Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. április 10. Irodalmi és művészeti díjasok Ágay Karola A művészet csúcsaira, köztudott, nem sétaút vezet. De a regényes életrajzoknak se higgyünk túlságosan, melyekben e pálya küzdelmei egymást érő, izgalmas kalandokká színesednek. Akik középkori lovagok módjára hadakoznak a művészetért (vagy a karrierért), megfeledkeznek az intő, nagy példákról: Bach és Verdi, Leonardo és Shakespeare, Mozart és Tolsztoj, de Arany János és Bartók is ugyanazzal a kézműves szorgalommal dolgoztak életművükön, mint a piramiscsodák építői és az antik tragédiák költői. Munkájukkal harcoltak, műveikkel nyertek csatát. Ágay Karola vállalta ezt a kevésbé látványos utat. Nem hivalkodik és nem titkolja tehetségét, nem hívja és nem utasítja el a riportereket, nem hajszolja és nem közömbös az elismerés iránt. Mint hideg kristálypohár a koccintásnál, olyan a hangja. Fátyoltalan, zörejtelen csengését legszívesebben napsütésben, tiszta hegyi levegőn hallgatnánk. Azt idézi. Csengőként kíséri végig a pályán, s minden állomáson magára vonja a figyelmet. A szakszervezetek és a rádió kórusában kezdte. Egyetlen lépcsőfokot sem hagyott ki. Némelyiken túlságosan is sokat kellett időznie. Már vagy hetvenszer énekelte az operaházban az Éj királynőjét, s még mindig nem volt dalszínházunk tagja. A néphadsereg együttesének szólistájaként járta az országot és a világot. Ütőn, úton, mindig úton — azóta is. Kínától Amerikáig, az északi sarkkörtől Chiléig. A moszkvai Nagyszínház és a Metropolitan között nyírségi falvak iskoláiban, alföldi és dunántúli művelődési házakban, Szeged és Szombathely térszínpadain. Aztán vissza Pestre: opera, rádió, opera, koncert, opera, televízió... Van egy felvétele, milliók látták. Lam- mermoori Lucia beleőrül fájdalmába. A világ minden énekiskolájában, de színészstúdióiban is tananyagként kellene vetíteni. Élményeiről elemző józansággal, sikereiről rideg szakszerűséggel beszél. A falusi gyerekközösségről oldott melegséggel és szeretettel. Kodály magvetése érik, egyre láthatóbb a zene igénye — ki kell elégíteni. Ez a nagyobb gond. Ha nyílik a szépre a vidéki kisiskolás füle, ugyanaz jár neki, ami a pesti közönségnek! Úgy készül minden találkozásra, mint az operaházi bemutatókra, vagy a legfényesebb vendégjátékokra. Kiváló művész! Ronyeez Mária — Senki nem szólt nekem előre, még a színházban sem közölték, hogy Jászai-díjjal tüntetnek ki — mondja Ronyeez Mária, a Nemzeti Színház fiatal tragikája. — Az értesítést éppen költözködés közben kaptam, s meglepetésemben azt sem tudtam hirtelené- ben mihez kezdjek előbb... Húsvéti örömök Ronyeez Mária játssza Mirigyet Vörösmarty Csongor és Tündéjében, vagy Gertrudist a Bánk bánban, amely «parádés szerepe volt hajdan Jászai Marinak. — A feladatok, amelyeket az utóbbi években meg kellett oldanom — folytatja Ronyeez Mária — sokszínűek, változatosak voltak. Mindegyik egy-egy mérföldköve eddigi pályámnak. Regan a Lear királyban; Milenyina az Egy ülés jegyzőkönyvében című Gelman színműben, Alice a Play Strindbergben — Dürrenmatt darabja —, és amin most dolgozom Margit szerepe Goethe Faustjában ... — Az ország népe legutóbb anyaszerepben is láthatta, mégpedig komikai szerepben, a Schönthan fivérek híres vígjátékának zenés változatában: A szabin nők elrablásából készült tévéjátékban... — Ez a kirándulás is jólesett, mert hadd emlékeztessek Jászai Marira, aki tanulmánysorozatában azt írta: „Te rajongás, nélkülözés és szühetlen, kétféle munka boldog verejtékével megszentelt tavasza pályámnak, szép voltál!... Minden szerep eljátszása egy-egy cél volt, mely boldog extázisba emelt. A szerep lelke gyönyörű érzés, megkétszerezi, megsokszorozza az embert. Mintha több lélek költözne belénk! — és kitágulna a világ.” — Új szerepe, — Margit...? — A Jászai-díj még inkább kötelez. Egyelőre nagyon félek a szereptől, nagy feladatot kell megoldanom. A szövegtanulás mellett sokat olvasok magáról a műről és Goethéről, aki egész életén át dolgozott a művén, amíg utolsó évében végre ezt írhatta: „A főművemet elintéztem”. — Margit szerepén kívül még mi foglalkoztatja? — Elsősorban a színház. Ezenfelül egy új szín életemben: a jövő évtől kezdve tanársegéd leszek a Színház és Filmművészeti Főiskolán Gáti József mellett. Kútvölgyi Erzsébet Kútvölgyi Erzsébetet csak a színházban lehet elérni. Már egy órával az előadások kezdete előtt megjelenik öltözőjében, gondosan maszkírozza magát a szerepre s fellépése előtt a házi büfében fogyaszt el egy feketekávét, vagy frissítőt. Sokat játszik a rádióban, tévében és filmgyárban is. Most 26 éves, tehát a legfiatalabb kitüntetettek egyike. — Milyen szerepeit kedvelte a legjobban a Vígszínházban, illetve a Pesti Színházban? — Nehezen tudnék válogatni. Egyformán kedvesek számomra, akár nagyobb, akár kisebb szerepekről van szó. Talán a Cseresznyéskert Varja szerepét mondanám — Shaw Szent Johannáján kívül. De szeretem a „Harmincéves vagyok” című dokumentummusicalt is. Juana szerepét a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című darabból. Szent Johanna volt eddig a legnagyobb leckém. Szívesen játszom persze a Nők iskolájában és Örkény Vérrokonok jában is. Páskándi Géza Tucatnyi könyvvel a háta mögött Páskándi Géza épp oly riadtan fiatalos, világra csodálkozó mint húsz évvel ezelőtt pályakezdő verseskönyvében, a Piros madárban. Azóta verset, drámát, prózát, elmélkedő publicisztikát, esszét egyaránt írt. Erdélyből jött maga is, sohasem feledte a magyar irodalom hagyományait, a prédikátor ősök szókáromlásait és a népdal simogató báját. S ezt a szinte vérébe ivódott alapot nyelvi találataival tetézte. „Kificamított” nyelve — gondoljunk csak a Sárikás anyós nyelvet öltő soraira, fintoraira — játék, kikapcsolódás és nyelvbiztonságot szolgáló, a nyelvet igaz dolgok szolgálatába állító etikai erőpróba is volt. Mert a nyelv sohasem lehet öncélú, véle emelődik a műbe emberségünk, általa nyilatkozik meg a szóképpel, betűvel megjelenített, körülkerített világ. Páskándi Géza történelmi drámáiban -i- ezek közül mindmáig' legismertebb a Vendégség — sohasem csak egy helyzet, egy meglelt téma kifejtéséről van szó. Nála a történelem igazságra vezérlő kalauz; értékkereső józanságra vall, ahogyan Dávid Ferenc „börtönmagányában” védi személyiségét és személyiségének kikezdhetetlen tisztaságát, az ügyet. Tudván tudja: egysze- mélyű szabadságharcának igazát, félelem és rettenet nem tántoríthatja. Tehát itt is, mint a húsz év alatt mindannyiszor, egy etikus gondolkodó öltözik felelősségruhába, s a szó csak eszköz gazdag benső világának föltárására. Vers is azért íródik, hogy minél messzibbre hangozzék otthonkereső s otthonkeresést segítő hangja: a vox humana. H úsvéttal a tavaszi ünnep sok kedves szokása is ránk köszönt. A népies húsvétolásról, locsol- kodásról emlékezünk itt, Ajak község kedves szokásairól. Juliska, Mariska, < Rettenő Zsuzsánna / Kelj fel az ágyadból. Cifra nyoszolyád- bol! / Készítsd a pár hímest. Arany kiskaskádból! / Mert ha nem készíted vizipuskám készen / Végig öntöm rajtad locsolódás képpen. Ezzel a versikével köszöntik a kisebb fiúk a gyermeklányokat, amikor húsvét hétfőjén bekopognak hozzájuk. A locsolkodás reggel 5 órakor kezdődik és reggel 8 óráig, azaz csürhehajtásig tart. Délután három óra tájban kezdődik a felnőttek mulatsága. A legények négyesével- ötösével mennek a lányos házakhoz. Alkalmat keresnek rá, hogy vederhez jussanak. Megmerítik, két legény pedig elkapja a locsolni való lányt, megfogják a két kezét, míg társuk szembelocsolja a hajadont. Egyik helyen, ahol jártam, be akarták mutatni nekem a vályúba fektetést. A kérésemre nem tették meg. Sajnáltam a 16 éves lányt, nehogy betegséget kapjon a hideg víztől. Erre megszólal egy idősebb ember, azt mondja: ne sajnálkozzék rajta kérem, az én fiatal koromba a hordóba is belenyomtuk a lányokat, úgy húztuk rájuk a kútból a vizet, mégse volt kutyabajuk se. Napszállatájban leg- emelkedettebb a hangulat. A legények dalolva mennek befelé a lányos házakhoz Ez a kislány csuhája / Dombon van a lakása / Rózsa nyiluk előtte / Most jön a szeretője. Sej ha felmegyek a tokaji nagy hegyre, / Aranygyűrűm lehajítom a gyepre. / Aki azt az aranygyűrűt felveszi, / Sej, azt fogom én feleségül elvenni. Mindenütt szeretettel fogadják a legényeket. Miután elvégzik a locsolást, hellyel kínálják őket. N em mindig volt ez így — mesélte az egyik gazda felesége. Az ő fiatalságában korpakenyeret ettek, a bort meg szilkéből itták — ha volt. Ma alig lehet megkülönböztetni ki a tanító, ki a gyári munkás. A locsolkodási szokásokat, a vizes vedret, legtöbb helyen felváltotta a kölni, parfőmös üveg. A legények most abban vetélkednek, kinek van a legjobb illatú, drágább kölnije. A szokások ugyan változnak, de a húsvét máig nagy ünnep minden magyar falun. Bodnár Bálint, a népművészet mestere ■ ■ 07 ESZTENDŐ RIPORTJAI Az MTI budapesti, Tanács körúti kiállítótermében megnyílt a hagyományos sajtófotó-kiállítás. Az utóbbi öt esztendő ötezer képriportjából mintegy hetven fekete-fehér és színes képet mutat be a Magyar Távirati Iroda belföldi képszolgálata. A kiállításról adnak ízelítőt képeink. A palánk alatt. (Danis Barna felvétele) Kép a felszabadult Guinea-Bissauból. (Bara István felvétele) Szóló. (Erezi K. Gyula felvétele)
