Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-14 / 164. szám

4 kelet-magyarorszag 1977. július 14. Atomvita a nyugati világban K emény vitákat ígértek Schmidt nyugatnémet kancellár szerdán kez­dődött washingtoni tárgyalá­sai. A vitát lényegében Car­ter amerikai elnök terve élez­te ki. Néhány hónappal ez­előtt azt az ajánlatot tette legfontosabb szövetségesei­nek, hogy az Egyesült Álla­mok lemond a plutónium ke­reskedelmi előállításáról, de ezt elvárja tőlük is. Javasla­ta kétségtelenül érzékenyen érintette az amerikai szövet­ségeseket, Nyugat-Európát és Japánt. Miért? Leegyszerűsítve: a hagyo­mányos atomerőművek alap­anyaga az uránium, ám ener­giatermelés közben radioak­tív hulladék is keletkezik, s ebben plutónium van. A plu­tónium viszont az úgyneve­zett szaporító-, vagy gyors­reaktorok segítségével önma­gát újratermelő fűtőanyag, vagyis kimeríthetetlen ener­giaforrás. Logikus tehát, hogy elsősorban az energiában sze­gény országok érdeklődnek iránta. Ez egyben magyaráz­za azt is, miért hódították el az utóbbi években az atom­piac jó részét nyugat-európai cégek az amerikaiaktól. Carter természetesen nem az amerikai gazdasági érde­kekre hivatkozott, hanem ar­ra, — s ebben tagadhatatla­nul van igazság — a gyors­reaktorok elterjedése, a plu­tóniumgazdaság kialakulása veszedelmes nukleáris fegy­verkezési versenyt indíthat meg. Már néhány kiló plutó­nium is elegendő az atom­bombához. Ugyanakkor az Egyesült Államok semmit sem veszít, ha késlelteti a plutónium felhasználását, mert az or­szág nemcsak a legnagyobb urániumfogyasztó, hanem a legnagyobb urániumterme­lők egyike is. Schmidt Washington előtt Kanadában járt, ahol sike­rült „ideiglenes megállapo­dást” kötnie az urániumex­port felújításáról. Eszerint Kanada „hamarosan” ismét szállít urániumot az NSZK- nak. Hogy a kanadai „hama­rosan” valójában mit jelent, az hamarosan kiderül — Schmidt washingtoni tárgya­lásain. Nagyhatalmak genfi konzultációja Genfben szerdán a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részvételé­vel megkezdődött annak a háromoldalú konzultációnak az első menete, amelyen a nukleáris fegyverkísérletek általános és teljes megtiltá­sáról szóló szerződéssel fog­lalkozó tárgyalások kérdéseit vitatják meg. A Szovjetunió küldöttségét Igor Morohov, az állami atomenergia bizott­ság elnökének első helyette­se, az Egyesült Államok kül­döttségét Paul Warnke, a fegyverzetellenőrzési és le­szerelési hivatal igazgatója, és Nagy-Britannia küldöttsé­gét Percy Cradock berlini nagykövet vezeti. A szovjet delegáció vezető­je sajtónyilatkozatban ki­jelentette: „A Szovjetunió, mint ismeretes, következete­sen síkraszáll a nukleáris fegyverkísérletek általános és teljes megtiltásáért. Ké­szek vagyunk minden erőfe­szítést megtenni e cél eléré­sére, és reméljük, hogy tár­gyalópartnereink hasonló­képp készek az előttünk álló kérdések érdemi megtárgya­lására és megoldására.” Paul Warnke a tanácsko­zás megkezdése előtt tartott sajtóértekezletén elmondot­ta, hogy a konzultációk célja a szerződéssel foglalkozó tárgyalások kilátásainak fel­mérése. Ha sikerül megálla­podni mindenfajta nukleá­ris kísérlet megtiltásában — mondotta —, ennek igen nagy jelentőségű következményei lehetnek a nukleáris fegy­verzetek fejlesztésének leál­lítását illetően. Kérdésre vá­laszolva kijelentette, nincs jele annak, hogy Franciaor­szág és Kína csatlakozna a tervezett szerződéshez. (Folytatás az 1. oldalról) képviselői megvonták a fel­adatok teljesítésének mérle­gét és összegezték az elkö­vetkező tennivalókat. A ta­nácskozáson magyar részről dr. Juhász Adám nehézipari államtitkár vett részt. Megál­lapította: egyöntetű a véle­mény, hogy a munkák min­denütt tervszerűen, összehan­goltan haladnak. „Itt, a gigászi munka hely­színén látpttak alapján sze­retném’ hangsúlyozni: min­den elismerést megérdemel­nek a kivitelezésben orosz­lánrészt vállaló szovjet dol­gozók és magyar társaik is, akik nehéz terepen, dacolva az időjárás viszontagságaival, munkaidőn túl is vállalják a munkát azért, hogy határidő­re közös kinccsé válhasson az országaink energia- és vegyiparának fejlesztését megalapozó uráli gáz. A vál­lalkozás jelentőségét akkor látjuk igazán, ha tekintetbe vesszük: hazánk évente mintegy 6 milliárd köbméter gázt termel. E mennyiséget nem tudjuk növel/ni. Jelenleg a Szovjetunióból évente 1 milliárd köbméter gáz érke­zik hozzánk. Az orenburgi terv megvalósulásával továb­bi igényeinket teljes egészé­ben az Uraiból érkező gáz elégíti majd ki. Innen évente 2,8 milliárd köbméter gázt kapunk” Dr. Juhász Adám részlete­sen felsorolta az elmúlt 2 év­ben a 3 munkahelyen elké­szült létesítményeket, majd így folytatta: „Építőink ez év derekára átadhatják helyüket a gyár- és gépszerelő vállalattól ér­kezőknek, és a kompresszor- állomások speciális fémszer­kezetes épületeinek szerelésé­ben járatos német szakértők­nek. Jövőre a magyar szakaszon már megkezdi működését a huszti és bogorodcsanyi kompresszorállomás. A rákö­vetkező évben az orenburgi gázvezeték teljes üzembe he­lyezésének időpontjában lát munkához a guszjatyini állo­más is” — mondotta végeze­tül dr. Juhász Adám. A nap eseményeit gazdagí­totta a magyar népművészeti kiállítás megnyitása. Az iva- no-frankovszki kiállítóterem­ben 100 fotó, hímzés, fafara­gás ad ízelítőt tájegységeink ősi díszítőművészetéből. Az esti órákban a fesztivál résztvevői ellátogattak Bogo- rodcsanyba, ahol a telephely magyar éttermében Nagy Má­ria, az MSZBT főtitkára va­csorát adott tiszteletükre. A művelődési házban a Bartók Béla Művészegyüttes adott műsort. Munkatársaink testvérországokban Fiatalos ötletek Romániában is reflektor- fényben van az ifjúság — csakúgy mint nálunk. A for­mák természetesen mások, de az ötletek egyike-másika méltó a figyelemre. Az ifjúság sportolását, test­edzését nagyon sokféle esz­közzel segítik s ebből nagy­részt vállalnak az ifjúsági lapok és a legnevesebb él­sportolók. Romániában pél­dául „az ifjúság nemzeti sportja” lett a tenisz. A Sein, tea Tineretului (a román ir. júsági szövetség 350 ezer pél­dányban megjelenő központi lapja) teniszversenyén például évente 300 ezer fiatal vesz részt. A lap hasábjain kezde­ményezték például a pálya­építést is. és hogy milyen si­kerrel, azt egyetlen számadat is jelzi: az első évben 3000 pálya épült szerte az ország­ban. Ami az élsportolók szerepét illeti: Ion Tirjac az egyik leg­nevesebb román teniszező a legszebb serlegét ajánlotta fel különdíjként a legjobbak egyikének; a másik tenisz- csillag, Ilian Nastase pedig azt az ütőt adta át az egyik fiatal versenyzőnek, amellyel --Wimbledonban győzedelmes­kedett. Az élsport így forr össze a legszélesebb tömegsporttal. Hogyan kapcsolódik az egyetemi képzés a gyakorlat­hoz? — többek között erről is beszélgettünk a bukaresti mű. szaki egyetemen. Vendéglá­tóink elmondták: minden fel­vett fiatalember előbb egy esztendőt a hadseregben szol­gál. s tanulmányait csak az. tán kezdi meg. A fő cél a ta­nulmányi idő alatt az, hogy a kész mérnök ne „lombik ember” legyen, necsak a la­boratóriumban mozogjon ott­honosan, hanem a gyárak­ban is. Az első három évben ezért 2-2 hónapot az üzemi (ritkábban az egyetemi) mű­helyekben dolgoznak. Az „Elektronika” Bukarest egyik legnagyobb üzeme: ki­lencezren dolgoznak itt, köz­tük hatezer nő, s 200 ezer rá­diót, 500 ezer televíziót gyár­tanak évente. Hogy miért ép­pen az ifjúsággal kapcsolat­ban említjük az elektronikát, annak az az oka, hogy ebben a mammutvállalatban 22 esz­tendő az átlagéletkor. A Bukaresti Elektronika rádió- és tévégyárban az átlagélet­kor 22 év — a nagyüzem a fiatalok gyára. (Hegedűs Fe­renc felvétele) — Hogyan produkál ez a fiatal kollektíva? — kérdez­tük Vintila Popescu műszaki igazgatóhelyettestől. — Az említett adatok már jelzik, hogy nem állunk rossz helyen, nemcsak hazai, ha­nem nemzetközi méretekben is számottevő az üzem. Ami az ifjúságot illeti, az nálunk azért lényeges, mert csak­nem teljes egészében saját nevelésű. S ha a szalagok mellett dolgozó szakembere­ink jól végzik munkájukat, az visszahat a gyártmányfej­lesztésre is. Elmondhatom, hogy saját tervező- és fej­lesztőgárdánk van. S szintén a fiatalok vállalkozókedvét, új iránti fogékonyságát jelzi, hogy a 77. évi terveinkben a sztereo és a Hi-Fi ugyanúgy helyet kapott, mint a hordoz­ható tévé, a fantáziadús ka- rosszériájú minirádió, mint a hagyományos készülék. A fiatalok nemcsak derékhadát, hanem alapvető részét is ké­pezik az Elektronikának. Nálunk kevésbé ismert a hegyivadász fegyvernem, Ro­mániában az ország nagy ré­szén szolgálatot teljesítenek a kötelékébe tartozók. — A legkeményebb mun­kát igénylő szolgálatok egyike a hegyivadászoké — mondta IHa Puran őrnagy a kiképzőhelyen, s a gyakorló- pályán suhanó katonák meg is győzik erről a vendégeket. Sebes folyású hegyi patak fe­lett 30 méternyire húzódik a drótkötél, speciális eszközzel ezen csúszik a katona. Me­redek falat küzd le ezután, majd szinte pihenésnek tűnik a szökellés a hatalmas kő­tömbökön, a függeszkedés magas ágakon — és így to­vább. Szinte valószínűtlenül nehéz kiképzés. — Mindez a szolgálat kifo­gástalan ellátásához kell — mondja az őrnagy. — Május­ban hatalmas hóviharban tel­jesítettük a nehéz gyakorlat követelményeit... Marik Sándor Pintér István: Gyilkosság a Pola r: —g A Polanski házaspár londoni esküvőjén 1968-ban. A Los Angeles-i rendőrök ezúttal gyorsak voltak — nem úgy, mint a helyszínen, ahol 1969. augusztus 9-én a tett felfedezése után éppen öt órával érkezett csak meg a gyilkossági csoport, addig buzgó, de hozzá nem értő kollegáik teljesen összefor­gatták a helyszínt. Most egy bizonyos Michael Watson azonnal fel is kereste Weis- séket. Kérdés Stevenhez a tár­gyaláson : — Megmutattad Watsch bácsinak a forgópisztolyt? — Igen. | — Ö kézbe fogta azt? — Igen. — Hogyan fogta meg? — Mindkét kezével és mindenütt... A gyerek azt is elmondta, hogy Watson kiürítette a tá­rat, amelyben 7 üres hüvely és még hét töltény volt. Egy Hi Stardard Longhorn 22-es forgópisztoly volt, olyan, ami­lyennel akkor, szeptember el­sején már rendelkezésére ál­ló adatok szerint a Polanski- villában gyilkoltak. A rend­őrség azt is tudta, hogy a markolat jobb oldali része sérült. A Steven által talált fegyver tökéletesen megfelelt ennek a leírásnak. Hogy Wat­son ezek után az egész, nagy­fontosságú leletet egy borí­tékba zárta, s átküldte a „ta­lált tárgyak osztályára”? Ismét alkalom adódott rá, hogy a tárgyalóterem közön­sége nevessen. Egyébként ter­mészetesen nagyon szomorú ügy volt ez. Hét ember éle­téért kellett felelnie a vádlot­tak padján ülőknek. Vagyis: Charles Mansonnak, „Jézus Krisztusnak”, s három fiatal lánynak, tettestársainak, de egyben áldozatainak: Susan Atkinsnak, Patricia Kren- winkelnek, Leslie Van Heu- tennek. öt embert öltek meg a Cielo Drive 10 050-ben. A gyilkosságot 1969. augusztus 9-én reggel, nyolc óra és fél kilenc között Winifred Chap­man, a házvezetőnő fedezte fel. Az 50-es éveinek közepén járó asszony a szokásos idő­ben érkezett meg munkahe­lyére. A ház kapujához érve, valami szokatlant vett észre. Egy drót lógott a kapun, le­szakított telefonvezeték lehe­tett. Ahogy belépett, egy fe­hér gépkocsit látott, amely nem volt sem a ház lakóié, sem a Mrs. Chapman által is­mert látogatóké, barátoké. Átment az ebédlőn, a la­kószobába sietett. Két nagy kék hajókoffer állta útját. Ezek előző délután, amikor munkája végeztével a házve­zetőnő távozott, még nem álltak ott. A kofferen raga­dós vért látott, és két, a fo­lyosón heverő törölköző szintén véres volt. Minde­nütt vért látott, sok vért. A ház főbejárata nyitva állt. Kinézett rajta: a ház előtti úton vérfoltok. Kissé odébb, a füvön egy holttest hevert. A rémült asszony sikoltoz­va rohant segítségért. A szomszédból telefonál­tak a rendőrségre. A központ — ritka eset ebben az ügyben — pontosan feljegyezte a be­jelentést, és annak időpont­ját: 1969. augusztus 9., 8 óra 33 perc. Szokás szerint, URH-n in­tézkedtek. A 8 L 5-ös rend­őrjárőr, Jerry Joe DeRosa bekapcsolta kocsija sziréná­ját. Mielőtt bemerészkedett volna a házba, tájékozódott, Mrs. Chapman képtelen volt bármit összefüggően is el­mondani, csak jajgatott. A szomszéd azonban megőrizte nyugalmát, és elmondta, ami­re a rendőr kíváncsi volt. Az 10 050 alatti ház tulaj­donosa Rudi Altobelli, mi­előtt Európába utazott volna, bérbe adta a villát Roman Polanskinak, a lengyel szár­mazású filmrendezőnek és fe­leségének, Sharon Tatenek. a világhírű filmsztárnak. Ami­kor azok márciusban szin­tén Európába indultak, át­engedték a házat két isme­rősüknek, Abigail Folgernak és Voytek Frykowskinak. Júli­us elején Mrs. Polanski visz- szaérkezett, de Abigail Folger és Voytek Frykowski nem költözött el. Polanskiné elő­rehaladott terhes volt, ezért nem hagyták magára, s vele laktak, amíg a férje vissza nem érkezik. Közben megérkezett egy másik járőrkocsi, a 8 L 62- es, s azzal William T. Whi- senhunt és Robert Burbrid- ge. Most már hárman foly­tatták a felfedező utat. Elő­ször a füvön heverő két holt­testet találták meg, Abigail Folgert és Voytek Frykows- kit. Mindkettőjüket szokat­lan kegyetlenséggel ölték meg. Súlyos, ütésektől szár­mazó és szúrt sebek sokasá­ga borította testüket. Bementek a házba. A szo­bában a heverőn fedezték fel Sharon Taté holttestét, egy amerikai zászlóval leta­karva. Virágos melltartót és hozzá való bikinit viselt, mindkét ruhadarab csupa vér volt. Nyakára fehér nylonkö­telet hurkoltak, amelynek egyik ágát átdobták a tető­gerendán, a másik vége pe­dig az ötödik holttesthez Jay Sebrinéhez vezetett Az ő ruházatát is vér itatt^ át, s kb. egy méterre feküdt a földön a halott asszonytól. Mindkettőjükkel hasonló módon végeztek, mint a kertben talált áldozatokkal. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents