Kelet-Magyarország, 1977. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
4 kelet-magyarorszäg 1977. július 24. HÉTFŐ: Andreotti olasz kormányfő Párizsba érkezett — Jan Smith bejelentette, hogy Rhodesiában augusztus 31-én választásokat rendeznek XIX KEDD: Leonyid Brezsnyev a Krímben fogadta Erich Honeckert — Giscard d’Estaíng és Schmidt kancellár Strassburgban találkozott SZERDA: A Biztonsági Tanács egyhangú döntéssel javasolta az ENSZ közgyűlésének, hogy vegye fel Vietnamot tagjai sorába — Pekingben falragaszok Teng Hsziao-ping rehabilitálását adták hirül CSÜTÖRTÖK: Üjabb pekingi tacepaók szerint a „négyek bandáját” kizárták a Kfnai Kommunista Pártból — Súlyos fegyveres összetűzés volt az egyiptomi—líbiai határon — Begin izraeli kormányfő befejezte washingtoni tárgyalásait PENTEK: Földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett a Sri Lanka-választásokon Bandanareike asszony pártja — Jasszer Arafat közvetítő tárgyalásai Tripoliban és Kairóban SZOMBAT: Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák eszmecseréje a Krím-félszigeten — Owen brit külügyminiszter Washingtonban Rhodesia sorsáról tárgyal — Tömegtüntetések köszöntik Kínában Teng Hsziao-ping rehabilitálását és a „négyek bandájának” a pártból történt kizárását A hét három kérdése O Izrael „béketerve” közelebb hozza-e a Közel- Keleten a békekötés lehetőségét? Begin első washingtoni látogatása előtt látszólagos az ellentét. Számos tárgyilagos politikai megfigyelő úgy véli, hogy igazi ellentét nincs, csupán szándékosan dramatizálták a helyzetet a hivatalos propagandagépezetek irányítói. Miért? Azért, hogy a Carter —Begin találkozó után mindkét részről sikert könyvelhessenek el. Begin azzal büszkélkedhet, hogy továbbra is teljes támogatást kap az amerikaiaktól, Carter pedig azzal érvelhet, hogy ime még Begin is hajlik a tárgyalásokra ... A sokat emlegetett „titkos békelerv" nyilvánosságra hozatalakor az izraeli kormányfő értésre adta, hogy Egyiptomnak készek visszaadni jóformán az egész Sinai- félszigetet, Szíriának pedig a Golan-fennsík egy részét. Ami viszont a Jordán bal partján lévő területet a leendő Palesztinának ( a gázai-övezettel együtt) kiszemelt területét illeti, ott nem hajlandók egy talpalatnyi földet sem kiüríteni. Jeruzsálemről nem is beszélve... A genfi béketárgyalásokon már októberben részt venne, de csak úgy, ha ott a PFSZ képviselőit nem engedik a tárgyalóasztalhoz. Ilyen körülmények között aligha lehet másra számítani, mint arra, hogy a szavakban hangoztatott tárgyalási készség ellenére sem jön létre októberben a genfi közel-keleti békeértekezlet. Az arab fővárosok többségéből is elutasító válaszok érkeznek, a Szovjetunió pedig, mint a genfi értekezlet társelnöke, nem járulhat hozzá a palesztin nép jogait sértő megoldáshoz. O Van-e összefüggés a líbiai—egyiptomi ellenségeskedés és a közel-keleti helyzet új alakulása között? A héten fegyveres összetűzéshez vezetett Egyiptom és Líbia korábbi keletű politikai szembenállása: az egyébként egymásnak ellentmondó kairói és tripoli jelentések egyben megegyeztek, nevezetesen abban, hogy lőttek egymásra egyiptomi és líbiai katonák, hogy harckocsik vonultak fel itt és ott, s hogy légi harcokra is sor került. Kairó és Tripoli vezetője a 70-es évek elején szoros baráti kapcsolatban állottak egymással, még államszövetséget is meghirdettek a két ország és Líbia egyesítésére. Líbia a maga tekintélyes olajjövedelméből nagy összegű segélyt folyósított Egyiptomnak. Sok tízezer egyiptomi talált munkát a gyéren lakott, de nagyszabású iparosítási programot folytató Líbiában. Szadat és Kadhafi között a viszony akkor kezdett romlani, amikor az egyiptomi elnök Kissinger amerikai külügyminiszter szavára hallgatva belement „a kis lépések taktikájába” és fokról fokra feladta Izraellel szembeni harcos magatartását, az ország kapuit pedig megnyitotta a külföldi, főleg az amerikai tőke előtt. Az Egyesült Államok befolyásának egyiptomi növekedésével, a szovjet—egyiptomi viszony romlásával egyenes arányban vált mind barátságtalanabbá a kapcsolat Egyiptom és Líbia, Szadat és Kadhafi között is. A súlyos belső gondokkal, az inflációval, munkanélküliséggel, nyomorral küszködő kairói kormányzatot mostanában fanatikus mohamedán csoportok is támadják. Az egyiptomi propaganda Líbiát vádolta e „felforgatok” támogatásával. A közel-keleti helyzet és a mostani fegyveres összetűzés között ott lehet az összefüggés, hogy az imperializmusnak és kiszolgálóinak éppen most vált fontossá az arab világ egységének szétzilálása, nehogy az előbb-utóbb mégis csak elkezdődő tárgyalási szakaszban az arab országok közös fellépéssel álljanak például a palesztinok oldalára. Fordítva: ez az összefüggés magyarázza Arafatnak, a Pa-' lesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjének Kairó és Tripoli közötti közvetítési tevékenységét. A palesztinoknak szükségük van mind az egyiptomiak, mind a líbiaiak támogatására! O Micrt nem élt vétójogával az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsban a szocialista Vietnam ENSZ- tagsága ellen? Negyedszer már nem merte, nem tudta, nem akarta felemelni kezét az USA képviselője a Biztonsági Tanácsban, hogy a szavazáskor megvétózza a Vietnami Szocialista Köztársaságnak az ENSZ tagjai közé való felvételét, — pontosabban még nem a felvételét, csak a javaslatot, amely a közgyűlés elé kerül majd ... Háromszor már útját állta az USA ennek, nem öregbítve ezzel tekintélyét. Volt abban valami a vietnami vereség miatti keserűségből, a kicsinyes bosszúból... A Carter-kormányzat már nem kockáztatta tekintélyét egy újabb vétóval. A Vietnami Szocialista Köztársaság jogát arra, hogy az ENSZ tagja legyen, ki merné ma már vitatni? A győzelem után észak és dél egyesítése után egy 50 milliós ország formálódott Délkelet-Ázsiá- ban, amely nemcsak Indokínában, hanem az egész térségben, sőt az egész világban jogosan vívott ki magának elismerést. Majdnem száz országgal van már diplomáciai kapcsolata a világbéke fenntartásához — ami pedig az ENSZ célja — a Vietnami Szocialista Köztársaság nagymértékben hozzájárulhat. Jellemző, hogy a Biztonsági Tanács nem is szavazott, hanem a tagállamok képviselői egyöntetűen megállapodtak abban, hogy kimondják a „konszenzust”, a teljes egyetértést, amiből most már az USA sem kívánta kivonni magát. Persze, nem elég az, hogy Amerika már nem akadályozta meg a szocialista Vietnam ENSZ-tagságát. További és még fontosabb kötelezettsége, hogy hozzájáruljon — a nixo- ni ígéret szerint — a háborús sebek begyógyításához, a háborús károk jóvátételéhez. Az igazságtalan és embertelen agresszió során amerikai bombák okozták azokat. Pálfy József Munkatársaink testvérországokban Csúcsok között Előre megmondtuk: aki félős, jól hunyja be a szemét, amikor Branyiszkó felé utazik. Irtóztató szerpentin kanyarog felfelé a hegyre. Betyár hadvezérek lehettek, akik itt 1848-ban meg az első világháborúban csatát kezdeményeztek. De nem is ér rá az ember ezen gondolkodni, hiszen lenyűgöz a látvány, s gyomrot szorongat az izgalom. Csak a gépkocsivezető nyugodt. Évente 15—20 alkalommal teszi meg ezt az utat. S hogy nyugalmát bizonyítsa, rákezd egy nótára. Nos, ha őneki ennyi, hát mi se legyünk mások! A vad meredély után sze- lídebb a táj, de aztán a motor muzsikáján hallik: csakugyan felfelé küzd a kocsi. Nem is csoda, hiszen úticélunk a Magas-Tátra. Ahogy egyre magasabbra tartunk, úgy olvasható a fákból, mint emelkedünk egyre feljebb a tenger szintjétől. A lombos erdőket egyre inkább a fenyők váltják fel. Fenyők, amelyek a felhőkbe karcolnak, hatalmasak, feketék, zöldek és méltóságteljesen su- dárak. Nő a forgalom. Autó autót ér. Tízezrek igyekeznek a csúcsok közé. Oda, ahol még nyáron hó várja az érkezőt, ahol a kánikulában is elkel a melegítő felső része. A csúcsok közé, ahol egyetlen nemzeti park őrzi a szépet. Kiváló a stráda. A nyári ragyogásban aztán valaki felkiált: — Ott, nézzétek, ott a havas csúcs! A síkhoz szokott szem hök- kenten nézi az óriásokat. A dobhártyák feszülnek, más a levegő. Az ablakon beárad a fenyők mindent elnyomó illata. A célhoz immár közel kerültünk. Lomnic. Kiszállunk. A régi és új szállók, gyógyüdülők váltják egymást. A lanovka állomásánál hosszú sor várakozik: a csúcsra igyekvők remélnek gyors feljutást. Elborul. Egy kósza felhő semmiért nem hajlandó a csúcs fölé kerülni, itt pihen meg a csúcsok fakír- ágyán. — Hűvös lesz, permet hull. De csak percekig tart az egész. A nap nem tűr különcködést. Felszippantja a makacs felleget. Csúcsokra nehezen merészkedik, kinek nincsen felszerelése. De Molnár bácsi máris kész a jó tervvel: lesz csúcs is, de lesz még valami, ami megér egy jó kiadós sétát. Ötátrafüreden szállunk a A poprádi tengerszem mellett nyáron is fehérük a hó. siklóra, mely felvisz egy hegy tetejére. Onnan indulunk a Tarpataki vízesés felé. Komótosan lépkedő fiatalemberek tűnnek szemünk elé. Hatalmas keretes háti alkalmatosságot visznek. Rajta tucatnyi vekni kenyér, a másikon százával az üdítő italos konzervesdoboz. Több mint fél mázsát cipelnek, a megközelíthetetlen sziklák oldalában épült menedékházakba. Diákok, akik a kellemest a hasznossal kötik össze, s biztosítják, hogy sose szenvedjen szükséget sziklamászó vagy turista. Tagadjam? Pihegünk Majd vidámabbá válik, az út, kissé lejt. A Zergelaknak nevezett fogadóhoz érünk. Innen indul az út a vízesés mentén. Mert ez a zuhatag kilométereken keresztül tart. Háztömbnyi köveken görög alá, majd megszelídül, hogy aztán mint pezsgőfürdő forrjon, mohás köveket vigyen Pintér István: Gyilkosság a Pola _________________________lO.__________________________ Mielőtt a Spahn-tanyáról útnak indultak volna, Char- lietől kapták az utasításokat. Valamennyien sötét ruhákba öltöztek, ezenkívül vittek magukkal más öltözeteket is a ruhaváltáshoz. — Akkor nem egyedül voltál? — Nem, nem. Négyen voltunk. Rajtam kívül még két lány és egy férfi. A lány részletesen elmondta a történetet. Amikor a kapuhoz értek, a férfi átvágta a telefondrótot. Először azt a fiút ölték meg, a Rambler- ben. Miért? Mert látta őket, le kellett lőniük. A banda férfitagja lőtt. Négyszer talált. S Susan Atkins folytatta. Bementek a házba, a lakószoba kerevetén egy férfi ült. Egy karosszékben egy lány ült és könyvet olvasott. A gyilkos nő mint „Ann Fol- ger”-ról beszélt róla. •— Tudtad a nevét? — érdeklődött Virginia. — Nem tudtuk. Csak a következő nap tudtuk meg az újságokból. Folytatta az elbeszélést. A