Kelet-Magyarország, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-19 / 143. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Pihenés Sokunknak felteszik mostanában a kérdést: „Hová mentek a nyáron?” Amilyen természetes a kérdés, olyan magától értetődő, ha válaszként ilyenek hangzanak el: leugrunk a Balcsira; van beutalónk a hegyekbe; sátorozva bejárjuk a fél országot; néhány napra lemegyünk a jugoszláv tengerpartra. Ebből úgy tűnhet, most már nálunk mindenki végigpassziózza a nyarat, vagy hogy az egész ország bekapcsolódik a turizmusba. Valótlan ez így, s az előbbi példákkal csak jelezni kívánta a krónikás azt a változást, ami az utóbbi évek során pihenési kultúránkban bekövetkezett. Emlékezhetünk rá, több gyárban nem is olyan régen még nehezen lehetett rávenni egyeseket az üdülésre, akkor is, ha a beutalóhoz a zsebpénzt is odaadta az szb. Sok ilyen munkahelyen ma közelharc folyik egy-egy szakszervezeti beutalóért, különösen akkor, ha az családos és főszezonra szól. Nem a humorista képzelőereje szülte azt a történetet sem, hogy a pihenni küldött tsz-tag, — titokban — az üdülőből járt ki a nádaratókhoz, napszámba. Ha már a példálózásnál tartunk: nagy örömmel újságolja az egyik házaspár — a férj munkásejnber, a feleség kereskedelmi eladó —, hogy lányuktól ismét lapot kaptak. Tanulmányúton voft Krasznodárban és most Szocsiban üdülnek két hétig ... „Ugyan kérem, és hány olyan gyermek van, aki még a rakamazi úttörőtáborba sem jut el a vakációban?” Okkal hangozhat el az ilyen kétkedő ellenérv az eddig elmondottakkal szemben. Nagyon sok gyermek van még, aki csak képről képzeli el, milyen is lehet Zánka, hogy vajon milyen messze van Lengyelország. vagy az NDK, ahová a szomszédék gyermekei mennek az idén csereüdülésre; Azok vannak még többségben, — akik városon — felkapaszkodnak a buszra, s önfeledten vetik be magukat a strand vízébe; vagy falun — akik a ház körül maradnak, zöldet szednek a kislibának, kerékpáron vagy gyalog viszik a friss ételt szüleiknek a határba. Aligha vitathatja bárki, hogy mind a felnőttek, mind a gyermekek közül évről évre többen jutnak el rövidebb- hosszabb időre a teljes kikapcsolódást nyújtó üdülőkbe. Épp a napokban olvashattuk, hogy az idén 7500 szakszervezeti tag jutott kedvezményes üdüléshez megyénkben. Feltűnően nagy ez a szám, ha a 10 év előttihez hasonlítjuk; ám nagyon alacsony, ha a jelenleg megyénkben élő és dolgozó szakszervezeti tagsághoz viszonyítjuk. Vagy a gyermekek: nemcsak a négy megyei úttörőtábor fogadja százával ma már a városi és a falusi úttörőket, ugyancsak százszámra jutnak el az ország szép tájaira a távoli kisközségekből is a szabolcsi gyermekek. Százszámra — a százezerből. Örömünk alapja, hogy mind több emberben ébred fel az igény a fizikai és a szellemi fáradtság kipihenése iránt. Gondunk forrása viszont, hogy nagy még a távolság az igények és a lehetőségek között, bár arról is gyakran értesülünk, helyi erőből miként igyekeznek megteremteni a pihenés elemi feltételeit vállalataink, szövetkezeteink. A teljes igazsághoz más probléma is kapcsolódik. Bármennyire is változik az emberek felismerése az értelmes és tartalmas pihenés iránt, szép számmal akadnak még olyanok, akik még nem keresik a lehetőséget, vagy ha rátalálnak, nem élnek vele. Az új városnegyedben lakó ismerősöm mondja, egyesek hét végén jóformán ki sem moccannak a lakásból. Ugyanitt tapasztalni, hogy vasárnap reggel 6 órakor, amikor nyit az inkább kocsma, mint presszó, nyomban megtelik s egvesek délig ott füstölnek a rossz levegőjű kis odúban. Másfelől meg azt hallani: hiába szervezik az utat, csak félig telik meg a vállalati busz, pedig fillérekért eljuthatnának hét végén Lillafüredre, vagy Hajdúszoboszlóra. Ilyen is van, és nem is kevés. Ezért indokolt, hogy a strandok rekordjai, s turizmus szép számai mellett tanítsuk pihenni azokat, akik még nem tudnak. 1 Vasárnapi INTERJÚ Tóth Ferenc géplakatossal a munkások művelődéséről A Az örökké nyugtalan 32 évesnek neve- w zik önt, aki mindent akar. — Mindent, és talán nem is a legjobban, mert egyszerre szeretnék mindent. Ahogy az évek teltek, úgy döbbentem rá arra: amit tizennégy évvel ezelőtt megtanultam, legfeljebb az alap. Most már sietni kell, hogy versenyt fussak az idővel, s pótoljam azt, amit lehet. Őszintén megmondom, ez nem egyszerű. A feleségem például leérettségizett. Elhatároztam, nekem is kell valamit csinálni, de hiányzik az önbizalmam. A matematika sosem volt erős oldalam. Hogy kezdjek így neki? így aztán próbálgatom az erőmet. Részt vettem egyéves marxista továbbképzésen. Sikerült. Aztán beiratkoztam a KRESZ-tanfo- lyamra. Kocsim nincs, és belátható időn belül nem is lesz. Csupán a tanulásért. Jövőre a vezetőképzőre fogok járni. Ha az is sikerül, akkor... Nos akkor talán merek majd tovább is lépni. A Egyéni becsvágy ez, vagy az is szerepet w játszik törekvéseiben, hogy szocialista brigádban dolgozik, illetve vezet egyet? — Azért, hogy valamit kipipázzunk egy vállalásból, nem szabad csinálni semmit. Az a bizonyos harmadik feltétel akkor lesz csak tartalmas, ha azon a felismerésen alapul: több tudás és műveltség nélkül nem lehet boldogulni. Persze hogy egyéni törekvésről van szó, de nem csak a magam érdekében. Vegyük a brigádot. Tizennyolcán vagyunk. Kérdeznek engem is, vanak beszélgetések, viták. Hogyan lehetek brigádvezető, ha nem tudok legalább arra felelni, hogy hol talál választ valaki a kérdésére. De nézzük a másik okot. Két gyermekem van. A fiam elsős, a lányom még óvodás. Tudja hány „miért”? - et tudnak egy nap kérdezni? Nos, ha több ok nem lenne, ennyi is elégnek bizonyul ahhoz, hogy törjem magam. A „bizonyos harmadik teltételről” szólt, s némi fenntartást éreztem a hangsúlyából. — Szó szerint így van. Némileg félreértett helyzetről beszélhetek. Ha arról van szó, hogy szocialista módon dolgozni, akkor minden jól mérhető. Egy értékelésnél még az is behatárolható, hogy hogyan él egy közösség. Nincs fegyelmi, lógás, hiányzás, zűr, akkor ez a követelmény teljesíthető. Ha még hozzájön egy kis kölcsönös segítség, némi társadalmi munka, akkor pedig már a reális kép is megrajzolható. De mi történik, ha a tanulásról, a művelődésről, a kulturált szórakozásról van szó? Nos, ami számmal kifejezhető, az a mérce. Ennyi mozi, színház, közös szalonnasütés, múzeum, esetleg könyv. Pedig itt kerül zsákutcába minden. Aki okos, az beszerzi a „bizonylatokat”, s ez is rendben van. De higgye el, nekünk nem ez kell! Ezt könnyű mondani. De mit javasol, mi az, ami kell? — Hadd mondjak gyakorlati példákat, úgy könnyebb. Az egyik brigádvetélkedőn megirigyeltem a TITÁSZ dolgozóit. Náluk dolgozik egy tanár, aki népművelő. Szervez, tanácsot ad, kikutatja, milyenek az igények. Van tehát egy ember, akihez lehet fordulni, ha az embernek problémája van. ötletet tud adni, a tanulással, szórakozással kapcsolatban vannak ismeretei. Ha kell, szervez. Szerintem ez a jövő, hiszen még a jól képzett munkás is tájékozatlan a lehetőségeket illetően. Tájékozatlan, s ideje sincs rá. Úgy emlékszem a XI. kongresszuson Benke elvtársnő mondta: szíves szóval kell kínálni a kultúra javát. Nos, ez hiányzik. — De folytatom: jó lenne, ha mondjuk a múzeumba elmegyünk, és látják: itt van 5—6 ember, akkor odajön hozzánk valaki és azt mondja: hadd segítsek, elvezetem magukat. De rossznak tartom azt is, hogy Nyíregyházán egyszerűen vannak városrészek, ahol nem lehet megtudni, milyen kikapcsolódási, művelődési lehetőségek vannak. Mi a Hímes utcán lakunk, de ha éppen nem kerül újság a kezembe, akkor a Kossuth utca végéig kell elmenni, hogy egy plakátot találjon az ember. Tehát a tájékoztatás is gyenge, s főleg nem segít abban, hogy előre tájékozódjunk: rni vár ránk. Tehát a szervezés és a tájékoztatás az, amit hiányol. Ez köz- vagy magánvélemény? — Legyünk tárgyilagosak, anélkül, hogy valakit is bántani akarnánk. A mi brigádunkban ez mondjuk 5—6 ember észrevétele. A többi csak van. És van egy olyan érzésem, ez az arány többé-kevésbé általános. Ezzel a tanulással és művelődéssel korántsem állunk olyan jól, mint ahogy sokan hiszik. És ez adódik abból is: sokakat riasztanak a nehézségek. Akik ezt országosan vagy megyeileg intézik, kevéssé tudják, mi is a munkások tényleges igénye, s milyen gondokat kellene leküzdeni. Vegyük mondjuk a tévét. Engem például egyenesen riaszt a Mindenki iskolája, meg a szabadegyetem. Ha ellenpéldát kér, akkor hivatkozom Bern- steinre. Nem vagyok zeneértő, de amit ő művelt, az felkeltette az érdeklődésemet. Vagy Ranschburg Jenő. Ahogy ő a nevelésről beszélt, az mint gyakorló szülőt rendkívül érdekelt. De mehetünk tovább: az olyan ismeretterjesztés, mint a Kisfilmek a nagyvilágból olyan, hogy nem tudom nem megnézni. De hogy beüljek nyolc óra után egy előadásra, azt elképzelhetetlennek tartom! A Mint látható: a televíziót fontosnak tartja az önművelésben és a szórakozásban. De elég-e mindez? — A televízió hatása rendkívüli. Az ember egy ledolgozott nap után kényelmesen nézheti. Ahol kisgyermek van, ott egyenesen szükséglet, hiszen évekig alig lehet kimozdulni, ha nincs, aki átvállalja a felügyeletet. Egy biztos: nem élő, így aztán az emberben feltámad a kívánság mást is látni és hallani. Hangsúlyozom: olyat, ami érthető, segít abban hogy bátorságot kapjon a további érdeklődésre. Ilyen volt a szocialista brigádvezetők klubja az SZMT-nél. Volt, mert ebben az évben nem jött meghívás, nem is tudom volt-e? De itt jó összejövetelek voltak, kötetlen beszélgetések. A klubban találkoztam életemben először élő filmrendezővel, Kosa Ferenccel. Ugyanolyan ember, mint mi, ez volt az első jó felismerés, a másik: élmény volt hallgatni tőle azt, mi is a filmművészet. — Aztán van még valami, ami biztos lehetőség lenne, de úgy látszik, kimaradtunk belőle. A közelünkben van a Városmajor utcai művelődési ház. Amikor vetélkedőre készültünk, innen kaptuk a segítséget. De nem tudom sosem, van-e ott program, valahogy a környékkel nincs kapcsolatuk, s nem érzem azt sem, hogy tudnák: mit is szeretnénk valójában? Például nagyon jó zenei anyaguk van, ezt tudom. De mikor lehet hallgatni? Segít-e valaki, hogy meg is értsük? Szóval itt is a jobb hírverés, szervezés az, ami hiányzik. Pedig véleményem szerint ezek a kerületi művelődési házak azért vannak, hogy a környék lakóinak segítsenek. A Az Ön nyugtalansága, a megoldások kew resése azt jelzi, a tanulás, szórakozás fontos helyet foglal el az életében. — Biztosan sablonnak fogja tartani, de akkor is csak azt tudom mondani: a munkás becsületét többek között csak az biztosíthatja, ha műveltség terén is partnere tud lenni másnak. Rendkívül rossz érzés, ha az ember dolgokhoz nem tud hozzászólni, ha kérdésekre nem tud válaszolni. Egyszerűen o nem tanuló és művelődő ember agya is berozsdál, s ekkor jön a sikertelenség a munkában is. Az ember önbecsülése is csökken. Nem bolondság ez a harmadik feltétel, sokkal fontosabb, mint ahogy kezelik. Amíg nem találnak megfelelő formákat, eszközöket, addig az ember, ha ad magára valamit, próbálkozik. Mi is befizettünk könyvekre. Jönnek is havonta, van több, mint 300 kötetünk. Olvasgatok is, de bizony jól olvasni is meg kellene tanulni. — Az egyik gyáregységünk, talán a nyírbátori MEZŐGÉP kezdeményezett egy akciót: Olvass velünk címmel. Ez jó és okos. Eközben jöttem rá arra, hogy kikeresni a lényeget nem könnyű. Az elolvasott műről ugyanis rövid elemzést kell készíteni. Legutóbb a Húsz óra és a Történelem alulnézetben volt az olvasmányom. Vitatkoztunk is a brigádban, jó ideig tartott, amíg a vélemények egyeztek. De jólesett. Lassan megtanulok okosan olvasni. A Korábban volt egy kifejezése: csak van. Ez azt jelenti, hogy jó néhány munkatársa ledolgozza a napot, s ezzel kész? Itt reménytelen esetekről van szó? Restség vagy igénytelenség az ok? — Biztosan vannak restek és igénytelenek. De több a tájékozatlanság. Meg aztán a bejáró dolgozók esetében talán más is a helyzet. Arról ők tudnának többet mondani, mennyire nem jut el hozzájuk lakóterületükön a művelődés. A másik: a munkásművelődéssel foglalkozók mindig nagy dolgokat akarnak. Ez nem jó. Látni kell: mindenkit mással és mással lehet megfogni. A legtöbben csak ismerkedünk az igazi munkásélettel, így aztán nem egyszerre a szabadegyetem a megoldás. Nézze, én szabad időmben szívesen foglalkozom kisállatokkal. Pontosabban nyulakkal. Olvasok, hogy jobban tenyésszek. Biztosan elmennék, ha erről valahol okos dolgokat hallhatnék. S ha már az ember itt elkezdi, kíváncsivá lesz, és másfelé is elkalandozna. — Nincsen riasztóbb annál, amikor olyan dolgokkal találkozunk, amelyek egyszerűen érthetetlenek. Az ember megszégyelli magát, inkább nem is kérdez, és el se megy. Nem 1977. június 19. Q fogja elhinni, de a brigádvetélkedőket éppen azért kedveljük annyira, mert itt meghatározott témákból készülünk, biztonságot szerzünk, s azonos ismeretekkel rendelkezők tesszük próbára tudásunkat. Szeretjük a vetélkedőket, s ebben látok fantáziát, összekovácsolja a csapatot. Talán ma még egy szépséghibája van ennek: általában 5—6 fő, legjobb esetben a brigád fele „hozza” a többieknek is a dicsőséget, s a teljesítést a naplóban. Ha itt sikerülne még több embert megmozgatni, akkor ez jó lépés lenne előbbre. A Nagyon kritikusan szemléli ezeket a kérdéseket. Van-e alkalma, hogy másutt is hangot adjon aggályainak és elképzeléseinek? — Tizenhét éve dolgozom itt, akkor kerültem tanulónak a vállalathoz. Amikor tehát valamivel elégedetlen vagyok, akkor azt hiszem, nem érhet a vád, hogy a kerítésen kívülről kiabálok befelé. Látom a jó változásokat is, s éppen mert a lehetőséget is ismerem, azért bírálok. Párttag vagyok 1974 óta, s ha szükséges, taggyűlésen is elmondom a véleményem. A szakszervezetben is van társadalmi munkám, és a brigádok fórumán is van mondandóm. És ha, mondom a véleményem, az azért van, mert hiszem, lehet javítani a hibákon. De talán a kimondott szónál is fontosabb az, amit az ember tesz. Mert annak nem sok értelme van, ha csak bírálga- tunk, felszólalunk, elégedetlenkedünk, s közben halad az idő, mi meg várunk. Akinek valóban van igénye, akiben van törekvés, az mindent megpróbál, hogy műveltebb legyen, szakmailag haladjon, s emberileg is változzék. — De hadd mondjak itt is egy személyes példát. A múlt tanévben kiderült: fiam környezetismeretből nem volt a legjobb. Gondolkodtam: mit tudok segíteni? Nos világos, a jövőben többet kell sétálni a' gyermekekkel a városban, megismertetni őket a környékkel, ehhez viszont nekem is fel kell készülni a feleségemmel együtt. Nem hibáztathatom az iskolát, vannak dolgok, amiket a szülőknek kell megoldani. És újra visszatértünk oda, hogy mit is jelent odaállni a gyermekek elé, ha kérdeznek, hogyan számolok el nekik a nekem megnyílott lehetőségek eredményével. Igazából bennük kell folytatódnia annak, amit mi kezdünk. A Kicsit messzire kanyarodtunk a harma- w dik feltételtől... — Tévedés. A munkás művelődése, teljesebb emberré válása nem csak az üzemben zajlik. A hiba is abban van, hogy mindezeket a dolgokat, amikről beszéltem, nem ide sorolják. Hiszen nem úgy van: nem az a meghatározó, hogy valaki mit csinál, hanem ami abból megmarad, amitől gazdagabbá válunk. 'A szocialista munkás az én megítélésem szerint nem egy kép a tankönyvben, aki lelkesen dolgozik, üres óráiban o társa házát építi és utána könyv fölé görnyed vagy színházban ül. A szocialista módon élni kifejezésben ott rejlik az, hogy nem trágár, hogy becsületes, szereti a családját, örömet talál abban, ha grundon focizik a srácokkal, s ha felelősséggel figyeli a világot. A művelődni is több, mint tanulni. — Hosszú utak ezek, amiket be kell járni. Ismét hadd hozzak egy példát. Én is úgy voltam az újsággal, mint sok ember. Megfordítottam: lássuk a sportot. Aztán vége. Idő kellett ahhoz, amíg eljutottam oda, hogy elolvassam legalább a híreket, majd mind többet. Lassan jöttem rá arra, milyen sok minden rejlik az oldalakon. Ma már nem a sporttal kezdem, mert tudom, van fontosabb is. De eljutok a sporthoz is, hiszen az is kell. Hát így vagyok én a munkások művelődésével is. Meggyőződésem, hogy a több tudás ízét kell megismertetni velünk. — Engem kíváncsinak tartanak. Az is vagyok, és tanácsolhatom, mint legjobb módszert. A kíváncsi munkás utánanéz annak, amit dolgozik, attól kitelik az újítás, ésszerűsítés is. Nem nyugszik bele abba, ami van, márpedig az új és más utáni érdeklődés szinte repíti az embert. Ha igaz az, hogy az emberiséget a kíváncsiság vitte előre, akkor bizonyára egy-egy ember esetében is áll a tétel. Ami pedig a beszélgetésünket illeti: lehet, nem ezt várta válaszként. Ha így van, annak az az oka, hogy az életünk nem mindig követi azt, amit elméletben leírnak. Márpedig az élet az igaz. 0 Köszönöm az interjút. Bürget Lajos
