Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-14 / 164. szám
1977. július 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZET Életrevaló elképzelések Mátészalkán, a Szatmár Bútorgyárban a pártalap- szervezet hetven kommunistája az elmúlt évben és az idén is arra serkentette a gyár gazdasági vezetését: a nagy sorozatok gyártásának kedvező gépesítettségét úgy használják ki, hogy a piaci igényekhez mindig a legrövidebb időn belül tudjanak alkalmazkodni. Az alapszervezet a termelés segítését sajátosan szervezte meg. A gyárban a hét pártcsoport a munkahelyekhez igazodóan működik. Üléseiken az önálló üzemeket számoltatják be az adott időszakban végzett termelőmunkáról, az elért eredményekről. A héttagú pártvezetőség előtt a termelést közvetlenül irányítók beszélnek a tervek teljesítéséről, a termékszerkezetben bekövetkezett, vagy várható módosításokról. Az alapszervezeti taggyűléseken negyedévenként így már a vállalat egész tevékenységét tudják megvitatni a kommunisták. Helyzetükből adódóan most azon gondolkodik a pártvezetőség, hogy a pártcsoportok munkáját hogyan lehetne a műszakokhoz közelíteni. Jelenleg hátráltatja a folyamatos termelést, hogy a nagykereskedelem termékeik egyik felét a piac telítettsége miatt ávette ugyan, de elszállítani nem tudja. Ez a gyárban zsúfoltságot okoz, ami fékezi a terv teljesítését, és a dolgozók anyagilag is érzik. A pártalapszervezet javaslatára változtatnak a termék- szerkezeten. A gyárvezetés a „szóló” kárpitos termékek gyártását — amelyeknek csak az elmúlt évek kereslete kedvezett — csökkenti. Ezzel szemben emeli a kárpit nélküli bútorok előállítását. A második fél évben éppen ezért ezekből a termékekből már mintegy háromezer garnitúrát gyártanak. Az alapszervezet megítélése szerint ez egyezik az országos elképzelésekkel éppen úgy, mint a gyár és a vásárlóközönség érdekeivel. Hogy még közelebb kerüljenek a valós igényekhez, a gyáron belül is létrehoznak egy piackutató kereskedelmi csoportot. Erre azért is szükség van, mert a gyár számos bútorüzlettel közvetlen kapcsalatban áll. Egy ilyen csoport az igények kutatásán túl képes gondoskodni a termékek kereskedelembe juttatásáról is. A gyárban a közeljövőben egy új „Komplex” gyártmánycsaládot állítanak elő sorozatban. Ezzel a termék- szerkezet átalakítása mellett a Szatmár Bútorgyár sajátos jelleget is ad a gyárban előállított bútoroknak. így a Szatmár bútorcsalád termékeit stílusjegyeik, esztétikai tulajdonságaik alapján könnyen meg lehet különböztetni az ország többi bútorgyárainak termékeitől. Előnye még ennek a termékszerkezet-változtatásnak, hogy a gazdaságosság mellett változatosabbá, újszerűbbé teszik a borítóanyagok használatát, alkalmazását, piacképesebbé a termékeket. A kommunisták a Szatmár Bútorgyárban most azon fáradoznak, hogy kimunkálják a nagy szériák gyártására alkalmas gépsorok kapacitásának olyan gazdaságos kihasználását, hogy üzemeltetésük kisebb szériák, gyakoribb termékváltás esetén is eredményes termelést produkáljon. Ehhez természetesen szükség van a dől. gozó kollektíva megértő támogatására, az elképzelések pontos megvalósítására. (sigér) A sorsolás A z alábbi história nemcsak azért igaz, mert megtörtént, hanem azért is, mert tanúja, emlé- kezője, leírója mindkettőnek a Vámosorosziban élő nyugdíjas, Igaz Dániel. Jólesik ízes anekdotázását követni, mert ez a dolog így történt és nemcsak Vámosorosziban. * Verőfényes májusi nap volt, 1930 körül járt a naptár. A nap keményen sütött, zöld fátylat vont magára erdő, mező, rét. A gyümölcsfák virágba borultak, hogy ők is köszöntsék a szép májust. Az alig hatszáz lelket számláló kis erdőháti falu, Vámosoro- szi lakói ünneplőbe öltözve siettek az utcákon, hogy leadják szavazataikat a községi bíróválasztáson. Nagy esemény volt ez mindig itt, de most különösen azzá vált. Mert általában nem a község lakói jelöltek az eddigi bíróválasztásokon, hanem mindig a főszolgabíró, aki sosem felejtette el magával hozni a kakastollas csendőröket. Mégis megtörtént a páratlan eset, hogy amikor a férfiak mind együtt voltak, felállt egy öreg parasztbácsi és kellő tisztelettel azt javasolta, hogy ne egy, hanem két jelölt legyen. „Mert csak így szavazás a szavazás!” — tette hozzá körülnézve. És a gyűlés helyeselt. Először halkan, azután hangosabban, nekibátorodva. Mit tehetett a fogát csikorgató főszolgabíró? Engedélyezte, hogy két jelölt legyen. De mind a kettőt ő javasolta ... A leveleki Dózsa Tsz búzatábláin dolgoznak az aratókombájnok; ezzel egyidőben tart a szalma bálázása és behordása. így a letakarított területen megkezdődhet a szántás, a másodvetés előkészítése. (Hammel József felvétele.) Lesz-e elég ipari szakmunkásunk? (2.) Hiányzik az előrelátás A pályaválasztási tanácsadó figyelemre méltó szakemberképzési tervet készített, amiből most egyetlen adatot idézünk: 1970-ben 43 ezer fős ipari és mezőgazdasági szakmunkássereg dolgozott a megyében, a VIII. tervidőszak végére azonban számuk közel megháromszorozódik, 114 ezer főre nő. Mondhatnánk — de reméljük, senki sem mondja —, hol van még az, közel húsz esztendő telik el addig. Igaz, de tennivaló akad bőven. Építkezni kell például, de úgy tűnik, ez talán a dolog könnyebb oldala, sokkal nehezebb lesz a szervezeti keretek kialakítása, illetve a már meglévők tartalommal való kitöltése. „Divatszakmák” A pályaválasztási intézet igazgatójának ez a véleménye: — Az illetékes szerveknek nagyobb összhangban kellene dolgozniuk, mint eddig tették, legfontosabb azonban az lenne, hogy pontosan tudjuk, miből mennyire lesz szüjtsége a megye iparának öt, tíz, húsz év múlva. Fontos ez annál inkább is, mert a ma képzettek az ezredfordulón még a nyugdíjtól is messze lesznek. Ha ezen gondolkozunk, az sem nyugtathat meg senkit, hogy szakképzési terv országosan sincs... Nehéz azon is változtatni, hogy a mellékest, a borravalót nyújtó divatszakmáktól eltérítsük a jelentkezőket. Végül is, szobafestő sem lehet mindenki csakis azért, mert hét végén, vállalati anyag felhasználásával ezreseket lehet megkeresni ezzel. Fontos a ráhatás, mert sokan csak akkor hiszik el, amikor a bőrükön érzik, hogy a „sláger” foglalkozások is csak a „menőknek” adnak nagyobb darab kenyeret, a többiek pedig, sokszor fájdalmas pályamódosításra kényszerülnek. Érdemes megnézni, hány női szabó, fodrász dolgozik képzettségének nem megfelelő munkakörben. Ez viszont az általános iskolák felelőssége is. Pesti szirénhangok Mit lehet még tenni? Barta Dénes nagy lehetőséget lát az Egy üzem, egy iskola mozgalomban. — De csak akkor, ha az nem formális, ha nem a „mi pénzt adunk és tatarozunk, ti pedig énekkart és szavaiét adtok” alapon működik. Ennek a pályaválasztásra is ki kell terjednie, az ösztöndíjak felkínálásának, a szakmák megismertetésének és megszerettetésének módszereivel is élnie kell. Senki sem csodálkozhat azon, hogy No mindegy. Halálos csendben elkezdődött a szavazás. Titkosan! És mit tesz a véletlen: a szavazatok összeszám- lálásakor kiderült, hogy mind a két jelölt egyforma szavazatot kapott. Addigra már delelőre ért a nap és kíváncsian nézett be a községháza ablakán: ilyet még ő sem látott. És ekkor értek a községháza elé az iskolából hazatérő gyerekek, hancúrozva, csintalankodva. A kis Igaz Dani is közöttük. Az ő fejéről egy haszontalan nagyfiú kapta a sapkát és bedobta a községháza nyitott ablakán. A nyolcéves kisfiú mit tehetett. Illedelmesen bekopogtatott az ajtón és bocsánatot kérve, lehajolt a sapkájáért. A teremben épp tetőpontjára hágott az izgalom. A főszolgabírónak a gyerek láttán eszébe jutott valami: — Várjál csak, kisfiam. Ha már olyan bátor voltál, hogy ide be mertél jönni, add csak ide egy percre a sapkádat. Látod, beleteszem a két egyforma szavazatot kapott bírójelölt nevét egy-egy összesodort cédulán, így ni. Most te kihúzod az egyiket és az lesz a bíró. Rendben lesz így, emberek ? A gyűlés helyben hagyta. A gyerek — alig volt akkor még harmadosztályos — kihúzta az egyik nevet, odaadta a főszolgabírónak, aki nagy diadallal olvasta fel a kibontott cédulájáról a saját eredeti jelöltje nevét. Ám alig olvasta fel, a gyerek, aki visszakapta a sapkáját és a másik cédulát bontogatta az ajtóban, felkiáltott: — Milyen érdekes, erre a másik cédulára is ugyanaz a név van írva! S íri csend lett a teremben. A kis Igaz gyerek megérezte a feszültséget, amit okozott. De még mielőtt mondhatott volna valamit, ráüvöltött Szabó Tibor főszolgabíró úr: — Takarodj ki azonnal, te fattyú! Ki kérdezett téged?! A gyerek örült, hogy menekülhet. Elindult hazafelé. De most, nyugdíjas korában is emlékszik rá, milyenek voltak a választások akkoriban Erdőháton. G. N. Z. a megyebeli fiatalok szívesebben mennek a fővárosi vállalatokhoz, mint a lakhelyüktől tíz kilométerre lévőhöz, ha a fővárosiak pénzzel, szállással, ruhával csalogatják őket, ha a budapesti gyár nem sajnálja a fáradságot egy Szamos menti körútra, ahol diafilmekkel, filmmel, előadással ecsetelik a távoli munkásélet szépségeit, előnyeit. Nagy Miklós mondja: — Tarthatatlan, hogy egyes vállalatok semmit sem fordítanak a szakember-utánpótlásra, inkább a készeket viszik el, egy-két forintos órabértöbbletért. Üéemek soránál egyetlen tanuló sincs! Sokszor, sokféleképp szere pelt már: Szabolcs-Szatmár lassan megszűnik a munka erő szabad piacának lenni, saját igényeinkre, melyek egyúttal országos érdekek is, gondolnunk kell. Hiába igaz, hogy a megyében még ma is a legtöbb gyerek születik, ha tudjuk: ez sem sok, mert az új munkaerő forrása 1996-ig (az 1960—1973 közötti évek nálunk is mérsékelt születésgyakorisága miatt), nem mondható bő vizűnek. Százezer munkás kell Végül néhány adat, melyeknek a fentiekbe ágyazva, gondolkodásra kell késztetniük. Az élveszületettek 4 százaléka 14. életéve előtt meghal, 2 százaléka pedig elköltözik a megyéből. A statisztikák bizonysága szerint az utóbbi két évtizedben a munkaképes korú fiatalok 20 százaléka nem végezte el az általános iskolát, és az előre jelzések szerint 16 százalék (!) lesz azok aránya, akik nem fogják elvégezni a 8. osztályt. Ugyanakkor ma mintegy 6 ezer fiatal testi, vagy szellemi fogyatékossága miatt legfeljebb kisegítő is kólái képzésre alkalmas. Több, mint 100 ezer szakmunkásra lesz szükségünk, nem is olyan sok idő múlva. Ezt azonban már most meg kell alapozni. Nem a beiskolázások jelentősebb növelésével, mert a számok végül is nem rosszak, hanem a feltételek jobbításával, a tanulás vonzóbbá tételével és a helyes arányok előrelátó kialakításával. Speidl Zoltán j mezőőr az árokpartra invitált egy kis bizalmas beszélgetésre. Kétségtelen, az idő alkalmas volt erre, és a téma „kényes” volta is megkívánta, hogy hallótávolságon kívül legyünk. „Ilyen még nem volt” — bizonygatta partnerem, — képzelje, a téesz vezetői úgy döntöttek, hogy ezentúl a kaszálón levágott fű fele a közösé.” Látszott, emberem naprakész, érveinek fegyvertára kimeríthetetlen, sűrűn emlegette a háztáji állattartást támogató rendelkezéseket, újságcikkeket citált. Egy információ esetenként semmit sem ér, régi újságíró alaptörvény ez; nem maradt más hátra, mint meghallgatni a sérelem okozóját, a szövetkezet elnökét is. Meglepő dolgokról beszélt. A tény, a nemrég egyesült két termelőszövetkezet külön-külön is sok milliós vesztesége ismert volt már, de az okok némelyikéről még rebesgetni sem hallottam. Az elnök nem mondta ki, de a felső rolt eseteket bízvást a „szabadrablás” fogalomkörébe sorakoztathatjuk. A régi vezetőség a háztáji szolgáltatásokat — így mesélte az elnök —, nagyúri gesztussal nem téríttette meg, mintegy odaajándékozva gépet és üzemanyagot, munkaórát és vetőmagot. Megismerkedtem a tehéncsere szó tartalmával is, ami bővebben kifejtve any- nyit jelent, hogy a tag a maga leromlott tehenét a téesz istállójában felhizlalt közös tehénnel cserélte ki Ezenkívül: a szalma itt valóban viselhette a „Csáki szalmája” megjelölést ugyanis mindenki akkor és annyit vitt el belőle, ameny- nyit csak akart. Így eshetett meg, hogy a téeszből elkötött jószág szalmán álldogált az istállóban, ugyanakkor a sovány „közös” tehénnek fűrészpor jutott csupán. És ez, még nem is minden... Így, mintha már érthető lenne a szövetkezet új elnökének szigora, legalább is érthető kívülálló számára. „Mindében kaszálni pedig, ezek után nem lehet” jelentette ki, „semmi sem indokolja a harácsolást, mert aki egy napot kaszá lásra szán, az nemcsak a szövetkezet, hanem a saját állatai számára is össze szedheti azt az 500-600 forint értékű takarmányt. A takarmányjuttatásnál ezentúl döntő szempont a termelőszövetkezetben ledolgozott napok száma lesz.” A szándék dicséretes, miként a hibakeresés módja is az, mert az okokat nem az égre pislogva, az időjárásban (és mindenben, ami „objektívnek” mondható) keresi elsősorban, nem szárazságról, netán sok csapadékról panaszkodik a gyenge eredmények láttán hanem a saját háza táján körülnézve cselekszik. Ezt pedig annak a parasztembernek, ott az árokparton, ugyancsak meg kell érte nie. Be kell látnia neki és a többieknek, hogy a közösség érdeke elsősorban nem a „kaparj kurta, neked is jut” elv gyakorlati al kalmazásban fejeződik ki. (speidl) Széna
