Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-26 / 149. szám

1977. június 29. Q KM VASÁRNAM melléklet Vass Mihály Hosszú ideig az íróasztal, a Hivatal fo­galma társult az érettségi bizonyítvány fo­galmához. Volt olyan időszak is, amikor az üzemek — mint a fehér hollót — mutogat­ták azt az egy-két dolgozót, aki a papírmun­ka helyett a termelést választotta. Ma ez már senkit se lep meg. A vállalatoknál leg­feljebb a statisztikai kimutatásokban szere­pel: szakmunkásai közül hányán érettségiz­tek. Ez a szemléletváltás természetes. A szak- középiskolákban végzők közül sokan ezt az utat választják. Az üzemeknek pedig egyre nagyobb szükségük van olyan munkásokra, akik a szakmával együtt hozzák a plusz szel­lemi tartalékot. Sok helyen számítanak az általános gimnáziumokban végzőkre, lehető­ség van a munka melletti szakvizsgára. A HAFE nyíregyházi gyára az eddigi kétféle hagyományos képzés — a saját szak­munkásképzés és a munka közben letett szakmunkásvizsga — mellett az új tanévtől társadalmi ösztöndíjjal is gondoskodik újabb érettségizett szakmunkásokról. Társadalmi szerződést kötöttek a Kossuth szakközépis­kolával. Tizenöt diák kap havonta 500—500 forint ösztöndíjat szeptembertől. A gyár érettségizett szakmunkásainak legnagyobb része a Kossuthban végzett. Né- hányan esti, vagy levelező oktatással szerez­tek érettségi bizonyítványt. Hat fiatalembert hívtunk meg egy „kerekasztal-beszélgetésre”, hogy megvitassuk, mennyit ér a munkás a HAFE-ban, ha érettségizett? Vass Mihály az itt eltöltött időt tekintve a „legidősebb”. 1968-tól dolgozik, ez az első munkahelye, a Szamuely brigád tagja. Őrös­ről jár be naponta, kerékpárral... Ifjú apa — 10 hónapos a gyermeke. Magdus József hét éve van a HAFE-ban, a most alakuló Széchenyi brigád tagja. Űj- fehértóról jár be, munka mellett érettségi­zett, jelenleg is tanul. Nős, minden vágya a gyerek és a leendő, lakás. Hetei György az áttelepítéstől kezdve itt dolgozik, a villanyszerelő brigádot vezeti, dolgozott az NDK-ban és több külszerelésen. Nyíregyházi, két gyermeke van és egy félig kész háza, ami minden szabad idejét elviszi. Bodó István is az első „telepesek” közé tartozik, ököritófülpösi, albérletben lakik a városban, nőtlen. A Jármy-brigád tagja, hosszabb ideig Moszkvában dolgozott, alig pár hónapja érkezett vissza. Rost János az egyik legjobb közösség, a Veszely-brigád tagja, 2 évig dolgozott az NDK-ban, majd Csehszlovákiában. Nyíregy­házi, nős, a kislánya, Beáta másfél éyes. Tarosa Lajos a legifjabb, egy éve érett­ségizett. A Bánky Donáth brigád tagja, már­ki, albérletben lakik, nőtlen. Szeretne mi­előbb technikus lenni. Hetei villanyszerelő, a többiek vasszer­kezeti lakatosok. Közös tulajdonságuk, hogy munkájukat szeretik, nem vágynak maga­sabb beosztásba. Kit a kisebb pénz, kit a munkatársak, kit pedig a termelőmunka fel­tétlen becsülése tart vissza attól, hogy szer­számait egy íróasztalért felcserélje. Már a beszélgetés első perceiben kide­rült, hogy szükség volt a részletes bemutat­kozásra. Arcról ugyan ismerték egymást, így szemtől szembe azonban nem. Valamelyikük meg is jegyezte, hogy bár a munkahely nem ismerkedési estek színhelye, sokszor elmen­tek már egymás mellett anélkül, hogy tud­ták volna: ki ez az ember, mi lakik benne? Az első kérdések — az újságíró szoká­sos kíváncsisága, érdeklődése — után újab­Magdns József bak születtek. Ezeket már egymásnak és ön­maguknak tették fel. Valahogy így indult a „kerekasztal” témája: ilyesmire számítot­tak-e, amikor érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben a vállalat kapuján beléptek? Valamennyiüket szívesen, a legrégebbie­ket tárt karokkal fogadták. Az alkalmi cso­port egyik szóvivője, Rost János szerint az érettségi, vagy a szakmunkás-bizonyítvány közötti különbség csak a munkába állás pil­lanatában számított. — Még most is emlékszem, nekem nem kellett úgy „bemutatkoznom”, mint a töb­bieknek. Az volt a szokás, hogy egy vizsga­munkát kellett benyújtani, az én esetemben ez alól kivételt tettek. Úgy is mondhatnám, előlegezték a bizalmat. Feltételezték, hogy a középiskolából magasabb szakmai és általá­nos műveltséget hozunk. Bodó István most közbeszól: — Pedig nem így van. A középiskola csak általános műveltségben adott többet, a szakmai tudásunkkal nem lehettünk valami nagyra. Magyarul: többet követeltek, de a szakmát én is itt tanultam meg. Hetei György, mintha csak hangosan gondolkodna, így fűzte tovább a gondolatot: — Azt hiszem, hogy a megítélésnél az úgynevezett közvélemény vezet félre ben­Bodó István Rost János nünket. Itt van például a villanyszerelés. Kevés az érettségizett villanyszerelő, mert ma még csak ott tartunk a szakmai színvo­nal értékelésében: kigyullad-e a villany, ha felkattintom a kapcsolót. Ha igen, a villany- szerelő jó munkát végzett, ha nem, akkor rosszat. El se tudnám sorolni, mennyi min­dent rejt pedig ez a szakma. A szakkönyvek forgatása ezért szinte napi követelmény. No, hát erre az igényre nevelt bennünket az is­kola. Az elektromos szakképesítés azonban nem volt elég a villanyszereléshez, a gépla­katosok sem tudták azt, amit vasszerkezeti lakatosként számon kértek tőlük. Vagyis ki­derült: más az iskola és más az élet. A „mély­víz” azt jelentette: sürgősen át kell állni. Elválik-e ma, ki milyen papírral dol­gozik? A vélemények megegyeznek abban: a munkahelyen eltöltött idő dönt, s eszerint körülbelül egy szinten vannak. Vass Mihály, akinek ebben a legnagyobb tapasztalata van, higgadtan, megfontoltan fogalmaz: — Ismerem az érettségizettek 80 százalé­kát. Már maga az a tény, hogy tudjuk, kik voltak, kossuthosok, jelez valamit. Szakmai­lag és emberileg is lehet számítani erre a gárdára. A legjobbak közé tartozunk. De az, hogy kinek milyen a papírja? Nem erről íté­lünk. Az értékelésnél az a döntő, ki meny­nyit vesz magára — a munkából. Magdus József az egyént nem önmagá­ban, hanem közösségében nyújtott teljesít­ménye alapján mérik. — Az érettségi nekem azt jelenti, hogy tájékozottabb vagyok a világ dolgairól, tu­dom, hogy kell nézni egy képzőművészeti al­kotást. Ez az általános műveltség visszahat a munkához való viszonyra, de ettől még senkinek nem lesz több a fizetése. Mert vé­gül is az számít, hogy „focizik” a brigád. Szavaiból úgy tűnik, mintha csak az anyagiakat nézné. Pedig éppen ő ad bizonyí­tékot az ellenkezőjére is, amikor azzal foly­tatjuk a beszélgetést: milyen lehetőség van a szakmai és az általános ismeretek további bővítésére? Bár többen terveznek továbbta­nulást, jelenleg csak Magdus tanul. — Technikustanfolyamra járok. Hogy meglehetnék-e enélkül is? Persze. Sőt, 4000 forintom megmaradt volna, plusz a vizsgadíj Tarcsa Lajos — ennyibe kerül. Sőt, nem kellene 50 oldalas záródolgozatot írni. Mondjam azt, hogy még többre vágytam az érettségi után? Ez úgy hangzana, mint egy betanult szöveg Érde­kelt — ennyi az egész. Rost Jánost is érdekelte, de nem lett be­lőle semmi. — Én bedobtam a törülközőt. Azt mond­ták, csak azoknak fizetik a költségeket, akik­kel a vállalatnak terve van. Vagyis azoknak, akik vezetők, vagy azok lesznek. Én meg nem akarok vezető lenni. Itt, ezen a ponton új fordulatot vett a beszélgetés. Felvillant a jövő, közelebb jöt­tek a távlatok. Megbeszélték, ki milyen si­kert ért el eddig, s mire számíthat. Órabé­rekről, fizetésemelésről, túlóráról, a kilépők nagy számáról, egyszóval a vállalati gondok­ról volt szó. Tarcsa Lajos, aki mindeddig figyelme­sen hallgatta az „öregebb szakikat”, most el­mondta, hogy még meg se melegedett, máris tapasztalt egyet, s mást. — Hárman jöttünk egyszerre. Én 9,60-nal kezdtem, most, alig egy év múlva, 11 forin­tom van. Nem rossz. Egyszer csak azt ve­szem észre, a két srác „megpattant”, elmen­tek a gyárból. Sokan elmennek. Nem először gondolkodnak az okokon. Közöttük is van olyan, akit hívtak másfelé, nem is egyszer. — Ebben a hónapban meglesz a hatvan túlórám — számol Rost —, ezt nem minden­ki bírja. — Aztán a bejárók — egészíti ki Hetei —, aki hajnalban kezd, s este 6-ig dolgozik, csak aludni jár haza. Ki vállalja, hogy min­denről lemondjon? Aki már kötődik. — Szerintem csak az a plusz 2 forint motivál, amit másutt ráígérnek — szól Bodó. Majd ismét Hetei: — Nem csak ennyi a baj. Aki már volt külszerelésen, láthatta, hogy például az NDK-ban milyen a munka'' szervezettsége. Nem állnak anyaghiány miatt, jó a munka- folyamatok összhangja. Nem azt mondom, hogy vegyük át más vállalatok módszereit, de szerintem nem csak a pénzen múlik. Azon is, hogy érzi-e a dolgozó: itt engem be­csülnek. Szó szót követ, parázs vita kerekedik. Mindenki tud egy példát saját munkaterüle­téről; hogyan lehetne ott a munka feltéte­leit, hatékonyságát javítani. Egyetértenek abban, hogy rajtuk is sok múlna. A maga­sabb szakmai felkészültséggel és nagyobb át­tekintéssel rendelkező érettségizett szak­munkások értékes javaslataikkal, bírálatuk­kal sokat segíthetnének. Hetei így összegez: — Mi a vállalat kiváló brigádja va­gyunk. Munka, társadalmi munka — min­denben lehet ránk számítani. És mégis, évek óta nem tudjuk elérni, hogy egy ablakot vágjanak a műhelyünkre. Mi egy ablak a többi gondunkhoz? Márpedig egy munkás­ember ritkán száll vitába, ha szól, aztán újra szól és mégse történik semmi. Rost foglalja össze véleményüket: — Ha igaz, hogy a ma szakmunkásgár­dájában mi már a jövőt képviseljük, meg az is, hdgy messzebbre látunk, akkor az is; hogy olyanok lehetnénk, mint a kovász a kenyérben. De itt nálunk ez a kovász még nem kelt meg. Hiszen egymást se volt időnk megismerni. Eddig jutottunk el. S itt a beszélgetés hirtelen félbemaradt. Visszaérkeztünk az elejére: mennyit is ér a szakmunkás, ha érettségije van. S támadt egy új, de megfo- galmazatlan-megválaszolatlan kérdés is: mi­lyen szerepe van a magasabb szinten kép­zett, „messzebbre látó” szakmunkásnak a kollektívában, ha felelősséget érez munkájá­ért, társaiért? Ki-ki gondolataiba merülve indult vissza gépéhez, szavaknál megbízha­tóbb szerszámaihoz. Lehet: másnapra elfe­lejtették, kikkel cserélték ki gondolataikat. De az is lehet, hogy brigádgyűléseken újra téma lesz, ami most meghaladta e kerékasz­tal-beszélgetés erejét. Szöveg: Baraksó Erzsébet Fotó: Gaál Béla Hetei György VASS:... AZ A DÖNTÖ, KI MENNYIT VESZ MAGARA. MAGDUS:... AZ SZÁMIT; HOGY „FOCIZIK” A BRIGÁD. TARCSA:... HÁRMAN JÖTTÜNK, KETTŐ MÁR ELMENT. BODÖ:... CSAK AZ A PLUSZ 2 FORINT MOTIVÁL. HETEI:... EGY MUNKÁSEMBER RITKÁN SZÁLL VITÁBA. ROST:... EZ A KOVÁSZ MÉG NEM KELT MEG. (Részletek a beszélgetésből) jlÉKbl I$ÉGíVEL||

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents