Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-26 / 149. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET Bátraiban alapozni a munkásokra BeszélgetésTólh Gézával, az SZMT titkárával a szocialista brigádvetélkedöről MEGYÉNK TÁJAIN Az elmúlt napokban a megyei döntővel befejeződött a szocialista brigádok körében „Igaz ez a szép” címmel meghirdetett kul­turális vetélkedősorozat újabb egyéves sza­kasza. Tavaly a győztes brigádok mondták el véleményüket a vetélkedőről, ezúttal a zsürielnöki tisztet betöltő Tóth Gézától, az SZMT titkárától érdeklődtünk. Hogyan tetszett a verseny az asztal túlsó oldaláról? — Legelőször két számot szeretnék ösz- szehasonlítani. Megyénk munkabrigádjai kö­zül 3144 rendelkezik a szocialista címmel. S közülük 360 kapcsolódott be a vetélkedő különböző szakaszaiba. Azt jelzi ez a szám, hogy ez a verseny nem egy a sok közül, már olyan megyei mozgalom, amire jobban oda kell figyelni. Jól szervezett, színvonalas ver­sengést láttunk, imponáló volt a brigádok felkészültsége, a szakzsüri pedig — egy-két kivételtől eltekintve — igyekezett előítéle­tektől mentesen értékelni. Mit tart pozitívnak, s mit negatívnak a vetélkedő szándékát, céljait és tartalmat te­kintve? — Jó a szándék, s a cél is. A nyíregy­házi városi művelődési központ érdeme el­vitathatatlan, hiszen városi vetélkedőből me­gyei mozgalom lett. Hasznos, hogy a vetél­kedőt egy keretnek tekintették a brigádok művelődésének támogatásához. Millió humo- reszk témája: hogyan művelődik a brigád. Strigulázzunk, vagy ragasszuk be a mozije­gyet a naplóba? A vetélkedő érdeme az, hogy ebben a bizonyos harmadik követelményben kimozdulhatunk a holtpontról. Tartalmát te­kintve viszont van néhány gondom. Az üze­mek gazdasági és társadalmi vezetői sokkal több segítséget adhatnának a brigádoknak, afféle konzultációs központok lehetnének a sokszor üres községi művelődési házak. Mert a túlságosan magas követelmények sok bri­gádot xvisszariasztottak. A döntőben egy Beethoven-szimfónia té­telének felismerése, vagyis a lexikális tudás ugyanannyi pontot ért, mint napjaink kül- és belpolitikai eseményeinek értékelése, ma­gyarázata. Mi erről a véleménye? — Ez is összefügg az előzőekkel, s úgy vélem, kár a lexikonok felkérdezésével el­riasztani. Sokkal inkább lehetne fóruma ez a vetélkedő a közéleti szereplés gyakorlásá­nak, ha olyan témakörök kapnának helyet benne, amelyek a brigádok tagjait közvetle­nül foglalkoztatják. Több belpolitikai témá­ra, az üzemi demokrácia kérdéseire gondo­lok. Talán éppen emiatt alakult úgy a döntő mezőnye, hogy zömmel magasabb iskolai végzettségűek, illetve adminisztrátorok, al­kalmazottak versenyévé vált. Szükség van-e mérnökök, könyvelők tudásának ilyenféle összemérésére, amikor e vetélkedő témakö­reinek, konzultációinak segítségére inkább a fizikai munkások számítanak? — Ha visszaemlékszünk az első vetél­kedőre, ott még külön fizikai és külön alkal­mazotti kategóriában zajlottak a versenyek, így különválasztani, az embereket kategó­riába sorolni nem szabad. Ha „útközben” a tisztán munkásbrigádok szinte mind kiestek, annak nem az az oka, mintha tájékozatla­nabbak volnának a adminisztrátoroknál. Sőt, bátrabban lehetne alapozni a jó képességű munkásbrigádokra. Ezt úgy érhetjük el, ha nem lexikonokat tanultatunk be, s ha a kon­zultációkat körültekintőbben, több figyelem­mel szervezzük a jobb felkészítés érdekében, Az üzemi szakszervezeti bizottságok, mint a szocialista brigádmozgalom gazdái, milyen szerepet tudnak ebben vállalni? — Szeretnénk jobban gazdái lenni a ve­télkedőnek, éppen ezért a következő évi program szervezésére már alaposabban, mód­szeresebben készülünk. Az üzemek több kon­zultációt igényelhetnek, hiszen a mostani szakzsüri tagjai például igen lelkesen vették ki részüket a brigádok felkészítéséből. Sze­retném megjegyezni, hogy legközelebbi ap­parátusi értekezletünkön napirendre tűzzük ezt a témát, értékeljük a vetélkedő tapaszta­latait, s ezekből okulva szeretnénk a követ­kező fordulót támogatni. Jó lenne, ha ebben társak lennének a tanácsi, valamint az üze­mi gazdasági és társadalmi vezetők, mert ez a mozgalom már megérdemli a több törő­dést. Végezetül még egy gondolat a szerve^ zésről: szívesen látnánk az elkövetkező ver­senyeken nagyobb közönséget a nézőtéren, mert az is tanulhatott, aki nem versenyzett. B. E. Négyszáz éve született Rubens Antwerpen — s persze egész Belgium — az idén nagy festőfiát, Pieter Pauwel Rubens-t ünnepli. A Rubens-év fővédnöke maga Baudouin belga király, s számos em­lékkiállításon mutatják be a művész alkotá­sait. Ám nemcsak az egykori flamandok le­származottai emlékeznek meg róla, hanem mindazok, akik tisztelik, szeretik csodálatos művészetét. Magyarország sem marad ki az ünneplők sorából, annál is inkább nem, mert a Budapesti Szépművészeti Múzeum két nagyszerű alkotását is őrzi: egy középkorú, szakállas férfit ábrázoló Férfi tanulmányfe­jet, s egy másik, ugyancsak szakállas, fehér nyakfodros Férfi képmást — ezeket a puhán, nagy jellemzőerővel megfestett képeket... (Képünkön a művész második feleségét áb­rázoló festménye.) „Gyönyörű volt ez a régi sóstói erdő. Még alig vágtak benne fát, és százesztendős tölgyek templomi ívei alatt keskeny gyalog­ösvények kanyarogtak... A kocsinyom mér- földnyi távolságban haladott, mint valami homályos alagúton, összeborult tölgyek alatt... Az alagút végén feküdt a sóstói für- dőcske ásványvíz szagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a leg­mohóbb szomjúsággal inni, és a májustól ok­tóberig tartó majálisokon a legduhajabb kedvvel mulatni...” így írt Krúdy Gyula a „Nyíri emlék” cí­mű írásában a Sóstóról. Szinte második ott­hona volt a Svájci-lak, sok írása született ennek csöndjében, — Sóstó — a Monarchiáról szóló 1887. évi Baedeker-útikalauz ennyit ír róla: a 24 ezer lakosú Nyíregyháza mellett az erdőben sós vizű fürdő a Sóstó, rheuma ellen hasznos a vize... Persze tegyük hozzá mindjárt: a Baedekerben szerepelni eleve rangot jelen­tett! A sóstói víznek jó híre volt már a 19. század elején is. 1805-ben már állt a parton egy fűrdőház, ezt 1826-ban újjáépítették, s ekkor létesült egy vendégfogadó is. Ebben az időben vedrekkel hordták a tó vizét a kádakba... De nem is annyira a betegek, inkább a nagyon is egészségesek jártak a Sóstóra a múlt századtól kezdve: a mulatni vágyó urak, a nagy kedvű dzsentrik csapata. „Szép muzsi­kus duhaj világ volt Sóstón, mert az úriem­berek nem spóroltak az erkölccsel...” — ír­ja Krúdy. Nagy párbajok, leányszöktetések, lampionos csónakázások színhelye volt a Sós­tó, ezért inkább „mulatóhely”, mint fürdő­hely volt ismert országszerte. 1911-ben nagy­szabású rendezés kezdődött: parkosítottak, közművet építettek (ennek középpontja volt a ma már csak látványosságszámba menő szép víztorony), és ekkor épült a vendégfo­gadó helyére a mai Krúdy-szálló. Ekkor csi­náltak szigetet a tóba, rá egy nyári vendég­lőt kilátóval — ezt egy nagy vihar besodorta később a tóba ... 1911-ben az addigi kocsiközlekedés mel­lé belépett a villamos! Nagy szó volt akkori­ban — és igen szép út a csodás erdőn át. (Sajnálták is a nyíregyháziak, amikor meg­szűnt.) Akkoriban még az öreg tölgyes a mai északi lakónegyed helyén is állott.:. Itt ér­demes megemlíteni a szó szoros értelmében nagy port felvert esetet: bundában, kucsmá­ban ültek az urak nagyokat kacagva a szá­nokon, és siklottak a város főteréről a Sós­tóig — júliusban, a csikorgó, forró homo­kon ... A század első évtizedétől számítjuk a Sóstó komolyabb fejlődését. 1927-ben hosszas huzavona után hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították a tó vizét. Igaz, némely öregek tán még ma is emlékeznek rá: a város lakói szekérszámra hordták a vizsgálat előtti na­pokban a sziksós földet a tó Vízébe, hogy „feljavítsák” ... Az igazi nagy változás azonban az el­múlt két évtizedben történt Sóstón. Az 1958. februári nagy eseménnyel kezdődött: az első termálvízű kút működésével. Közel ezer mé­ter mélységből tört fel az 50 fokos víz, s ezt a kutat még több követte. Erre épült 1958-bán az 1000 köbméteres melegvizes medence. 1960-ban a nagy úszómedence is elkészült, kialakult az azóta közkedveltté vált meleg­strand — a mai Sóstó egyik büszkesége. Egy- egy forró vasárnapon 10-12 ezer vendég fordul meg itt... Folyamatosan bővül: sportpálya, újabb medence épült, gazdago­dott a felszerelés, és pár év óta téli uszoda is működik a hatalmas fóliasátor alatt... A termálvíz felbukkanása nagy lökést adott a Sóstó fejlődésének. Turistaház épült a „Blaha-domb” tövében, mellette kemping. Elkészült utána a ma már szűknek is bizo­nyuló Igrice nyaralófalu is. Gondnoka (fiatal rajztanár, aki mellesleg a tengerészmester­ségbe is belekóstolt a diploma megszerzése után) „panaszkodott’ ott jártamkor: telt há­zuk van már napok óta, és még csak most kezdődik a valódi szezon. Egyre több kül­földi vendég fordul meg náluk, állandó kap­csolatban állnak a lengyel testvérvárossal, Rzeszówval, ahonnan csoportok- érkeznek üdülésre. A 20 faházban 80 vendég alhat, de sokszor szükség van a pótágyakra is. Mel­lette áll a 40 ágyas motel, a nyaralófaluval átellenben pedig, a tó déli partján, épül a nagy kemping ... A vendégfogadásra felkészült hát a Sós­tó, és most már az ellátással is kevesebb a gond. Újjáalakították a patinás szállodát, ét­termet, egyszerre legalább hatszáz vendég „ ülhet asztalhoz a teraszon és a termekben. Ezenkívül összesen 14 bisztrója, büféje, kis etterme, pavilonja van a vendéglátó vállalat­nak, mint ezt Papp János sóstói üzletcsoport­igazgató elsorolta. Idén egy.újdonsággal bő­vült a hálózat: a Blaha Lujza sétány végén, a Kemecsei út sarkán álló eddigi kiskocsmá­ból korszerű autóscsárdát alakítottak ki. Ér­dekessége ennek a munkának: a vendéglá­tósok szocialista brigádjai sok száz óra tár­sadalmi munkával segítették! És mit láthat, mivel töltheti idejét az ide látogató idegen? Van választék: hamarosan nyit (de ma is be lehet kukucskálni) a sós­tói múzeumfalu, ahol a megye néprajzi em­lékekben gazdag tájainak jellegzetes lakóhá­zai, eszközei tekinthetők meg. Aztán elláto­gathat a sóstói kultúrparkba. A kultúrpark szinte kinőtt a földből a város vállalatainak, iskoláinak széles körű összefogásával. 1973- ban nyitotta meg kapuit, akkor még csak néhány vidámparki játék és egy tánctér volt benne. Ma, négy év múltán már több ezer fiatalt befogadó, szép színpaddal ellátott, ha­marosan fedett helyiséggel is rendelkező „ifiparkból”, gazdag vidámparkból (a leg­újabb szerzeményük a távirányítású villa­mos kisvasút), és egy most megnyílt vadas­parkból áll! Ezenkívül igen sokat jelent, hogy itt épült meg 1975-ben (rekordgyorsaságú munkával)! a nagy kiállítócsarnok, melyet egy jól sikerült jubileumi termékbemutató­val avattak. A Sóstói Kultúrpark (ma már valóban megérdemli ezt a nevet) kedvelt szórakozóhe­lyévé vált a város fiataljainak, szívesen ke­resik fel a gyerekek, és tartalmas kiállításo­kat láthatnak az érdeklődők. Szinte hihetet­len, de idén köszönthetik a negyedmilliomo­dik látogatót. Ha nap közben sétál a Sóstóra látogató, bizonyára szívesen ül csónakba, hogy körbe- evezzen a kis tavon. A csónakházban (mely tán fél évszázados is megvan) az ide járók számára régóta ismerős Laci bácsi ül, meg a felesége. Nyugdíjasok. Bartha László 70 éves, immér tizenkét év óta csónakmester. Facsönakokkal kezdte, javítgatta is sokat mindegyiket, aztán műanyag csónakot ka­pott, s ma már két vízibicikli is bérelhető nála. Környékbeli fiatal fiúk a „segédei”, szí­vesen jönnek segíteni egy kis evezés ked­véért a szünidőben. Egy heverő is áll a csó­nakházban — időnként itt alszik Laci bácsi, hogy megakadályozza a néha előforduló ga­rázdálkodást. a beivott társaságok éjszakai csónakázását. Mert lehet, hogy mindez roman­tikus — de sokkal inkább veszedelmes. Igaz a tó átlagos mélysége mindössze másfél mé­ter körül van, mégsem ajánlatos részegen be- lepottyanni. \ A másik tavat gát zárja le a csónakázó­tói — annak a vizét tavaly kicserélték, mivel pusztulóban volt (és van) a sóstói tó... Le­folyása nincs, önmagára utáltán vegetál. Azóta is állandóan vizsgálják — idő kell, míg kialakul a megmentő terv... Mindenki szurkol — hiszen mit érne a Sóstó tó nél­kül!? A beszámoló folytatódhatna szinte vég nélkül. A korszerű, kényelmes KlSZ-iskolá- val, ahol fiatalok ezrei fordulnak meg min­den évben; a már hagyományossá vált nem­zetközi művészteleppel; a tó keleti partján felépült üdülőteleppel (a kulipintyótól kas­télyig terjedő hétvégi házak százaival); a szociális otthonnal, az anyás csecsemőotthon­nal ; magával a mintegy 360 hektáros erdővel, (mely „Nyíregyháza tüdeje”, és egyre szé­pül), de sokat lehetne még beszélni a Sóstó gazdag múltjáról is. Fejezzük be azonban itt. Éspedig azzal, hogy átírjuk a közel száz- esztendős útikönyv megállapítását. „Sóstó: a kilencvenezres Nyíregyháza, az egész megye lakóinak közkedvelt kiránduló-, pihenő-, szórakozóhelye, sőt, immár országosan is is­mertté vált... Szép jövő, jelentős fejlődés áll még előtte ...” Tarnavölgyi György ságának ilyetén feltárása, amellyel embertársait is igyekezett rádöbbenteni e valóság és benne önmaguk tarthatatlan, emberhez mél­tatlan voltára, csak az egyik, a kritikai része volt munkás­ságának. A teljes Karinthy- képhez hozzá tartozik a pozi­tív program is, a kiút kere­sése; az emberibb ember és társadalom elképzelésére, a jövőbe vezető híd megépíté­sére tett lázas kísérletek: ver­sek, novellák, fantasztikus re­gények, drámák sora, Üj En­ciklopédiájának tervei, ö maga ezekben látta munkás­ságának lényegét, humoros írásait csak előkészületnek, mellékterméknek tekintette, és keserűen jegyezte meg, hogy hiába próbálta humo­reszkek ezreiben bebizonyí­tani, hogy nem humorista, úgy járt, mint annak idején az addig még ismeretlen krumpli Európában: virág­ját és bogyóját (humor, vicc) ették, gyökérgumóját (filozó­fia) eldobták. Nem véletlen azonban, hogy Karinthyról beszélve mégis csak e „melléktermé­kek” — a humoreszkek, az Így írtok ti, a Tanár úr ké­rem jutnak az eszünkbe. Ka­rinthy ugyanis a jövő embe­re és társadalma elképzelé­sekor — figyelmen kívül hagyva, hogy a mindenkori társadalom és a mindenkori ember között eltéphetetlen kapcsolat van, és változásuk, fejlődésük csak szoros köl­csönhatásban képzelhető el —, egy „in vitro”, azaz kö­rülményeitől függetlenül lé­tező embert keresett. Polgá­ri humanistaként, a francia felvilágosodás enciklopédis- táinak kései, anakronisztikus leszármazottjaként azt remél­te, hogy ez a körülményeitől független ember a ráció ne­vében levetkőzi majd rossz tulajdonságait, s majd ezután megváltoztatja körülménye­it: a társadalmat is. A jövő zálogát a tudományban lát­ta: azt írta, hogy az ember a korlátlan technikai lehe­tőségek birtokában megsza­badul mind természeti, mind társadalmi meghatározottsá­gaitól, és az értelem jegyé­ben szüli újjá magát. Azaz nem azt kutatta, hogy abból, ami van, optimálisan mi le­hetséges, hanem azt — ered­ményként törvényszerűen utópiákra, Kolozsvári Grand- pierre Emil szavaival: rend­szerezett ábrándokra jutva —, hogy annak ellenére, at­tól függetlenül, ami van, mi lehetne. Hidat szándékozott építeni a jövőbe — hídján azonban nem indulhatunk el, mert innenső pillére nem a földön, nem a valóság tala­ján áll. Kiutat keresett az ember számára, — s ha vi­lágnézeti, szemléleti gyengéi miatt nem is találhatta meg, útkereső szenvedélye meg­rendítő, példaadó. Egy, az ellentmondások felfedésére beprogramozott komputer tévedhetetlensé­gével működött viszont a mindennapok valóságát elem­ző humora: a társadalmi vi­szonylatoktól, az emberi kap­csolatoktól a tudat legbelső rezdüléséig, mindenben fel­tárta a disszonanciát; s tette ezt olyan kifogyhatatlan, szi­porkázó ötlet- és gondolat­gazdagsággal, amely utolér­hetetlenné teszi őt irodal­munkban. Sajátos logikája, szelleme mindennapi humo­runk, azaz egyéni és társa­dalmi önismeretünk fontos alkotóelemévé vált. 1938. augusztus 29-én halt meg. Életrajzírója szerint zsebében öt pengőt találtak — adósságai viszont negy­venhatezer pengőre rúgtak. Hogy mi, ma mivel tarto­zunk neki, annak felmérése még folyik. M. J. KM SÓSTÓ 1977. június 26. O

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents