Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
1977. május 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A tettek színterén N tgy utat járt be ez a megye az utóbbi tíz-tizenöt évben. Fejlődési dinamikája sok területen jóval magasabb az országos átlagnál. És mégis többször elhangzott itt: az országos átlagtól így is messze elmaradtunk ... Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára kezdte így kérdései sorát legutóbbi szabolcsi látogatásakor a párt megyei végrehajtó bizottsága tagjaihoz. A gondolatokat cserélő ötórás beszélgetésen kitűnt, nincs ebben ellentmondás. A Szabolcsban élők nagyra becsülik, amit két kezük múmiájával és az ország állandó figyelmével elértek, de a célok kitűzésénél jó mérce, ha azokat is nézzük, akik jobb körülmények között indultak és előttünk járnak bizonyos területeken. Ám az is igaz, hogy a mi megyénket — amely sajátos adottságai miatt különbözik az ország más tájaitól — sok szempontból önmagához lehet és kell hasonlítani. Ez az összehasonlítás is kiáll minden próbát. Egy példát hozott fel erre a vendég, a közművesítésben elért sikereket. Hét éve tulajdonképpen, hogy elkezdték a megyében a vízművesítést. Azóta negyven községben ran, negyvenhétben most épül a vízvezeték. Három év múlva a hatszáztízezer lakos csaknem fele egészséges, vezetékes vizet ihat, fürdőszobában tisztálkodhat.' Igaz, az országos átlag most hatvan százalék. Csakhogy amikor az negyven volt, a mienk nem érte el a tízet. A mi útunk sokszor nehezebb, de a jól végzett munka nagyobb örömöt is adhat. Tudunk-e örülni, joggal büszkék lenni a siker egy-egy állomása után? A beszélgetés arra is jó volt, hogy megvizsgáljuk önmagunkat: bizony nem mindig, mert vár a munka, a következő feladat, mert mérni kell magunkat másokhoz, akik nem küzdenek ilyen nehéz történelmi örökséggel. Haladhatunk-e gyorsabban és hogyan? Az elsőrendű feltétel a termelésben rejlik. Az iparosítás eddigi produkciói szédületesek; ebben az ipari hagyományokat évszázadokig nélkülöző megyében már közelítjük a Csepel Művek éves termelési értékét. Az ország joggal várja tőlünk, hogy ma és a távlatokban is keresett, minden piacon eladható gyártmányok szülessenek, amelyek visszatérítik a befektetett milliárdokat. Mire képes a kiemelten fontos szabolcsi mezőgazdaság? Tudunk-e élni az itteni táj sokszor szűkmarkú lehetőségeivel? A téma izgalmas, százszor és ezerszer megrágott, s mégis mindig új. Meg lehet-e nyugodnunk abban a kemény, vagy néhányszor már csak vélt igazságban, hogy a megyében a föld nagy része és a közgazdaság adottságai nem kedveznek az előrejutáshoz? A beszélgetés sok példája élesen cáfol. Nem nyugszunk bele, hogy az itteni silány futóhomok, a lápos, agyagos szatmári táj, a vízzel birkózó Bereg olyan maradjon, amilyen a technika előtti időkben volt. Van gyógyír. A tudomány, a technika, a technológia, az értelmes, munkájukat értő, megyéjüket szerető, lelkes emberek, akik látják, tervezik a megye holnapját, munkájuk haszna ott van a mindennapokban, s a mai valóság sokszínűségében. Milyen igaz: a gondok eredményeket szülnek, s a fejlődésből következnek az újszerű gondok. Nyírbogát bizonyít: a sovány homok hektárja tizenöt mázsás száraz dohányt is képes adni, százhúsz mázsa fűtakarmányt is terem öntözés nélkül. A homokra állattenyésztést lehet alapozni, szarvasmarhát, jó piacú juhot. Erdősíteni lehet, s a méhészet is felvirágozhat: ■ Vagy micsoda tartalékai vannak a mezőgazdasági termelésnek a folyóban gazdag szatmári tájon például az ott honos dió és szilva nagyüzemi termesztésével, vagy a vízrendezéssel. Csak ez utóbbi egyharmaddal emelheti a hozamokat! Jó példa erre az Ecsedi-láp, itt a korábbi tizennyolc helyett tavaly ötvenöt mázsa kukoricát takarítottak be. A tények jól mutatják: van reális alapja annak, hogy megtermeljük a népgazdasági érdekeket szolgáló, az itteni emberek jobb boldogulását hozó kultúrákat. Mindezekhez pénz kell, amiből befektessünk, s ami gyorsan megtérül. Pénz kell a mind nagy értékűbb gépekre, a föld ésszerű használatára, hogy pótolhassuk, amit a föld önmagától meg nem adott, hogy rendszerekben termelhessen a szabolcsi-szatmári földművelő. Ebben az esetben a hozamok határa szinte a végtelen. Nem lehet csoda a silány földön a harmincmázsás rozs, az ötvenmá- zsás búza, a kétszáz mázsán túli burgonyaátlag. Sok van még a szabolcsi földben. Rét- jeinkben-legelőinkben például csak egy mázsás hektáronkénti szénatöbblet esetén harmincezer juh évi takarmánya. Miközben megteremtjük az intenzív termelés feltételeit, újabb és újabb gondok adódnak. A mezőgazdaság korszerűsödése ugyanis nemcsak és nem elsősorban a föld, vagy a nagy hatású eszközök célszerű fel- használásán, hanem azon múlik, mennyire korszerű az ott foglalkoztatott ember. A fejek intenzitása: a mezőgazdaság felső fokán munkálkodó képzett szakember és szakmunkás, aki magasan kvalifikált, a ma és a holnap követelményeit értő és ellátó. Ennek bizony csak az elején tartunk. A folytatás bonyolult, összetett feladat, a tantárgyi korszerűsítést, a képzés módszereinek változását is igénylő. Ami talán ennél is nehezebb: megbirkózni a múltból átöröklődött szemlélettel, amely erős gyökerekkel kapaszkodik, s nehezíti, hogy a mezőgazdasági munkát szakmaként kezeljék és rangjához méltóan ismerjék el. Pedig nem lehet ez másként: a milliós értékek kezelőit tudásuk, felelősségük, társadalmi hasznosságuk alapján kell tanítani és megbecsülni. Vannak jó, az egész megye boldogulását szolgáló terveink, amelyek megvalósítását nem bízhatjuk a véletlenre. A megyét az ember tudja megváltoztatni. Az ember — a fejével, a szívével, az energiájával. Vannak-e hozzá fiatal kádereink? — folytatódott a gondolatsor az említett beszélgetésen. A valóság megnyugtathat mindenkit. Mert egyrészt az is mind inkább a tegnap, hogy a mi megyénkbe nehezen jönnek és szívesen mennek el in- pen a tehetséges, fiatal szakemberek. Az élet cáfolata: iparunkban és falvainkban is sok ezer ifjú szakember dolgozik, aki felsőfokú tanulmányai után ide települt és nem megy el. Sok ezren jöttek vissza szűkebb pátriájukba tanulmányaik befejeztével kertészmérnöknek, vegyésznek, tanárnak, állattenyésztőnek, üzemszervezőnek, orvosnak és így tovább. A fiatal és jól képzett szakembernek nem vagyunk ugyan bővében, ez is az egyik nagy gondunk, de az értelmiségiek tizenkét- ezres szabolcsi csapata már egyik aranyfedezete az elrejutásnak. A másik, hogy gazdálkodjunk is jobban ezzel a nagy erővel. Erre lehet alapozni. A mai vezető generáció is így kezdte: huszonévesen. S a mostanában irányító posztra kinevezett fiatalok bizonyítják, semmivel sem kevésbé rátermettek, mint elődeik. Pluszuk is van: a fiatalos hév, a nagyobb energia, a korszerűbb tudás. Megyénk bátran nyúl a fiatalítás lehetőségéhez. Okkal és joggal — erre bizonyság a sikeres munka. Egy példát az iparból. A bonyolult struktúraváltás nálunk most kezdődött. Olyan terepen, ahol tizenegy esztendeje egyáltalán nem volt ipar. Rövid idő alatt nőtt fel a munkásság, s bizonyított, tudja azt, amit a hagyományokban gazdag iparvidékeken dolgozó társai. A műszaki kultúra jelenléte ennél többet hozott: megváltoztatta az emberi gondolkodást, magatartást, az emberi viszonyokat. Jó-e itt élni? A városok lakás- és üzlet- hálózata, a kultúra, az egészségügy fejlesztése megfelel-e az itt lakók igényeinek? Meg- teszünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy a nagyközségekben és a kisebb falvakban olyan ellátásban részesüljenek az emberek, hogy ne vágyjanak a városokba? Megannyi téma és közös töprengés. Megyénk erőteljesen urbanizálódik. A folyamat egyik része máris egészségesnek ítélhető és elégedettseg- re is okot adó. A másik része viszont továbbgondolkodásra és cselekvésre késztet: teremtsük meg a falun lakók jó alapellátásának feltételeit ott, helyben, mert ez jóval több egyszerű kereskedelem, egészségügy, vagy kultúrpolitikai kérdésnél. Lehetetlen vállalkozás mindent és hűen visszaadni arról, ami ezen a felelős megyei pártfórumon elhangzott. Az újságíró csak benyomásokat szerzett, impulzusokat kapott a pártmunka mai módszereiről. Arról például, hogy ma már sehol sem lehet általánosságokban beszélni. Se az eredményekről, se a gondokról. A pártmunka legelső kritériuma ma a konkrétság: milyen kérdésben hogyan haladtunk, s akarunk haladni. Ez a beszélgetés ismételten igazolta, megerősítette azokat, akik a megyéért, a járásért, a községért, a munkahelyükért nem sajnálják az áldozatokat. A jelszavak: a minőség, hatékonyság így válnak cselekvéssé. Azután búzává, tejjé, hússá, szerszámgéppé, optikává, keresett cipővé, ruhává. Így élünk — élhetünk — jobban, ebből lehet szebb az otthon, okosabb az egyén életmódja. Ezt az ügyet kell szolgálnunk a pártmunka minden eszközével. Mert igaz: ha munkánk nem hatékony a gyárban, a tsz-ben, beszélhetünk ott bármilyen szépen arról, hogy általában iól mennek a dolgok. A pártmunka homlokterébe a gazdasági munka került, s ez nem véletlen, hanem nagyon is törvény- szerű. Természetes tehát, hogy a végrehajtás központja is áthelyeződött a tettek színterére. Nyírbogát, Kisvárda bizonyította a szavak igazát. Az ott dolgozók példája mutatja, ha a termőhelyi adottság kedvezőtlen is, ahol van bölcsesség és tenniakarás, ott van változás és haladás is. A megyében az emberek többsége így akar változni és változtatni. Mutatja, mit jelent, ha értelmes vezetők állnak az élen, ha magukkal tudják ragadni az embereket. A homokot, a lápot le lehet győzni leleményességgel, az újért való bátor kiállással, az évszázados termelési kultúrákkal, meggyökeresedett nézetekkel való kitartó szemben állással. H gy, nélkülözhetetlen szerepe van ebben a haladásban az embernek, aki fontosnak tartja a szakmáját, aki azon töri a fejét, hogyan lehetne minél értékesebb munkát végezni az üzemben, az intézményben. Szerencsére Szabolcsban sok az ilyen ember, aki a legjobb megoldásokat keresi, aki a panaszkodás helyett megálmodja, megszervezi és nyughatatlan vérrel végig is viszi az elképzeléseit. Méltán lehetünk büszkék ezekre az emberekre, akik nem akarnak nagy dolgokat csinálni. Csupán mindennap elvégzik a dolgukat, s elvárják, hogy a közösség ezt vegye is észre. Kopka János A SZABOLCSI VIDÉK MAHOLNAP NEMCSAK ALMÄJÄ- RÖL, BURGONYÁJÁRÓL LESZ HfRES. NEVELŐDIK, — MI TÖBB — FELNŐTT AZ A GENERÁCIÓ, AMELYIK IDE GYÖKEREZVE, INNÉT KINŐVE AZ IPARBAN TELJESÍTI KI ALKOTÓ KEDVÉT, ÜJABB SÜLYT ADVÁN ENNEK A TÁJNAK, A GYÁRNAK, AHOL DOLGOZIK, ÉS TERMÉSZETESEN ÖNMAGÁNAK. NYÍRBÁTOR FELNŐ CSEPELHEZ Nívódíjasok Most hárman iratkoztak fel a kiválót nyújtók listájára. A Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori gyáregységében érdemelték ki, hogy a Csepel Vas- és Fémművek gyártmány- és gyártásfejlesztési pályázatára beküldött munkájukért nivó- díjat kapjanak. Az összesen öt díjazott közül kettő Csepelen, ők hárman pedig Nyírbátorban dolgoznak. Szabolcsi Pál termelési osztályvezető Nyírbátor, Knoll János technológiai osztályvezető Balsa, Nyárádi Bertalan üzemvezető pedig Kemecse szülötte. Munkájuk értékének méréséhez tudnunk kell, hogy a szerszámgépgyártás sajátossága: ha kis szériák előállítása. Ám, ha a közös mérettartományba tartozó alkatrészeket együvé csoportosítják, akkor a tömegesebb gyártás is megvalósítható. Ennek módozatait nemcsak kidolgozták, hanem a gyakorlatba is átültették. Ez az ő érdemük. S zabolcsi pAl őshonos itt két évtizede dolgozik a gyárban, végigkísérve a szinte manufakturális kis vegyesipari üzemecske korszerű gyárrá fejlődését. Technikusként került ide, ez az első munkahelye. így talán érthető, hogy a gazda büszkesége az övé. Idegenvezető patriótaként mutogat az udvarban. Két épület az „őskorból”, ahol a legkorszerűbb előállított áru a csikótűzhely volt. Ma már ő is mosolyog, ha eszébe jut, hogy exporttermékeket is gyártottak, kézműves körülmények között. — Mire volt jó az erőfeszítés? — Ipart akartunk Nyírbátorban, hogy stabilizálhassuk magunkat és másokat. Sok lépcsőfokot kellett máig megmászniuk. Űj profilok. új vezetők és stílusok váltogatták egymást és nem voltak híjján válságoknak sem. És furcsa szerzet az ember. Míg nem tartoztak Csepelhez, szinte ki akarták erőszakolni, „hogy ez a vállalat valami legyen”, amikor azonban megnyílott a lehetőség, megrettentek. — Legrosszabbul akkor éreztük magunkat — meséli —. amikor a motorkerékpárgyártás megszűnt. Ismeri: ha valaki feltesz egy lóra és az nem fut be, összetépi a tikettet. A motorkerékpár-alkatrészekből nagy tömegek készültek. Január 1-én tudtuk, mi lesz egész évben. Aztán átkerültünk a szerszám- gépgyárhoz és hogy a lovunk mégsem lett vesztes, a csepeli vezetőknek is köszönhetjük. Pedig a kis tételek idejét éljük. „Fent” jelentkeznek a megrendelők, mi pedig átcsoportosítunk, szervezünk. — és gyártunk. Mi tartja itt? — A város és a munka. Száz ember közül kilencvenet ismerek. És miként hagyhatnám itt ezt a gyárat, ahol én is tettem valamit az előrejutásért? Ezenkívül izgat: valóban önállóan szerelünk-e majd 1980-ban fúrógépeket? — És az elismerés? — A díj kollektív érdem. Nem csupán hármunké. Az erkölcsi érték az igazán nagy. Annyit jelent, hogy itt, Nyírbátorban, egy üzem képes ahhoz a technikai szinthez ielnöní, amit a Csepeli Szerszámgépgyár képvisel. N yárádi Bertalan gépésztechnikus, közös eljárásuk gyakarlati alkalmazója, most katona. A másik kettő szavaiból azonban kicsendül: több, mint munkatárs, barát is Szabolcsinak munkásőrtársa. Knoll Jánossal pedig évekig éltek egy albérletben: közösen vertek gyökeret Nyírbátorban és a gyárban. Technológus, MEO-vezető volt, ma viszont már üzemvezető. Azt mondják róla: sokat fejlődött gondolkodásban. Messze van már az az idő, amikor csak azt ismerte, mit miért nem lehet megvalósítani, mi az, ami anyagban, gépben, emberben hiányzik? Alighanem munkásait akarta ezzel védeni. Később megtanulta ő is: sok mindent menet közben kell megoldani, ha viszont hiányzik valami, azt elő kell állítani. Nyárádi Bertalan felnőtt a feladatokhoz. Nemcsak termelésirányító „főnök”, hanem az új dolgozók betanítója is. Lakva ismerni meg az embert, pontosabban ott is: Knoll János ott fedezte fel barátja határozottságát, szerénységét, véleménye melletti kiállását. K NOLL JÁNOS. Ha Szabolcsi Pál az energikus, Nyárádi Bertalan talán az akaratos, akkor Knoll János gépészmérnök az elméleti ember. „Szelíd benyomást tesz. Göndör, barna haj. Fiatalos. Kék köpenyében diá- kos”. Ilyen bejegyzések kerültek a róla szóló feljegyzések közé. Azt meséli, egyenesen alakult az élete. Szülei földművesek voltak, hat gyereket neveltek, ö az egyetlen, aki továbbtanult. Miskolcon végezte el az egyetemet, és noha ott is maradhatott volna, ide jött — Ez a gyár is kerete lehet az egyéni ambiciónak, — így magyarázza és indokolja választása helyességét, Nem téve hozzá, ami kimondatlanul is benne van: egyéni ambíciói a közérdekkel esnek egybe. — Bőven van itt tanulni és javítani való — fűzi még hozzá. — Min dolgozik a legszíve. sebben? — A konkrét műszaki feladatok izgatnak elsősorban. — Mit nem szeret? — Számonkérni, egy dologért többször szólni. Szá- monkémi szükséges, vezetői feladat, de többször szólnom ritkán kell. — Jelenleg min dolgozik? — Űj gyártósotok indulnak, azokhoz alakítjuk ki a típustechnológiát — Mit ér a nívódíj? — Ez egy olyan doppingszer. ami rossz utóhatások nékül dobja fel az embert. Már újabb témákon dolgozunk. Mindez a munkánkhoz kötődik, de mégis más, több is annál. Knoll János, aki talán visz- szahúzódónak látszik, közéleti ember is. Városi tanácstag, NEB-tag. Munka és magánélet. egy sínen futnak nála. ★ Ök hárman, a nyírbátori gyárban, nemcsak alkalmazottjai a csepeli óriás üzemnek. Többek annál, csepeliek, értve ez alatt mindent, amit ez a kifejezés megtestesít öntudatban, tartásban, munkaszeretetben. Egy eddig földrajzilag is körülhatárolt fogalom lett otthonos Szabolcs- Szatmárban, Nyírbátorban. Speidl Zoltán