállóba és elbeszél­gettek velem. Megkérdezték: vállalnám-e a megyei tanácsi tagságot? Azt mondtam: Ha segítenek. Hát így történt. — Emlékezik-e még az első benyomásokra, amikor először ült össze az újjává­lasztott tanács? — Az első nap nagyon megható volt. őszintén meg­mondom; egy kicsit szorong­va léptem be a terembe. Az­tán sorba jöttek a meglepe­tések, Megválasztottak jegy zőkönyvhitelesítőnek és he lyet kellett foglalnom az el nökségben a belügyminisz fér, Benkei András mellett.. KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents