Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-12 / 137. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. június 12. HÉTFŐ: Moszkvába érkezett Guiringaud francia külügyminiszter — Törökországban a választásokon Ecevit köztársasági néppártja győzött. KEDD: Kádár János tárgyalásai Rómában Andreotti miniszterelnökkel — Begint, a Likud-tömb vezetőjét bízták meg az izraeli kormány megalakításával. SZERDA: Kádár János találkozott Enrico Berlinguerrel. az OKP főtitkárával — Londonban megkezdődött a nemzetközösség csúcstalálkozója. CSÜTÖRTÖK: Kádár János VI. Pál pápánál járt — Véget ért Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság és a Román Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttségének tárgyalása. PÉNTEK: Leonyid Brezsnyev fogadta Fahmi egyiptomi külügyminisztert — Washingtonban a szovjet—amerikai kereskedelemről tárgyal a két ország közös kereskedelmi bizottsága. SZOMBAT: A hollandiai túszdráma véres véget ért — Genscher nyugatnémet külügyminiszter Washing- ban, majd Párizsban tárgyalt moszkvai útja előtt. A hét 3 kérdése Felgyorsult a diplomáciai tevékenység üteme Kelet és Nyugat között: a héten szovjet—francia külügyminiszteri találkozóra került sor, a jövő héten hasonló szintű szovjet—nyugatnémet tárgyalások következnek, közben Genscher, a nyugatnémet diplomácia vezetője Vance amerikai és Guiringaud francia külügyminiszterrel is tárgyalt. Mi indokolja ezt a sűrű érintkezést? A héten összeült a Brit Nemzetközösség. A Londonban megjelent állam- és kormányfők elsőnek a dél-afrikai problémáról vitáztak. Előrelépést jelent-e ez a délafrikai megoldás felé vezető úton? Fidel Castro kubai államfő érdekes interjút adott az egyik legnagyobb amerikai tévétársaságnak és a legnépszerűbb riporternőnek, Barbara Waltersnak. Az interjút a héten sugározták, milliók is látták. Mi volt a hatása ennek a Castro-nyilatkozat- nak? O Mi indokolja a Kelet és Nyugat között sűrűsödő diplomáciai tárgyalásokat? Június 15-én kezdődik Belgrádban az a nemzetközi értekezlet, amelyen 33 európai és 2 észak-amerikai (USA és Kanada) állam képviselői hozzálátnak az idestova két esztendeje kitűzött feladatukhoz: eszmecserét folytatnak a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításáról. megvonják az eu- pai biztonság megszilárdulásának mérlegét, megtárgyalják a további együttműködést. Ez a nagy jelentőségű találkozó még akkor is alapos indokot szolgáltat a diplomáciai tevékenység ütemének felgyorsulására, ha tudnivaló, hogy az érdemi munka tulajdonképpen csak az ősszel indul meg. De arra is gondolni kell. Hogy magasabb szintű keletnyugati találkozások szintén esedékesek: közeledik például Leonyid Brezsnyev franciaországi látogatásának időpontja. A nyugati hatalmak igyekeznek egyeztetni elképzeléseiket és álláspontjukat: Genscher ezért járt Moszkva előtt Washingtonban és Párizsban. Természetesen épp azért történnek kísérletek az összehangolásra, mert sok kérdésben feszülnek ellentétek a nyugati hatalmak között. Hogy például a belgrá- ri találkozót ne változtassák valamilyen „panasznappá” bizonyos amerikai szándékok ellenére sem, azt Giscard d’Estaing és Schmidt kancellár egyformán szorgalmazza. De — mondjuk — a közel- keleti kérdésben sem vág egybe Washington törekvése Párizséval. És így tovább... Megjegyzendő, hogy a közel-keleti problémakörben most a szovjet diplomácia vált aktívvá: Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminisztert fogadták a héten Moszkvában. A kairói sajtó a találkozás kapcsán a szovjet —egyiptomi viszony állandó elemeiről írt. © Hozott-e előrelépést Dél-Afrika problémáinak megoldása irányában a Brit Nemzetközösség vitája? Három napig alkudoztak Londonban a nemzetközösség 33 országának képviselői — állam- és kormányfők — a dél-afrikai helyzet megítéléséről és a teendő intézkedésekről. Egyszer-másszor heves kifakadások hangzottak el, több részvevő elmarasztalta Nagy-Britanniát azért, hogy nem akart és nem tudott erőteljes eszközökhöz folyamodni a rhodesiai Smith-rezsim ellen. A nemzetközösség afrikai tagjai általában azt hangoztatták, hogy szükség van a fegyveres felszabadító harcra, ha Rhodesia, Namibia és a Dél-afrikai Köztársaság népeinek a függetlenségét meg akarják adni, ha az ottani fajüldöző és kisebbségi, fehér rendszereket meg akarják dönteni. S bár az utóbbi esztendőkben felhalmozódtak a keserű tapasztalataik, az afrikai országok felszólították Nagy-Britanniát, hogy folytassa a rhodesiai rendezési kísérleteit. Ugyanakkor a Smith-rendszer elleni gazdasági szankciók megszigorítását sürgették, így az olajembargó érvényesítését. Ha Rhodesia nem jutna olajhoz, egyhamar feladnák a fehértelepesek a reménytelen harcot... Erre azonban sem Nagy- Britannia, sem a nemzetközösség több, fehér lakosságú országa nem hajlandó. Érdekes volt megfigyelni, hogy az angol polgári sajtó a dél-afrikai vitáról a közvélemény figyelmét el akarván terelni, óriási teret szentelt az „Amin-ügynek”. Ellenőrizhetetlen és fantasztikus .híreket közöltek arról, hogy az ugandai elnök — akit Londonban nemkívánatos személynek tartanak — mindenképp el akar jutni az angol fővárosba (ha nem repülőgépen, akkor hajón...) és be akar toppanni a Lancaster Houseba, az értekezlet színhelyére. Idi Amin a megbíz- hatóbbnak látszó értesülések szerint ki sem mozdult Ugandából... Az egész „Jön? Nem jön, kiutasítják?” — játék csak arra volt jó, hogy az afrikai angol gondokat elleplezzék, s hogy a nemzetközösség afrikai tagjainak állásfoglalásait a sajtóban háttérbe szorítsák. Amint vége lett a nemzetközösség délafrikai vitájának, felhagytak a polgári sajtóban az „Amin- üggyel" is. © Mi a hatása az amerikai tévében közvetített első Castro-interjúnak? A kubai—amerikai viszonyban, amelyet majdnem másfél évtizedig szikrázóan ellenségesnek lehetett mondani, mostanában minden hét újabb előrelépéssel szolgál. Mégha egyiknek-másik- nak nincs is közvetlenül mérhető következménye, mint például Fidel Castro terjedelmes és izgalmas, őszinte és sok érdekes részletet feltáró televízió-nyilatkozata, amelyet először láthattak képernyőiken az amerikai nézők tízmilliói. A washingtoni jelentések a tévéközvetítés visszhangjáról először is azt emelik ki, hogy az átlagnézőt meglepte Fidel Castro megnyerő, fiatalos külseje, s az ember, akiről eddig any- nyi rosszat hallott, most kellemes hangon megszólalt, rendkívül meggyőzően érvelve. Castro bizonyította, hogy az amerikai reakció, még az Eisenhower—Nixon korszakban milyen kíméletlenül, milyen jogtalanul tört a kubai népre. Vagy, hogy milyen gyilkos merényleteket szervezett a CIA Castro ellen, az utolsó a 70-es évek elején történt. (Megjegyzendő, hogy a hivatalos Washington is elismert vagy nyolcat a Castro elleni akciók közül...) A washingtoni visszhangban az áll, hogy az amerikai nézők meglepve hallották a kubai vezető válaszait az Angolában