Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-12 / 137. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET MMMBMBBHBMMMMMI' 1977. június 12.0 OLYAN FIATALOKKAL BESZÉLGETTÜNK, AKIK CSAK RIT­KÁN TUDJÁK MAGUKAT ÁTADNI A SZÓRAKOZÁSNAK, A TEL­JES KIKAPCSOLÓDÁSNAK. TALÁN AKKOR IS MEGOSZLIK A FIGYELMÜK, AMIKOR PERGŐ RITMUSÜ BEATZENÉT HALL­GATNAK. LEHET, HOGY FIZIKAÓRÁN AZON MEDITÁLNAK, HOGYAN OSSZAK BE IDEJÜKET, ENERGIÁJUKAT. AZ ÁRUHÁ­ZAKBAN TÖBBNYIRE A MUTATÓS, DE OLCSÓBB „CUCCOKAT” KERESIK, MERT KEZDŐ (VAGY MAJDNEM KEZDŐ) FIZETÉ­SÜK NAGYOBB RÉSZÉT EL KELL OSZTANI A SZÜLÖK, VAGY A KISEBB TESTVÉREK KÖZÖTT... EGY KICSIT KORA ÉRET­TEK ÉS ROPPANT FELELŐSSÉG NEHEZEDIK A VÁLLUKRA: CSALÁDFENNTARTÓK. „Nem hagyom el magamat..." Csáki Mária a nyíregyházi Nyírség Ruhá­zati Szövetkezetben készíti az értékes és di­vatos női ruhákat. Koráról, törekvéseiről és anyagi helyzetéről sokat elárul ez a rövid kis visszaemlékezés: — Oj helyre költöztünk, gondoltam, OTP- kölcsöre bútort vásárolok és szépen beren­dezem a szobát. A takarékpénztárban a hi­vatalnok nézegeti az igazolványomat és azt mondja, hogy „maga még kiskorú, nem ve­het fel kölcsönt”. Próbáltam alkudni: csak három hónap választ el a 18 évtől, legyenek elnézőek, de a hivatalnok azt mondta, hogy három napot sem nézhet el. így aztán csak szeptemberben rendezkedünk be az új he­lyen. Marikának hosszú a története. Az ember nem is tudja hallgatni meghatottság és biz­tatás nélkül. Egészen kicsi volt, amikor szü­lei elváltak, apja messze él Nyíregyházától — szavából érezni lehet, hogy nemcsak föld­rajzi messzeségre gondol. Édesanyja a Nyír­egyházi Konzervgyárban dolgozott, de súlyos betegsége miatt leszázalékolták. A nem is idős asszony rokkantsági nyugdíja 900 fo­rint. Van két kiskorú fiú a családban, így a családi pótlék szintén 900 forint. A rég lá­tott apát 740 forint gyermektartásra kötelez­te a bíróság. Marika egy évvel ezelőtt szer­zett szakmunkás-bizonyítványt: női szabó. Hogy mennyi a kezdő fizetése, a fantáziánk­ra bízza. Mivel ebben a családban is az anyagi lét a meghatározó, maradjunk még az anyagi­aknál. Derűsebb hangon jó hírt hallunk a lánytól: — Andris, a nagyobb öcsém másodikos ipari tanuló és egész tanévben havi 180 fo­rint ösztöndíjat kapott. A múlt héten haza­állít és hoz 9Ö0 forintot. Csodálkozásunkra elmondta, hogy tanulmányi szerződést kötött a Budapesti Fémmunkás Vállalat nyíregyhá­zi gyáregységével, vállalta, hogy ott lesz kezdő lakatos, ezért havi 450-re emelték az ösztöndíját, de egyhavi ösztöndíjat visszame­nőleg is megkapott. Rendes srác az Andris, takarékos, vele szoktam járni moziba. Az is öröm a családban, hogy a kisebbik öcsémet felvették ipari tanulónak, szeptembertől fes­tőnek tanul. Csak néhány év és a szakmunkás Csáki gyerekek megállnak már a maguk lábán. A régi gond is „elszállt” februárban, amikor az Északi körúton másfél szabás tanácsi lakást utaltak ki nekik. — Azelőtt a Család utcán laktunk nagyma­mánál, öten egy szoba, konyhás lakásban. Kétszobás lakást szerettünk volna a Jósa- városban, be is jártunk gyakran a tanácsra sürgetni, de csak ezt tudták adni. Ez is sok­kal jobb a réginél és viccesen azt szoktam mondani, hogy jobban jártunk így. Mert ke­vesebb volt a beugró és kisebb területen kell takarítanom. Az itteni és az otthoni munka mellett Marika tanul. A szakmunkások szakközépiskolájába jár, két év múlva érettségizik. Szorgalmasan, sőt egy kicsit makacsul tanul, meg akarja mutatni önmagának és másoknak, hogy ilyen körülmények között is lehet többre vágyni, többet elérni. Mindezek mellett nem zárkó­zott, társaságszerető, tipikus mai fiatal. — Nemrég választottak meg a KlSZ-alap- szervezetben sportfelelősnek. Hogy miért esett rám a választás? Szeretek futni, aszta­liteniszezni, s mivel magas vagyok, röplab- dázni is tanulok. Egy kis mozgás, egy kis csevegés jó kikapcsolódásnak számít. — Azt mondják, mindig 6zépen öltözik. — Igyekszem olcsón és ízlésesen öltözni. A divatot ismerem, hiszen ez a szakmámmal jár. Ügyesen kell válogatni a ruhaboltban és akkor a kisebb pénztárca nagyobbnak lát­szik. Az öltözködés szempontjából szeren­csés a szakmám: meg tudom varrni mind­azt, ami nekem kell. Főleg nadrágokat és blúzokat készítek magamnak. — Munkatársai, ismerősei szokták-e saj­nálni? Csáki Mária .— Néha valahogy felnéznek rám, valami csodálkozás féle látszik rajtuk, de nemigen sajnálnak. Nem is vagyok sajnálatra méltó. Bizakodó vagyok, nem szoktam elhagyni magam. Fizetés kilenc felé Vadász Gyulát Tiszalökön mindig kopott farmeröltömybeh látják. Nem téglával kop­tatta nadrágját, kopott az magától, meg a rönkök és az almásládák súrolásától. Dús fe­kete haja, mozgékonysága teszi jellegzetessé. Ö sem érte még el a nagykorúság határát, de gondolkodása, komolysága felnőttes. Ott­honában keressük, műszakba, illetve a dol­gozók esti iskolájába készül. Készül, de mi­lyen körülmények között! Beteges édesanyja és hét kisebb testvére „nyüzsög” az udvaron. Kertes udvar nagy diófával, fű alig zöldell, letaposták az apró lábak. Rendes a kerítés, tiszta az udvar, a kémény mellett alig lát­szik a tévéantenna. Régimódi, kisméretű pa­rasztház, nem tudjuk, hogyan került a ta­nács tulajdonába. Mindenesetre szerényen, de szépen van berendezve. Három hónapja utalták ki a népes családnak. Nem ment könnyen a kiutalás. A tanács szociálpolitikai ügyintézői törték a fejüket, mitévők legye­nek: a régi, omladozó vályogház emberhez nem méltó és rendkívül szűk, de tanácsi la­kást kinek a nevére kellene kiutalni...? — Gyakran bejártunk a tanácsra, hogy se­gítsenek — kezdi a fiú. Édesanyám nem dol­gozik, ilyen egészséggel és ennyi gyerek mel­lett egyelőre nem is dolgozhat. Apám meg­halt. A tizennyolcat még nem töltöttem be, így aztán az anyám nevére íródott a ház, de persze én fizetem a lakbért. Aránylag nem is kell sokat fizetnem, mindössze 230 forin­tot. Nekem persze ez is sok. Érthető, hiszen minden tizedik forint lak­bérre megy. Gyuszi fizetése (már nem is kezdő) átlagosan nem egészen 2300 forint. A családi pótlék összege megközelíti a kétezer forintot, de ha kilenc felé elosztjuk... A legidősebb gyermek jogán, szintén kény- szerűségből lett családfenntartó a megnyerő modorú fiú. Két éve ennek, ennyi ideje, hogy állandó munkát vállalt a Felső-Tisza-vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tiszalöki üzemegységében. Az üzem középvezetőitől tudjuk, hogy a két év alatt nemcsak hűségét, hanem jó munkáját is bizonyította. Pontosan jár munkába, fegyelemhez szokott, beillesz­kedett nagykorú munka társai közé. Nem en­ged magának semmi lazítást, érzi a felelős­séget: neki kell eltartani és a szó szoros ér­telemben összetartani a kilenctagú családot. Jó munkája és magatartása miatt felvették a KISZ-be, részben azért, hogy a családon kívül tartozzon még valahová, hogy a klub­ban is otthon érezze magát. Bent az üzemben a tűzőgép elé áll és sza­porán illeszti egymáshoz a deszkákat, keze alól szinte ömlenek a kész ládák. A mellette állók azt mondják, máskor is jó tempóban dolgozik, mert tudja, hogy csoportteljesít­ményben számolják a bért. Semmiképp sem akarja, hogy a többiek rászóljanak, vagy he­lyette is dolgozzanak. A művezető halkan mondja: „Látják a szomszéd gépnél azt a pettyes ruhás lányt? Azzal szokott táncolni, néha beülnek egy kólára és szórakoznak. Jól megértik egymást, mindketten jóravalók.” A jóra való fiú nem két éve, hanem régeb­ben dolgozik az üzemben. Kimaradt az isko­lából és két nyáron a szünetelő diákokkal könyebb munkát végzett a telepen. így négy­éves múltja van a faipari munkások között. Vadász Gyula Ebben a cseppet sem könnyű helyzetében is vállalta a tanulás gondját, meg akarja sze­rezni az alapműveltséget, talán még szakmát is tanul. — Június 20-án megyek szóbelire és hasi­kerül, meglesz a nyolc osztály. Aki bemu­tatja a bizonyítványt, 500 forint jutalmat kap a gazdaságtól. Betanított munkás va­gyak, szeretnék szakmát tanulni. Kár, hogy a telepen erre nincs lehetőség. Szeretek itt dolgozni, de lehet, hogy ha valaki segít, el­megyek innen szakmát tanulni, hogy többet keressek, hogy jobban megéljünk. Nagyon nehéz egyedül... Varga Ferencné a Rakamazi Cipőipari Szö­vetkezetben felsőrészkészítő szakmunkás. Amikor megtudták, hogy elvált, nyomban egy műszakba osztották be, hogy ne kelljen éjszakáznia, ezzel is könnyebben tudja ne­velni két gyermekét. így is reggel 5-kor kel és gyakran a Tv-híradó alatt is vasal, vagy mos. Egy éve vált el a férjétől. A megterhe­lés nem jött hirtelen, hiszen azelőtt is szinte mindent egyedül végzett. Nem csoda, hogy így kezdi a beszélgetést: — Nehéz, nagyon nehéz egyedül. Részben azért, mert Rakamazon a szüléimén kívül nincsenek rokonaim, ők pedig jóval túlvan­nak már a hatvanon, betegesek és igénylik a segítségemet. Apám keze „izületes”, férfi­munkát nem is tud végezni. A kertben, a ház körül néha segítek nekik, igaz, hogy van, amiben ők segítenek. A kertes házat nekem ítélte a bíróság, de a fele részét ki kell majd fizetnem. Van egy kis almás, gyümölcsös is a kertben, én gondozom. Cipelem a hátamon a permetezőgépet is. Most tavasszal az egyik szomszéd átjött és levette hátamról, segített. — A gyerekektől mikor várható segítség? — Sokára. Kislány mind a kettő. Egyik 8 éves, a másik decemberben lesz négy. A na- gyobbikat reggel készítem iskolába, a kicsit átviszem anyuhoz, ő vigyáz rá napközhen. Bementem a tanácsra és kértem szeptember­re óvodát. A tanácsiak megértették a helyze­temet és minden nehézség nélkül kaptam helyet az óvodában. A munkahelyemen is megadnak minden anyagi és erkölcsi segít­séget. Talán különös, hogy Vargáné is vállalta a tanulást a tengernyi gond és gondoskodás mellett. A személyzetis segítségével a közel­múltban iratkozott be a szakmunkások szak- középiskolájába, ahol három évet kell majd tanulnia, hogy érettségizhessen. Tervei még előbbre nyúlnak. Érettségi után szeretne kü­lönbözeti vizsgát tenni, s ha ez is sikerül (miért ne sikerülne?), technikus lesz. Hogy miért tanul? Sok mindenért. Hogy többet tudjon, többet keressen, hogy erősebbnek érezze magát, és hogy többet tudjon segíteni elődjeinek, utódjainak. Erős akarata tiszteletet érdemel. Mint mondja, a tanulás, a könyvek jelentik majd a kikapcsolódást. Kellemes és hasznos lesz ez a kikapcsolódás a cseppet sem könnyű fi­zikai munka mellett. A tanulással is jár majd egyfajta fizikai fáradtság, hiszen he­tente egy alkalommal Nyíregyházára kell be­utaznia konzultációra. Tudja, hogy mit vál­lal, de azt is tudja: ha nagyobb az akarat, kisebb a gond. Persze, jobb lenne négyesben esténként és hétvégeken kocsiba ülni, kirándulni, táncol­Varga Ferencné ni, elutazni és semmire sem gondolni. Jó len­ne élni a fiatal kor adta lehetőségekkel. „így sikerült” — mondja a fiatalasszony és emelt fővel, egyedül birkózik meg a nehézségek­kel. Régebben tagja volt a tánccsoportnak és sokat olvasott. Megrendelte a Világirodalom remekeit, szakít még időt az olvasásra is. Fiatalosan és majdnem teljesen kikapcsolód­hat június 19. és 25. között: a szövetkezettől három személyre szóló beutalót kapott Haj­dúszoboszlóra. ★ családfenntartók. Így tartják ŐKET NYILVÁN a MUNKAHELYÜKÖN. A TANÁCSON IS ISMERIK HELYZETÜ­KET. JÓ SZÓBÓL, FIGYELMESSÉGBŐL TÖBBET VARNAK, MINT TÁRSAIK. ÉS TÖBBET IS KELL KAPNIUK, HOGY NE LÁTSZANAK KORUKNÁL IDŐSEBBNEK. írta: Nábrádi Lajos Fotó: Elek Emil

Next

/
Thumbnails
Contents