Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-19 / 195. szám
8 kemt-maoyaborszAg 1977. augusztus 19. Sorokban A Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC vezetősége tárgyalásokat folytatott a MÁV illetékeseivel. Ennek alapján augusztus 21-én, a délben 12 óra 13 perckor Nyíregyházáról Debrecen felé induló személyvonat utolsó három kocsija rendelkezésükre áll azoknak a szurkolóknak, akik szeretnék megnézni a Debrecenben sorra kerülő, DMTE— NYVSSC, NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Az érdeklődő sportkedvelők rendesen megváltott, érvényes vasúti jeggyel foglalhatnak helyet a szerelvény utolsó három kocsijában. ★ A Ferencváros NB I-es labdarúgócsapata két barátságos mérkőzést játszik megyénkben. Augusztus 26-án Nyírbátorban, a Nyírbátori BSC, augusztus 28-án pedig Tiszavasváriban a Tiszavas- vári Lombik ellen lép pályára. Az egyaránt 16 óra 30 perckor kezdődő találkozókon az FTC az NB I-es bajnokságban rajtoló csapatával szerepel. ★ A nyíregyházi járási labdarúgó-szövetség az 1977—78. évi bajnokságban ismét két osztályban rendezi meg a bajnokságot. A járási I. osztály és járási II. osztályban egyaránt 16 csapat kezdi el a bajnoki küzdelmeket augusztus 21-én, vasárnap. ★ Döntőkhöz érkezett a KISZ nyíregyházi, városi bizottsága által kiírt férfi, kispályás labdarúgó Alkotmány Kupa. Az augusztus 20-án sorra kerülő négyes döntőben a Megyei Rendőr-főkapitányság, a Papírgyár, a Taurus és a VA- GÉP csapata küzd majd a helyezésekért. ★ Az angol labdarúgásban még mindig nem eldöntött, hogy ki lesz a válogatott csapat felelős vezetője, miután a volt kapitány Don Revie lemondott tisztségéről és az arab világban hasznosítja tudását — hatalmas összegért. Legújabban Bobby Moore, a volt 108-szoros válogatott játékos és Joe Mercer, a Manchester City egykori menedzserének neve merült fel az utódlással kapcsolatban. Megkezdődött az Universiade Csütörtökön Szófiában a labdajátékokkal megkezdődtek a VIII. Universiádé küzdelmei. Pályára lépett az elsők között a magyar férfi kosárlabda-válogatott is. A magyar együttes a csoportmérkőzésen a szíriai csapattal találkozott és 36:9-es félidő után könnyű, 84:41 arányű győzelmet aratott. Sokkal nehezebb vetélytársat kapott a magyar női kosárlabdaegyüttes, az első csoporttalálkozón az Egyesült Államokat. A magas, igen ruganyos tengerentúliak félidőben 35:31-re vezettek, s végül 76:66 arányú győzelmet szereztek. Megkezdődtek a vivóversenyek is. A magyaroknak nem okozott különösebben nagy erőfeszítést az előrelépés, Kovács Gy„ Kovács I. és Somodi egyaránt továbbjutott. Szpasszkij 8:6-ra vezet Genfben befejezték a Szpasszkij—Portisch sakkvi- lágbajnok-jelölti párosmérkőzés 14. játszmáját. A szovjet nemzetközi nagymester a folytatásban érvényre juttatta álláselőnyét és az 53. percben a mérkőzés feladására késztette a magyar versenyzőt. így már 8:6-ra vezet Szpasszkij, s a ma délután sorra kerülő 15. fordulóban csak fél pontot kell szereznie a továbbjutáshoz. XIV. úszó, műugró és vízilabda EB Csalódást okoztak az úszók A vízilabda-válogatott továbbra is esélyes Jönköpingben a XIV. úszó, műugró és vízilabda Európa-bajnok- ság során az NDK versenyzői folytatták jó szereplésüket. Az úszószámok döntőiben három esetben léphettek a dobogó legmagasabb fokára. A 4x100 méteres férfi vegyesúszás döntőjében némi csalódás ért bennünket. Az előfutamok során a két magyar — Soós és Hargitay — a két legjobb időt érték el. A remélt ,,nemesebb" fém azonban elmaradt, végül Soós jobb hajrájával harmadik lett. A 200 m-es női hátúszás sem okozhatott számunkra túlzott örömet,. Verrasztó Gabriella kimondottan enerváltan úszott a döntőben. Az EB hat lebonyolított úszódöntőinek eredményei a következők: 100 m-es férfi mell, Európába jnok: Gerlad Mörken (NSZK) 1:02,86 (világ- és Európa-csúcs), 2. Lalle (Olaszország) 1:03,81, 3. Kusch (NSZK) 1:04,17, 4. Goodhew (Nagy-Britannia) 1:04,25, 5. Miskarov (Szovjetunió) 1:04,96, 6. Naisby (Nagy-Britannia) l :05,63 perc. 100 m-es női' pillangó, Európa- bajnok: Andrea Pollack (NDK) 1:00,61, 2. Knache (NDK) 1:00,71, 3. Ran (Hollandia) 1:03,40, 4. Jenner (Nagy-Britannia) 1:03,69, 5. Selofasztova (Szovjetunió) 1:03,86, 6. Taylor (Nagy-Britannia) 1:03,88 perc. 400 m-es férfi vegyesúszás, Európa-bajnok: Szergej Feszenko (Szovjetunió) 4:26.83, 2. Szmirnov (Szovjetunió) 4:28,31. 3. Soós Csaba (Magyarország) 4:29,24 , 4. Hargitay András (Magyarország) 4:29,24, 5. McClatehey (Nagy-Britannia) 4:34,68, 6. Machen (Csehszlovákia) 4:35,24 perc. 200 m-es női hátúszás, Európa- bajnok: Birgit Treiber (NDK) 2:13,10, 2. Richter (NDK) 2:16,67, 3. Bunacius (Románia) 2:17,98, 4. Sztavko (Szovjetunió) 2:18,84, 5. Edelijn (Hollandia) 2:19,30, 6. Indriksson (Szovjetunió) 2:21,06, 7. Verrasztó Gabriella (Magyarország) 2:21,49 perc. 200 m-es férfi gyorsúszás, Európa-bajnok: Peter Nocke (NDK) 1:51,72, 2. Krilov (Szovjetunió) 1:51,77, 3. Guarducci (Olaszország) 1:52,35, 4. wennmann (NSZK) 1:53,20, 5. Kopljakov (Szovjetunió) 1:53,58, 6. Pfütze (NDK) 1:53,69 perc. 400 m-es női gyorsúszás, Enró- pa-bajnok: Petra Thümer (NDK) 4:08,91 (új világ- és Európa- csúcs), 2. Maas (Hollandia) 4:09,40. 3. Krause (NDK) 4:14,39, 4. Brigitha (HoUandia) 4:15,06, 5. Brazendale (Nagy-Britannia) 4:22,11, 6. Ackum (Svédország) 4:22,56 perc. A szerdai vizilabdaforduló során Magyarország válogatottja Románia ellen szállt vizbe. A magyar együttes Molnár — Szívós dr., Sudár, Kenéz, Horkai, Csapó dr.. Faragó; csere: Wolf, Gerendás, Wlesner összeállításban szerepelt és 6:3 (1:1, 2:0, 3:0, 0:2) il«Ö8«.éUt FILM 1977. augusztus 19., péntek Az alma nem esik messze a fájától László tartja az „egyensúlyt“ Makszin László, az ötvenes évek jó képességű balkányi labdarúgócsapatának volt rendkívül technikás és igen eredményes balszélsője. Fiai László és István, különösebben nem kedvelik a labdarúgást. De a mozgás és a sport szeretetét édesapjuktól örökölték. Aki arra nevelte őket — a szintén pedagógusfeleséggel együtt —, hogy az életre való helytálláshoz nagyon becsületes szellemi és fizikai -felkészülésre is szükség van. A nagyobbik fiú, Laci a nagykállói 2-es számú Általános Iskola tanulója, részt vett matematikai versenyeken. Megyei harmadik helyezést elérve felvételi nélkül jutott be a nyíregyházi Krúdy Gimnázium matematika tagozatos osztályába. A sportot a nagykállói iskola kézilabdacsapatában szerette meg. De sokan emlékeznek még arra, hogy 1975 májusában tagja volt a kerékpáros ügyességi versenyen Koppenhágában első helyen végzett magyar úttörő-válogatottnak. (Az itt kapott díjjal látható az egyébként frissen készült fotón, melyet megnagyítva a napokban helyeznek el és őriznek tovább a Nyíregyházi Úttörő Múzeumban.) Amikor a 188 cm magas (most 193 cm!) Makszin Laci megjelent a Krúdy Gimnázium első tornaóráján, Tatos István testnevelő tanár azonnal a kosárlabdára választotta ki. A szakember szeme nem csalt. Laci hihetetlen gyorsan fejlődött ebben a sportágban s már elsős korában többször helyet kapott az iskola serdülő válogatottjában. Jó másfél év alatt pedig szinte vezéregyéniséggé nőtte ki magát. Az elmúlt iskolai évben országos középiskolai bajnokságot nyert Krúdy Gimnázium csapatában az országos döntőn öt mérkőzésen 186 pontot dobott és a döntő legeredményesebb játékosa lett. Rekordja az egyik csoportdöntőn elért 60 pont, melyen csapata összesen 92 pontot dobott. Az „egyensúlyt” megtartva, matematikában is lépést tudott tartani a sportsikerek- kel. Mind az első osztályban, mind a másodikban dicséretesen megfelelt. Részt vett az Arany Dániel országos matematikaversenyen, ahol a második fordulóba jutott! Mit mondhatunk — a boldog szülőkkel együtt — ezek után? Csak ennyit: így tovább Laci! Mind a tanulásban, mind a sportpályán! Dr. Miski László KOSSUTH RADIO 8,25: A hétköznapok is ünnepnapok. — 8,35: Zenekari muzsika. — 9,34: Bakonysárkányi óvodások énekelnek. — 10,05: Gyermekeknek. — 10,29: Testamentum. Várnai Zseni versei. — 10,34: Nyina Diriiak énekel. — 11,00: Változatok egy pályán. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Népdalcsokor. — 14,06: Citromka és a három Sluga manó. Tarbay Ede mesejátéka. — 15,10: Zengjen a muzsika. — 16,05: „Nekünk nem mondták, hogy alszik a kenyér”. Nagy Piroska dokumentumműsora. — 17,10: Cesare Valletti énekel. — 17,31: Abel és Eszter. Gárdonyi Géza regényének rádióváltozata. — 19,15: Zenekari muzsika. — 19,45: Láttuk, hallottuk. — 20,00: Közvetítés a Hollandia—Magyarország vízilabda EB-mérkőzésről. — 21,05: Kedves lemezeim. — 22,15: Tudósítás az úszó- és Vízilabda EB-röl. — 22,30: Tíz perc külpolitika. — 22,40: Beethoven késői alkotásaiból. — 23,27: Járdányi Pál: Vörösmarty-szimfó- nia. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Simon Józsefné és Lo- vass Lajos népdalokat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. — 8,33: Slágermúzeum. — 9,23: Mai dalok. — 9,33: A Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Szakközépiskolájának rézfúvós együttese játszik. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: Osgyányl Csaba jegyzete. — 12,00: Az élő népdal. — 12,10: Hófehérke és a hét törpe. — Részletek Churchill filmzenéjéből. — 12,25: Orvosi tanácsok. — 12,33: Operanégyesek. — 13,00: Nőkről — nőknek. — 13,33: Népek dalai. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Ötödik sebesség. — 18,00: Harminc perc rock. — 18,33: Barangolás régi hanglemezek között. — 18,53: Keringők fúvószenekarra. — 19,01: Mikrofonközeiben — Frank Schöbel. — 19,40: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. — Kb.: 20,28: O, Jössz-e már? — versek. — Kb.: 20,45: A népzenei hangverseny folytatása. — Kb.: 21,31: A Rádió Ka- barészfnházának hangmúzeuma. — Kb.: 22,33: Vonószenekarok műsorából. — 23,00: Robert Stolz operettjeiből. 3. MŰSOR 14,05: Elektronikus zene. — 14,37: Zenekari muzsika. — 16,03: Hunyadi László. Részletek Erkel operájából. — 17,00: Az Észt Állami Akadémia férfikara Tormisz-kórusmüveket énekel. — 17,30: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. — 18,05: Kamarazene, vokális zene. — 19,33: Tallózás a szocialista országok sajtójában. — 19,53: Bach-művek. — 21,13: Közkívánatra! NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — Sztárok és slágerek. — Köztünk maradjon! Angyal Sándor szatirikus jegyzete. — öt perc dzsessz. A Csik-trió játszik. — Jó hétvégét! Programajánlat. — Africe Simone slágerei. — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. — A Puhdys együttes felvételeiből. — Hírösszefoglaló. — Lapszemle. — Müsorelőzetes. JO HÉTVÉGÉT! Gazdag programot ígér a kétnapos ünnepi hétvége: hagyományos munkás—paraszt találkozók, sportrendezvények, Nyírbátorban 20-án a Debreceni Filharmonikusok, a miskolci Bar- tók-kórus fellépése, Debrecenben természetesen virágkarnevál, Hortobágyon kétnapos hidi vásár, Nyíregyházán nemzetközi motorosverseny, hét ország motorosainak részvételével. Ezek a főbb események, melyekről műsorunkban tájékoztatjuk a hallgatókat. MAGYAR TV 15,48: Hírek. — 15,55: Magyar- ország—Csehszlovákia ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. — 17,35: Adagio a Spartacus balettből. — 17,45: Magyar rövidhírnek. — 18,30: Reklámműsor. — 18,35: Ot perc meteorológia. — 18,40: Ünnep előtti krónika Göncről. — 19,00: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Üsző és vízilabda Európa-bajnokság. Magyarország—Hollandia mérkőzés. — 21,00: A játszma folytatódik. Tévéjáték. — 22,05: A játszma fordul. Tévéjáték. — 22,50: Tv- híradó 3. — 23,00: Képtelen képes történelem. 2. MŰSOR: 20,00: Szentendre, a szeretett város. — 20,45: öt perc meteorológia. — 20,50: Tv-híradó 2. — 21,10: Beszámoló a Portisch— Szpasszkij páros mérkőzésről. — 21,25: Egészségünkért! — 21,30: Portré Erdélyi Sándor balettművészről. — 22,05: Universiade ’77. Közvetítés Szófiából. BRATISLAVAI TV 16,20: Hírek. — 16,35: A föld és az ég emberei. — 17,30: Ligatükör. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Időjárásjelentés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Jozef Läufer és együttesének műsora. — 20,00: Cseh film. — 21,30: Tv- híradó. — 23,30: Úszó Európa Bajnokság. ROMAN TV 15,05: Iskola tv. — 16,05: Francia nyelvoktatás. — 18,00: A romár zene napjai. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv- híradó. — 19,15: Zenés irodalmi műsor. — 19,40: Három nap és három éjszaka. Film. — 21,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A ZSOLDOSKATONA. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható!. E. k.: 4, 6 és 8 óra! Kertmozi: A RENDŐRNŐ. 20°/o-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 8 óra! Pénztárnyitás 6 óra! Béke mozi: VIDÄM GAZFICKÓK. E. k.: 4, 6 és 8 óra! Móricz Zs. mozi: AZ UTOLSÓ SZOLGALAT. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra! Nyírbátori mozi: ZORRO. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Mátészalkai mozi: A SCOTLAND YARD VENDÉGE. 50%- kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Kisvárdal mozi: ROBIN HOOD NYILA, fféi végi sportműsor Erről szerényen elmondta, hogy csapattársai sokat segítettek eredményességében. Különösen Angyal Géza, akivel legjobban megértik egymást. Szeretettel beszélt edzőjéről, Tatos István testnevelő tanárról, akinek útmutatásait mindenkor teljes odaadással igyekszik teljesíteni. Jól tudja, hogy távoli dobásai még nem olyan eredményesek, mint kosár alatti munkája és ruganyosságban is javulnia kell. A közlekedési versenyeknek sem fordított hátat. Csak már segédmotorral versenyez, mely közlekedési elméleti ismeretek, ügyességi verseny és szabályossági közlekedésből áll. A tavasszal megtartott ilyen versenyen 15—16 évesek kategóriájában megyei első és országos negyedik volt. PÉNTEK Röplabda: Az NYVSSC NB lies női röplabdacsapata a szegedi Fesztivál Kupán szerepel. Salakmotor: Húszfutamos nemzetközi verseny szovjet, olasz, osztrák, lengyel, bolgár, román és magyar résztvevőkkel a Volán 5. sz. Vállalat Zalka Máté utcai motorosstadionjában. 16 órától. Sportlövészet: Tanácsi Alkotmány Kupa női és férfiverseny a városi MHSZ-lőtéren, 16 órától. Teke: Alkotmány Kupa egyéni és csapatverseny a nyíregyházi városi stadion automata tekecsarnokában, 15 órától. SZOMBAT Röplabda: Az NYVSSC NB lies női röplabdacsapata a szegedi Fesztivál Kupán szerepel. Teke: Alkotmány Kupa egyéni és csapatverseny a nyíregyházi városi stadion automata tekecsarnokában, 8 órától. Tömegsport: A jósavárosi sportnapok döntői a lakónegyed sportpályáin. Kocogóverseny az ABCáruháztól az erdei tornapályáig és vissza, 7 órától. Kispályás labdarúgó-, röplabda-, asztalitenisz-, lábtenisz-, fejelés- és sakkdöntő a felnőtteknél, 9 órától 17 óráig. Kispályás labdarúgó-, asztalitenisz-, sakk-, kerékpár-, roller- és görkorcsolyaverseny a gyerekeknek, 9 órától 1T óráig. Labdarúgás, megyei I. osztály: Mátészalka—Tiszavasvári, Mátészalkán, 16 órakor, jv.: Hajdú megyéből (Kosztyú, Győrfi). VASÁRNAP Kézilabda NB II: Nyírbátori BSC—Váci Híradás, férfimérkőzés Nyírbátorban, 10 órakor. Ganz-MÁVAG—Tiszavasvári Lombik. férfimérkőzés Budapesten, 9,30 órakor. Csavar SK—Vásáros- naményi Vörös Meteor, női mérkőzés Budapesten, 11 órakor. Debreceni VSC—Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa. női mérkőzés Debrecenben, 10 órakor. Debreceni Kinizsi-Mátészalkai MTK, női mérkőzés Debrecenben, 10 órakor. Röplabda: Az NYVSSC NB II-es női röplabdacsapata a szegedi Fesztivál Kupán szerepel. Labdarúgás, NB III (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Kisvárdai SE—Salgótarjáni Síküveggyár, jv.: Tóth B. Debreceni MTE—Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC, jv.: Tompa. Megyei I. osztály (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Nyíregyházi SZAÉV-MEZÖGEP SE—Nagyhalászi Textiles, jv.: Erdei (Losonczl, Szakács). Asztalos SE—Nyíregyházi Volán-Dózsa SC, jv.: Fecske (Adorján, Poór). Tiszalöki MEDOSZ—Tyukodi Tsz, jv.: Kun (Bájer, Pusztai). Raka- mazi Spartacus—Vásárosnaményl Vörös Meteor, jv.: Tamaskovics (Bárdi, Jeszenszki). Záhonyi VSC —Balkányi MEIDOSZ, jv.: Ajler (Gerő, Navraczki). Nagykállói SE—Tuzséri MEDOSZ, jv.: Czib- ra (Kosztyu, Dénes). Fehérgyarmati MEDOSZ—Nyírbátori BSC, jv.: Vári II. (Jusztus, Gál J.). Megyei II. osztály (a mérkőzések kezdési időpontja 16 óra): Kemecsei MEDOSZ—Nagyecsedi Tsz, jv.: Szegedi J. (Mónus, Súgta). Nyírtassi MEDOSZ—Nábrádi Tsz, jv.: Bónás (Kelemen, Alföldi). Mándoki KSE—Baktalóránt- házi MEDOSZ. jv.: Ambrus (Dévai, Balkányi). Ibrányi Tsz—Vá- mosoroszi Tsz, jv.: Jármezei (Vá- rady, Németh M.). Jánkmajtisi Tsz—Ojfehértói Vörös Meteor, jv.: Sipos (Deák, Király G.). Nyírmadai MEDOSZ—Hodászi Tsz, jv.: Győrfi (Veres B., Veres T.). Nagyvarsányi Tsz—Gávavencsel- lői Tsz, jv.: Puskás (Szegedi F., Tassi). Csengeri MEDOSZ—Kóta- ji Tsz, jv.: Maróthy (Farkas, Magyar). || Keletnbgyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 RÁDIÓ Csütörtökön délelőtt négy úszószám szerepelt az Európa-bajnokság műsorán, s ezek magyar szempontból gyengén végződtek. A 400 m-es női vegyesúszásban Fodor Agnes a 21 fős mezőnyben csak a 16. helyen végzett. A 200 m-es női pillangóúszásban Kiss Éva sem szerepelt jobban, az ösz- szesítésben ő is csak 16. lett. Nem sikerült a két 400 m-es férfi gyorsúszó szereplése sem. A második időfutamban Koczka és Wladár együtt indult és esett ki a további küzdelmekből. Ebben a három számban tehát magyar résztvevő nélkül rendezik majd meg a döntőt. . . A magyar versenyzők eddigi szereplése — egy bronzérem, egy negyedik és két hatodik hely — elmarad a várakozástól, s bizony csalódottak lehetnek a sportág hívei. arányban nyert. További eredmények : Olaszország—Románia 10:7, Hollandia—Spanyolország 6:6 (e két eredmény a korábbi fordulóban született), Hollandia—Olaszország 5:4, Szovjetunió—Spanyol- ország 8:7, Jugoszlávia—NSZK 5:3. Csütörtökön a vízilabdázók pihenőnapot tartottak. A torna állása: 1. Magyarország 4 3 1 — 23-17 7 2. Jugoszlávia 4 3 — 1 23-18 6 3. Olaszország 4 2 — 2 24-21 4 4. Hollandia 4 1 2 1 23-24 4 5. Spanyolor. 4 1 1 2 28-30 3 6. NSZK 4 1 1 2 22-24 3 7. Szovjetunió 4 1 1 2 26-30 3 8. Románia 4 1 — 3 25-30 2