tartóz^ kodó kubai fiatalokról csakúgy, mint arról, hogy hány fogoly tölti szabadságvesztés büntetését azért, mert a kubai szocialista rendszer ellen próbált fordulni. Castro kifejezte reményét, hogy Carter elnök alatt a kubai—amerikai kapcsolatok normalizálódnak, de azt is hozzátette, hogy ez jobbára csak egy későbbi időszakban következhet be. Az amerikai tévénézők végül azt is láthatták, hallhatták, hogy Fidel Castro hitet tett a Szovjetunióval való szoros barátság és együttműködés mellett. A legfontosabb a kubai—, amerikai viszony kedvezőbb alakításában, hogy az USA megszüntesse a szocialista szigetországgal szembeni embargót, s hogy normális alapokra helyezze a két ország kereskedelmét. Pálfy József Spanyolország választ Sj \ panyolországban szerda reggel kinyitnak a szavazóhelyiségek: 41 év után szabadon járulhatnak az urnákhoz a választók. Kétségtelenül ez az első „konzultáció” a választókkal azóta, hogy 1936-ban győzött a népfront, amelyet utóbb megdöntött a francóista lázadás és a véres polgár- háború. A fasiszta diktatúrából éppen hogy felocsúdott országban a választók töredéke, csupán a 62 éven felüliek szerezhettek személyes tapasztalatot arról, hogy mit jelent a demokratikus választás. Annak idején kötelező népünnepély jellegű, úgynevezett „népszavazásokon”, vagy a törvényhozás: a Cortez tagjainak mintegy ötödrészére vonatkozó, többnyire egyjelöltes „választásokon” nyilváníthattak véleményt a választók. Most több, mint másfél száz párt, tizennyolc választási koalíció hatezer jelöltje verseng az 557 képviselői és szenátori hely elnyeréséért. A demokratizálódási folyamat mindenképpen érthető velejárója volt. hogy a négy évtizedes diktatúra után sorra alakultak a pártok, a különböző irány vonalú csoportosulások és pártocskák. Mindez azonban rendkívüli módon megnehezíti a választók döntését. Arról nem is szólva, hogy a demokratikus „játékszabályok” ismeretének, valamint a tapasztalatok hiányában jelentős részük — egyes közvéleménykutatások szerint 40 százalékuk — még a választások küszöbén sem tudta eldönteni, kire is adja voksát. Persze nem is könnyű az eligazodás. A madridi választókerületben például tíz politikai párt és 13 politikai csoportosulás 591 képviselője szerepel a listákon, holott a mandátumok száma mindössze 32. Bonyolítja a~ esélyeket a megfigyelők szerint kétségkívül a jobboldalnak és a centrista erőknek kedvező választási törvény. Kétségtelen ugyanis, hogy a 350 tagú alsóház megválasztásán:.' érvényesülhet az arányosság elve. de az elmaradottabb, konzervatívabb, tájékozatlanabb vidék kedvezőbb helyzetbe kerül, mint az iparilag fejlettebb, nézeteiben haladóbb nagyvárosok választókerülete. A törvény ér telmében minden tartomány legalább három képviselőt küldhet az alsóházba. Ez annyit jelent, hogy Madridban például körülbelü1 122 ezer lakosra jut egy képviselő, a 115 ezer lakosú Soriában viszont 38 ezerre. Még rosz- szabb a helyzet a felsőház tagjainak megválasztásában: az 50 tartomány mindegyike négy-négy szenátort választhat, lakosságának számától függetlenül, 41-et viszont a király nevez ki, mégpedig javarészt az egykori francóista Nemzeti Mozgalom Tanácsa hajdani tagjai közül, akik a diktátor alatt a? ország legfőbb törvényhozó szervében tévé kenykedtek. A pártok nagy száma és a jelöltek serege eleve kizárja az esélyek reális latolgatását. Hozzájárul ehhez az is, hogy több. mint négy évtizeden át a tömegek politikai érdeklődését a diktatúra erőszakkal elfojtotta. Viszonylag rövid ideig tartott a választási kampány is, ami leginkább az alig néhány hete törvényes jogaiba visszahelyezett Spanyol Kommunista Pártot sújtotta. Annyi mindenesetre valószínűnek látszik, hogy a választók érdeklődése három irá nyú. Megfigyelők a legtöbb esélyt a néppárt köré tömörülő úgynevezett demokratikus centrumnak adják, különösen azóta, hogy Adolfo Suarez, a János Károly király bizalmát élvező kormányfő a laza párt- és csoportkoalíciót személyes fellépésével „a király pártjává" avatta. A centrum legfőbb ellenfele a modern fasiszta politikus, a „Franco nélküli francóizmus” elkötelezett híve. a hajdani vezetőréteg és a nagypolgárság reménysége: Manuel Frange Iribarne. s az ^ltala irányított népi szövetség. A baloldal legjelentősebb ereje alighanem a Felipe González vezette szocialista párt, a PSOE. Bármennyire is pozitívnak tekinthető Suarez miniszterelnök szerepe a mind erőteljesebb demokratizálódási folyamatban, az mindenképpen az ő rovására írandó, hogy a baloldal egységét sikerült megbontania. Madridi megfigyelők a Spanyol Kommunista Párt esélyeit latolgatva nem tartják kizártnak. hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére Dolores Ibárruri és Santiago Carrillo pártja a szocialistákkal, a PSOE-val együtt akár a szavazatok 30 százalékát is elnyerheti, ami jelentős sikernek számítana. szélsőséges elemek terrorcselekményei által minduntalan megzavart választási kampány tehát véget ért. Szerdán az urnáknál eldől, hogy a spanyol kibontakozás merre tart. s milyen irányban és ütemben polarizálódnak a politikai erők. Gyapay Dénes □ A PRAVDA CIKKE Carter-jelentés a helsinki megállapodások végrehajtásáról „A logika ellenére, a tényekkel szemben” címmel James Carter elnöknek a helsinki megállapodások végrehajtásáról az amerikai kongresz- 6zus európai biztonsági és együttműködési kérdésekkel foglalkozó bizottsága elé terjesztett terjedelmes- jelentéséről ír Sz. Visnyevszkij a Pravda szombati számában. Elöljáróban megállapítja, hogy az öt fejezetből, 93 oldalból álló jelentés egyes kérdéseket egész egyszerűen elhallgatott, vagy feltűnően la- konikus módon válaszolt meg. A Varsói Szerződés tagállamainak arról a javaslatáról, hogy a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazását tiltsák meg, valamint a NATO és a Varsói Szerződés bővítésének betiltásáról előterjesztett javaslatról csupán annyi mondanivalója van a Carter- jelentésnek. hogy ..a NATO- szövetségesek ezeket a javaslatokat elutasították”. Meg sem próbálja igazolni az elfogadhatatlan álláspontot. Nem ad érdemben választ a jelentés arra a szovjet kezdeményezésre sem. amely európai konferenciák összehívását javasolta az energetika, a szállítás és a környezetvédelem problémáinak megtárgyalására. Az amerikai elnök jelentésének a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatokról szóló része az „elégtelen statisztikai adatokra” hivatkozik, láthatólag azért, hogy elterelje a figyelmet a SzovjetAsszon y c Szóltunk már egyszer a rózsaszínű sisakos japán amazonokról, akik (akkor még így tudtuk) hazájuk elnyomott asszonyainak akarnak egyenlő jogokat kiharcolni. Egyszer már a mozgalom mintegy kétezerötszáz sorstársuknak (neves emberektől elhagyott szeretőknek, kitaszított feleségeknek) jelentős pénztámogatást szerzett. Ezzel a cselekedetükkel sokak rokon- szenvét szerezték meg. Vezetőjük, Misako