hálószobában találták Sharon Tatet, az ágyon hevert a hőségben és Sebringgel beszélgetett. Megszurkálták és megfojtották őket. — Ellenálltak? — Nem. Nagyon meg voltak lepődve, s egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy valóban azt akarjuk tenni, amit tettünk. És akkor Frykowsky, sok sebből vérezve feltépte az ajtót. Kirohant a házból, segítségért kiáltozott. — És akkor elintéztük őt is... A gyilkos lány még azt is elmesélte, hogy ő csavarta hátra Sharon Tate kezét, a színésznő sírt és könyörgött: — Ne öljenek meg. Nem akarok meghalni. Élni akarok. Meg akarom szülni a gyerekemet. Meg akarom szülni a gyerekemet. És erre ő, Susan Atkins azt válaszolta: — Ez engem nem érdekel. Bele kell nyugodnod. Te most meghalsz és az egyáltalán nem számít. Hozzátette: a keze véres lett, s megkóstolta a vért. ízlett neki. — A vér meleg, ragadós és jó. Susan Atkins láthatóan örült, hogy mindent elmesélhetett. Nem azért, mert így könnyíthetett magán. Ellenkezőleg : ismét végigélhette, ami olyan örömet okozott neki. — Kellemes izgalmat éreztem — mondta. — Fáradt voltam, de megbékéltem saját magammal. Tudtam, hogy ez a kezdete a nagy „összevisszának” („Heiter Skelter”) Most felhördül a világ! És még ez sem volt elég. — Ismered a többieket is a következő éjszakáról? —kérdezte Virginia Grehamet,: — LaBiancáékra gondolsz? Ott is ti voltatok? — Hát mit gondoltál? És ez még csak a kezdet. Része egy tervnek. Elizabeth Tay- lornak, Richard Burtonnek, Tom Jonesnak, Steve McQu- ennek és Frank Sinatrának is meg kell halnia ... (Folytatjuk) arrébb, könnyed mozdulattal. Csendes moraja hallatszik, ami aztán dühös zubogás- sá válik, majd egy fordulóban vizet szór, mint öntözőkanna ezernyi, milliónyi kis lyuka. Fák borulnak fölé, aztán fák dőlnek előtte. Kattognak a fényképezőgépek, de ezt éppúgy elnyomja a víz szava, mint a bábeli nyelvzavart. Mert Európa ad itt egymásnak randevút, s a gesztikuláló kezek nemzetközi nyelve egyetlen dolgot ismétel: nagyszerű! Gyönyörű! Feledhetetlen! Szobányi kerek kő lóg a víz fölé. Megállók, s nézem a szédítő örvényeket. Az örökké vizes úton feltűnik a korábban elhagyott szállító fiatalember. Lépdel, s bár terhe nagy, szeme a nem szokható szépet pásztázza. De menni kell. Másutt más szépség várja az utast. A Csorba-tóhoz igyekszünk. A hatalmas sísánc, mely titok- nan egy leendő olimpia résztvevőit várja, most árva. Groteszk látvány a hó nélküli lejtő, az árva sífelvonó. De a környéken így sincs holt szezon. A szállók telve, a nyár is kínál itt ezernyi örömöt. A tóban pisztrángok ezrei nyüzsögnek. Kékek, fürgék. A vízen lassan csónak siklik. A parton a padokon pihenők nézik a tájat. A turisták telve itteni emlékekkel. Kis zászlócskák, turistabotok, mackók és tátrai babák mindenfelé. Emléket visz innen mindenki. De ahogy az ember ezekkel a tárgyakkal van, az különös. Elveszíti jelentőségét maci és zászló, s legföljebb csak arra jó, hogy emléket idézzen. Nyári havat, feüeg- be búvó csúcsot, kék vizű tengerszemet, fürge halat, égkarcoló fenyőt, bódító illatot, vizmorajt. Talán így nem érnek véget valójában az utazások. Fülünk, emlékezetünk, orrunk, szemünk őrzi a képeket, melyek megelevenednek, s mozgó képként kelnek élet'- re. A tátrai vonat füttye visszhangzik tizenkétszeresen. Vidám üzenet ez, érkezők köszönése. Hadd tudja hegyi ember, üdülő, medve és zerge, patak és hegy: új csodálok jönnek. Vagy visszajönnek. Mert nagyon érdemes. Bürget Lajos (Vége) imw n ___________n ^
