Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

10 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. április 10. Gusztusos massza remeg a hatalmas tölcsérben. Egy mozdulat a lábbal, s máris teli az átlátszó bél, csavaro­dik a kolbász a terebélyes asztalra. Nem is túl sok idő múltán a boltok pultjaira, on­nan az otthoni asztalokra ke­rülnek a friss kolbászszálak. Bártfai Istvánná hat éve áll a gép mellett, a húsipari vál­lalat tölteléküzemében. Sok ezer méter kolbász, szalámi, virsli születésénél asszisztált. — Ez alatt a hat év alatt sokat könnyebbedett a mun­kánk. Eleinte kézzel kellett betölteni a gépet. Nagyon ne­héz volt. A virslikötözést is azóta gépesítették. Ma jóval nagyobb a napi teljesítmé­nyünk. A Váci Mihály szoci­alista brigádra gondolok, melynek a vezetője vagyok. Harminckilencen vagyunk, — én már az idősebbek közé tartozom az ugyanennyi évemmel... A négy töltőgép ontja ma­gából a szalámi, hurka, sza- faládé mázsáit. Betanított munkások kezéhez szabott ez a tevékenység — ám-nem mindegyik asszony elégedett meg ennyivel. A brigádveze­tő is közéjük tartozik. — Egyéves tanfolyamon szereztünk szakmunkás-bizo­nyítványt. A brigádban ösz- szesen már tízen rendelkez­nek szakmával. Ez meg is látszik a munkánkon: idén harmadszor kaptuk meg az arany jelvényt! önmagáról nehezen beszél, újra és újra a brigád kerül — Jó napot kívánok! Ké­rem a menetjegyeket keze­lésre! — Aki vonaton uta­zik, gyakorta fel sem nézve nyújtja át jegyét a kalauznak. Manapság azonban gyakrab­ban felpillantanak az utasok, (főleg a férfiak) — egyre több a női kalauz. — Tizenhárom éve kezd­tem ezt a munkát. Akkor ke­vesebben voltunk nők, nem is volt könnyű dolgunk. De még ma is nehezebb nekünk, mint a férfiaknak... — Me- tuszka Erzsébet csöndesen mondja ezeket, pedig sokszor volt már oka felháborodásra, szemtelen megjegyzések, to­lakodó utasok miatt. — Meg kellett tanulni az emberekkel bánni. Kedves­nek, ugyanakkor szigorúnak kell lennünk. Ezt a tanfolya­mokon nem taníthatták: gya­korlat dolga. A kalauznak nem pusztán a jegy kilyukasztása a fel­adata. Ha a csatlakozó vonat indulása érdekel valakit, ha hideg a kocsi, ha a világítás rossz — hozzá fordulnak. Emellett segédkeznie kell a ki- és beszállásnál, rendet tartani a fülkékben. S a munka jellege mellett a mun­kaidő beosztása sem minden­napos. — Most például a 12,50-es pesti gyorssal megyünk. Ket­ten vagyunk rajta, nemigen ülhetünk le a Nyugatiig. Éjjel ott alszunk, aztán reggel jö­vünk vissza. Egy nap szabad, s holnapután hajnalban újra szolgálatra jelentkezünk. Mégsem tudnám már abba­hagyni. Egyszer megpróbál; tam, de csak három hónapig bírtam a gyárban. Nem tud­tam megszokni a zárt mun­kahelyet ... Elköszönünk, indul a vo­natja. ö semmiképp sem késheti le. A munkahelye ál­landóan mozgásban van, ő maga ugyancsak. Pesten ép- penhogy van egy kis ideje sétálni, kirakatot nézni a kör­úton, aztán aludni kell, hajnalban kelni... írták: Baraksó Erzsébet Tarnavölgyi György Fotók: Gaál Béla Hammel József A gyógyír készítője Hajnali kettőkor még az igazak álmát alusszák. Buga Istvánná számára ekkor ér véget az éjszaka. Néha hir­telen ugrik ki az ágyból — „Jaj, nem aludtam el?”, néha még félálomban kászálódik le. — „De jó volna még egy per­cet lustálkodni”. Kihalt a vá­ros, legfeljebb a szórakozóhe­lyekről baktat haza egy-egy késői vendég, amikor ő férjé­vel együtt munkába indul. Gyorsan felizzik a kemence, óriásra tátott szája mintha en­ni kéme. Sürögnek-forognak a pékek, hamarosan egy forró katlan az egész üzem, itt az ideje levenni a fölösleges ru­hadarabokat. A védőital csak a szomjat oltja, akinek nincs erőtartaléka, azon nem segít. Edzett férfiak között férfi­munkát végez a javából Joli­ka, a pék. Az ibrányi iskola nyolcadi­kosaként egy ismerősére hall­gatva döntött e szakma mel­lett. Szebbeket hallott, mint amit talált. Még a szakmun­kásképzőben is más volt a gyakorlat, mint a pékségben. Ha a körülmények nem is olyanok, amilyet megálmodott, a szakmáját annyira szereti, hogy nem tudna megválni tő­le. Színesnek, érdekesnek ta­lálja. A lélektelen rutinmun­ka közben is van módja egyé­ni elképzelései megvalósítá­sára. Nem lehet például két túróstáskát egyformán össze­hajtogatni. Joli a boltok pult­jain is felismeri saját termé­keit — csinosabbnak látja a többinél. Kakaóscsiga és kávéházi kalács, kuglóf és kenyér. Mindenhez értenie kell. Da­gaszt, tábláz, süt. A legnehe­zebb a kenyér, azzal kezdte első önálló munkáját. Az első pékség azonban másról is ne­vezetes. Ott ismerkedett meg férjével, aki ugyancsak pék. Most mindketten a sütőipari vállalat 6 számú nyíregyházi üzemében dolgoznak, egy mű­szakba járnak. S vajon otthon ki a háziasszony? Inkább Jo­li — bár süteményezésnél né­ha a férjétől kér tanácsot. Reggelre, mire a város éb­red, egyszer már elfáradnak. Fél hatkor indul az első túra. Amikor a friss áru a vásárló asztalára kerül, másodszor kezdenek dagasztáshoz. Dél­ben indul a következő szállít­mány. A töltőgép mellett I kívül a reflektorfényen ROPOG MÉG A FRISS KENYÉR, AMIT REGGELIHEZ SZELÜNK, ÜZE­MI KONYHÁRA JÁRUNK EBÉDELNI, FELVÁGOTTAT VESZÜNK VACSO­RÁRA, FAJDALMUNKRA A GYÓGYSZERÉSZTŐL VARUNK IRT, AZ OR­SZÁGGAL-VILÁGGAL ÖSSZEKÖT BENNÜNKET A POSTA ÉS A VASÚT. MINDEN FONTOSABB MUNKAHELY EGY-EGY FOGASKERÉK ÉLETÜNK NAGY MOTORJÁBAN. AZ ITT DOLGOZÓK KEZE MUNKÁJÁVAL NAPON­TA TALÁLKOZUNK. UGYANAKKOR RITKÁN KERÜLNEK A FIGYELEM REFLEKTORFÉNYÉBE. PEDIG NÉLKÜLÜK MEGÁLLNÁ AZ ÉLET. Jolika, a pék — Mégiscsak más, ha értem is, mit csinálok a napi nyolc szóba — jó közösséget alakí­tottak ki, s ez érződik Bárt­fainé szavain. Pedig nem volt órában Nem p]é2 ha c_ak. könnyű neki sem két serdülő oraDan- iNem eieg’ “a csak a korú gyerek mellett tanulni. kéz tuc*ía. mit csinál... A vonalban: Florida Akár a kapitány a hajó pa­rancsnoki hídján — Nagy Lajosné fakanállal, forgató­lapáttal a kezében úgy irá­nyítja az üzemi konyha mun­káját. A nyíregyházi Iroda­ház alagsorában, az Alföldi Vendéglátó Vállalat két sza­kácsnőjére tizenketten fi­gyelnek: egy hentes, két be­tanított cukrász, valamint a kisegítők, mosogatók, kony­halányok. Konyhalányként jött ide ti­zenkilenc évvel ezelőtt Nagy- né is. Olyan munkát keresett, ami szakképzettség nélküli nőnek megfelel, s nem túl nehéz. Időközben több tan­folyamot szervezett a válla­lat, az egyiket elvégezte, szakmunkás lett. Munka mel­lett vizsgázott, közben két gyereket nevelt, s hogy mi­lyen sikerrel halad előre a gasztronómiában, azt az elő­fizetők száma bizonyítja. Ki- lencszáz embernek főz na­ponta. Nincs az a háziasszony, akinek ne esne rosszul, ha családjának nem ízlik a főzt- je. Vajon hogyan lehet elta­lálni ennyi ember ízlését? Megegyezünk abban: ez le­hetetlen. Az egyik naponta krumplit szeretne, a másik kevesli, a harmadik sokallja a húsos ételt. Hivatalos elő­írások rendelkeznek a nor­máról. ezek mellé előveszi sa­ját háziasszonyi tapasztala­tait. Otthon kipróbált re­ceptekkel próbálja gazdagíta­ni az étlapot, hogy kevesebb legyen a panasz. így hozta be a barackleves, a vargabé- les, az aranygaluska recept­jét, s a korszerűbb táplálko­zás érdekében a jó ízű mirelit­készítményeket is igyekszik megkedveltetni. Egy receptet el is árul — ezzel egy ételbe­mutatón szerepelt A reszelt karalábéval, vagy karfiollal összerakott pácolt halszelete­ket besamelmártással süti egybe, ettől lesz ropogós. Di­csérték az előfizetők is. S vajon otthon mi van az étlapon? Rengeteg sütemény, a 16 és a 10 éves fiúknak. S még egy jellemző vonás a szakácsnő portréjához: mint a jó háziasszony, csak akkor ül asztalhoz, ha már mindent elvégzett Amikor az utolsó előfizető is befejezte az ebé­det Kileneszáz ebéd Mindig a hármas ablak előtt áll a leghosszabb sor. Itt lehet táviratot feladni, tá­volsági beszélgetést kérni, újságot vásárolni, azokon fe­lül, amit a többi postai ab­laknál is elintézhetünk. Szik- szai Ágnes arcát csak egy pillanatra látja az ügyfél, mert a kígyózó sor vége nem fogy, s gyorsan dolgozik. Nemigen ér rá visszanézni, legfeljebb meglepődik, ha az utcán ráköszönnek ismeretlen ismerősei. Érettségi után szaktanfolya­mot végzett, negyedik éve dolgozik a nyíregyházi 1-es posta felvételénél. Néha a pénzesablakhoz osztják — hónap elején napi forgalma eléri az egymilliót is. Két­szer akarták becsapni. Egy­szer az összesítőpapíron jött rá a 100 forintos csalásra, egyszer pedig megbontott egy kétforintosnak jelzett rollnit. Egyforintos volt benne. Óhatatlan, hogy telefonok, táviratok kezelőjeként ne le­gyen tanúja személyes ügyek­nek. A titoktartás megsze­gése nélkül meséli a követ­kező esetet. Egy férfi távira­tot akart feladni egy hölgy címére. A táviratnak azon­ban nem volt szövege. vi­szont a feladó különleges ki­kötésnek megjelölte: fekete gyászkeretbe kérem. Ilyen táviratot nem vehetett fel, hát megkérdezte a feladót; mi a szándéka. Mire a férfi bevallotta, hogy ő egy csaló­dott szerelmes, s így akart bosszút állni... Egy másik távirat egy fia­tal fiú halálát tudatta a ro­konokkal. Ekkor érzékenyült el először az ablak mögött — körülbelül egyidős lehetett a fiatalemberrel. Rengeteget kínlódik a tele­fonnal. Szinte hihetetlen, hogy ő is ugyanúgy „sorba- áll” a 01-es bejelentőnél, mint bármelyik előfizető. Még kezdő volt, amikor egyszer igen megrémült. A hívó Flo­ridát jegyeztette. Mikorra fo­gom én ezt behozni? — gon­dolta, s amire végigmondta a tudnivalókat a hívónak, már jött is csöngetés a köz­pontból: „A vonalban: Flori­da. Tessék beszélni”. Egyet-kettőt rnég billen az érzékeny mérleg nyelve, az­tán .megállapodik. A fehér köpenyes fiatalasszony már tölti is a port a tasakba. A gyógyszer hamarosan egy is­meretlen ember fájdalmát csillapítja. A nyíregyházi Széchenyi utcai gyógyszertárban százak fordulnak meg naponta — orvosságot visznek haza. Ezek egyharmadát ott, a pa­tikában készítik. Hátul, a la­boratóriumban dolgoznak az asszisztensek, a gyógyszeré­szek segítőtársai. Velük nem­igen találkozik személyesen a gyógyszert vásárló. Takács Jánosné tizenegy éve végez­te el a kétéves tanfolyamot, melyen képesítést szerzett — gyógyszerhatástantól admi­nisztrációig sok mindent megtanultak. — Nagyon érdekes, sőt időnként izgalmas szakmá­nak tartom a miénket. Igen sok türelmet, gondosságot kí­ván. A gyógyszert az össze­állítás után üvegbe. zacs­kókba, dobozokba adagoljuk. De készítünk pirulákat, kú­pokat is. Ezekhez ügyes kis gépeink vannak — szinte él­vezet velük dolgozni. Az itt készülő gyógyszerek csak az egyik feladatot je­lentik az asszisztenseknek. Jócskán ad tennivalót pél­dául az új gyógyszerekkel való megismerkedés is. Emel­lett minden asszisztensnek van egy szekrénye az „offi­cinában”, ahol a gyógyszere­ket kiadják. Naponta átné­zik, a szavatossági határidő felé közeledő gyógyszereket előre rakják, hogy még idő­ben kiadhassák. Takácsnénak két gyereke van, a férje a gumigyárban dolgozik. Ott ismerkedtek meg, amikor ő rövid időre itt­hagyta a gyógyszertárat. Az­tán visszatért a patika la­borjába, az egészséget hozó porok, pirulák készítéséhez. Illllllillillllllilll 111 iiiitiiiiiimiiiiMtitititiitttiiiiitiitiittiiffl™« „Kérem a lean eket!”

Next

/
Thumbnails
Contents