Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-24 / 173. szám

KM

VASÁRNAPI MELLÉKLET

1977. július 24.

o

Kerülő Ferenc festőművésznél

Művészi „névjegyén' a következőket olvadhatjuk: „A festészet célja: a?, igazság elmondása, vállalása. S a nagy igazság tiszta és egyszerű. Ezt: az egyszerű dolgok igazságát keresem képeimben: egy-egy fáradt munkáskéz drámáját, -szépségét, mindenható ereiéi, a szülőföld legegyszerűbb részleteinek feszültségét, dinamizmusát, ahol élünk, alkotunk valamennyien."

Kerülő Ferenc 1962 óta kiállító művész, azóta küzd az általa megfogalmazott igazság elmondásának művészi kényszerevei és gyönyörűségével Az első önálló kiállítása 1971- ben volt Nyíregyházán, a megyei művelődési központban. Részt vett több hazai és külföldi kiállításon, a kétévenként megrendezésre kerülő megyei tárlatok állandó résztvevője.

Sokáig ő volt a fiatal művész, a jövő embere, akitől sokat vártak. Ma 37 éves Kerülő Ferenc, s a megyében élő és alkotó képzőművészeti alaptagok közül ö az egyetlen, aki falun ét. Gávavencsellőn. Hogyan érzi ennek előnyét és hátrányát7

Kerülő Ferenc egyszerűen fogalmaz, „igv hozták a körülmények". Hosszú ideig a helyi általános iskolában tanított rajzot. Harmadik éve a vencsellői gimnázium tanára. Az iskola vezetői minden lehető segítséget megadnak számára, hogy a tanítási órákon tűi művészi ambícióját is kifejlessze. A ma- gárautaltság. a viszonylagos elzártság előnyeit említi, az ember közelséget, az élmények mindennapi melegségét. Naponta találkozik, együtt éj környezetének embereivel, a tájjal. S a tizenöt éve megkezdett sajat úton igyekszik továbbhaladni, állandóan magasabb mércét állítva maga elé. s megőrizve a sajátjának vallott alkotói látásmódot, festési stílusjegyeket.

Ki tudja, a városi körengetegbe kerülve tudtam volna-e így alkotni, mint most? — kérdezi önmagától, majd az érem másik oldalát láttatva folytatja, szokatlan energikus- sággal

— Persze, óriási hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy minden csodálatos, s ez a lehető legjobb élet. Megvannak az embernek a mindennapos gondjai, bajai. Ez a helyzet — mégis felemás. Hiányzik az egészséges szakmai vita, beszélgetés, vagy éppen fülöncsi- pés. Még akkor is. ha olykor keserűséget okoz, pillanatnyilag fáj. De rájön az ember, sok az igazság a munkáról mondott bírálatban. így vagyunk nagyjából a zsűrivel is. olykor szidjuk, de lehiggadva megállapítjuk, hogy 80 százalékban általában igaza van a zsűrinek.

Arról beszélgetünk a művész háromszo- bas. műtermes családi házában, hogy az ö kifejezésével élve, a „periférián" élő és alkotó művésznek dupla energiát kell befektetnie a munkában, hogy a felszínen tudjon maradni. A zsűri nem nézi és nem is nézheti, ki hol el. mikor alkot. Azt bírálja el jó vagy rossz a kép, De milyen utat tesz meg a művész —

ónon zárt világában —. amíg eljut az alkotás befejezéséig?

— Tulajdonképpen, ugyanazok a problémák foglalkoztatnak, mint 10—tü évvel ezelőtt, De ahogyan halad az ember az úton, úgy válik szigorúbbá önmagával szemben, mert mindjobban felismert felelősségét. Sikertelenség is adódhat munka közben. — Az egyik legfrissebb festményét teszi a festőállványra. — Örök téma — folytatja —. anya gyermekével. Ezt a problémát csak félig sikerült megoldanom. Az anya kifejező, sikerült, de a gyermek alakja és kapcsolata az anyjával még nem teljes. Ezt még folytatni kell. Nem tudom mikor. De egy tény. a művésznek a sikertelenségből is erőt kel! merítenie. dolgozni kell...

Ezután legfrissebb munkáiról beszél, a vízhordó asszonyokról, a szénagereblyézőkröl, asszonyportréjáról, akinek élő alakja talán éppen bennünket igazított útba odaérkezé- súnkkor. hol találjuk a rokonaihoz kiruccanó „tanár bácsit",

A raj és az ember egységet említi, amely ma mar úgy érzi. jobban együtt van képein, szervesebben, mint korábban. S a művészi alkotások halhatatlanságáról is véleményt mond Kerülő Ferenc, nagyonis a valóság talaján maradva

— Az a halhatatlansag. ha nem porosodnak a képeim a műteremben, hanem közönség elé kerülnek A művész sohasem magának alkot, hanem a közönségnek. Jo találkozni az emberekkel, mint legutóbb Nyíregyházán a KEMÉV-nél rendezett tárlatomon $ állítom, nincs tájékozatlan, buta kérdés. Az más dolog, hogy egy-egy kiállítás alkalmával nincs mindig idő ott állni az alkotások mellett és szót érteni mindenkivel, válaszolni minden kérdésre. De azt hiszem, ez nem is elsősorban a művész dolga .

Kerülő Ferenc festményei úgy modernek, hogy megmaradtak közérthetőnek, élvezhetőnek. A művész felfogása szerint mind a két véglet ártalmas, amelyik annyira elvont, hogy nem fejez ki semmit, és a szinte illusztratív. fényképszerű megoldás. Erről egy külföldi művésztelepen szerzett élményét említi, ahol némelyek úgy nézték az ő munkáit, mintha ezt mondták volna: ti még itt tartotok? S az egyik modern festő megmutatta művét; egy vászon — fele fehér, fele fekete, középen egy fésűvel húzott hullámos vonal. Alatta a cím: Vízpart.

— Nem hiszem, hogy ez lenne a modern irányzat. Erunek ellenére az a véleményem, jók a művésztelepi összejövetelek, sok élménnyel gazdagítják az embert. A rosszat nem muszáj átvenni, a jót megszűrve, saját ecsettel — lehetséges. A nyáron a gyulai művésztelepre hívtak meg, itt rajztanárok vesznek részt. Ügy gondolom, halom vázlattal térek majd haza. És pihenni is fogok . .

ÍP. G.)

Kerülő Ferenci A falu. régi arca.

Ami egy riportból kimaradt...

A szerkesztő pontos helyszíni beszámolót kért. Igaza volt. A megírás után azonban egy sor dolog napvilágra kívánkozott a jegyzetekből, íme.

KEZEK. Roppant élmény volt számomra, amikor Párizsban Rodin Katedrális című kis márványszobrát néztem. Magam is megpróbáltam a két kezemből megformálni a csúcsíves csodát. Mert a kézzel, a kézből mindent lehet alkotni. Munkadarabot árnyképet, katedrálist, cirógatást, vasöklöt. Mert a kéz által vált emberré az ember, s kéz teheti még emberebbé. Mindez ott jutott eszembe a baleseti sebészeten, az egyik ágy mellett. Egy fiatalembert nézve, akinek fél karja hiányzott. Az ok: baleset. A baleset oka: ital. Húszéves múlt. Kezét össze sosem teheti már. Nem alkothat, nem foghatja két kéz közé gyermeke fejét. Nem próbálhatja, sikerül-e a katedrális. Egyensúlya örökké ingatag lesz. S egy jó ideig a fantomfájás csalja, s attól hiszi: van.

Tragédiájának történetét három sorban hozta az újság.

GIPSZ. Gipsz. Iszonyatos mennyiségű. Elrettentő borzongató fehérség. Gipsz és géz. Híg gipsz és géz találkozása. Tömege kerül lábra, karra, kézre, hátra, fejre, mellre. A száz és ezer sérült sebét rejti. A bajt, a fájdalmat. a csonkot. Gipszbe merevednek az országút, a kert, a játék, a közlekedés áldozatai. Fehér gyászpáncélok, melyek védenek immár. Ott jártak, feküdtek és szenvedtek a gipszbeformált könnyelműek, a hibátlan áldozatok, motorosok, fáramászók, kerékpározók. Döbbenetes szoborpanoptikum. A XX. század megannyi orvos készítette- torzója. De megmozdulnak. És kísértenek az álomban, az utcán. Végigmenni e borzító tárlaton megrázó élmény. Utána még a gyalogos is lassabban sétál. Nyomában ott a gipsz képe. A fehérség, mely csak egy halovány árnyalattal világosabb, mint a fekete.

GÉPEK. Lélegeztető. Televízió. Életműködést mérő. Életet in; .ló, kényszerítő. Aztán a kések. Szikék. Drótok. Gumitömlők. Altatók Csövek oxigénnek. Ampullák a torokba. Gépek, műszerek, kellékek ahhoz, hogy seZelei Miklós:

gítségükkel az orvos, az ápoló harcba induljon. Vívni a halállal. Szúr, vág, pumpál, figyel, mér, számol. Van amikor veszít. A fegyver csődöt mond. A találatjelző halált mutat. A gép megáll. A mutató nem mozdul. Aztán találat. Az orvos talál. A gép mutat. Jelez. Szívverést. Di- bi-dab. Lassan, de indul a mutató. És a műtőn ott fekszik valaki. Szervei ernyedtek. A sebész eret varr. Aztán zárja a műtéti helyet. Győzött. Nincs emelvény. Nincsenek fanfárok. Nem játszanak himnuszt. Csak annyi szól: dibidab, dibidab.

SZEMEK. Fehér köpenyben járva orvosnak néztek. Megpróbáltam úgy is kérdezni, érdeklődni. S közben csak a balesetet szenvedettek szemét néztem. Volt, akiét hiába. Lesütötte. Kevesen voltak. Másoké révedt. Véreres, üres, semmitmondó. Aztán volt a hetyke. A se bú, se kár fajtáé. Aztán az ártatlan, aki semmit nem tud. Birkaszemek. öregek megtört nézése. Semmibenézők párhuzamos szemgolyói. Rebbenő, fiatal szemek, félelemmel téliek. Számadás előtti nézések. Kérők. Egészségért esdeklők. Az orvosban hívők. A lemon- dóak. S a figyelők, gyanakvók. Sorsok ültek a tekintetekben. Mögöttük percnyi vagy pillanatnyi tragédiák teljes forgatókönyve.

Minden autóba, minden motorra, minden kerékpárra tennék egy képet. Csak egy itt készített fénykép részleteit. Egy szempárét.

Bürget Lajos

Szervác József:

Most nyár van

Ebben az éjben sose jártam csak réges-rég magamra

2ártam.

Szelíden rám sötétül lassan minden, csak ez a falhatatlan éhség marad, már magam

ellen,

és nem emlékszem,

szerepeltem

én, vagy csak megtörtént

köröttem

akármi is. vagy meg se

történt?

Most nyár van, szívtelen eső strázsálja gyártmányát: a

reggelt.

Kukorékolnak kakasok delet, szüretet rügyeznek a fák. Kéretlen üzenetei a nyárnak vetkőznek háthaszerelmek_, nem kellenek.

Elek, magammal megrakot- tan.

vasalt hittel, vasalt szavakban.

ablakom előtt parádézhat akármi nyár. szegetlen

ifjúságom

elédobom, zabálja — cinkos poharam int utana

Garai Gábor:

PÉLDA

Tövestül dőlt kt az öreg fa. csak néhány hajszálgyökere fogódzik a földbe, törzse kerítésre roskadt. csüggedten lógnak sovány gallyai: s az agak hegyére mégis kiültek a rügyek kis zöld mécsvilágai és halványan pislákolják: tavasz van. zsendül az élet minden elevenben; lesz-e levél a rügyből, s a virágból lesz-e gyümölcs, nem az ő dolguk az már, s az se. hogy ez a vén roncs nem fa többé, példa csupán. Lélegzetfogytig buzdító.

Egy emberélet tényei

történet 1941 augusztusában kezdődik, amikor a t nkilenc esztendős Dániel Mihál> Pálmonostoráról Budapestre jön és kalauznak szegődik a BSZK&T- hoz — betöltve a június 26-i kassai provokáció után hadba vonultak által üresen hagyott helyek egyikét.

Ha nem lenne háború, talán sokkal jobban örülne annak, hogy sikerült belülre kerülnie az elit vállalat kapuján, hogy sikerült a meglehetős anyagiak, a létbiztonság közelébe jutnia. De a háború épp ezt az utóbbit veszélyeztette. És hamarosan számo- latlanul kell az ember.

Nyolc nappal a doni vereség után Dániel Mihályt is elviszik katonának. A futószalaggá gyorsult katonai adminisztráció rohammunkában készíti a behívókat. Az egyébként is szűkszavú okmánynak csak a legfontosabb rubrikáit töltik ki. Dániel Mihály behívójának már száma sincs.

A BSZKRT 1946. április 7-én, a fölszabadulás első évfordulója után három nappal törli a létszámból. Indok: igazolatlan távolmaradás. A törlést két év múlva az igazgatótanács érvényteleníti, s Dániel Mihályt hét nap rendkívüli fizetett — mivel?!

— szabadságra bocsátja. Indok: fogságból hazatért.

Az életéből huszonöt év telt el. A huszonötből hat lett a háborúé, a hatból négy maradt a lövészárokban, a tábor szögesdrótja mögött. A férfikor fele — és még mindig csak a kezdetek. Az úgynevezett élet elején. Nullán. (Vigasz: egy egész országgal együtt.)

A középmagas, zárkózott, lassú járású férfi összeszorítja a fogát és nekivág. A dokumentummá átminősült szolgálati papírok jelzései: 1949. május 20-án kétszázötven forint házassági segélyt kap, fél év múlva szoba-konyhás szolgálati lakást. Azután villamosvezető lesz, utána elvégzi a trolivezetői tanfolyamot. Jóval később a nyolc általánost. Közben járja a soros szakmai és politikai tanfolyamokat. Egyszer kollektiven — pecsétes levélben — dicséri meg egy Pesten kirándult tsz-csoport, egyszer túllépi az előírt sebességet, néhány dicséret, Balesete nem volt.

— Tudta, mi mellett kell szólnia. Mindig az érdekeinkért agitált. Ha háromszáz órát kellett dolgozni egv hónapban, annyit dolgozott. Havi egy, esetleg két szabadnappal. Nem vitatkozott azon, hogy milyen fel-