Enoki azonban most nyilatkozatot adott egy lapnak, s ebben helyreigazított bizonyos félreértéseket. Pártja — mint mondta — a Nihon Dsosz- szeh Toh nem a férfi és a nő egyenrangúságáért küzd, hanem az asszonyok hatalmáért. E zászló alatt indulnak a következő parlamenti választásokon, természetesen kizárólag női képviselő- jelöltekkel. No de a politikai kampányokhoz pénz kell s nem is kevés! Az elnöknő, aki egyelőre egy kitűnő praxissal rendelkező orvos felesége, úgy 60 ezer dollárnyi összeget vett kölcsön — férjétől. Különös. Miért adott a férj pénzt a saját nyakára kerülő kötél megszerzéséhez? Még különösebb azonban a feltétel, amelyhez a kölcsönt kötötte: ha az asszony pártja elvesztené a választásokat — elválnak. És ha megnyeri? A férjnek aligha lesz módja feltételeket támasztani. A japán doktor nyilván arra gondolt, ha felesége győztesen vonul be a felsőházba, híres lesz az egész família és áradni fognak hozzá a paciensek. Ahelyett, hogy arca a jövőre gondolna, amikor a feleség pártja veszi át az uralmat és felkészülne a harcra a férfiak egyenjogúságáért, a férfiakkal szembeni előítéletek fölszámolásáért, társadalmi egyenlőségük megteremtéséért, az orvos csak a mára gondol és a pénzt hajszolja. Pedig mi mindent tervez a Nihon Dsosszeh Toh pártprogramja! Misako Enoki a kormányhatalom átvétele után kizárólagos női szak- szervezeteket óhajt létesíteni, katonai akadémiát alapítani női növendékeknek, női igazgatókat állítani a vállalatok élére, s végül női uralkodót ültetni a császári trónra. Addig is — mondja az elnöknő — az asszonyok testedző gyakorlatokkal, például karatéval, tehát a tenyér élével osztogatott ütések gyakorlásával készüljenek a hatalomátvételre. Lehet, hogy a doktornak mégis igaza volt és szaporodni fognak a paciensei? Tatár Imre unió és az Egyesült Államok közötti üzleti kapcsolatok bővítésének útjában álló valódi akadályokról: az amerikai törvényhozás diszkriminációs intézkedéseiről. Cikke befejezéseként Visnyevszkij ezt a következtetést vonja le: „Az emberi jogok védelmének” hamis ürügyével folyó szovjetellenes kampány a szocializmussal szemben ellenséges nyugati erők általános aktivizálódásának egyik megnyilvánulási formája. Ennek célja az, hogy eltereljék a tőkés államok néptömegeinek figyelmét azokról a komoly nehézségekről, amelyeket a burzsoá társadalom a mély gazdasági válság, az új politikai és társadalmi megrázkódtatások következtében átél. Ugyanakkor ezzel a propagandakampánnyal gyengíteni próbálják a szocializmus vonzó erejét, árnyat kívánnak vetni a szocialista országokra, megpróbálják akadályozni, hogy a népek megtudják az igazságot életmódunkról, megkísérlik elferdíteni a szovjet külpolitika céljait és elveit, aláásni a Szovjetunió világszerte állandóan gyarapodó tekintélyét. Az Egyesült Államok elnökének jelentése a Nyugat egyik próbálkozása, hogy kisajátítsa magának a „jogot” a belügyeinkbe való beavatkozásra. Ezzel együtt a jelentés szerzői, hasonlóan más ilyen jellegű dokumentumok és nyilatkozatok összeállítóihoz, alighanem tisztában vannak vele, hogy a Szovjetunió senkinek sem engedi meg, hogy a tanító szerepében tetszelegjen és kioktassa miként oldja meg belügyeit. Ami az emberi jogok és szabadságok kérdését illeti a szocialista országokban, tanácsoljuk e jogok nyugati bajnokainak, hogy olvassák el a Szovjetunió új alkotmánytervezetét. rí ■ | | - JAI ÍTÍ1 I 1 I I t \ __I ■ I I iTil__A 4
