Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. május 1. Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan, testvéri barátsága! HÉTFŐ: Gromiko szovjet külügyminiszter Indiában tárgyal — Pham Van Dong vietnami kormányfő Párizsba érkezett. KEDD: Ruszéin Jordániái király Carter amerikai elnök vendége — A francia kormány felvetette a bizalmi kérdést a parlamentben az új Barre-terv dolgában. SZERDA: Kairói és damaszkuszi tárgyalásai után hazatért Owen angol külügyminiszter — Neto angolai elnököt Varsóban fogadta Edward Gierek — Kubai—amerikai halászati megállapodás jött létre. CSÜTÖRTÖK: Nagyarányú sztrájk Franciaországban — ítéletet hirdettek a Baader—Meinhof-csoport perében. PÉNTEK: Berlinguer—Marcbais-találkozó Rómában — Kijelölték a nyugat-berlini új kormányzó polgármestert — Szovjet tiltakozó jegyzék a SZER hivatalos amerikai támogatása miatt. SZOMBAT: Suarez spanyol kormányfő hazatért amerikai útjáról — Samóra Machel mozambiki elnök Dániában. A hét 3 Franciaország életét újabb sztrájkok bénították meg a héten: a vasutasoktól a szemetesekig sok szakma munkásai hagyták abba a munkát. Ez a sztrájsorozat előzetes válasz volt az új Barre- tervre, amely a parlamentben is csak nehezen ment keresztül. Valóban kormány- válság van kialakulóban? Tulajdonképpen már az új indiai kormány megalakulásakor felvetődött, most pedig Gromiko szovjet külügyminiszter új delhi látogatása nyomán még indokoltabbá vált a kérdés: hogyan alakulnak a jövőben a szovjet—indiai kapcsolatok? ® Kormányválság Párizsban Giscard d’Estaing köztársasági elnök uralmát, Raymond Barre kormányának fennmaradását már nem csupán balról fenyegetik ellenzéki erők. Jacques Chiracnak, az újdonsült párizsi polgármesternek, egykori miniszterelnöknek, a gaulleista RPR vezérének alig titkolt terve, hogy Giscard d’Estaing helyére kerüljön, s ő mentse meg a francia tőkésrendet az egyesült baloldal rohamaitól. A héten is így járt el: amikor Raymond Barre új programját a kérdése nemzetgyűlésben szavazásra bocsátották, Chirac hívei előbb nem akarták elfogadni, csak az utolsó pillanatban, heves vita után szavaztak bizalmat a kormányfőnek és elképzeléseinek. Barre ki is fakadt: „Vagy megvan a bizalom, vagy nincs! A bizalmat nem lehet szeletenként megadni...” Giscard d’Estaing egy tévényilatkozatban elismerte a helyzet súlyosságát, mégis kijelentette, hogy Barre kormánya a helyén marad, mert a gaulleista alkotmány szerint csak akkor bukhatna meg, ha a nemzetgyűlés abszolút többsége ellene foglalna állást, ez pedig a parlament mai összetételében elképzelhetetlen. © Hogyan alakulnak a szovjet—indiai kapcsolatok? Az indiai választások meglepő eredménye: a kongresz- szus párt súlyos veresége. Indira Gandhi asszony bukása után olyan vélemények hangzottak el. hogy Deszai kormánya jobbra és Amerika felé „nyit” majd. Ilyen helyzetben különös figyelmet keltett, hogy Uj Delhibe látogatott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. Vad- zspajival, az új indiai külügyminiszterrel folytatott eszmecseréje idején áttekintette a két ország kapcsolatait. Mint a szovjet sajtó rámutatott: „a szovjet—indiai kapcsolatokban nemcsak a múlt eredményes, hanem ezek a kapcsolatok nagy jövő előtt is állnak.” Gromiko és vendéglátója megerősítette: a szovjet—indiai barátsági és együttműködési szerződés alapján kívánják továbbfejleszteni a két nép barátságának szálait. A külügyminiszteri tárgyalásokkal egy- időben két új megállapodás aláírására került sor: a gazdasági és műszaki együttműködésről, továbbá a hírközlésben való együttműködésről. Ugyancsak ez alkalommal született meg szerződés egyes áruk ez évi kölcsönös szállításáról. Nemcsak protokolláris eseménynek számít, hogy Deszai, az új kormányfő fogadta a szovjet vendéget. A szovjet sajtó megállapítja, hogy az imperialista körök számításai nem váltak be, a szovjet—indiai viszonyban nem következett be az az elhidegülés, amelyet az indiai belpolitikai változások után a két nép közötti barátság ellenzői vártak. A szovjet—indiai külügyminiszteri találkozó alkalmával megvitatott nemzetközi kérdésekben vagy azonos vagy egymáshoz közelálló álláspontok alakultak ki. Olyan fontos témák szerepeltek a napirenden, mint a leszerelés, a közel-keleti válság, a dél-afrikai helyzet és az Indiai-óceánnak békeövezetté változtatása. O Mi a politikai háttere napjaink terrorizmusának? Golyókat röpítenek ügyészek és ügyvédek fejébe, elrabolnak minisztert és egyetemi tanárt, autógyári vezér- igazgatót és politikust, — a terrorcselekmények listája napjainkban egyre bővül. A terror mindenképp elítélendő, de észre kell venni, hogy a becsületes, az eseményeket azonban csak felszínesen figyelemmel kísérő embereket bizonyos sötét erők a maguk sötét politikai céljaira akarják kihasználni a terrorizmus elmarasztalása révén. Nézzük az NSZK példáját! Buback főállamügyész gyilkosainak keresése közben az igazi baloldal tagjaira is le akarnak sújtani, vagy legalábbis a közvéleményt a baloldali pártok ellen akarják fordítani. Ugyanakkor a terrordráma arra is jó, hogy elfeledtesse a lehallgatási botrányt, amelybe majdnem belebukott a belügyminiszter... Miért kellene a polgár jogainak megsértése ellen ezen a címen tiltakozni, amikor ugyebár a terroristák ellen irányult a telefonlehallgatás? A nyugatnémet politikai légkör egyre romlik, a jobbra- tolódás nyilvánvaló. Mindez a terrorizmus elleni harc jogcímén, ürügyén. Az olasz példák között akad egészen egyértelmű is. Golyóktól találva holtan esik össze a torinói ügyvédi kamara elnöke. Utána csöng a telefon egy szerkesztőségben, feljegyzik az ismeretlen telefonáló szavait; „A vörös brigádok vállalják a felelősséget ...” A nyárspolgár meg- riasztására elég a jelző: „vörös ..Valójában olyan szélsőséges csoportokról van szó, amelyek az antikommu- nizmus céljainak szolgálatában igyekeznek zavart kelteni, próbálják riogatni a kisembert. Olaszországban úgyszólván küszöbönállhat a kommunisták bevonása a kormányba. — ez ellen hangulatot kelteni az ellenségnek, úgy látszik, minden eszköz jó. A polgári, jobboldali kormányok rendszerint a maguk javára akarják és tudják felhasználni, hogy ők tűnhetnek a kispolgár szemében „a törvény és a rend” védelmezőinek. Ezért szigorítja a nyomozói. rendőri tevékenységét a nyugatnémet kormány. Az olasz válság mélyebb. Ott már nem tudja a keresztény- demokrata kisebbségi kormány a maga javára kisajátítani „a törvény és a rend” fogalmát: valamennyi demokratikus párt együtt sürgeti. hogy fogják le a gyilkosok kezét. Hétfőn utazik Norvégiába Lázár György Lázár György, a Minisztertanács elnöke Odvar Nordll norvég miniszterelnök meghívására május 2-án hivatalos látogatásra Norvégiába utazik. Földrajzilag kicsit távol van tőlünk a fjordok országa, társadalmi berendezkedése eltér a mienktől, hiszen tőkésország. Ami világpolitikai elhelyezkedését illeti: tagja a NATO-nak. Mégis baráti, a kölcsönös érdekek figyelembevételével értelmezett jó kapcsolatteremtés szándékával indul el a Magyar Népköz- társaság magas szintű küldöttsége Norvégiába. Annak a politikai gondolatnak a gyakorlati megnyilvánulása ez, amelyet a legutóbb a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán fejtett ki Kádár János: ... „teljes mértékben készek vagyunk a békés egymás mellett élés realizálására bármely kapitalista országgal... Álláspontunk szerint a politikai enyhülést a gazdasági kapcsolatok bővítésének kell kiegészítenie, és katonai enyhülésnek követnie.” Természetes, hogy túl azokon az általános érdekű, politikai tartalmú megbeszéléseken, amelyeket a norvég és a magyar küldöttség folytat majd, a két ország kapcsolatainak részkérdései is szóba kerülnek. Kulturális, műszaki és tudományos kapcsolatainkon kívül nyilván sok szó esik majd a két ország gazdasági kapcsolatainak lehetőségeiről. Azoknak a megbeszéléseknek során, amelyek a múlt esztendőkben a magyar és a norvég politikusok, szakemberek között lezajlottak, mindig hangoztatták: a múlt évtized rendkívüli változásokat hozott Norvégia számára. Nem véletlenül nevezte el a világsajtó „kék szemű araboknak” a norvégeket; az ország nyugati partjai mentén 1965-ben kezdett olajkutatás rendkívül gazdag föld alatti olaj- és földgázmezőket rajzolt a tenger térképére. Már ma is sokmillió tonna az Ekofisk-olajmező évi termelése és joggal becsülik úgy a következő évek lehetőségeit, hogy az évtized végére esztendőnként ötvenmillió tonna lesz a kőolaj-, és ötvenmilliárd köbméter a földgáztermelés. A magyar—norvég kereskedelem 1960 óta növekvő, bár egyelőre egyik fél külkereskedelmi forgalmában sem ért el számottevő arányt. Néhány magas szintű látogatás alkalmával (két évvel ezelőtt például a norvég földművelésügyi miniszter magyarországi útja idején) kiderült, hogy a többi között a két ország mezőgazdaságának együttműködésére is van jó lehetőség. Bár Norvégia területének nagy része mezőgazdasági termelésre alkalmatlan, a hasznosítható 800 000 hektárt intenzíven művelik. Saját termelésből fedezik a tej-, hús-, és a tojásigényeket; a kenyérgabona- és cukorszükségletüket azonban teljes egészében, s a takarmány- gabona nagy részét is importból fedezik. Érdeklődik Norvégia különféle vetőmagvak (mindenekelőtt fűmagvak) termeltetése iránt is. A messzi északi országban a mezőgazdaság „napfényigényes” ágazatainak termékei iránt van a legnagyobb érdeklődés, tehát a magyar zöldség, gyümölcs és bor piaci lehetőségei kedvezőek. A gazdasági megbeszélésekben fontos téma lesz a kölcsönös kereskedelem áruszerkezetének bővítése. A magyar export nagyobb része sokáig anyag és félkész áru, a norvég szállításoknál pedig elsősorban tengeri hal vagy halászati termék volt. Ez aligha felel meg a két ország jelenlegi gazdasági fejlettségének, termékstruktúrájának — az előrelépés, a gazdasági kapcsolatok bővítése pedig nemcsak lehetséges, hanem mindkét ország érdeke is. Harcosjifévtiiedek PINTÉR ANDRÁS NYÍREGYHÁZI VETERÁN VISSZAEMLEKEZESEI De más jelenségek is arra mutatnak, hogy a hatóságok várakozó állásponton vannak, a tengelyhatalmak győzelmében már nem hisznek. Nem véletlen az, hogy Jelest a Szovjetunió melletti propagandája miatt nem vonják büntetőeljárás alá, csak figyelmeztetik. De így jár Oláh Lajos, Pál Ferenc, Mike József és még mások is. Ha ezek az esetek a sztálingrádi csata előtt, 1942-ben történnek, nem úszták volna meg internálás nélkül. Tapasztalatunk az, hogy az olyan eseteket, amikről a nyilasok nem tudnak, nem jelentik a Gestapónak. Ha az nem követeli a hatóságoktól a legerélyesebb intézkedést, a hatóságok igyekeznek házon belül elintézni a dolgot, figyelmeztetéssel, kisebb birsággal vagy rendőri felügyelettel. 1943 augusztusában értesítést kapok, hogy lejön Miliők Sándor, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, a Népszava szerkesztője. A párt- és szakmai szervezetek vezetőiből egy 25 fős aktívacsoportot hozunk össze. Miliők arról tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a különböző pártok között megállapodás jött létre a politikai együttműködésre. A pártok vezetői kapcsolatot létesítettek a kormányhoz közel álló körökkel. A megállapodást nagy jelentőségűnek nevezte az ország függetlensége szempontjából. Arra hívta fel figyelmünket, hogy tagjainkat fogjuk össze, a szervezet ne essen szét, az esetleg bekövetkező események ne találjanak bennünket készületlenül. Közöltük vele, hogy soraink aránylag rendezettek, de a háború következtében több jó elvtársunk hiányzik. Magatartása bizalomkeltő, optimista volt. 1943 november elején Horthy Nyíregyházára jött. Hunfalvy ezredes, a Vitézi Szék kapitánya, a megye és a város vezetői fogadták. Néhány személyt vitézzé ütött, a városháza előtt fogadta a csapatok díszmenetét. Beszédet mondott, amit mi nem hallgattunk meg, mert „biztonsági okokból” vagy tízünket őrizetbe vett a rendőrség. Az elvtársak, akik szabadon maradtak, nem voltak kíváncsiak a „legfelsőbb hadúr” beszédére. Utána Horthy Észak-Erdélybe ment, megszemlélte a Kárpátokban lévő csapatokat. Ügy gondoltuk, utazását erőfelmérésre használja fel, kedvező stratégiai helyzet kialakulása esetén parancsot ad a németekkel való szembefordulásra. 1944 elején egyre több család kap értesítést, hogy hozzátartozóik vagy elestek, vagy eltűntek a fronton. A rádió szinte naponta közli, milyen számú tábori postára nem vesznek fel leveleket. A németellenes hangulat fokozódik. Nő az anyag- és áruhiány. A feketekereskedelem virágzik. Pál Ferencet 1944. februárban behívják katonának a 24/9-es fogatolt vonatosztályhoz. Az volt a véleményünk, hogy ez olyan alakulat, ahol tapasztalt életkorúak vannak, ott kell megpróbálnia tevékenykedni. 1944. március 18-án futár útján értesítést kapok, hogy március 19-én 9 órára jelenjek meg a debreceni munkásotthonban megbeszélésre. Hajnalban felkeltem és gyalog mentem Ujfehértóig. A nyíregyházi állomáson nem szánhattam fel, mert rendőri felügyelet alatt vagyok, a várost rendőri engedély nélkül nem hagyhatom el. Az állomáson ügyeletes detektív, vagy polgári rendőr figyeli az elutazó, vagy érkező utasokat. Amikor megérkeztem a debreceni munkásotthonba, mintegy 80 ember volt ott jelen. Kovács János, az építőmunkás-szakszervezet és a párt vezetője körül többen tartózkodtak. Közölte, hogy a németek ma hajnalban megszállták Budapestet. Megszállták a Conti utcai székházat, a Világosság nyomdát, a szakszervezetek székházait. Letartóztatásokat hajtanak végre. Jelenleg a helyzet még áttekinthetetlen. Több szak- szervezeti és pártvezető elvtársnak a vasutas elvtársak segítségével sikerült az állomás köré vont gyűrűn átjutni, és a kiinduló vonatokkal a várost elhagyni. Neveket érthetően nem mondott. Vásári István polgármester telefonkapcsolatot akart létesíteni Budapesttel, de nem tudott. (Valószínűleg Bajcsy-Zsilinszkyvel akart beszélni, mert ő egyike volt azoknak, akik 1941-ben a Szovjetunió elleni hadüzenetet nem szavazták meg.) Üj helyzet alakult ki Budapest megszállásával. Nem tudta senki, hogy a megszállás kiterjed-e az egész országra? A küldöttek Hajdúból, Biharból jöttek, nem volt pánik, sem kétségbeesés. Kipróbált, harcedzett elvtársak voltak. Azzal oszlott szét az értekezlet, hogy a saját területén mindenki tegye meg a szükséges intézkedéseket. A legközelebbi vonattal visszautaztam Nyíregyházára, azonnal felkerestem Kupfer- schmiedt Andrást, és elkértem tőle a párt íróasztalfiókjának kulcsait. Tájékoztattam a debreceni értekezletről, arra kértem, keresse meg Fazekas Jánost, és mondjon el neki mindent. Fazekas János tájékoztassa a nyomdászokat, Kupferschmiedt pedig az öntőket. Lementem a munkásotthonba, összecsomagoltam a nyilvántartási lapokat és az elmúlt hetekben érkezett központi leveleket, felvittem a munkásotthon padlására és elrejtettem, olyan helyen, ahol nem találhatók meg. (1952-ben Murczkó Károllyal együtt vettük ki a rejtekhelyről, és átadtam neki.) A pártbélyegeket és az elszámolási lapokat magammal vittem, mert ez volt az utolsó küldemény, amit részünkre küldtek. Átadtam Kupferschmiedtnek azzal, hogy rejtse el, és zsebből adjon az elvtársaknak, amíg van belőle. Kapás Józsefet elküldtem Danyi Péterhez, hogy értesítsék az építőmunkás-vezetőséget a történtekről. Sikerült még délután sok elvtárssal beszélni, akik továbbították az értesüléseket a megszállás körülményeiről és az előállott új helyzetről. Elrendeztünk mindent, nem maradt semmi olyan feljegyzés, amiből tagjaink személyére következtetni lehetett. Megsemmisítettük azokat a feljegyzéseket, amelyek tartalmazták azon elvtársak neveit, akik valamikor könyveket vettek ki á könyvtárból. 1944. április elsején előállítanak a rendőrségre hármunkat, Fazekas Jánost, Kupferschmiedt Andrást és engem. Négyesi Lajos detektív, Hargitai Mihály polgári rendőr és Bokor tanácsos kíséretében levisznek bennünket a munkásotthonba. Kinyittatják a pártirodát, az íróasztalt és a szekrényt. Kérik a tagok nyilvántartását. Nincs — válaszolja Kupferschmiedt András. — Hogy-hogy nincs? — kérdi a rendőrtanácsos? [j .J.1 ÍT#1 1 1 I I A V __L ■ ■ 1 k.T A 1__A A 37.
