Kelet-Magyarország, 1977. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-18 / 194. szám

MA Középpontban mindig az ember (2. oldal) Gazdag ellátás az ünnepre (3. oldal) Válasz tettekkel M egyénkben egyre több jelével talál­kozunk az egészsé­ges patriotizmusnak. A IV. ötéves terv időszakában kibontakozott egy olyan jelentőségű társadalmi munkaverseny-mozga- lom, amelynek eredmé­nyei nagymértékben hoz­zájárulnak a középtávú tervek eredményes telje­sítéséhez. A lakosság környezetét ápoló, szépítő tevékenysé­gére alapozva adta ki a megyei tanács elnöke, és a Hazafias Népfront megyei titkára az ötödik ötéves tervidőszak célkitűzéseit, a tanácsi fejlesztési ter­vek megvalósulását segítő, ötévre szóló felhívását. A lakosság, az üzemi, gyári kollektívák, a szövetkezeti közösségek az ötödik öt­éves terv első évében áz­zál feleltek a felhívásra, hogy 1976-ban 211 millió 720 ezer forint értékű te­lepülésfejlesztő társadalmi munkát végeztek. Ehhez a lakosság 119 millióval, a vállalatok, szervek pedig 92 millió forinttal járultak hozzá. Ez egyben azt is jelenti, hogy megyei szinten min­den lakosra 370 forint ér­tékű társadalmi munka jut. A múlt évben a patri­otizmus legszebb példáját Mátészalka lakossága mu­tatta. Itt az egy főre jutó társadalmi munka értéke 1147 forintot tett ki. A tervidőszak második évében, az 1977-es eszten­dőben a társadalmi mun­ka végzésében még na­gyobb feladatokat tűz­tünk magunk elé. Még több közös erőfeszítéssel, társadalmi hozzájárulás­sal épülő iskolai tanter­met, óvodát, bölcsődét, or­vosi rendelőt, sportpályát, utat, járdát, csatornát, akarunk építeni. Hogy mindez nemcsak óhaj, hogy a minden eddigit meghaladó társadalmi munka végzésére megvan­nak a lehetőségeink, azt bizonyítják az első fél év eredményei is. A nyíregy­házi járásban június vé­géig 21 millió forint érté­kű társadalmi munkát vé­geztek. Nyíregyháza város lakói erre az időre túlju­tottak a 16 millió forinton. A mátészalkai járás pol­gárai pedig csaknem 15 millió forint értékű társa­dalmi munkát számoltak el. A városok és a többi járás is számottevő társa­dalmi munkaakciót valósí­tott meg. A lakosság az első fél év során 86 mil­lió forint értékű társadalmi munkával gaz­dagította a megyét. Ám a társadalmi munka dan­dárja még hátra van. Ezekhez járulnak azok a kezdeményezések, amelye­ket a lakosság a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulójá­nak tiszteletére vállalt. Sigér Imre Ifjúsági nagygyűlés a sportcsarnokban Ünnepélyesen búcsúztatták a Szovjetunióba induló fiatalokat Biszku Béla és Maróthy László beszélt a II. magyarszovjet ifjúsági hét résztvevőihez Több ezer budapesti fiatal búcsúztatta ünnepélyes külső­ségek között szerda este a Sportcsarnokban a II. szovjet— magyar ifjúsági barátságfesztiválra Leningrádba utazó ma­gyar delegációt. Énekszó, taps köszöntötte a nagygyűlés el­nökségének tagjait, köztük Biszku Bélát, fiz MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkárát és Maróthy Lászlót, a KISZ KB el­ső titkárát, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait, Kato­na Imrét, a budapesti pártbizottság első titkárát. Ugyancsak az elnökségben foglaltak helyet a delegáció díszvendégei. A küldöttséggel utazik a II. szovjet—magyar ifjúsági barátság- fesztiválra Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség fő­titkára, Pál Lénárd akadémikus, Pothornik József és Nagy Jenő, a munkásmozgalom régi harcosa, Veszprémi István ta­tabányai vájár, szocialista brigádvezető és Gyurkó László író, országgyűlési képviselő. Jelen volt az ünnepélyes búcsúztatá­son Marjai József, hazánk moszkvai nagykövete, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Cs. Németh Lajos — aki szintén a delegáció tagja — elszavalta Nagy László Tűz című versét, majd Hámori Csaba, a KISZ budapesti bi­zottságának első titkára kö­szöntötte a nagygyűlés részt­vevőit. Ezt követően Biszku Béla emelkedett szólásra. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében köszöntöt­te a második szovjet—ma­gyar ifjúsági barátságfeszti­vál küldötteit s üdvözölte a fővárosi ifjúságnak a nagy­gyűlésen részvevő képvise­lőit. — A magyar fiatalok kül­detésének célja a magyar— szovjet barátság további el­mélyítése, ismeretek szerzé­se, népünk, ifjúságunk mun­kájának, életének, szocialista építőmunkánknak bemutatá­sa szovjet földön — hangsú­lyozta Biszku Béla, majd így folytatta: — Népeink sorsa közös, egy úton járunk. A barátsá­got sok évtizedes harcban szereztük, ápoljuk, vigyázunk rá, mint szemünk fényére. Ez pártunk politikájának sarka­latos elve, a Magyar Népköz- társaság, egész dolgozó né­pünk elemi érdeke. — A megbonthatatlan szovjet—magyar barátság, amelynek alapja elveink és céljaink azonossága, a fejlett szocializmus, a kommunizmus felépítése, kiállta az idők próbáját és szüntelenül to­vább erősödik. — Népeink cselekvő együttmunkálkodásának őr­zője és folytatója ifjúságunk is. A magyar fiatalok ezrei szereznek diplomát szovjet egyetemeken, főiskolákon, miközben megismerkednek a Szovjetunióval, a szovjet nép múltjával, jelenével, kultúrá­jával. Magyar fiatalok dol­goznak az uszty-ilimszki faipari kombinát és az Oren­burg! gázvezeték építésén, ahol kiemelkedő munkasike­reket érnek el, és tartós, élet­re szóló barátságot kötnek szovjet munkásokkal, mérnö­kökkel, idősekkel, fiatalokkal. A sport, a turisztika, a kul­turális tevékenység ezer szál­lal köti össze a két nép ifjú­ságát — Önök, akik most a Szov­jetunióba utaznak, olyan ál­lamba látogatnak, amely fennállása óta töretlenül har­col a békéért, a társadalmi haladásért, az emberiség bol­dog jövőjéért, a világ minden haladó emberével együtt a háború nélküli világért. — Minden békeszerető em­bernek küzdenie, dolgoznia kell azért, hogy meghiúsulja­nak a neutronbomba kiagya­lóinak és más pusztító fegy­vereket gyártó monopoltőkés köröknek gáncsvetései, mind- azoké, akik fékezni igyekez­nek a haladó emberiség tö­rekvéseit és háborús tűzbe akarják taszítani a világot, akik makacsul azon mester­kednek, hogy gyengüljön a szocialista országok és más, a kapitalista országokban harcoló antiimperialista erők egysége, a nemzeti független­ségükért küzdők összefogása. — Ezért van napjainkban különös jelentősége a szocia­lista országok testvéri össze­fogásának, nemzetközi mun­kásszolidaritásnak, a békés egymás mellett élésért, a há­borús válsággócok felszámo­lásáért folytatott állhatatos harcnak. Ennek érdekében vállvetve küzdünk a szovjet néppel a békeszerető erők egységéért, cselekvő összefo­gásáért. Ezután arról szólt, hogy népünk méltóan készül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­nak megünneplésére. Ezt fe­jezi ki a Csepel Művek dol­gozói által kezdeményezett jubileumi munka verseny is, amely hazánkban tömegmoz­galommá terebélyesedett, s a Szovjetunióban és más szoci­alista országokban is széles visszhangra talált a dolgozók körében. A magyar nép, ben­ne az ifjúság tettekkel, új alkotásokkal, új termelési eredményekkel nyilvánítja ki érzelmeit, szocialista hazafi- ságát, internacionalizmusát, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségének megbecsülését, a szovjet nép eredményeinek elismerését. Az októberi for­radalom eszméinek, céljai­nak következetes megvalósu­lása jól szolgálja nemzeti ér­dekeinket, a szocializmus épí­tését hazánkban, erősíti a bé­ke és a társadalmi haladás ügyét az egész világon. Befejezésül arra kérte a magyar ifjúság küldötteit, hogy vigyék magukkal a szo­cializmust építő magyar nép forró testvéri üdvözletét a kommunizmust építő szovjet népnek. Biztosítsák szovjet barátainkat arról, hogy a ma­gyar hép, a magyar ifjúság tetteivel tesz hitet a két nép testvéri barátsága és a közös ügy, a szocializmus, a kom­munizmus, a proletár inter­nacionalizmus és a tartós bé­ke mellett. A KISZ Központi Művész- együttes énekkarának és a Kormorán együttes műsora után V. K. Nazarov, a buda­pesti szovjet nagykövetség Komszomol-szervezetének titkára üdvözölte a barátság­fesztivál magyar résztvevőit, majd Maróthy László, a de­legáció vezetője beszélt. Maróthy László a második szovjet—magyar ifjúsági ba­rátságfesztiválra indulók ne­vében köszönetét mondott a párt bizalmáért, amellyel útra bocsátotta a küldöttsé­get, majd így folytatta: — Két évvel ezelőtt ebben a teremben jelentettük be, hogy meghívást kaptunk a Szovjetunióba, a második ba­rátságfesztiválra. Most itt vannak útra készen azok, akik társaik bizalmából magukra ölthették a magyar delegáció egyenruháját. (Folytatás a 4. oldalon) Megkezdődött az almaszüret Augusztus közepétől ismét benépesülnek Szabolcs-Szat- már megyében az almásker­tek. Vedrekbe, ládákba kerül a megye aranya: a jonatánok és a starkingok. ötvenezer vagon alma leszedésére szá­molnak ebben az évben a szakemberek a több, mint 28 ezer hektár területű nagy­üzemi és háztáji gyümölcsös­ből. A jelentős értéket kép­viselő almáskerteket min­denütt nagy gonddal kezel­ték, hiszen nem mindegy, hogy milyen nyereséget hoz az év végi elszámoláskor. Az ötvenezer vagonos ter­mésből várhatóan 30 ezer va­gon lesz az exportminőség, aminek a kétharmadát a Szovjetunióba szállítják a gazdaságok. A 24 ezer vagon első osztályú exportalma mel­lett még hatezer vagon ház­tartási almát is vásárolnak a külföldi vevők. Szovjetunió­ba az almát elsősorban vas­úton fogják szállítani. A be­rakodást három pályaudva­ron, a jövő hét elejétől Tu- zséron, Komorón és Mándo- kon végzik. Emellett közúton, Beregsurányon keresztül is lesz almaszállítás. A megyében közel kétezer vagon fehér almát — húsvé­Az első sziiretelők a bal- kányi almáskertben. ti rozmaringot, london pe- pint, aranyparment — is ter­mesztenek. Az almaszüret ezeknek a szedésével kezdő­dött meg a hét elején. Fehér almából nagy mennyiség, mintegy 1500 vagon kerül ex­portra. A Balkányi Állami Gazda­ságban — ahol szerdán kezd­ték meg háromszázan a fehér alma szedését — az abapusz- tai, az ordasi és budalaposi kertekben — 120 vagonos mennyiségre számítanak, fő­ként húsvéti rozmaringból és london pepinből. A gazdaság tartályládákba szedi a gyü­mölcsöt és helyben, fedett színek alatt csomagolják szovjet exportra. Szeptember elejéig mindenképpen be akarják fejezni a fehér áru szedését, 10-ig pedig a szál­lítását, hogy utána teljes erő­vel kezdhessenek a piros al­ma szüreteléséhez, amiből a több mint 400 hektáros ültet­vényből 830 vagon betakarí­tását tervezik. Alkotmányunk ünnepén Nagygyűlések, munkás—paraszt találkozók, gyáravatás, köszöntés új kenyérrel Az idén is a munkás-pa­raszt szövetség jegyében szer­vezett vidám népünnepélyek­kel köszönti megyénk lakos­sága augusztus 20-át, az al­kotmány ünnepét. Az ünnepi megemlékezéseken adják át megyénkben a Hazafias Nép­front aktivistáinak a kiemel­kedő társadalmi munkáért já­ró kitüntetéseket. Az alkotmányünnepi me­gyei nagygyűlést augusztus 19-én, a Nyíregyháza-Sóstó­gyógyfürdő melletti kultúr- parkban tartják. Ünnepi kö­szöntőt mond Jeszenszki Gá­bor országgyűlési képviselő. Ezt követően lép dobogóra a munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett központi énekkara, akiket a Hazafias Népfront városi bi­zottság új kenyérrel köszönt. Ezen a napon kerül sor a nyíregyházi papírgyár és a Dózsa Tsz, valamint a Taurus Gumigyár és a Vörös Csillag Tsz dolgozóinak és tagságá­nak hagyományos találkozó­jára. Augusztus 20-án az 5-ös Volán a Jókai Tsz-szel, a konzervgyáriak pedig a Ság­vári Tsz tagságával közösen ünnepelnek. Mátészalkán zenés ébresztő köszönti a várost. A MEZŐ­GÉP gyáregységének udvarán ünnepi nagygyűléssel, majd munkás-paraszt találkozók­kal méltatják az alkotmány jelentőségét. Kisvárdán az ünnepi megemlékezést a Várkertben tartják. Több helyen kerül sor új létesítmények átadására. Szamosszegen hattantermes iskolát avatnak, Pátyodon pedig klubkönyvtárat. Nagy- ecseden százszemélyes óvodát adinak át. Nyírbátorban az idős emberek kapnak otthont. Vásárosnaményban, az ÉR­DÉRT faforgácslapgyárában augusztus 19-én a környező üzemek munkásainak részvé­telével az ünnepi nagygyűlés után veszik birtokba az üzem dolgozói a 750 millió forintos beruházással bővített új üzemrészt. Tiszavasváriban augusztus 19-én délután lesz a megem­lékezés, 20-án pedig az Alka­loida munkáskollektíváinak, az ipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagsá­gának találkozóját tartják. Fehérgyarmaton a HÖDIKÖT gyáregységében ünnepi meg­emlékezéssel, kézimunka-ki­állítással köszöntik az alkot­mány ünnepét. Nagykállóban 19-én nagygyűlésen adja át a nőbizottság az új kenyeret a termelőszövetkezet legjobb kombájnosainak. Nyírtelken az alkotmány­napi ünnepségek a magyar— szovjet baráti találkozó je­gyében zajlanak. Vaján a Várkertben az alkotmánynapi megemlékezést az énekkar, az ifjúsági és az úttörőtánc- karok fellépései, az irodalmi színpad műsora teszi színessé. B aktalórántházán augusz­tus 20-án a nagygyűlést mun­kás-paraszt találkozó követi. Nyírjákón a tsz üzemegységé­ben a tagok a gabonafelvá­sárló és feldolgozó vállalat dolgozóival, Nyírkércsen a tsz-tagok a MEZŐGÉP-gyár- egység egy szocialista brigád­jával, Ramocsdházán a ter­melőszövetkezetiek a FEFAG egy szocialista brigádjával töltik közösen az alkotmány napját, az új kenyér ünnepét. XXXIV. évfolyam, 194. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1977. augusztus 18., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents