Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-22 / 119. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. május 22. Küldetés Egy nagyszerű sportoló, egy igaz em­ber igaz portréja — ezzel a véleménnyel távozhattak a nézők Kosa Ferenc Balczó- filmjének ősbemutatójáról Nyíregyházán. Az életét egy összetett, igen nehéz sport­ágra feltett ember beszélt pályájáról, ön­magáról — arról, hogy a sportban vélte megtalálni azt a helyet, ahol csakis a mér­hető teljesítmény alapján ítélkeznek. Min­dent erre a lapra tett föl — megszállott­ként. „Mérhető teljesítménye” valóban csodálatra méltó: benne tiszteli a világ minden idők legeredményesebb öttusázó­ját. De nemcsak a sportolóval, hanem a vívódó emberrel is megismerkedhettek a film nézői — egy tiszta gondolkodású fér­fival. „Nem magamért futottam...” mond­ja. miközben peregnek a nagyszerű ké­pek: ezrek futnak vele a célig a budapesti VB-döntő perceiben. És éppen ez okozta belső küzdelmét: hazájáért, az érte izguló magyarokért futott — „kiszállhatok-e nyer­tesként a játszmából”? Végül döntött: más formában folytatja. A hetvenes évektől hanyatlóban lévő magyar öttusa fellendí­téséért, a sportélet tisztaságáért szeretne küzdeni Balczó András — s ez a hatodik Film Balcxó Andrásról tusa mindennél nehezebbnek bizonyul. A maga „eszelős elszántságát”, tiszta aszke- tizmusát, a sport iránti alázatát szeretné átadni a fiatal sportolóknak — ám falak­ba, homályokba ütközik minduntalan... „Fútásomat elvégeztem, hitemet meg­tartottam” — mondta a filmben, s ez akár mottója is lehet a „Küldetésnek". S mottó­jává kellene válnia egész életünknek — hiszen ez a lényege Kosa filmjének. Balczó pályán kívüli tuséiban életünk napi gond­jai' kristályosodtak ki — a teljesítmények valós értékelése, az igazáért harcoló ember útjának buktatói, a felelősség kérdése, a szándékok és döntések tisztasága... Balczó hatodik tusája e film révén nemcsak rendkivüli személye miatt válik hát közüggyé: a vásznon az ő arca mögött sok-sok hasonló „megszállott” sziluettje villan föl — hivatásuknak élő, a küzdel­met minden körülmények között vállaló emberek arcai. Akik gyakorta szembeke­rülnek környezetük kicsinyességeivel, for­tyogó indulataival. De akik „küldetésük” igazában bízva nem veszik föl mindunta­lan a harcot — s így tiszták maradnak. Várnak. Tarnavölgyi György Felső-szabolcsi napok Kisvárdán Kisvárdán az idén színvonalas rendez­vényeket ígér a „Felső-szabolcsi napok” programja. A város mellett a kisvárdai já­rás községei is bekapcsolódnak folklórmű­sorukkal. Az önkéntes művészeti csoportok felújítják, ápolják és továbbfejlesztik a gaz­dag népszokásokat. Szerencsésen ötvöződnek ezek a központi rendezvényekkel, amelye­ket jórészt a patinás környezetben megépí­tett Várszínpadon mutatnak be. A programban — május 28—június 12 között — szerepet kap az irodalom, a szín­ház, a zene, az ének, a tánc, a képzőművé­szet, a tudományos ülés és az iskolai sport is. Az első napon a művelődési központban 12 órakor Gáborjáni Szabó Kálmán festő­művész emlékkiállítását, 13 órakor pedig a Várban Nagy Sándor szobrászművész kiál­lítását nyitják meg. Délelőtt 10 órakor kez­dődik a Szabolcs-Szatmár megyei nívódíjas menettáncverseny, melyet 13 órakor a Vár­színpadon a néptáncverseny követ. A verse­nyen a megye 12 legjobb tánccsoportja vesz részt. A „napok” ünnepélyes megnyitását 19 órakor tartják. A menettáncverseny és a nívódíjas néptáncverseny eredményhirdetése után a győztes tánccsoportok gálaestje kö­vetkezik. Május 29-én 10 órakor a Császy László Gimnázium sportpályáján az „Edzett ifjú­ságért” mozgalom keretén belül rendeznek sportnapot, melyen az alsó és középfokú oktatási intézmények tanulói vesznek részt. Június 1-én 17 órakor a Várszínpadon lesz az ünnepi könyvhét megyei megnyitója, amelynek író- és költővendégei Móricz Vi­rág, Fábián Zoltán, Ignácz Rózsa és Ratkó József lesznek. A debreceni Csokonai Szín­ház művészei június 2-án Száraz György: Az élet vize című művét, június 8-án pedig a Bál a Savóyban című revűoperettet mutat­ják be. A 4. sz. általános iskola nagytermé­ben a nyíregyházi „Mesekert” Bábszínház tart előadást június 5-én. Érdekes és szép színfoltja lesz a „na­pokénak június 6-án az amatőrfilmes és diaporáma bemutató. Június 7-én a Besse­nyei gimnázium dísztermében a város haza­fias népfrontkerületeinek vetélkedőjét ren­dezik. Június 9-én tartják az orvosok és pe­dagógusok tudományos ülését a kórház dísz­termében, melyen a családi életre nevelés iskolai, társadalmi és orvosi feladatainak eddigi eredményeiről és a további felada­tokról tanácskoznak. Kórustalálkozó lesz június 11-én 18 óra­kor a Várszínpadon, a megye hét legjobb kórusának közreműködésével. A járás köz­ségei is részt vesznek a programban, Fé- nyeslitkén a kertbarátok klubvezetőinek két­napos tapasztalatcseréjét, június 5-én pedig Záhonyban az irodalmi színpadok és szín­játszó csoportok találkozóját rendezik. Aja- kon kézimunka-kiállítás nyílik május 30-án. Május 29-én Mándokon a debreceni Csoko­nai Színház művészei Juhász—Illés—Bara­nyai: Félbehagyott nők című zenés játékát mutatják be. A Vár szomszédságában épült lovaspályán a „napok” folytatásaként júni­us 18—19-én nemzetközi lovasversenyt és területi fogatbajnokságot rendeznek. Dr. Szűcs Géza kon meg a gyár egyazon funkciójú osztályai dolgoz­nak, és akkor arról még nem is beszélt, hogy — hiá­ba, szűk a hely... — iroda is van itt, ahol egymással szemben ül a két szervezet hasonló feladatú munkatár­sa. „Ez igen, ez az ember me­ri vállalni a jobbat célzó nyilatkozatának következ­ményeit, a központ félté­kenységét, mindent” — vé­lekedtem magamban elis­merően az írás áttanulmá­nyozása után. Később mégis csalódtam, mert kiderült, hogy emberünknek a megnyi­latkozáskor már megvolt az új munkaköre egy másik munkahelyen. Ennek isme­retében pedig ugyebár, az ügy optikája erősen megvál­tozik. De talán még az eti­kája is. Annak a beszélgető part­neremnek a kiállásán sem tudtam kellően fellelkesed­ni, aki bátran elmondta, hogy munkahelyén már- már idült gond az osztály- vezető beosztottjaival szem­beni, inkább egy régi ka­szárnya, mintsem egy mai intézmény légköréhez illő bánásmódja, modora. Már­pedig egy ilyen munkahe­lyen, ahol egyáltalán nem babra mennek a dolgok, a tartósan ideges hangulat nemcsak a munkatársak egészségét rongálhatja ... Nos, azért nem tudtam mégsem a jelenséget pana­szoló fiatal, ám máris jóne­vű szakember bátorságán illően belelkesedni, mert mondandójához végül hoz­zátette: az emlegetett rossz helyi atmoszféra miatt ő is és mások is távozni készül­nek az osztályról, sőt, társai közül többnek már az új helye is megvan. Hogy mi­ért nem tudtak egy kicsit merészebben harcolni azért- hogy olyan közeg kialakítá­sára szorítsák főnöküket, ahonnét nemcsak menekül­ni lehet: rejtély, kivált hogy újabban a helyi párt- szervezet is foglalkozik már az üggyel. Mindenesetre el­gondolkodtató, hogy amikor arra kértem a fiatalembert, ugyan javasoljon már vala­kit, aki nem megy el és mégis elmondja majd ugyan­azokat, amelyeket ő, illetve ők — csak hosszasabb gon­dolkodás után tudott egy nevet mondani... De nehogy átessünk már ennek az egész kibickedés- elemzésnek a túloldalára. Nagy hiba lenne elvitatni a dolgokba való beleszólás jo­gát olyanoktól, akiken az ügyek intézése, a döntés hi­vatalosan ugyan nem múlik, ám egy nagyobb közösség tagjaiként részesei a sike­reknek is meg a kudarcok­nak is. Magyarán a munka­helyek és sok egyéb kisebb- nagyobb közösség demokra­tizmusának szüntelen to­vábbfejlesztéséről van szó. Arról, hogy ne tagadják meg sehol, teszem azt, a munkásközösségtől az üzem nagy ügyeiben sem a hét­köznapok nyelvére lefordí­tott, mindenki által megért­hető információt és a bele­szólás jogát azzal, hogy „úgyis csak kibicek lehet­nének, nem rájuk tartozik”. Igenis rájuk is tartozik, ők nem kívülállók. Az üzemi demokrácia elmélyítésé­nek alapkérdése ez. Mondom: csak a kívülálló mezébe öltözött, olykor még a sikerek ellen is szurkoló kibickedéssel kell vitázni. Azokkal, akik partjelzőként a pálya oldalvonalán kívül állva, integetnek befelé mindenfélét. Különben nem is jó a példa. A taccsbíró ugyanis rendesen szaladgál ám a meccsen, és adott esetben nagy felelősséget vállal a já­tékvezetői 'döntés meghoza­talában is. De főleg: mindig ott van neki a kezében a zászló. Rác T. János MEGYÉNK TÁJAIN Nyírtura Nyírton — Nekem dísztelen a tavasz — mondta idős Bodnár Béla. — Hetvenkét évet meg­éltem, és eddig az akác itt mindig virágba borult. Most Nyírturátóf 20—30 kilométeres körzetben a fa alján, ha lát az ember egy­két fürt virágot. A méhek is hiába döngi- csélnek akácnektárt keresve. A szokatlan időjárás, a fára telepedett fagyóka okozta ezt... Kincsesbánya Nyírtura. Nyelvész, ré­gész, néprajzos innen nem távozhat üres kézzel. A néprajzosok helyi nesztora Fábián Dániel nyugalmazott iskolaigazgató. Gyűjt mindent, ami a község lakosságának életé­vel, lakáskultúrájával, foglalkozásával kap­csolatos. A gyűjtött tárgyak egy részét az általános iskola őrzi. A község múltjáról az általa készített monográfiából idézünk: .,Nyírtura régi patinás település. Műemlék református temploma az 1500-as évekből va­ló. A település három jelesebb épülete, me­lyeket itt kastélynak neveznek, szintén több seáz évet élt meg. A község határa fele rész­ben homok, fele részben pedig nádas, rétes terület. Ezt bizonyítják a helynevek: Cibe- reske, Szilas, Disznós-rét, Kis- és Nagy-, Hosszú-rét, Kállai-rét, Sós-kátyú.” „írásos emlékekben a község először Túra néven 1222-ben tűnik fel, amikor egy Tégéről (Bihar megye) szökött jobbágyot itt találtak meg egy bizonyos Bensa nevű embernél. 1813-ban Szőlős (Nyírszőlős) Tú­rával határosnak mondja magát. A község határába olvadt bizonyos Váralja falu, amely az 1340-es években élő település lehetett. Ne­vét ma a Váralja-domb őrzi.” Az egymást váltó emberöltők a létért nemcsak a homokkal, vízzel küzdöttek. A 20-as, 30-as évek nyomorúsága sokszor még ma is kísért. A község szabadságra éhes né­pe a csendőrszuronyok, kokastollak árnyé­kából is megpróbált kitörni. 1932-ben a sze­génység memorandumot szerkesztett a köz­ségi elöljárósághoz, melyben munkát és ke­nyeret kért. „A község vezetői ennek átvételét meg­tagadták és bezárkóztak a községházába. Amikor meglátták a felvonuló tömeget, tele­fonon beszóltak a szomszédos községbe, az ezredcsendörőrsre, ahonnan rövid idő múlva megérkeztek a kakastollasok. Felszólították a tömeget, hogy oszoljanak szét. Ez nem tör­tént meg. Az összegyűlt nép kérte a kére­lem átvételét. A tömeg hajthatatlan ma­radt. A csendőrök az emberek közzé lőttek, több súlyos sérülés és egy halálos sebesülés vetett véget a felvonulásnak...” Ezután a községre még nagyobb nyo­mor nehezedett. Alkalmi munkát a két na­gyobb uradalom kínált. Erről így vall az 55 éves ács kisiparos, Farkas István: — Apám foltozó suszter lett volna, de munkája igen ritkán akadt. Ma már ember kézbe nem venné azokat az agyonnyűtt csiz­mákat, amelyeket fél flekekkel, cigányborí­tással, folt hátán folttal lábbelivé pofozott. Télen harmados nádvágás jelentette a kere­seti lehetőséget. Ezt a favágás követte. Itt a napibér: a hajkolásnál, gallyazásnál kelet­kezett forgácsból két zsáknyi háton hazaví- ve. A dücskőt felébe ásták a népek... Tessék szembesíteni a múltat a jelen­nel. A dücskőt ma mindibe se ássák ki. Ha a területre szükség van, akkor monstrum gépekkel tépik ki és gyűjtik őket halomba. A felhasználás így isr gondot jelent. — Hogyan laktunk akkor? — teszi fel magának a kérdést beszélgető partnerünk. — Házunk nem volt. Anyám munkájáért — takarításért, libák százainak a töméséért — hol itt. hol ott húzódtunk meg. Építeni akar­tunk. Apám éjjel a fasorban, erdő szélén ki­kivágott egy-egy vékonyabb sudár akácot. Nappal az öcsémmel azt mi hazaloptuk. így gyűlt a szarufa, meg a suharc. A falat sár­ból raktuk. A lakás pitvarból, meg egy szo­bából állt, de ez már a miénk volt. A községi tanács 1977-ben eddig húsz la­kásépítési engedélyt adott ki. ítélve a már megépült manzárdtetős, földszintes, meg emeletes, négy-ötszobás, alákövezett, padló­zott, vízvezetékes, fürdőszobás lakásokból, ezek sem maradnak el mögöttük. — A legnehezebb a tavasz, meg a nyár volt — folytatja Farkas István. — Munkát az uraság a szőlőtelepen adott. Hajnali öt­kor már ott ácsorogtak a legyengült, agyon­éhezett emberek a vinclér (vincellér) házá­nál, a 13 éves gyerekek is. Emlékszem: dél­előtt édpslipinuszt (csillagfürtöt) nyűttünk. Amikor ez peregni kezdett, átküldték ben­nünket szőlőt horolni. Hogy a nyomort eny­hítsék, a falu urai kitalálták, hogy a vá­lyogvető gödörből halastavat építenek. A munka fejében ínségliszttel fizettek. A község határában ma a nyírtura— sényői Zöld Mező Tsz gazdálkodik. Járjuk a túrái határt. Az egyik oldalon búzatábla. „Látod fiam — mondja Fábián Dániel — régen ide rozsot is félve vetettünk. Ma a búza is átlagon felüli termést hoz. A szor­galmas munka, a gépesítés, az agrokémia közösen művelik ezt a csodát.” A termelőszövetkezet eredményesen gazdálkodik. Ám a mezőgazdaság a lakos­ság jövedelmének csak egyik részét hozza. A turaiak nagyobbik hányada, különösen az ifjúság, Nyíregyházán, az iparban helyezke­dett el. Haza csak aludni járnak. A község élete, dinamikája így lelassult. A lakosság létszáma is fogy. Az 1967-ben kiadott „Ma­gyarország Helységnévtára” adatai szerint akkor a községnek 1620 lakosa volt, és 339 lakóházat tartottak számon. A községi tanács jelenlegi kimutatásaiban szereplő 1476 lakos 452 házat birtokol. A lakások számának növekedése és mi­nőségi javulása mellett az állandó fejlődést jelzi a 278 nyilvántartott televízió és a 248 rádió. Rendeltek a községben 234 darab na­pilapot és 266 heti, vagy havi folyóiratot. A községben a gépkocsi-tulajdonosok száma 43. Motorkerékpár ennél jóval több van. A községben az ugrásszerű fejlődés a fiatalok, főleg a ma iskolásainak az életében következett be. Az általános iskolának 182 tanulója van. A hiányzás egyre kevesebb gondot jelent. A pedagógusellátottság — szaktantárgyakból is — jó. A nyolc osztályt és a két napközis csoportot 13 pedagógus látja el. — A gyerekeket a magunk képére for­máljuk — mondta Király Edit, a fiatal tör­ténelem—orosz szakos tanárnő. — A gyere­kek iskolai munkája kielégítő. Otthoni fog­lalkozásaikat kellene rendszeresebbé tenni. Az, hogy négy gyerekünk motorkerékpáron jár iskolába, indokolt. Némelyeknél a fellel­hető egymás ellen való öltözködés viszont kifogásolható. Ami ellen néhány gyereknél küzdeni kell: soha se igyon bőre« teát... '— Egészségügyi téren is óriásit lépett előre a község — állítja dr. Botos György körzeti orvos. — A lakás- és munkakörülmények javulásával a testi higiénia is lépést tart. Nagy eredmény, hogy hä pácienseim a rádió­ban, tévében hallott felvilágosító, betegség- megelőző előadás után, nem értettek meg valamit, jönnek és konzultálnak velem. Az is nagyszerű ma már, hogy egy baleseti sé­rülésnél nem meszet, pókhálót, falevelet ke­resnek, hanem egy tiszta fedőkötés után azonnal orvoshoz sietnek. A körzeti orvos akkor is betegéért aggódik, amikor több szappan, meg fogkrém használatára buzdít, meg akkor is, ha azt kéri pácienseitől, hogy ne csak elhanyagolt betegséggel keressék meg. Az egyre biztosabbá váló jelent Bodnár Károlynak, a termelőszövetkezet egyik bri­gádvezetőjének a portáján vallattuk. Fele­sége tanácsi dolgozó. A nagyobbik fia szak­munkás, a kisebbik iskolás. A háromszoba- összkomfortos lakás a középkorú ember dol­gos életének bizonyítéka. A hízósertések itt is, mint a többi családban, a jövedelem­kiegészítést szolgálják. A zöldséges és gyü­mölcsös, meg a virágoskert a május sma­ragdzöld színeiben pompázik. Az elmondották, az ófalu, az 1921-es OFB-falu, az 1945-ös falu — ahogy itt neve­zik őket — meg a díjnyertes úttörőpark je­lentik Nyírtura sajátosságait. Hozzá tartozik a táblásított, gondosan munkált határkép, a községet övező akácerdők, legelők, melyeket földbe bújtatott gázcsövek, meg feléjük fe­szített villamosvezetékek szelrek át. Sigér Imre KM o

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents