Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. július 24. A Hamisítványok Izerdán este Űrtörténetek címmel két sci-fi novellát vetített a televízió. Az első, a Hamisítvány fantáziában annyira vérbő volt (véres is volt), hogy a családomban többször is elhangzott: honnan vette, hogyan agyalta ki az író ezt a mesét? Akik nem látták volna, azoknak röviden annyit: egy földi űrhajó a Venuson járt és visszafelé jövet egy különös haláleset kapcsán azt feltételezte a stáb orvosa, hogy a Ve- nus-lakók olyan lények lehetnek, akik alapsejtjeikre le tudnak bomlani, majd azt építenek fel magukból, amit akarnak. így történhetett, hogy egy vagy több földi embert megöltek, és azt önsejtjükből felépítették. Ezt a hamisítványt az űrhajóval a Földre küldték kémkedni. Dióhéjban ennyi az alapötlet, ebből fakadtak a bonyodalmak. Hogyan lehetett ezt kiagyalni? Ügy, hogy ilyen Venus-lakó szándékú, hajlamú emberek közöttünk is vannak. Igaz, nem idegen égitestek, csupán környezetük, munkahelyük meghódítása végett, alakítgatják, változtatják igazi énjüket, próbálnak más emberek hasonmásává válni. Nem nehéz kitalálni, hogy a vállalat, a hivatal vezetőjének hamisítványai akarnak lenni. Ügy hiszem, a környezetéből mindenki tudna példát idézni, hogy egyik-másik törtető tudás- és képesség-fogyatékosságait miként iparkodik kaméleonkodással pótolni. Ki ne látott volna már olyan „változékony” embert, aki egyik napról a másikra hasonló márkájú cigarettára szokott rá, mint amilyet a főnöke szív. Az sem ritka, amikor minden megokolás nélkül cserbenhagyja eddigi kedvenc futballcsapatát, és naphosszat dicséri az igazgató „aranylábú” gyerekeit. Van törtető, aki életében soha nem szerette a sört, de egy idő óta — mivel a direktor a Kinizsit issza — minden reggel három-négy „szolgálatos” üres sörösüveget csünget jól láthatóan egy hálóban. Még ezer más fondorlatot találnak ki a törtetők, hogy a főnök kegyeibe férkőzzenek és aki „veszi a lapot”, annak megkezdik a fülbesúgást, a kollégák lejáratását, sűrű öndicsérettel megtoldva. Az alkalmazkodás helyes tartalommal, szükséges és hasznos. Ha valaki egy új munkahelyre kerül, és az ottani beyált egészséges szokásokat mielőbb elsajátítja, vagyis jól alkalmazkodik, ez előnyös tulajdonság és megbecsülendő jellem. Gyorsan akklimatizálódik, kevés zökkenővel a legtöbbet adni, ez szinte kötelesség. Sajnos, az alkalmazkodás leple alatt egyesek helyezkednek. A két fogalom ugyan rokon, de nem azonos, sőt merőben ellentétes jelentésű. A magára találásban, a képesség kifejtéséért folytatott alkalmazkodásban segíteni kell a beosztottakat. Viszont a földi ember hamisítványaitól, a Venus-emberektől el kell venni a levegőt, ahogy azt a filmben tették. A „Venus-emberek” ellen elsősorban egészséges, szókimondást tűrő, sőt kívánó légkörrel lehet küzdeni. Ahol helyt adnak az intrikának, a vezetők többre becsülik a sima nyelvű hírhordókat, mint az értekezleten nyiltan kimondott szavakat, ott a kaméleonok mindég megteremnek, sőt virágzanak. Eddig a példák legtöbbje azt bizonyította, a törtetők nem állnak meg félúton. Amikor a ranglétrán már a vezetők közelébe kerülnek — ha közben le nem dobják őket —, megkezdik a vezető fúrását, akinek a segítsége juttatta őket a polcra. H ehet, hogy messzire kalandoztam a tv-filmtől. Talán az író sem ilyen céllal írta, illetve más következtetések is levonhatók az idézett sci-fiből. Egy azonban biztos, a hámisítvány ellen mindenütt fel kell lépni. Az áruk, a tárgyak hamisítását törvény bünteti. Miért ne óvnánk magunkat az emberbőrben fellépő hamisítványok ellen. Kapu Józseffel, a Nyírbátori Városi Tanács elnökével A Hamarosan ismét felcsendülnek a fanfárokon Tinódi dallamai a fatoronyban és augusztus 13-án este megkezdődnek a nyírbátori zenei napok rendezvényei, immár tizenegyedszer. Kitették a táblát: „Minden jegy elkelt.” Mi a titka ennek a nagy hazai és nemzetközi érdeklődésnek? — Bizonyára az, hogy ezúttal is színvonalas műsort sikerült összeállítani, világhírű művészek, együttesek közreműködésével. A nyitó esten például a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar mellett fellép a japán Musashino énekkar és a karmesteri dobogón Kobayashi Ken-Ichirót láthatja viszont a közönség, aki már szerepelt a nyírbátori zenei napokon. Ugyancsak fellép az idei programban Andor Éva, Simándy József, Barlay Zsuzsa, Budai Lívia, hogy csak az ismertebb művészeket említsem. A ön szerint ml vonzza Nyírbátorba a művészeket? Ne haragudjon a prózai kérdésért: miből tudják mindezt anyagilag fedezni? — Természetesen csak helyi forrásokból nem tudnánk lebonyolítani a zenei napok rendezvényeit, hiszen Nyírbátorban minden fillérnek ezernyi helye van. Először helyi és megyei költségvetésből fedeztük „a napok” kiadásait, később a színvonal emelkedésével és az érdeklődés fokozásával párhuzamosan nőtt a megyei tanácsi támogatás. Most már a Kulturális Minisztérium és az Országos Filharmónia is segít bennünket, mert látják, hogy jó helyre, nemes ügy szolgálatára kerül a pénz. Persze, nem lebecsülendő a rendezvények bevétele sem. On azt mondta, zenében és kultúrában már lassan elérik a városi rangot. Ugyanakkor éppen a zenei napok idején tűnik elő élesen, hogy más vonatkozásban viszont még messze vannak a városi igények kielégítésétől. — Tőlük tudjuk, hogy az itteni műemlék templomnak olyan remek . akusztikája van, amely messze földön páratlan. Ez mindenképpen vonzerő. Emellett Nyírbátor — a Báthori-család egykori fészke — gazdag múlttal rendelkezik, itt történelmi levegő lengi körül az ideérkezőt, ami ugyancsak nem közömbös az évről évre fokozódó érdeklődés szempontjából. Q Ez kétségtelen. Ám arra is akad példa, hogy néhol a jó adottságokat nem tudják kihasználni. Itt, Nyírbátorban másként van. Hogyan? — Ehhez egy kicsit vissza kell kanyarodni a történelemben s legalább annyit megemlíteni, hogy Nyírbátor korábban már volt város, ezt a státust 1866-ban veszítette el. Hosszú időn át megőrizte azonban kulturális és kereskedelmi központ jellegét. Ide kívánkozik, hogy a településen mindig is élénk volt az érdeklődés a zene iránt. Még az újbóli várossá nyilvánítás előtt, mint járási székhely, számos kulturális rendezvénynek, találkozónak adott otthont; az itteni szemlék mindig telt ház előtt zajlottak, a lakosság cselekvő részese volt az ilyen programoknak. Persze, szükség volt még sok-sok áldozatkész, önzetlen lokálpatriótára, olyanokra, akik a rendezvényekben nem a külsőségekre törekedtek, hanem a kultúra nevelő hatását fedezték fel. Meg egy kicsit előre is tekintettek: jól tudták, hogy a városi státus újbóli elnyeréséhez szellemi urbanizációra is szükség van. Kezdetben talán a „felmutatni valamit” jegyében indultak a zenei napok, hiszen az eseményekbe még csak lovasbemutatót is beiktattak. Szerencsére hamar felfedezték, hogy valami más, valami értékesebb kell s vállalták a kudarc kockázatát is, amikor a komoly zene otthonának álmodták meg Nyírbátort. Hosszú lenne a sor, ha számba vennénk, kik bábáskodtak „a napok” bölcsőjénél, — most csak annyit: nem csupán hivatásos népművelők, hanem más területen dolgozó értelmiségiek és termelési gondokkal küzdő gazdasági vezetők is felkínálták segítségüket. Bizonyára azért, hogy felhívják a fi- w gyeimet a településre. — Meglehet, bár a zenei napok aligha hoztak volna ilyen szép sikert, ha csupán a feltűnni vágyás, valamiféle mindenáron való „kiugrás” éltette volna a visszatérő programokat. Bár — mint minden településen — itt is megtalálhatók, akik mindig is büszkék voltak a szűkebb pátriára, ami rendkívül nagy erő. Mégis azt mondom: mint minden ebben a városban, a zenei napok is az itt élő és dolgozó emberekért van. Egy évtized után máris mérhető a hatás. Míg kezdetben például a közönség egyharmadát nem tette ki a helyi és környékbeli lakosság, addig tavaly már ők töltötték meg a széksorok kétharmadát s értőkként élvezték a komoly zenét. Aztán tovább: a zenei napok sikere, lelkesítő ereje nyomán gyermekkórus, úttörő fúvószenekar, ifjúsági kórus és felnőtt vegyes kar jött létre, dolgozik színvonalasan városunkban, ahol már zeneiskola^ is működik. Ma már nem csupán „importált” együttesek teszik színvonalassá a zenei napokat, az idén is fellép például a nyírbátori gyermekkar s bizonyítási lehetőség nyílik más megyei együtteseknek is... Az is „a napok” eredménye, hogy az idén augusztus 2-től nemzetközi ifjúsági zenei tábor színhelye lesz Nyírbátor, ahol világhírű zenetudósok, művészek foglalkoznak a 20 külföldi és 66 magyar zenetanárral, tanárjelölttel, akik végül hangversennyel köszönik meg a vendéglátást s fellépnek a Csepel Szerszámgépgyár helyi üzemében és az Alkaloida munkásai előtt is. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy gazdag múzeumunk van, rendszeresek a művészi tárlatok, van alkotóházunk vagy hogy Nyírbátor egy kicsit iskolaváros is, akkor talán túlzás nélkül mondhatom, hogy kulturális téren már-már kezdünk megfelelni a városi rangnak. — Ez a fogalmazás azért erős. Tény, hogy a várossá nyilvánítás óta sokat fejlődött a település, de még mindig nem tudunk minden igényt kielégíteni. — Én nem a „mindenre”, hanem néhány elemi dologra gondoltam. Például legutóbb Kobayashi más városban szállt meg, mert Nyírbátorban egyszerűen nincs szálloda. — Ha már itt tartunk, elmondom azt is, hogy még a kulturális élethez sincs meg minden feltétel. A járási-városi művelődési ház például elavult, szűk, új kellene, ha volna pénz. Erre csak a VI. 5 éves tervben kerül sor, amikor egy művelődési kombinátot építünk. Ám, ha várnánk és addig nem csinálnák semmit mondván, hogy nálunk nincs meg a lehetőség, nagyon sokat veszítenénk, így vagyunk a szállodával is: kellene, nagyon kellene, de tudjuk, hogy az ország, a megye anyagi lehetőségei is végesek, nem követelőzhetünk bekötött szemmel. Ezért eddig a zenei napok művészvendégei egy régi kollégiumi épületben szálltak meg, azt is béreltük erre az időre, — és a művészek nem zúgolódtak. Most már jobb a helyzet, mert tavaly elkészült az új kollégium, ahol szállodai szintű elhelyezést lehet biztosítani. Persze, nem mondtunk le egy igazi szállodáról sem, ez is a következő tervidőszak programjában szerepel majd. Éttermünk is csak kettő van, az is korszerűtlen, megesett, hogy a KÖJÁLL az egyiket be is zárta bizonyos időre. Itt jobbak a reményeink: az ÁFÉSZ — 5 milliós városi támogatással — 1980-ra megépít egy közétkeztetési kombinátot, ahol már „osztályos” színvonalon lehet majd ellátni a vendégeket. Jobb a helyzet bolthálózat tekintetében: egyre több szaküzlet van a városban, utóbb érezhetően javul az élelmiszer- ellátás mivel a környékbeli tsz-ek s az állami gazdaság is megjelent áruival városunkban. Ügy tűnik, egy kicsit elkanyarodtunk a zenei napok rangos eseményeitől, bár az igazi városi ranghoz ezek is nélkülözhetetlenek. — Szerintem jó vágányon vagyunk, hiszen a nyírbátori zenei napokról nem is volna helyes úgy szólni, hogy ez már egyszer s mindenkorra hírnevet és rangot adott a településnek. Akik ideérkeznek, azok nemcsak zenei élménnyel szeretnének távozni, akik pedig itt laknak, szeretnének minél jobb feltételek között élni. Ez természetes, örülünk például annak, hogy a népművelés mellett egészségügyi ellátásban is gyors léptekkel urbanizálódunk. Tavaly modern városi szakrendelővel gazdagodtunk, bővült az iskola- és üzemorvosi hálózat, megszerveztük az éjszakai ügyeletet, nagyobb lehetőségeink vannak az idős emberek szociális gondozásában — most például 1 millióért az öregek napközi otthonát alakítjuk ki. Ugyanakkor az igényeknek csupán az egyharmadát tudjuk kielégíteni bölcsődei helyekből. Jövőre már más lesz: megépül, benépesül egy gyermekintézmény-komplexum, ahol 16 tantermes iskola, 80 személyes bölcsőde és 100 fős óvoda lesz. A tavaly megnyitott városi fürdőt az idén 2 gyermekmedencével bővítjük: tízéves program keretében a Gyulaji út mentén hetven hektáron hétvégi kirándulóerdőt hozunk létre'50 milliós beruházásból. A Bocsánat, hogy megszakítom: lesz ^ parkerdőjük, de nincs a városban belvízelvezető csatorna. Egyesek „sportvárosnak” mondják Nyírbátort, mert ha esik az eső, az emberek nem győzik átugrálni a tócsákat... — Valóban, ez most a legnagyobb gondunk, amit 1980-ig jelentős részben megoldunk. Addig megépítünk két főgyűjtőt, egyiket a központban, a másikat a veszélyeztetett területen; erre 5 millió forint hitelt is felvettünk, csakhogy minél gyorsabban haladjunk. Másik nehéz ügy a város úthálózata: 29 kilométerből csupán 9 kilométer a kiépített, porta- lanított, a többi földút. Bár 1980-ig 15 milliót költhetünk ilyen célra, ami többszöröse a megelőző öt év keretének, így is csak a felújításokat tudjuk elvégezni, s bizony még sokáig lesznek sáros utcák is a településen. Más közművel viszont nem állunk rosszul: a 37 kilométernyi vízhálózat, a 7,2 kilométeres szennyvízvezeték gyorsabb ütemű fejlesztést tesz lehetővé. Talán még gyorsabb lehetne ez az ütem, ha Nyírbátornak is volna már részletes rendezési terve. Nem túl kockázatos dolog enélkül várost építeni? — Ez a kérdés, ahogy mondani szokás, elevenbe talált. Valóban érezzük a részletes rendezési terv hiányát, ami már készül a VÁTI- nál. Most például minden nagyobb létesítmény miatt külön kell konzultálnunk a tervezőkkel, hogy szinkronban legyünk a majdan elkészülő rendezési tervvel. Mégsem kell azt