Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-23 / 146. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. június 23. Önfeledt játék a homokozóban. Egy gyerekre havonta 3500 forintot költ az állam. Ebből úgy látszik, mindenük megvan. Ami hiányzik, azt nem tudja pótolni senki. A személyiség kialakításának fontos kelléke nincs meg: a család! Minden kedvességet örömmel viszonoznak a kicsinyek. Ezeket a kicsiket ritkán, többségüket soha nem látogatják. Amikor gyermekre vágyó örökbe fogadók jelentkeznek (szép számmal vannak!) — mégis alig van örökbe adható gyerek. — Az anya eldobja, de nem mond le róla. Amikor eljön*az este, csendesen elalszanak a kicsik. Van, aki mesét mond nekik, aki betakarja a forgolódót, vigyázzák álmukat. Vajon hányán álmodnak a mamáról, akit nem is ismernek, mégis várnak arra, hogy egy reggel nem a szolgálatos nővér, hanem az édesanya emeli karjába gyermekét. Hammel József képriportja Az igazgató főorvos — maga is két gyermek édesanyja — így összegezi: — Mit lát az itt növekvő élet? Az egymást váltó dolgozó nőt. A fehérruhás orvost. A körülötte sürgölődő gondozónőt, aki A gondozók felülmúlnak sok igazi anyát. A súlygyarapodást naponta ellenőrzik. A kétévesek önállóan esznek az asztalnál. tisztán tartja, eteti, amíg szükséges, játszik és beszél hozzá. Látja a szabályosan ismétlődő intézeti élet eseményeit. Nem éli át viszont — mint a család sejtje — a családban növekvő gyermek élményeit. Tájékozatlanabb, bátortalanabbá válik. Ezért egyik fő tényezőnek számít a pszichológiai nevelés. A testi táplálék nem minden. Szükséges a lélek, az egészség formálása, hogy az élet örömei mellett a közben adódó nehézségeket, kudarcokat is el tudja viselni. A SÓSTÓ FESTŐI PARKJÁBAN FEHÉRLÖ ANYÁS CSECSEMŐOTTHONBAN SZÁZNEGYVEN ELHAGYOTT KISGYERMEK VAN. AZ ANYÁKNAK ELŐBB 20 ÁGYAT KÉSZÍTETTEK, MAJD EBBŐL TIZET ÖSSZECSUKTAK, MERT NEM AKADT LAKÓJA ÉS JELENLEG EGYETLEN ANYA SZOPTATJA KICSIJÉT. EGYEDÜL VAN, AKI NEM FELEJTETTE EL KILENC HÓNAPIG SZÍVE ALATT HORDOTT MAGZATÁT. AZ ELHAGYOTT EMBERKÉKRE SZÁZNÁL TÖBBEN VIGYÁZNAK. VAN JÁTÉKUK, TÁPLÁLÉKUK, CIPÖCSKÉJÜK ÉS SZÉP RUHÁCSKÁJUK. — MI HIÁNYZIK HÁT? Ml AZ, AMIT TÁGRANYILT RIADT SZEMEKKEL MINDIG KERESNEK? A MAMA. SZÁZNEGYVEN ELHAGYOTT KISGYERMEK • Naponta 26 ezer köbméter • Vízigényes üzemek • Nem bírságoltak Érvényben van a vízkorlátozás Felkészülés a kánikula visszatérésére Kevesen gondolják, hogy egy köbméter vezetékes víz előállítási önköltsége 6 forint 75 fillér. A lakosság a 6,75 forintos vizet köbméterenként 1 forintért kapja, a többit az állam, a város fizeti. A megyeszékhely átlagos napi vízfogyasztása 26 ezer köbméter, amelynek 60 százalékát az ipari és más termelőüzemek használják fel, a többi a lakások vízvezetékébe, kerti és utcai csapokba jut. \ téket, amelyek nem termelőüzemek. így indokolatlanul nagy vízfogyasztást mértek a MÁV nyíregyházi állomáson, melyet figyelmeztetésben is részesítettek. Egyébként bír ság kiszabására nem volt szükség sem a közületeknél, nem a lakossági fogyasztóknál. A víz- és csatornamű vállalat vezető szakemberei állandó kapcsolatban állnak a legtöbb vizet igénylő üzemekkel, vállalatokkal. Előre jelzéssel tájékoztatják őket arról, hogy korlátozás nélkül vételezhetik-e a következő napokban a szükséges víz- mennyiséget. így hétfőig a helyzetelemzés alapján a vízügyi szakemberek úgy ítélték meg, hogy a legnagyobb vízfogyasztó üzemek korlátozás nélkül vételezhetnek. Később, az időjárás, a vízkapacitás vizsgálata után — újabb tájékoztatást kapnak a vízhelyzetről. Mit mutat a vízáramlás? A másodfokú vízkorlátozás fenntartása azért is indokolt, mert bármikor visszatérhet a kánikula. De a vihar is közbeszólhat. Az utób bi napokban az áramvezeték meghibásodása miatt a vízmű az áramkimaradás miatt — nem tudott elegendő mennyi séget adni. A kótaji kút napi kapacitása 16 ezer, a nyírteleki pedig 10 ezer köbméter víz. Még egy érdekesség: szakemberek a vízáramlásból megállapították, hogy a nyírteleki kút vizének 20—25 százaléka a Tiszából származik. Még csak távlati terv a Tisza vizének bevezetése Nyíregyházára, de már egy kicsit most is a Tisza vizét isszuk. P. G. A „vízfront” egyik illetékesétől, Tóth Tibor főmérnöktől kértünk tájékoztatást (Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat), mit várhatunk a közeli napokban, milyen eredményt hozott a vízkorlátozás, nem kell-e az utcai kutakból hordani a magasabb emeleteken lakóknak a mindennapi szükséglethez tartozó vizet. Helyreállt a vízegyensúly főmérnök elmondta, hogy a kánikula .visszahúzódása, és a lehullott csapadék, nem kevésbé az üzemek és a lakosság takarékossága következtében jórészt helyreállt a normális vízegyensúly. Nem érkeznek panaszok a magasabb szinteken lakóktól sem. A megyei tanács által elfogadott víztakarékossági rendszabály értelmében azonban még életben van a másodfokú korlátozás. Ez azt jelenti, hogy naponta 2800 köbméter víz megtakarítása szükséges az ipari termelőüzemek részérő}, hogy a lakosság ivó- vízellátása kielégítő legyen. De szükséges a lakosság további ésszerű takarékossága is. Példásan ta ka rékoskodta k A vízkorlátozás közérdekű — mindenkit személy szerint érint —, ezért is volt komoly foganatja a közzétett intézkedésnek. Különösen példásan takarékoskodott a vízzel a húsipari vállalat, a TITÁSZ és az egyik legvíz- igényesebb üzem, a konzerv- . gyár. Érthetetlen, hogy olyan intézmények, munkahelyek lépték túl a megengedett mérLehetőség 120 fiatalnak Irány: az NDK A Magyarország és az NDK között tíz éve megkötött munkaerő-egyezmény keretén belül idén is van lehetőség az NDK-ba történő munkavállalásra. Előreláthatóan körülbelül 120 személy kiutazására van lehetőség. A városi tanácsok és a járási hivatalok munkaügyi osztályai 1977. szeptember 10-ig várják a szakképzett és szakképzetlen fiatalok jelentkezését munkavállalás, illetve a szakmai gyakorlat megszerzése céljából. A kinntartózkodás időtartama három év, mely szakmunkások esetében két esztendőre is módosulhat. A „vasas” szakmák mellett a vegyészet, a textil- és az elektroipar a fő foglalkoztatottsági terület. Idén, minden valószínűség szerint, ez a kör a gumiiparral is bővül. A drezdai munkahelyen szakképesítést szerző fiatalokat itthon a Taurus Vállalat szeretné foglalkoztatni. Ebbe az iparágba elsősorban a nyíregyházi és nagykállói járásból várják a jelentkezéseket. A kinntartózkodás ideje alatt a dolgozók nyelvtanfolyamon is részt vesznek. Ennek ideje 200 óra. » (csendes) MÁTÉSZALKA: Szakkörök — tanfolyamok A különböző klubok, tanfolyamok, művészeti csoportok, baráti körök, szakkörök mellett, tovább bővíti az ismeretszerzés, képzés lehetőségeit Mátészalkán a Zalka Máté városi és járási művelődési Központ. A tervben több, mint tíz, részben újabb, de zömmel új kiscsoport indítása szerepel. Megalakítják többek között a munkás színjátszó csoportot és a munkáskórust, valamint a gyermek citerazenekart. Ez utóbbi elsajátítására citeratanfolyam is indul. Ugyancsak új kezdeményezés a várostörténeti dokumentációs szakkör verbuválása, amely időszerűségét illetően szintén a sürgős tennivalók sorába lép. Áz ifjúságpolitikáról és a lakossági ellátásról tárgyalt a Kisvárdai Városi Tanács Együttes ülésen értékelte szerdán Kisvárdán a városi tanács és a városi KISZ-bi- zottság az együttműködési megállapodásban foglaltak teljesítését. A sokoldalú értékelésből egyebek között kitűnik: az ifjúság — a KISZ mozgósításában — részt vesz a városi feladatok megvaló- tásában; tavaly egyebek között 1,3 millió forint értékű társadalmi munkával gazdagították a várost a fiatalok." A tanács rendszeresen figyelembe veszi a fiatalok igényeit, tavaly például negyedmillió forinttal támogatta a KISZ-szervezeteket, ifjúsági klubokat, hogy ott a fiatalok kultúrált körülmények között tölthessék szabad idejüket. A lakáselosztásnál az új lakások több, mint felét a fiataloknak ítélték oda, a tanácsi értékesítésű és OTP-lakásoknak pedig ennél is nagyobb részét kapták fiatal házasok. A tanács — irányító, ellenőrző szerepénél fogva — a gazdasági vezetők figyelmét is rendszeresen felhívja a párt ifjúságpolitikai határozatában és az ifjúsági törvényben foglaltak megvalósítására. A tanács és a KISZ-bizottság közösen munkálkodik azon, hogy minél több fiatal kapcsolódjék be az állami és társadalmi életbe. A tanács és a KISZ- bizottság új, 1980-ig szóló együttműködési megállapodást fogadott el. A tanács az együttes ülést követően ellátási kérdésekről tárgyalt; értékelte a Kis- várda és Vidéke ÁFÉSZ tevékenységét. A tanács megállapította: az ÁFÉSZ munkája összességében javult, legnagyobb mértékben az élelmiszer-ellátás fejlődött, ehhez lényegesen járult hozzá a vasúton túli területen épített új ABC-áruház. Ruházati cikkekből azonban nem mindenben volt kielégítő a lakosság ellátása, a forgalom tavaly visszaesett — de ez jórészt a szövetkezeten kívüli okokra vezethető vissza. Vegyes iparcikkekből emelkedett a forgalom, ám tavaly a fejlődés üteme csökkent, alatta maradt a tervezettnek, sok a „hiánycikk” ami akadályozza a lakossági igények megfelelő teljesítését. Az elmúlt évben nem volt kielégítő az árukínálat különböző zöldségfélékből és gyümölcsökből — az idén ebben már javulás tapasztalható. Szóvá tette a tanács, hogy a kereskedelmi szolgáltatások köre évek óta nem változott lényegesen, s a vendéglátás területén sem volt számottevő javulás. A tanács összefoglalta az általa szükségesnek tartott fontos feladatokat is. Javítaná a helyzetet, ha az ÁFÉSZ alaposabban mérné fel a lakossági igényeket. Javasolta a tanács, hogy végezzenek a bolthálózatban profiltisztítást, s megfogalmazta a hús-, zöldség-, gyümölcsellátás javítása érdekében ajánlott intézkedéseket is. Igényli a tanács a kereskedelmi szolgáltatások körének bővítését és a várfürdő ellátásában történő jobb közreműködést. A tanács végül pénzügyi és szervezési kérdésekről tárgyalt.