Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. május 22. HÉTFŐ: Nimeri szudáni elnök Franciaországba látogatott. — Genscher nyugatnémet külügyminiszter zaire-i látogatásra indult. KEDD: a baloldali pártok vezetői csúcstalálkozót tartottak Párizsban. — Mondale amerikai alelnök Madridban tárgyalt. — Az izraeli választásokon vereséget szenvedett az eddig kormányzó munkapárt. SZERDA: Gromiko és Vance megkezdte tanácskozását Genfben, a két külügyminiszterrel találkozott Waldheim, az ENSZ tőtitkára. — 33 ország, köztük Magyarország, képviselői aláírták Genfben a környezeti hadviselés tilalmáról szóló nemzetközi megállapodást. CSÜTÖRTÖK: befejeződött Moszkvában a KGST Végrehajtó Bizottságának ülése. — A NATO hadügyminiszterei a fegyverkezési hajsza folytatását határozták el. — Mondale Bécsben megkezdte alkudozását Vorster dél-afrikai kormányfővel. PÉNTEK: magyar felszólalás Bécsben a haderő-csökkentési tárgyalásokon. — Ceausescu befejezte lengyelországi látogatását. “SZOMBAY:'Mondale amerikai alelnbk belgrádi tárgyalásai. — Vorster Bécsben az európai országokban működő délafrikai nagykövetekkel tanácskozott. — Koalíciós megbeszélések Izraelben. — Szudáni—egyiptomi csúcstalálkozó. A hét 3 kérdése Spanyolország választásra készül Rendkívül mozgalmas, a nemzetközi helyzet további alakulása szempontjából fontos eseményekkel gazdag hét áll mögöttünk, tulajdonképpen nem három, de tizenhárom kérdés is felvetődhetne a történtek után, viszont a nemzetközi közvélemény az események súlya szerint mindenekelőtt a szovjet— amerikai tárgyalásokra, az amerikai—dél-afrikai alkudozásokra és az izraeli választások utáni új belpolitikai helyzetre tekint érdeklődéssel, így ezek a témák szolgáltathatják számunkra is a hét kérdéseit. O Mire terjedtek ki a genfi szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalások? Még korai lenne a Gromiko—Vance-tárgyalások mérlegét megvonni, hiszen a két külügyminiszter előbb otthon számol be a Genfben elhangzottakról. Ezt követően minden bizonnyal állásfoglalások hangzanak el mind Moszkvában, mind pedig az amerikai fővárosban, s e nyilatkozatokból, amelyek a genfi eredményeket, részeredményeket, vagy eredménytelenségeket magyarázzák, később teljesebb értékelést lehet majd adni. Már most érdemes aláhúzni: széles körre terjedtek ki a Szovjetunió és az USA külügyminisztereinek eszmecseréi. A fegyverkezés korlátozásának kérdéscsoportja kibővült: nemcsak a SALT- megállapodás feltételeiről, körülményeiről volt szó, hanem a nukleáris leszerelés egy olyan fontos eleméről, mint a mindennemű kísérleti atomrobbantások betiltásáról. A genfi megbeszélés témakörének túlsó végén a közel- keleti helyzet megvitatása szerepelt. A Szovjetunió és az USA egyformán társelnöke a genfi közel-keleti béke- konferenciának, amely emlékezetes módon idestova három és fél éve várja, hogy munkáját felújítsák. A genfi megfigyelők a Gromiko—Vance-tárgyalások napirendjének kibővülése láttán azt hangoztatták, hogy a két nagyhatalom képviselőinek véleménycseréi a jövőben rendszeresebbé válhatnak-. O Milyen következményekkel járhat az izraeli választások kimenetele, a Likud tömb győzelme? időhúzásról van szó. A Rabin- kormány úgynevezett ügyvezető kormányként a helyén maradt, de semmiképp sem volt felhatalmazása az arab államokkal való tárgyalásra. Már a kormányválság kezdetén közölték, hogy az új választásokat május 17-re tűzték ki. Izrael és mögötte az Egyesült Államok májusig időt nyert... Hiszen nyilván meg kellett várnia a világnak, míg olyan kormánya nem lesz Izraelnek, amely már bizonyos népi felhatalmazásra hivatkozva ül tárgyalóasztalhoz. Ha egyáltalán akar tárgyalni... A választások most bizonyos fokig váratlan eredményt hoztak: a kormányzó munkapárt vereséget szenvedett, elvesztette első helyét a knesszetben, a parlamentben, a jobboldali Likud tömb viszont a legnagyobb párttá lépett elő és a kormányalakítás joga őket illeti! A Likud pedig arról ismert. hogy eddigi nyilatkozataiban elzárkózott a megszállt területek kiürítése elől. Igaz, most a választási győzelem után a Likud Damasz- kusznak, Ammannak és Kairónak tárgyalási lehetőséget kínál fel, de ha a megszállt földet nem akarja visszaadni, ha nem akar belemenni egy palesztin állam létrehozásába, akkor a tárgyalási ajánlat vajmi kétes értékű. Vannak, akik azt mondják, hogy a Likud egymaga nem fogja vállalni a felelősséget akár az engedmények megtagadásáért, akár azok esetleges kényszerű megadásáért: nemzeti egységkormányt szeretne létrehozni a munkapárt bevonásával, mert így a két nagy párt osztozna az először még népszerűtlen intézkedések, döntések politikai terhén. A munkapárt egyelőre nem hajlandó a kormánytöbbségben való részvételre és így a felelősség egy részének átvételére. Sokáig húzódhat az alkudozás. Persze, ez is időhúzás. Érdekes, hogy Waldheim ENSZ-főtitkár már az izraeli választások eredményének ismeretében úgy nyilatkozott: az idén kevésbé valószínű a genfi békekonferencia összehívása, ellenben egy fegyveres arab—izraeli konfliktus lehetősége növekszik. Gromiko és Vance is megvitatta a közel-keleti helyzetet az izraeli választások után, s nem fölösleges az időzítésre utalni: a május 17-i választások után egy nappal ültek össze Genfben. Waldheim sötéten- látásával ellentétben Gromiko és Vance amellett foglalt állást, hogy még az idei őszön újra kellene kezdeni a közel-keleti békeértekezletet. © Miért alkudozik az Egyesült Államok a Dél-afrikai Köztársasággal? A hét- második felében az USA nem kisebb személyisége, mint Mondale alelnök ült le a bécsi Hofburg asztalához, hogy Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel alkudozásokba bocsátkozzék az afrikai kontinens déli csücskének politikai jövőjéről, arról, hogy a fekete őslakosság sor- ra-rendre több jogot élvezhessen a Dél-afrikai Köztársaság, továbbá Namibia és Rhodesia, azaz Zimbabve életének irányításában. Az amerikai aktivitás alighanem azzal magyarázható, hogy az USA-nak, de általában az egész nyugati világnak érdekében áll Afrika déli részében a kivívott pozíciókat megőrizni. Gondoljunk csak arra, hogy Simonstown a világ egyik legnagyobb és legfontosabb haditengerészeti bázisa, ahonnan az Indiaióceán és az Atlanti-óceán közötti hajóforgalmat ellenőrizni lehet. Gondoljunk az óriási amerikai és nyugateurópai tőkebefektetésekre, amelyek a dél-afrikai gyémánt- és aranybányákban éppúgy megtalálhatók, mint a helyi ipar más ágaiban, vagy az ültetvényeken. Gondoljunk még arra is, hogy az afrikai földrészen az utóbbi években a haladás erői gyarapodtak, számos országban — Angolától Etiópián át Mozambikig — fordulat történt az antiimperia- lista törekvések érvényesítésére, ez pedig nyugtalanítja mind az Egyesült Államokat, mind szövetségeseit. Attól tartanak, hogy ha Pretoriában vagy Salisburyben az eddigi makacs, fajgyűlölő politikát folytatják az lan Smith-ek és a Vorsterek, akkor egyhamar kenyértörésre kerül a sor, a fekete őslakosságnak a kevésbé engedékeny, keményebb képviselői kerekednek felül. A Mondale-küldetést egy-két szóban úgy lehet összefoglalni: némi engedmény az őslakosságnak, a lényeg azonban, hogy Dél- Afrika megmaradjon a nyugati világban. A bécsi tárgyalásokon Vorster továbbra is hátvédharcot folytatott, nem akart engedni. Mondale már magabiztosan nyilatkozott arról, hogy Namíbiában és Rhodesiában nemsokára a Nyugat számára is kedvező változások következnek, s hogy Dél-Afriká- ban is megindul az amerikaiak által kívánt fejlődés. Természetesen az amerikai belpolitikai célokat is szem előtt tartja a Carter-kor- mányzat, amikor az afrikai feketék ügyének védelmezőjeként kíván feltűnni: az Egyesült Államokban ugyanis a négerkérdés még mindig nem jutott a végső rendezésig. Persze, ma már nagyot változott a helyzet, hiszen tíz-tizenöt éve washingtoni hivatalos helyeken sem nagyon különbözött a szóhasználat Vorsterék mai dél-afrikai megnyilatkozásaitól. S látszólag ugyancsak előrelépés, hogy amerikai érdekeit egy fekete diplomata, Young nagykövet képviseli különböző afrikai küldetésekben. (1) Két hónap múlva, június 15-én parlamenti választások lesznek Spanyolországban. Az első szabad választások 1936 óta, amikor a haladó köztársasági pártok győzelme után bekövetkezett a fasiszta lázadás. Több mint négy évtized után az újjászerveződő spanyol politikai pártok és a mögöttük álló társadalmi rétegek tényleges erőviszonyait jóformán lehetetlen meghatározni. Mindenesetre az a tény, hogy János Károly és miniszterelnöke, Suárez viszonylag széles körű demokratizálási intézkedéseket hajthatott végre, sőt, végül a Spanyol Kommunista Párt törvényes jogainak visszaállítására is vállalkozott, azt mutatja: az aktív, esetleg puccsra is vállalkozó fasiszta erők köre viszonylag szűk. A fasiszta tömörülés hangadói Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a fasizmus, illetve annak „korszerűsített” változatai ne képviselnének tekintélyes erőt a választások előtt álló Spanyolországban. Ma már többé-kevésbé világos, hogy ezek az úgynevezett „Népi- Szövetségben”, vagy akörül tömörülnek. Fra- ga Iribarne, az előző kormány belügyminisztere vezeti, aki már Franco idején is birtokolt miniszteri tárcát. Mellette további hat volt franco- ista miniszter a tömörülés hangadója. Közülük is kiemelkedik Lopez Rodo, aki az ultrakonzervatív katolikus Opus Dei szervezet egyik vezetője, s ebben a minőségében Franco egymást követő kormányaiban előbb az ország gazdasági életét, majd külpolitikáját irányította. A „Népi Szövetség”-et úgy lehet jellemezni, mint ultrakonzervatív-neofasiszta blokkot. Egyben ez az egyetlen számottevő politikai szervezet, amely nyíltan elutasítja az SKP legalizálását és fasiszta hangvételű támadásokat intéz a kommunista párt ellen. Kétségtelen, hogy egész választási propagandája középpontjába az antikommuniz- must állítja majd. A jelenlegi spanyol helyzetben számolni kell azzal, hogy négy1 évtized akadálytalan fasiszta propagandája, a Franco-re- zsim alatt felduzzadt kis- és középpolgárság, valamint a régi rendszer óriási bürokratikus apparátusa ennek a pártnak a befolyását erősíti, így feltételezhető, hogy a választások után Spanyolországban viszonylag erős szélső- jobboldali-konzervatív párttal kell számolni; hogy ez az erő valójában mekkora, arra természetesen csak a választások eredményéből lehet bizonyos mértékig következtetni. A baloldal ereje Meglehetősen világos a kép a baloldalon is. Itt voltaképpen két nagy baloldali párt körül sorakozhatnak fel jelentékeny tömegerők: az egyik a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), a másik a Spanyol Kommunista Párt. Az erők számszerű felmérése ma még lehetetlen. Hiszen mindkét párt az illegalitásból emelkedett ki. (1936 februárjában, az utolsó., szabad választáson a PSOE 99, a kommunista párt pedig 17 mandátumot szerzett.) A Spanyol Szocialista Munkáspárt a legutóbbi években, még az illegalitás és félillegalitás időszakában politikailag pozitív változáson ment keresztül. A párt francia területen 1974-ben tartott kongresszusán sikerült kisöpörni a vezetésből azokat a kiöregedett emigránsokat, akik a jobboldali szociáldemokrácia elkeseredetten antikommu- nista vonalát követték. A pártot Gonzalez főtitkár vej- zetése alatt teljesen új, fiatal gárda irányítja. A PSOE jelenleg hajlandó gyakorlati politikai együttműködésre a Spanyol Kommunista Párttal és egyike volt azoknak a pártoknak, amelyek a választások bojkottjával fenyegetőztek, ha az SKP-t nem legalizálják. Ugyanakkor a közös feladatterv és cselekvő szervezeti szövetség gondolatát elutasítja. (Ezt egyébként a Spanyol KP sem kívánja. Mindkét párt úgy véli, hogy a jelenlegi spanyol helyzetben helyesebb, ha egymástól függetlenül tevékenykedik.) Ami a Spanyol Kommunista Pártot illeti, csak néhány napja léphetett ki a teljes legalitás napfényére. A Fran- co-diktatúra hanyatló évei már bebizonyították, hogy a Spanyol KP az ország legjobban szervezett és legáldozatkészebb haladó politikai ereje. Tömegbefolyása lemérhető lesz majd a választásokon. Kiismerhetetlen a politikai centrum A szélsőjobboldal és a tényleges baloldal viszonylag világos képe mellett a spanyol helyzetet a választás előtt két hónappal a politikai centrum áttekinthetetlensége és zavarossága jellemzi. Ez egyben a legveszélyesebb és legnagyobb kockázatokkal járó vonása a jelenleg zajló belpolitikai folyamatnak Spanyolországban. E politikai középpártok közül történelmi gyökere csak a kereszténydemokrata pártnak van. Jelenleg azonban nem lehet egységes keresz- ténydemokfata. pártról beszélni Spanyolországban. A kereszténydemokráciá erői élesen elhatárolt jobb- és balszárnyra bomlanak. A balszárny részleges választási megállapodást kötött a PSOE-val. Egy másik polgári középtömörülés lenne a néppárt, amelyet eredetileg Casteilla, a viszonylag liberális volt tájékoztatási miniszter és Areilza, a liberális- konzervatívnak tekinthető volt külügyminiszter alapított. Az eddigi jelek szerint azonban ez a tömörülés nem vonz különösebben nagy tömegeket és nem volt képes egységes szervezetet alkotni a kereszténydemokrata centrummal. Suárez miniszterelnök természetesen tisztában van azzal, hogy a baloldalt ellenzéknek kell tekintenie. Ugyanakkor az Iribarne-féle neofasiszta tömörülés esetleges választási előretörése a megindult reformfolyamat megállapítását jelentené és beláthatatlan következményekhez vezetne. Suáreznek és kormányának tehát égetően szüksége van egy erős centrumra, mivel a választások így biztosíthatnák a jelenlegi óvatos reformpolitika folytatását. Ezért általában feltételezik, hogy Suárez, régebbi elhatározásától eltérően, a választások előtt kénytelen lesz átvenni valamelyik középpárt vezetését és így kísérletet tenni arra, hogy „életet leheljen” a politikai centrumba. E pillanatban ez a jelenlegi irányvonal stabilizálásának egyetlen lehetősége, s éppen ezért a választások legnagyobb kérdőjele is. Amikor a múlt év végén kormányválság jelentkezett Izraelben, a közel-keleti szakértők azt mondták, csak Gömöri Endre Orient expressz A vonatok vonatja Csütörtök este indult a párizsi Gare de Lyon pályaudvarról utolsó. 1900 mérföldes útjára Isztambulba az Orient expressz. A vonatok vonata 1883. június 5-től járt. Párizst (majd később Calaist) kötötte össze Konstantinápollyal a München—Bécs—Budapest—Belgrád útvonalon, elágazással Bukarest felé. Az út megtétele kezdetben nem egészen három napig tartott. Ma ugyanezt az utat az utasszállító repülőgépek három óra alatt megteszik. Annak idején azonban a tengeri hajózás ugyanezen a távon egy hétnél több időt vett igénybe. Az Orient expressz kezdetben kora egyik legjobb vonata. A szerelvény: tíz vagon és egy poggyászkocsi. Minden kocsihoz kétfő- nyi személyzet tartozott. A kalauzok és az étkezőkocsi pincérei különleges egyenruhát viseltek. A hálókocsi-kalauzok minden állomáson a kocsi előtt állva várták az esetleges le- vagy felszállókat. S ahol nem volt süllyesztett peron, ott a kocsifeljáróhoz külön kis lépcsőt állítottak az utasok kényelmére. A kocsik berendezése fényűző. A padlót szőnyegek borították. A falakat mahagóniburkolat fedte. A jegy ára négyszerese a rendes vasúti díjszabásnak. A történelem vonatának is nevezték az Orientet: az első világháborúban, amikor a bolgár front összeomlott, Ferdinánd cár ezen menekült az országból. II. Károly román király is az expresszen. a légionáriusok golyójától félve, hason fekve a hálókocsi padlö= ján szökött lemondása után Bukarestből. Múlt századi szenzáció: a rablóvezér Athanazosz 1891 júniusában kisiklatta az expresszi, kirabolta az utasokat, s négy milliomos németért 200 ezer frank váltságdíjat kért, kapott. Emlékezetes tragédia: 1959 októberében az Orient expressz összeütközött az edirne—isztambuli vonattal. A katasztrófának 93 halottja és 113 sebesültje volt. Napjainkban az Orient expressz már nem bizonyult kifizetődőnek. Ugyanakkor a repülés nemcsak gyorsabb, hanem kényelmesebb is, mint a napokig tartó vonatozás. (lászló)
