Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
ARATÁS A tervezettnél csaknem egy héttel korábban kezdhettek az aratáshoz az újfehértói Lenin Termelőszövetkezetben. A szövetkezet 11 kombájnt — köztük két új SZK—6-ost — készített fel időre, így nem okozott gondot, hogy már csütörtökön megkezdjék a 110 hektár őszi árpa aratását. Ezt követően folyamatosan dolgoznak a kombájnosok, mivel 2300 hektár területen termelnek az idén gabonaféléket a termelőszövetkezetben. (Elek Emil felvétele) JÚLIUS 4-16 KÖZÖTT Népek barátsága fesztivál a Szovjetunióban Műszak pótlék Kedvező kép megyénk iparában munkafelajánlásaikat a fesztivál idején ismertetik. A fesztivál eseményeit valamennyi szakaszon gazdasági, kulturális programok — a szocialista országok filmfesztiválja, nemzetközi műsorok — teszik színessé. Július 13—16. között a magyar építési szakaszon zajlik majd a zárórendezvény. Itt jelenleg 2100-nál több magyar szakember dolgozik. Bo- gorodcsányban, a magyar telephelyen szovjet és magyar művészek adnak ünnepi műsort. Végezetül Ivanofran- kovszkban összegezik az építkezésben részt vevő dolgozók jubileumi munkaverseny- felajánlásaikat. Még néhány nap és lezárják az első fél évet a gyárakban, üzemekben. Az előzetes adatok birtokában a legtöbb helyen azt számítgatják, mennyivel sikerül túlteljesíteniük a terveket. Akad néhány hely, ahol az utolsó napokban igyekeznek behozni a korábbi elmaradást. A féléves számvetés arra is jó, hogy a következő hónapok feladatait meghatározzák, tudják, milyen erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy az 1977-es terveket teljesítsék. Az eredményekhez nagyban hozzájárulnak a szocialista brigádok, amelyek a jubileumi munkaversenyben tett vállalásaik teljesítésével segítik a nagyobb kollektívát. A NYÍREGYHÁZI gumigyárban mintegy kétmillió forintos termeléssel teljesítik túl a féléves tervet. A gyár a múlt évhez képest 12 százalékkal növelte termelését, ebben a fél évben összesen 465 millió értékű árut állít elő. Különösen kiemelkedik a tőkésexport növelése, 30 százalékkal több árut juttatnak el a nyugati országokba. Az egyik legnagyobb meny- nyiségi növekedés a kempingcikkek gyártásánál van. Szervezéssel, az ibrányi telepen egy szalag beállításával érték el, hogy fél év alatt 685 ezer matracot és ágybetétet gyártottak, másfél százezer darabbal többet, mint egy évvel korábban. Az év második felében pedig egy újabb szalagot indítanak Ibrányban, amivel további 40 ezer darabos termelésnövelést érnek el az exportpiacon igen jól értékesíthető kempingcikkekből. Ugyancsak több, mint negyedével nőtt a termelés kerékpárköpenyből. Az 1,1 millió darab köpeny több, mint fele exportra kerül. Kerékpártömlőből 40 százalékos termelésfelfutás mellett közel 1,3 millió darabot gyártottak hat hónap alatt. A termékszerkezet korszerűsítése miatt a pvc-csecse- mőnadrág gyártását átadták a Csengeri Vegyesipari Szövetkezetnek, amelynek pores- almai telepén — a gumigyáriak támogatásával — 60 asszony mintegy 300 ezer darabot gyártott. A gumigyárban a múlt év második felében kezdték meg az üzemszerű gyártást az Ikarus csuklós autóbuszok harmonika részéből. Mintegy 700 garnitúrát készítettek ebben a fél évben, az Ikarus a következőkben már szériaszerelést folytat a gumigyári termékből. Két új termék első darabjai is elkészültek, s folyik az üzemszerű gyártásra való felkészülés. Az egyik a nehezített hátoldallal készített szőnyeg- padló, amelyet a tavaszi BNV-n már felhasználtak, a másik a cipőipari orrmerevítő gyártása, amellyel az ipar jelentős importot takaríthat meg. A MAGYAR POSZTÓGYÁR NAGYKÁLLÓI EGYSÉGE sikeres félévet zárt. A fonoda a tavalyihoz képest megemelt tervet 1977. első felében időarányosan teljesíti. az egész évre előírt 550 tonna esedékes részét megtermeli. A szövődé ez évi tervét a Könnyűipari Minisztérium 400 millió „ezervetésben” határozta meg. amiből az év első hat hónapjában 170-175 milliót teljesítenek is. A lemaradás oka z. hogy 40 gépükből az év első negyedében 24 működött csupán, s májusban kezdett csak dolgozni az utolsó berendezés is. A minisztérium, mivel a késedelem objektív okokból származott, 1 millió 100 ezer forinttal emeli a nagykállói üzem bérkeretét. Az üzem jelentős exportot bonyolít, hiszen termékeinek közel 40 százaléka a tenge- rehtúli piacokon talál vevőre. Legnagyobb és legbiztosabb vásárlóparnerük a Szovjetunió. Munkájukat dicséri, hogy nincs olyan termékük, melynek ne lenne biztos vevője. Megszüntették a ráfizetéses gyártmányok előállítását. új kollekciójuk kizárólag nyereséges árukból áll. Ebben a fél évben új termékeket, új mintákat is kifejlesztenek. Az érdeklődők az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron már találkozhatnak ezekkel. □ Minisztertanács határozata alapján július 1-én vezetik be azoknak a fizikai dolgozóknak és a termelést közvetlenül irányítóknak az egységes, felemelt műszakpótlékát, akik az iparban, az élelmiszer-kiskereskedelemben vagy a vendéglátásban több műszakban végzik munkájukat. Ezek a dolgozók július 1-től a délutáni műszakban egységesen 20, az éjszakai műszakban 40 százalék pótlékot kapnak és további 10 százalék pótlék jár közülük azoknak, akik folytonos munkarendben dolgoznak. A műszakpótlék emeléséhez az állam anyagilag is jelentékeny mértékben hozzájárul. Minden olyan ipari, élelmiszer-kiskereskedelmi és vendéglátó vállalat meghatározott állami támogatást kap, ahol a II—III. műszakban teljesített munkanapok aránya 1976-ban elérte a teljesített összes munkanap 8 százalékát. Ahol ugyanis ennél kisebb mértékben alkalmazzák a több műszakot, ott a vállalatoknak nem okozhat nagyobb gondot a műszak- pótlék emelése, mert ezeken a helyeken az emelés összege a béralapnak még az egy százalékát sem éri el. A Munkaügyi Minisztériumban a vállalatok hivatalos statisztikai jelentései alapján állapították meg, hogy az adott helyen milyen arányokban foglalkoztatják a fizikai dolgozókat több műszakban, s a számítógépek ennek alapján összegezték, hogy egy-egy vállalatnak mekkora állami támogatás jár. Az ágazati minisztériumok, felügyeleti szervek már tájékoztatták vállalataikat ezekről az öszegekről és az elszámolás módjáról is, így a magasabb műszakpótlékot a vállalatok már a júliusi bérrel zavartalanul kifizethetik. A Munkaügyi Minisztériumban rámutatnak, hogy a vállalatoknál helyesen teszik, ha alaposan áttanulmányozzák a műszakpótlék egységesítésével és emelésével kapcsolatos minisztertanácsi határozatot. Ebből ugyanis kitűnik, hogy mely ágazatokban, s hogy csupán a több műszakban foglalkoztatott fizikai dolgozók és közvetlen termelésirányítók műszak- pótléka emelkedik. Nem emelkedik tehát azoknak a pótléka, akik egy műszakban dolgoznak, mint például — az éjjeliőröké. Annak eldöntésére pedig, hogy ki számít fizikai dolgozónak, egyértelműen eligazítást ad maga a munka jellege, a besorolásról szóló okmány. Ezenkívül a vállalatoknál rendelkezésre áll A foglalkozások egységes osztályozási rendszere című KSH-kiadvány, amely munkakörök szerint felsorolja, hogy mely munka milyen kategóriába tartozik. □ s ipari dolgozók esetében még egyszerűbb a helyzet, mert itt a műszakpótlék arra a körre vonatkozik, amelyet 1973-ban a munkásbéremelés is érintett. A változás csak annyi, hogy az emelés most nemcsak az állami vállalatokra, hanem szövetkezetekre is kiterjed. A vállalat és a dolgozók közötti vitás esetekben a munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulni. A KGST komplex programjának része az európai szocialista országok közös beruházásában létesülő orenbur- gi gázvezeték megépítése. Az Orenburg és a Szovjetunió nyugati határa között húzódó 2750 kilométeres építési szakasz július 4—16. között a népek barátsága fesztiválnak „ad otthont”. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége az építkezésben érdekelt országok küldöttségeinek részvételével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulója jegyében rendezi meg a találkozót. A népek barátsága fesztiválon hazánkat az MSZBT, a SZOT, a KISZ és a Nehézipari Minisztérium képviselőiből álló delegáció képviseli. A gáztávvezeték építői munkasikerekkel köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját, Szervezéstudományi nyári akadémia Negyedik alkalommal rendezi meg a szervezéstudományi nyári akadémiát Nyíregyházán a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság szervezési szakosztálya és Sza- bolcs-Szatmár megyei szervezete. Az egy hétig tartó eseménysorozat vendégeit hétfőn a tanárképző főiskolán Revitz Lászlóné, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság alelnöke köszönti, majd László András, a megyei tanács általános elnök- helyettese tart tájékoztatót megyénk társadalmi és gazdasági helyzetéről. Az NDK- ban szerzett szervezési tapasztalatokról Móga Győző, az Országos Vezetőképző Központ szaktanácsadója tart előadást, amelyet filmvetítés követ. Kedden a DH-munkarend- szer bevezetésének tapasztalatairól Rudi Béla, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója, majd Kálnay Árpád „A szervezés szerepe és gyakorlata az Ózdi Kohászati Üzemekben” címmel tart előadást. Szerdán Egerszegi János és Kovács János „A termelésirányítás szervezésének tapasztalatai a Székesfehérvári Könnyűfémműben” címmel, csütörtökön Orosz Miklós, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat nyírbátori gyárának igazgatója „A belső szállítás szervezése” címmel tart előadást. Pénteken egy gyógyszer- ipari vállalat példáján mutatja be az éves tervezés modelljét Jakovác Vilmosné és Schanda Pál, majd Varga Lászlóné, a Taurus Gumiipari Vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese tart előadást a termelésirányítási rendszer szervezésének tapasztalatairól. Pénteken délután kerül sor a nyári akadémia zárására, amelyet az előadásokon kívül egész héten konzultációk, vitafórumok, üzemlátogatások egészítenek ki. Diplomakiosxtás a tanárképző főiskolán A képen a végzősök egy csoportja. (Elek Emil felvétele) A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szombaton délelőtt tartották a végzős hallgatók búcsúztató ünnepségét. Az ünnepi esemény közel 400 hallgató főiskolai tanulmányainak befejezését is jelentette, ekkor adták át ugyanis az óvónői, tanítói és tanári okleveleket. Az óvónői szakon több mint ötven, a tanítóin hetven, a tizennyolc tanári szakpáron pedig közel háromszáz hallgató végzett. Hétfőtől Nyíregyházán MA Felelősség az ellátásért (2. oldal) Lehet ezerrel több? (3. oldal) Kádár a Német Szövetségi Köztársaságba Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának tagja Helmut Schmidt- nek, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának a meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban. (MTI) FEL EV ELŐTT XXXIV. évfolyam, 149. szám ÁRA: 1 FORINT 1977. június 26., vasárnap