Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
1977. augusztus 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nehéz aratás M ár új búzát őrölnek a malmok, új kenyeret süt a pék. Az új kenyér köszöntése ma már kevésbé látványos. Az aratást, a legnagyobb nyári munka befejezését nem követik aratóbálok, a marokszedő lányok nem fonnak búzakoszorút. A kasza, a sarló, a fagereblye felváltója, a kombájn, nem csak könnyíti, gyorsítja a munkát, de le is egyszerűsíti a dolgokat. A népművészet, a népszokás szegényebb lett és lesz, mert aki ma arat, az már nem tanulta, nem is tanulja meg a rozsszalma művészi sodrását, fonását. Néma nosztalgia, hanem a mai magvetőket dicsérendő szándék íratta a múltat idéző eszközöket, szokásokat. Jobb így, hogy széltől, esőtől verve, tűző naptól tikkasztva ma már nem kell megszenvedni minden szem búzáért, a mindennapi kenyérért. Szabolcs-Szatmárban több mint százezer hektár gabona ringott. Az. elmúlt év őszén szervezetten, időben és jó minőségben vetették el a kalászosokat, 65 ezer hektárra a búzát, 29 ezer hektárra a rozsot é6 8 ezer hektárra az őszi árpát. Igaz, megvette tizedét az időjárás, pusztította az állományt a 6ok belvíz, de az aratás kezdetén mégis azt lehetett mondani: a munka magas fokú szervezettsége estén az elmúlt évinél nagyobb átlagtermést takaríthatunk be. Az. ember tervez. A szervezés, a felkészülés emberi és technikai része még soha egyetlen évben nem volt ilyen jó, mint most. Nagyobbodott a magtártér, több lett a szárító és közel 900 kombájn rajtolt július végén azért, hogy a kalászba érett szem mielőbb tető alatt legyen. Az időjárás szeszélye azonban megosztotta a kívánalmakat. A júniusi szárazság után a növénytermesztő esőt, a kombájnos napsütést remélt. A növénytermesztők vágya teljesült. Eső jött, ami nagyon kellett, de az aratók dolgát ember- felettivé tette. A ki júliusban is járta a határt, láthatta, a 2— 3 naponként ismétlődő viharok nemcsak a föld nedvét növelték, de összekuszálták, földre fektették a búzát és rozsot. Az így okozott kárnak csak egy kis része, hogy a jég és vihar tízezer hektárnál nagyobb területet érintett. Ennél nagyobb baj volt, hogy a lefektetett terményt gyorsan felverte a gaz, a gépek lassabban haladtak, pergett a szem, több lett a meghibásodás, a tengelytörés és különösen a rozs betakarításánál már a szárítóüzemek is alig-alig győzték a munkát. Mindezt látva és tudva, tisztelettel kell adózni az embernek, azoknak, akik a kombájnok nyergében, a szállító járművek vezetőfülkéjében ültek és azoknak is, akik szereltek, irányítottak! Tisztelet azért, mert bár kedvezőtlen volt a nyár, nehéz az aratás, az elmúlt évitől több termést takarítottak be, a tavalyitól gyorsabban arattak le. Ma már elmondhatjuk, megvan a kenyerünk és megvan a jó vetőmag az új vetéshez. Az eredmény nem lebecsülendő. Közel 30 ezer tonnával nagyobb mennyiségű kenyérgabona van a raktárainkban, mint egy évvel ezelőtt. Jó a búza minősége is. A többlet, a 30 ezer tonna nem csak az üzemeket, megyéket, de az országot is gazdagítja. Hogy ez így lesz, nem csak előre tudták, de szívük szerint is érették az aratók és azok, akik az aratók munkáját segítették. Az aratás nem egyéni, nem üzemi, társadalmi ügy. Aki tehette és akinek feladata volt, mindent megtett azért, hogy a dolgok rendben történjenek. A MEZŐGÉP Vállalat ügyeletesei 72 esetben, az AGROKER Vállalat ügyeletesei több száz alkalommal segítettek, intézkedtek soronkivül. Jobb és szervezettebb volt az átvétel is, és ez a gabonafelvásárló vállalat dolgozóit dicséri. Szélesedett és módszerében tökéletesedett az üzemek közötti kooperáció: több, mint 200 kombájn végzett vendégmunkát úgy, hogy most már nem csak akkor segítettek, amikor learattak, hanem mindig akkor, amikor a szükség úgy kívánta. A z aratás kapcsolódó munkái, a szalmabálázás, szalmalehúzás, tarlóhántás, nyári szántás és másodvetés, a kombájnolással egy időben, azt szorosan követve történt. Augusztus 1-ig több, mint 50 ezer hektár tarlót forgattak át az ekék, és kihasználva a ked- ző időt, a tervezettől ezer hektárral több másodvetést végeztek az üzemek. Mint minden más egyéb, ezek a dolgok is a helytállást, a vállalt többlettermelés teljesítését bizonyítják. Az aratók, a kombájno- sok versenyben dolgoztak. Versenyeztek egymással, az idővel és az időjárással. A csepeli kezdeményezés, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vállalások teljesítésének első nagy szakasza volt a gabona betakarítása. Mint minden versenyben, az aratásban is voltak el6Ők, élenjárók, de a győztes nem az egyes ember, nem az üzem, hanem a közösség. Nem csak a kis . közösségek, az üzemek nyertek azzal, hogy az emberi erőfeszítéssel, a versennyel a gabonafélék bevétele megyei szinten 90 millió forinttal több, nyert ezzel mindenki, hiszen a plusz végső soron minden embert gazdagít. M ögöttünk a nyár, az aratás, é6 lopakodik földjeinkre, kertjeikbe az ősz. Nincs megállásra, pihenésre idő. Mint a gabona, ahogy gazdag termést adott, ugyanúgy többletet ígér a burgonya, a kukorica, a napraforgó, az alma. Mert így van, hát nem is tétlenkedhetünk. Kamráink befogadják azt, ami termett, de azért is cselekedni kell, hogy mire megjön a dér, újra földben legyen a mag, a jövő évi kenyér. így lesz minden bizonnyal, így. Illesse ezért a rászolgálót a köszönő szó, a dicséret. Seres Ernő VÁLTOZÁSOK BEREGBEN Minivizor a gerendás szobában Nagyanyáink mángorlója, nagyapáink favillája otthon készült. A szépen faragott gerenda a falusi kismester kezét dicsérte. Mai tárgyaink, a televízió, a villanyvasaló, a mosógép és az autó, másutt készülnek. Esetleg ezer kilométerekre onnét, ahol dolgoznak, utaznak velük. A tárgyak ismeretlen embereket tesznek ismerőssé, összekötik a falut a várossal, országot az országgal. Tegyünk egymás mellé egy vasalót és egy mángorlót. Gáztűzhelyet és kemencét Nézzük meg a mestergerendás szobában a minivizort, a lemezjátszót és a magnót. A volt istállóban a Zsigulit. Egy pillantás csak, és évtizedek változásait, a formálódó paraszti életet értjük meg. Múzeumban a „plenkács" Makay Béla a turistvándi tanító újságolta büszkén a napokban, hogy a faluban nemrég egy faekét találtak. Gazdája valahol a padláson bukkant rá, s tölgylevélből főzött teával forrázta ki a szút a fából. Most az eke újból használható állapotban, tisztára mosva vár további sorsára. Nem lehet kétséges, valamelyik megyei múzeum, vagy a Szatmárcsekén hamarosan megnyüó tájház gyűjteményét gazdagítja majd. De sorolhatnánk még a múlt használati eszközeit, melyek ma a néprajzi tárgyakat gyűjtők féltett kincsévé váltak. Hogy mi mindenről árulkodnak ezek? Kamrákban korhadó mosó- és dagasztóteknők, padláson rozsdásodó kaszák, törött éte- les szilkék, szakadozott csik- kasok, súlykolók, paprikatörők, guzsalyok, favillák mind-mind elválaszthatatlanul összefonódtak a mai legidősebb generációval,^ élethűen mutatják az akkori életet. A „plenkács”, ma már múzeumi tárgy, csak a faragott oszlopú tornácok, a lófejes kútágasok őrzik az ezzel a névvel illetett hatalmas, kétkezes faragó fejsze emlékét. És hol vannak már a mesterei, a vasúti talpfát, a „slip- pert” készítő emberek? Emlékükről csak az a „plenkács” mesél, amit Gál Sándor, a gelénesi nyugdíjas tanító halászott elő egy kamra mélyéről. És őrzik még a százesztendős házak, melyek helyén nem épült még új, a régi porták, ahol jobbára csak a külső idézi a múltat. Gáztűzhelyen fő az ebéd Akad-e fiatal, aki ismeri még a szappanfőzés titkait? Dolgozott-e közülük valaki térdig hideg vízben a sokszor oly díszes súlykolófával? És ki cserélné fel a villanyvasalót a faszenessel, netán a mángorlóval? Ma már mindenütt a gyári szappan, a mosógép a „divat”, s ahol nincs, ott csak öregek laknak... v — Harminckét cseréptál volt nálunk 1909-ben a falra akasztva — meséli idősebb Kosa Zoltánná — pontosan emlékezem a dátumra, akkor kerültem Beregdarócra, de — mutat körbe a konyhában, ahol zománcedények és alumínium lábasok sorakoznak katonás rendben — már mutatóban sincs egy sem. — És régi ételekről mesél, amik bizony cseréptálban voltak igaziak. A régi házakban még ott a szabad tűzhely, és a kemence. De igencsak jeles alkalom A TÁRGYAK AZ EMBEREKRŐL. A MÚLTRÓL ÉS A JELENRŐL VALLANAK. A MINDENKORI ÉLET TÜKRÖZŐDIK BENNÜK. MINŐSÍTIK ŐKET, DE MINŐSÍTIK A HASZNÁLÓT IS: AZ EMBER ALTAI, ÉS AZ EMBERÉRT VANNAK. mi baj van vele. Pedig e nélkül már szinte mozdulni sem lehet. Nem szőr nem szapul Vargáné tízéves unokája egy faeszközzel jön elő. — Mi ez? — Egy motolla — segíti ki a gyereket a nagymama. — Egy falusi kislány ma már ezt nem tudja... És egy falusi kislány, egy falusi fiú, sokmindent nem tud. Nem sző, hiszen ott a gyári anyag. Nem szapul. elvégzi azt a mosógép, és a mosószer. Nem farag gerendát, nem vet vályogot, nem ácsol széket. Mert ki épít ma vályogból, és kell-e az új házba faragott oszlop? Nem fog be lovat, ha messze akad dolga: motorra pattan inkább, vagy autóba ül. A falvak utcáit járva is szembetűnő a múlt és jelen legyen, amikor tűz kerül torkukba, hogy kenyér és kapros lángos süljön bennük. Gáztűzhelyen főz töklaskát özvegy Varga Józsefné, ler- ben sütik a húst Csarodán, s csak akkor morgolódnak, ha akadozik a gázellátás. Koka- sék kenyérsütésre készülődnek. Talán az új kenyeret akarják ezzel ünnepelni? Skodán a karneválra — Ismeri még valaki ezt az étrendet? — A szegényebbek, télen, egy karély sovány kenyeret vettek a kezükbe, megsózták ^ és megették. Esetleg krumplit főztek hozzá. Ez volt a reggeli. Ebédet nem főztek, mert rövid volt a nap — emlékezik özvegy Simon Gyulá- né Gelénesen. — ötkor vacsoráztak, káposztás, vagy tésztás paszulyt készítettek. — Hol tartják az ételt? — A hűtőben! — Válaszol Vargáné, mintha mindig ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. S nem ritka ma már az a látvány, houv a padláson még őrzik az évszázados szánkó darabjait, de az udvaron már kocsi áll. özvegy Király Bertalanná mggpli Csarodán. hogy nyáron a nagy munkák idején csak ritkán tudtak kimozdulni a faluból. A vásárok ideje a tél, meg a kora tavasz volt. — Ma már? A vejemnek évek óta van egy Skodája — mondja Etuska néni, — bejártuk már vele a fél országot. Voltunk Pesten, Miskolcon, éppen most jöttünk haza Szoboszlóról. S ha nem jön közbe valami, legközelebb Debrecenbe megyünk a virágkarneválra. Csak nehogy elromoljon az a kocsi. Éppen azon bosszankodtunk a napokban, hogy hetekig javítják a szerelők, ha valatalálkozása. A régi szalmatetős házon tévéantenna hozza közelebb a világot, ,az új emeletes ház udvarán a díszesen faragott kútágas már funkcióját vesztette Pumpa- kút szolgáltatja a vizet. Balogh Géza, Speidl Zoltán Kép: Mikita Viktor
