Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

1977. április 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fejlesztések Szabolcsban Beszélgetés dr. Kádár Lászlóval a megyei beruházókról Az állami támogatással megvalósuló beruházások pénzügyi ellenőrzését az Ál­lami Fejlesztési Bank miskolci területi igazgatósága végzi. A napokban azzal ke­restük meg dr. Kádár László igazgatót, hogy részletesebb tájékoztatást kapjunk az V. ötéves tervidőszak megyénket érintő be­ruházási célkitűzéseiről és megvalósulásuk eddigi tapasztalatairól. — Melyek a Szabolcs-Szatmár megye területét érintő legfontosabb beruházá­sok? — A tervidőszak egyik ilyen jelentő­sebb beruházása a záhonyi vasúti átrakó­körzet — szovjet—magyar árucsere- és tranzitforgalom növelését célzó — tovább­fejlesztése. A mintegy 2,2 milliárd forintos előirányzatot képviselő IV. ütemben az át­rakókapacitást napi 20 ezer tonnával nö­velik, mellyel párhuzamosan sor kerül az üzemirányítás korszerűsítésére, az infor­mációfeldolgozás gépesítésére, a kapcsoló­dó lakás- és szociális ellátás arányos fej­lesztésére, a szakember-továbbképzést és -utánpótlást kielégítő vasútforgalmi szak- középiskola építésére. Bár a rakodást és a vasútforgalmat ma már korszerű gépek és berendezések segítik, nem közömbös, hogy az átrakókörzetben a foglalkoztatottak szá­ma további 800-zal, közel hét és fél ezerre növekszik. Ezzel párhuzamosan a női fog­lalkoztatottsági gondokat enyhítendő, a Rá­kospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vál­lalat üzemet telepít Záhonyba. — A magyar és szovjet energiarend­szereket összekötő vezetékek a megyén keresztül húzódnak. Itt milyen beruhá­zások valósulnak meg? — A megyén áthaladó Testvériség föld- gázvezeték építésének III. szakasza, az or­szághatár és Albertirsa közötti 750 kilo­voltos villamosenergia-távvezeték, vala­mint az országhatár—Nyírbogdány—Lenin- város közötti termékvezeték építése folyik, sorrendben 1,6—1,8 milliárd forint várható bekerülési költséggel ill. 4,6 milliárd és 439 millió már jóváhagyott teljes költségelő­irányzattal. A földgázvezeték-fejlesztés so­rán Beregdarócon több egységből álló kompresszorállomás épül 1980-ig. A veze­téken 1979-ben már 2,6 milliárd köbméter gázt fognak szállítani, mely 1985-re elérhe­ti a 7 milliárd köbmétert is. — A vízügyi beruházásokhoz szintén nagy arányú állami támogatást adnak. Melyek a fontosabb munkák? — A Szamoson már befejezett töltés- erősítés folytatásaként a II. ütemben mint­egy félmilliárd forintos költséggel, 38 ki­lométeres hosszban 1982-ig tovább folytat­ják a munkálatokat. A beregi belvízrend­szer fejlesztését 1978-as üzembe helyezési határidővel tervezték. A 40 millió forintos munka keretén belül 4 híd, szivattyútelep és zsilip épül. Az öntözőrendszerek közül a Balsa és Gávavencsellő térségét ellátó vencsellői esőztető öntözőfürt érdemel em­lítést. Nyíregyháza ivóvízellátásának javí­tására Tiszabercel térségében parti szűré­sű kutak épülnek a VI. ötéves tervidőszak­ra is áthúzódó beruházással. — A területfejlesztési beruházások hogyan alakulnak? — Jelentős összegekkel támogatja ál­lamunk a népgazdasági és az egyes területi érdekeket szolgáló vállalati beruházási tö­rekvéseket. Ezek helyi jelentősége elsőd­legesen a további ipartelepítés — össz­hangban a főváros egyes üzemeinek kite­lepítésével — valamint az építő- és épí­tőanyagipari kapacitás bővítése, a keres­kedelmi és vendéglátóhálózat fejlesztése, a munkaerővel való ésszerű gazdálkodás és a területi színvonalkülönbség mérséklése. A vállalatok a támogatást közvetlen mó­don (térítésmentesen), vagy közvetetten (adókedvezmény formájában) kapják. Az eddig beérkezett, elbírált és folyamatban lévő pályázatok nagy érdeklődésről tanús­kodnak. Az Állami Fejlesztési Bank és a beruházók között már megkötött állami támogatási szerződések közül talán az első helyen említhető a nyíregyházi hullámdo­boz- és zsákgyár 215 millió forintos költ­ségigényű cementzsákgyártó kapacitásbő­vítése, mely a hozzá kapcsolódó csepeli alappapírgyártó vonal bővítésével együtt 577 millióba kerül. Az 1978. II. negyed­évi üzembe helyezéssel évente 50 millió darabbal több cementzsák készülhet. A Csepel Művek Szerszámgépgyárának nyír­bátori gyáregységében az 1979 végéig tar­tó profilváltás — motorkerékpár-alkat­részgyártás átállítása szerszámgépgyártás­ra — 667 milliós költség-előirányzattal va­lósul meg, melyhez a beruházó 45 millió forint területfejlesztési alaptámogatást kap. — Hogyan minősíthető a megyében folyó beruházási tevékenység a múlt év eredményei tükrében? — A beruházások készültsége a ko­rábbi időszaktól nagyobb mértékben emel­kedett (23 százalékkal) és tavaly az év vé­gére megközelítette a 80 százalékot. Min­denekelőtt azt kell hangsúlyoznom, hogy a kivitelezői kapacitással általában nem volt probléma. Nem sikerült azonban az elmúlt esztendőben sem előrelépni a befejező és a hiánypótlási munkákra for­dított idő rövidítésében, tervszerűbbé téte­lében. Hangsúlyozni kívánom, hogy a me­gye beruházói, vállalatai általában jól él­nek az állam által biztosított támogatási lehetőségekkel, a beérkezett pályázatok ál­talában megalapozottak, a támogatási cé­lok az elvárásoknak megfelelnek. L. B. A VEN­DÉG T i pizsamában vagytok?! Nahát, gyerekek, ilyen­kor még ágyban len­ni?! Mi? Hogy csak reggel hat óra var.? Hát aztán! Nem lehet eiég korán elkez­deni a locsolkódást! Annyi helyre kell mennem ma, hogy idejekorán elindultam! Énkiskertészlegényvagyok... Jó, jó, öltözz csak fel nyu­godtan, Marika, addig Laci megkínál valamivel. Nyugi, nyugi, arrébb teszem én ezt a zoknit, tessék, Marika, itt a melltartód. Ne zavartassá­tok magatokat, öregem, öl­tözködjetek nyugodtan, csak hát, tudjátok, engem a kö­telesség kiszólított az ágyból már pitymallatkor. Hahaha! Pitymallatkor. Nagyon szép szó. Na, egészségetekre! Kel­lemes ünnepet! — Príma ez a kis pálin­ka, öregem! Honnan szerez­ted ? Na, igyatok hát ti is, én már a harmadikkal döntöm le, ti meg még el se kezd- tétek. Pedig istenemre, prí­ma kis pia. Szóval, ma írtó sok a mennivalóm, el kell menni Juliska nénihez is, pedig szegényke tavaly is rosszul lett a kölniszagtól. De hát, tudjátok, az illem az illem. Utána beugrók egy percre Sanyiékhoz, habár... A felesége tavaly nem vette jó néven, hogy egy kicsit tovább maradtam, és már este tizenegykor ráncolta a szemöldökét. Pedig akkorra visszaértünk Sanyival a sar­ki kricsniből, és Sanyi csak a lépcsőházban aludt el. — Sonka? Nagyszerű. To­jást is légy szíves, Mari. Az a torma? Tudjátok, regge­lizni nem is volt időm, meg... aztán minek is húsvétkor otthon kajálni?! Nem? Elég száraz ez a kalács. Szép ez az ünnep, és nagyon sze­retem, ilyenkor az ember sorra felkeresi a barátait, akikkel olyan ritkán... Ki csinálta ezt az oltári gyenge kolbászt? Ja, apukád? Mondd meg neki, több fű­szert rakjon bele! Szóval, az ember a barátait... Nna, egészségetekre! Milyen bor ez? Sóstóhegyi? Tűrhető. It­tam már jobbat is, de tűrhe­tő. — Már tíz óra? Nna, las­san megyek is, sok még a dolgom. Tudjátok, el kell zarándokolni Béláékhoz. Ta­valyelőtt voltam náluk utol­jára. Utána részletre tör­lesztettem a tévé árát, mivel a képernyőbe gurított sörös­üveg nem használt a készü­léknek. De hát olyan ellen­szenves képe volt a medvé­nek a rajzfilmben... Tavaly nem mertem elmenni hozzá­juk, mert még hátra volt egy havi részletem. Helló! Borítsd be, pajtás, jó kis bo­rovicska ez! Hegyaljai — sóstóhegyaljai! Bruhhha- hhha! Ezt szeretem magam­ban: ha egy keveset iszom, mindjárt van humorom! Mi?! — Ki volt ez a pasas? Olyan szemeket meresztett rád, Mari, hogy majd bele­ejtette a sörbe. A múltkor nem vele voltál ott a park­ban? Mikor, mikor... Ami­kor elfordultál, ahogy rád köszöntem. De nem ez a lé­nyeg, gyerekek, öblítsünk egyet. Sört ma még nem is ittam, pedig már lassan dél lesz! Ez roppppant helyte­len. Egészségietekre. Aztán lassacskán el is pályázom, vár a kötelesség városszerte. Jocóék már biztos hiányol­nak, minden évben én szok­tam összesározni a fürdő­kádjukat, mivel rendszerint elfelejtem levenni a cipő­met. Mi van nálatok ebédre? Már megint sonka, tojás, kolbász? Hát miért nem főz­tél valami tisztességeset, Ma­riskám? Na, mindegy. Pro- szit. Tavalyelőtt Pistiéknél MÁTÉSZALKA város­köz­pont Ahogy épül Mátészalka új városközpontja, úgy válik mind kisebbé a környék nem is olyan régen még legna­gyobb, legszebb emeletes áruháza, a Kraszna. Az új belváros már négyemeletes, a környék naponta változik, fejlődik. Két nagy területen csopor­tosulnak most a városrende­zési, építési munkák Máté­szalkán: a 49-es főút men­tén és a városközpontban. — A munkák legnehezebb­jén mindkét helyen túl va­gyunk már — mondja Lánczi János városi tanácselnök. — A kisajátítás, szanálás, terü­let-előkészítés időtrabló és pénzigényes munkáit elvé­geztük: a 49-es főútnál 38, a városközpontban és a Keleti lakótelepen összesen 27 la­kást kellett szanálni. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy a tervszerű városfejlesztés so­rán később már szinte nem is kell bontani. Négysoros főút A négysávos. 2,7 kilométer hosszú főútszakasz — amely 100 millió forintba kerül — szinte teljes egészében átala­kítja a várost. A közműve­ket: víz, csapadékcsatorna, szennyvíz, villany, telefon és távfűtésvezetékeket a tanács építteti, az út a KPM beru­házása. A munkák jól halad­nak, az útttest 80 százaléka már az idén elkészül és egy részét át is adják a forga­lomnak. Ez az út megváltoz­tatja a város egész közleke­dési rendszerét, felveszi és elosztja a forgalmat, s meg­oldódik a város szűk utcái által okozott gond. Felgyor­sul a Mátészalkán áthaladó forgalom is. Ami a város szempontjából különösen előnyös: a főút két elsőrangú töltöttkáposzta volt. Legalább tízet el is használtunk, mire sikerült eltrafálni azt a pacákot. A harmadik emeletről ez nem is könnyű dolog! — Hát, nem volt rossz ez a kis ebéd, ebédecske. Hová is tetted a bort, Laci?! Hát minek rakod fel a szekrény tetejére? Alig vettem észre, úgy eléberaktad azt a vá­zát... Halihó, egészségetek­re! Mi van veletek, olyan búvalbéleltnek látszottok mind a ketten?! Csengettek. Ki a fene jön már megint? Hogy micsoda szemtelen emberek vannak. Jönnek itt büdösíteni, zavarnak ben­nünket a csöndes beszélge­tésben. — Ö, még csak hét óra? Nem érdekes, már nemigen megyek sehová. Remélem nem zavarlak benneteket? Jó, jó, nem kérdeztem ko­molyan, tudom, hogy én az­tán igazán nem zavarok. Ügy szeretlek benneteket, mint az édes testvéreimet, gyerekek! Lacikám, aggy egy puszit. Drága Lacikám, Marikám koccintsatok a leg­jobb pajtásotokkal! Eségé... égé... egésségetekre egytest- véreim. Csak nyugi, elszu- nyálok én ezen a díványon is, nem kell nékem pehely­paplan! Tavaly Daniéknál a fogason aludtam... Tarnavölgyi György Átépítik Mátészalka városközpontját. (Elek Emil felvétele.) oldalán négyezer lakás épül­het emeletes házakban, te­hát a lakásépítés lehetőségeit itt hosszú távon biztosíthat­ják — újabb bontások és je­lentősebb közműépítések nélkül. Az építési terület jól kapcsolódik a városközpont­hoz — ezeken a részeken alakul ki a modern Máté­szalka. Az idei munkák azt is je­lentik, hogy az előkészítés eredményei erre az eszten­dőre beértek: 1976-ban egye­bek között több, mint ötszáz emeletes lakás építése lesz folyamatban, tehát a közép­távú terv lakásépítése szá­mottevően meggyorsul. Bolt minden tömbben Mátészalka üzletközpontja hónapról hónapra gazdago­dik. A városközponti emele­tes lakóépületek földszintjét ugyanis minden tömben bol­tok foglalják el. Elkészült ko­rábban a vegyi-háztartási bolt, a Patyolat, az állami gazdasági csemege, a férfi­női fodrász szalon, a házipa­ri szövetkezet boltja, a könyvszaküzlet, az eszpresz- szó-bár. A legújabbak: a barkácsbolt, a virágüzlet, az idegenforgalmi hivatal ki- rendeltsége, az óra-ékszer, a divatruhaszalon. Az idén indul a kisker. áruház, OFO- TÉRT-szaküzlet, gyógyszertár zöldségbolt, műszaki áruház és az IBUSZ-kirendeltség épí­tése. Ezek mind új, korszerű üzlethelyiségek és a felsorolás, a szakosodás jelzi: az üzlet- hálózat méltó a gyorsan fej­lődő szatmári városhoz. — A fejlesztésekre nagy szükség is van — mondja a tanácselnök —, mert Máté­szalka gyorsan fejlődik. Ti­zenhat és fél ezer lakosa van már, s a városban 13 ezer munkahelyen dolgoznak; a környék falvaiból naponta több, mint ötezer ember jár be a Mátészalkán lévő mun­kahelyére. Az ipar is igényli a gon­doskodást. A tejüzem tava­lyi átadása után mo6t két újabb élelmiszeripari beru­házásra kerül sor: megkez­dik a sütőipar rekonstruk­cióját és hozzálátnak egy két­ezer vagonos gabonasiló épí­téséhez. Átadják a Budapes­ti Finomkötöttárugyár új épületeit is. A meglévő üze­mek bővítésével és az újak­kal rövid időn belül további 2400 dolgozó állhat munkába Mátészalkán. Segít a lakosság A város- és iparfejlesztést nemcsak a városi, hanem a járási párt- és tanácsi szer­vekkel is összehangolják. Kö­zösen készítenek terveket a közlekedésfejlesztésre is, a MÁV-val, Volánnal kialakí­tott együttműködés alapján, már jelentősen javítottak a bejárók gondjain. Mátészalka általános, szin­te mindenütt látható fejlő­désének eredménye, hogy a lakosság is _ aktívan vesz részt a fejlesztésekben. Ta­valy például 20,7 millió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek, ezzel el is nyerték az egymillió forintot érő megyei fődíjat. Az idei társadalmi munkatervek is gazdagok: lovasversenypá­lyát építenek, közlekedési parkot létesítenek és a Ke­leti lakótelep mellett 50 hek­táros parkerdőt telepítenek. Szervezett keretekbe fogják az almaszüreti társadalmi munkát is, amelyre tízezer embert akarnak mozgósítani; bevételét a gyermekintézmé­nyek fejlesztésére költik. Ez utóbbi azért is lényeges, mert a tanács is nagy erőfeszíté­seket tesz: új óvoda épül a Keleti lakótelepen és a 49-es fűút mellett, bölcsőde, iskola épül. Mátészalkán 1977 a várossá szervezés óta eltelt nyolc esz­tendő egyik legeredménye­sebb éve lesz. Marik Sándor Sikeres negyedév a Vulkánban Sikeres negyedévet zártak a kisvárdai öntödében. Az eredetileg tervezett 72 millió forintos termelési érték he­lyett 74 milliónál is többet teljesítettek: 2,9 százalékkal lépve túl az előirányzotta­kat. Öntöttvas radiátorból 115 ezer négyzetmétert szándé­koztak előállítani, azonban 113 ezer 130 négyzetmétert gyártottak csak, 1,6 százalék­kal maradva el a várt meny- nyiségtől. Vasöntvényből 5670 tonna szerepelt a ne­gyedéves célok között, ezt 4,1 százalékkal teljesítették túl: összesen 5901 tonna hagyta el az üzem kapuit. Űj gyártmányokkal ebben a negyedévben nem jelent­kezik a piacon.

Next

/
Thumbnails
Contents