feltételezni, hogy talán meggondolatlanul, ötletszerűen, hogy azt ne mondjam, talán összevissza épül ez a város. Pontosan ki lehet venni, hol alakul az ipari körzet; hogy lényegében két új lakótelep létesül, s hogy miként igyekszünk ötvözni a műemlékjelle- gű épületekkel az újonnan készülőket, megelőzvén a másutt tapasztalható, kiáltó ellentétet. Egyébként 1980-ig újabb 850 lakás épül meg nálunk, ami remélhetőleg enyhíti majd a jelenlegi hiányt. Most ugyanis háromszáz jogos lakásigényt tartunk számon Nyírbátorban. A Ha a városi rang összetevőit rangso- w sorolnánk, első helyre kívánkoznék a település gazdasági helyzete, az ipar állapota, ami nélkül lényegében városról nem is beszélhetnénk. Mi a helyzet e téren Nyírbátorban? — Fiatal városunk 15 ipari és egy mező- gazdasági üzemében tavaly 2 milliárdos termelési értéket állítottak elő. Városunk iparában több, mint 4300 ember dolgozik, jórészük bejáró, fiatal munkás, aki még csak most ízlelgeti a gyári életet. A 12 612 lakosú Nyírbátorban és az 55 ezer embert jelentő vonzáskörzetben jelenleg másfél ezer szabad munkaerő van, zömében nők, közülük 200— 300 már holnap is munkába állna, ha lenne hova. Nem tervezünk újabb jelentős üzemet, de a meglévők bővítésével, a műszakok gyarapításával újabb munkahelyek is alakulnak. Említette, hogy az itt lakók szeretik városukat. Vajon akkor is megmutatkozik ez, ha például fontos dologra nincs pénz? Mert akinek munkahely kellene, vagy albérletben lakik, esetleg bokáig érő sárban jár naponta, az aligha lelkesedik azért, hogy százezrekért zenei napokat rendeznek. — Bizonyára vannak ilyenek is. A többség viszont sokszor adja tanújelét áldozatkészségének, mivel a mi terveink nem párnázott ajtók mögött, hanem a széles nyilvánosság előtt, a lakosság megkérdezésével és bevonásával születnek. Ahogy szépül, gyarapodik városunk, úgy fokozódik például a társadalmi munka iránti kedv. Ennek hatását számokkal nehéz mérni, de 1970-ben például 60 ezer, tavaly pedig már 4 millió 800 ezer forint értékű munkát végzett a lakosság. Ott volt például a városi fürdő építése, ami csaknem minden nyírbátori lakos szívügye lett. önkéntes községfejlesztési hozzájárulás megajánlását kezdeményezték a tanácstagok. Még a pap is kiprédikálta vasárnap, hogy ez egy nemes kezdeményezés, aki teheti, járuljon hozzá. Több nyugdíjas a havi járandóságából is felkínált némi összeget, csakhogy strandja legyen Bátornak. És segítettek a vállalatok is, fejlesztési alapjuk jelentős részét engedték át az elmúlt években létfontosságú építkezésekre ... Ön miként képzeli el Nyírbátort ezredfordulón? az — Amikor várossá nyilvánították Nyírbátort, mi nem szőttünk nagy álmokat, megmaradtunk a realitásoknál. Sokat köszönhetünk a megyei szerveknek, vezetőknek, ma is megkülönböztetett támogatásban részesítenek bennünket. De most is azt valljuk: Nyírbátor nem akar több lenni, mint amire képes. Az ezredfordulón egy 20 ezres, csendes kisváros lesz, jól termelő ipari üzemekkel, élénk szellemi élettel, jól szervezett kereskedelemmel, de különösebb csillogás és magasba törő toronyházak nélkül. Olyan várost szeretnénk, ahol eredményesen lehet munkálkodni, de meg is lehet pihenni, s ahol egy szocialista városra jellemző jó légkör lesz az uralkodó. Köszönöm az interjút. Angyal Sándor KM E Vasárnapig INTERJÚ j II városi rangról
