Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
1977. április 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Az ember nem pótolható Q kor törvénye egyszerű, tiszta, világos és egyértelmű: a fejlett szocialista társadalom építésével olyan korszakba érkezett világunk, amelyben objektív törvényszerűség, hogy egyre nagyobb az alkotó ember, a személyiség jelentősége. Egy ünnepi vezércikkben majdhogynem elég is ennyit mondani, mert igazságérvénye, valóságtartalma vitathatatlan. A formális gyakorlat azonban nem egyszer emel keresztsáncot a tiszta és világos törvény érvényesülésének útjába. Szóljunk hát inkább köznapjainkat idézve, pátosz nélkül az ünnepi témáról. Rögtön elénkszökik egy közhely, amelyet jócskán elfogad még a gondolkodás, sőt cselekvés. Ez így szól: nincs pótolhatatlan ember. Kényelmes álláspont. Sőt e közhely még tetszetősnek is tűnik. Csak éppen már nem igaz. Valószínűleg nem gondolunk származási gyökerére. Valószínűleg nem vesszük már észre, hogy egy embertelen világ tudati örökségének reflexe ez, egy letűnt kor, munkanélküli milliók által „ratifikált" farkastörvényének maradványa, rá nem is tudatosan emlékezve, mert az élményforrás csak zsigereink, szürke állományunk mélyén kucorog. Mai világunk a munkanélküliséget rég letörölte a mindennapi gondok lajstromáról, és a fiatal nemzedék emlékezni sem tud arra, hogy* a kényszerű munkátlanság nemcsak éhezésre kényszerítette az embert, hanem meg is alázta: nincs szükség rád, nincs szükség a munkádra, a személyiségedre; senki vagy, bármikor bárkivel pótolható. A szocialista építés az ember pódiumára emeli a személyiséget, nemcsak alkotmányosan garantált demokratikus jogokkal, hanem az emberhez méltó körülmények megteremtésével is. Az ember nem pótolható. Lehet, hogy időlegesen a lakatos, a mérnök egy másik lakatossal, vagy mérnökkel, bár ez is kétséges, hiszen a szakmai fortélyok tekintetében sincs két egyformán vértezett dolgozó. De valaki nemcsak szakmai felkészültségével van jelen a társadalomban, munkahelyén, családjában, a közéletben, hanem személyiségének valamennyi jellemzőjével, amelyek többsége egész világunk színét, ízét, javát gazdagítja. Utánozhatatlanul és pótolhatatlanul. így tekintünk hát az emberre, Kovács Jánosra és Nagy Istvánra. Ez a fejlett szocialista társadalom építésének parancsa, és milliók által szentesített törvénye. Az új társadalom építése — amely nem öncélúan növeli a termelési javakat, hanem kinyilvánított szándéka az emberi boldogság megteremtése is — egyre bonyolultabbá válik. Gorkij írta egy levelében a huszas években: ne gondoljuk, hogy könnyebb lesz azután, ha már kenyeret és ruhát biztosítottunk az embereknek. Eddig azt kérdezték, miből élünk. Most majd azt kérdik, miért és hogyan éljünk. Ma ezekre a kérdésekre kell válaszolni. A feladat sokkal nehezebb és szövevényesebb, mint volt a földosztás, az államosítás, a szocialista demokrácia intézményeinek létrehozása.1 Ügy tűnik, értelmét vesztette egy másik közhelyszerű intelem is, amikor mi, az idősebb nemzedék tagjai így próbáljuk okítani fiainkat és unokáinkat: elvégeztük a munka nehezét, számotokra könnyűvé vált az élet, csak be kell ülnötök a készbe. Csodálkozunk, ha ily szavak hallatán még nagyobb csodálkozással, értetlenül néz reánk az ifjabb korosztály, amelyik már van any- nyira felnőtt, hogy érezze és értse a ma gondjait, problémáit, az új feladatok súlyát. Az igaz, hogy kegyetlenül nehéz volt megverekedni a földért, a kenyérért, a gyárért, a bányáért, a szilárd néphatalomért szűkös, ínséges viszonyok között, éhezve őrizni a törhetetlen hitet. A feladatokat azonban valósággal fülbesúgta a történelem. Most a soron következő tennivalókat a ma és a jövő nemzedékének magának kell kibányásznia érzékkel és értelemmel, oko- ■ san és tehetségesen a bonyolult valóság mélyéből, majd felelősséggel teljesíteni a végrehajtás parancsát. Nincs joga senkinek fitymálva legyinteni az elvégzett munkára, de veszélyes önáltatás lenne késznek nyilvánítani azt, ami csak a kezdetet jelenti. E gyszer s mindenkorra elvesztették értelmüket a közhelyek és sablonok, máról holnapra teremt új helyzetet rohamosan fejlődő szocialista világunk, amelynek nagyszerű szereppel felruházott főszereplője a gondolkodó, sokoldalúan képzett, gazdag személyiséggel felruházott ember. Ez az élő ideál. Nem ünnepi szónoklatok szoborba merevedett történelmi hősei, akiket már csak legendák lengenek körül, hanem hús-vér eleven példaadók és példakövetők. Soltész István 1 944 őszén az Erdélyből menekülő náci egységek megsemmisítését a német hadvezetés mindenáron meg akarta akadályozni. Mivel a menekülésnek az útja Tokaj térségén át vezetett, ezért megyénk igen fontos hadműveleti területté vált. „Plijev tábornok lovas gépesített csoportjától a front parancsnoka azt követelte, hogy észak-nyugati átkarolással október 9-én vegye birtokba Debrecent. Előrevetett osztaggal Tiszafürednél foglaljon hídfőt és Nagykároly, Nyíregyháza körzetébe küldjön ki felderítő csoportokat.” Malinovszkij marsall 1944. október 19-én azt a parancsot adta Plijev al tábornagynak: „Debrecen elfoglalása után vegye alárendeltségébe a Uorskov-csoportot, és fejlessze tovább a támadást Nyíregyháza irányába. Október 21-én estére vegye birtokba Nyíregyházát és jusson ki Berkesz, Nyíregyháza, Gáva körzetébe.” Az új - támadó csoportosítás feladata az volt, hogy Nyíregyháza birtokba vételével elvágja JP1 Ifi mm M mm mm ■ emlékük orok Szatmár megye felszabadításáért így nagyon sok szovjet katonának kellett életét áldozni. A megye felszabadításáért elsők között halt hősi halált Vásárosnaményban Jab- lokov hadnagy. A községben a Hősök terén álló sírt a lakosság nagy szeretettel gondozza. Tiszteletére utcát neveztek el a hősről. Leveleztek a szovjet tiszt édesapjával, akit idős kora akadályozott meg abban, hogy ellátogasson fia sírjához... Nyíregyházán egyéni és közös sírban több száz szovjet katona nyugszik. A város lakói kegyelettel őrzik emléküket, ápolják az emlékművet és a sírokat. A közös sírhoz a Szovjetunióból az eltelt 32 év folyamán több hozzátartozó is ellátogatott. Gri- gorij Alekszandrovics Uzsva százados sírjához segítségünkkel a hős egyik fia Szibériából 28 év után látogakori kórház kertjében nagyon sok szovjet hős nyugszik. Ide is több hozzátartozó látogatott már el. Az egykori kórház — a Dessewffy-kastély, ma 115-ös számú szakmunkásképző intézet — parkjában 46 szovjet hős nyugszik. Az emlékművön a hősök névsorát M. I. Csapajah százados és I. K. Szidorov hadnagy nyitják. A sort I. K. Bokrovszkij és Ny. V. Podgomij vöröskatonák zárják. Közülük Alma-Atá- ból a Szidorov család tagjai látogattak el a sírhoz. Repülőn otthonról öt almafát hoztak és ültettek el, hogy emlékeztessenek az otthoni tájra. A község északi temetőjében 44 szovjet katona és tiszt nyugossza örök álmát. Az itt pihenők közül a község patriótái évekkel korábban Vlagyimir Jakovlevics Goncsa- rov gárdahadnagynak állítottak emlékművet. A síremWöhler visszavonulási útvonalait. A németek, hogy menekülni tudjanak, körömszakadtáig védtek minden talpalatnyi helyet. Ez viszont hihetetlen emberáldozatot követelt a támadást egyre szélesítő szovjet hadseregtőL Szabolcstott el. A Tokajért folyó harcok ismét nagy áldozatot követeltek a szovjet hadseregtől. Az ütközetek folyamán Ti- szavasváriban hadi kórházat rendeztek be. Ebből az következik, hogy a község három temetőjében és az egylék leleplezésénél jelen voltak az elesett hős hozzátartozói is. Most, hazánk felszabadulásának 32. évfordulóján Leontyij Alekszejevics Volovik (1904—1944) századosnak a sírjára állítanak emlékművet. Sigér Imre TALÄN meddő VÁLLALKOZÁS, mégis PRÓBÁLJUK meg. három EMBER SEGÍTSÉGÉVEL TEKINTSÜNK BELE AZOK GONDOLATVILÄGÄ- BA, AKIK A NAPI 8 ÓRA MUNKA UTÄN A KÖZÉRT VÄLLALJÄK A PLUSZT. kérdezzük Kerekes Jánostól, a MOM motorszerelőjétől, aki a városi tanács vb tagja, Tölgyesi Kláritól, a gyár meósától, a KISZ MB tagjától, és Kovács Gyula optikustól, a gyári pártvezetőség tagjától. Érdemes feláldoznia szabad idejét? — Ez sohasem úgy jelentkezik, hogy érdemes vagy sem — így Kovács. Van egyféle kiválasztódás, és mindig a közösségek bizalma juttatja oda az egyént, hogy társadalmi munkája is legyen. — Hozzátenném — folytatja Tölgyesi Klári —, hogy bizonyos fokig alkati kérdés is. Van, akinek elképzelhetetlen az élet anélkül, hogy egy kisebb vagy nagyobb kollektívában tevékenykedjék. — összegezve a dolgot — summáz Kerekes János —<, a közösség észreveszi,,, ki dolgozik jól, kinek van érzéke a közügyek iránt, s így alakul aztán ki, hogy megjutalmazza a bizalmával. Három ember, Í0 funkció Sebtében számolunk, s kiderül, hármuknak 10 társa’- dalmi megbízatásuk van. Párt-, KISZ-, szakszervezeti és egyéb. Nem túl bőven hullott rájuk a bizalom? Vajon nem teher-e néha a sok plusz? — A MOM fiatal gyár, sok olyan dologzik nálunk, akinek nincsen megfelelő tapasztalata, s egyáltalán, most ismerkedik a közösséggel — véli Kovács. így aztán óhatatlan, hogy egy-egy emberre ne jusson több. — Idő kérdése, s mindenki kineveli maga körül azokat, akik egy területen átveszik a stafétabotot. Persze ehhez tapasztalat is szükséges — egészíti ki a városi vb- tag. — A dolog azonban sosem egyszerű — utal vissza a beszélgetés elejére Klári. Ne feledjük: a társadalmi megbízatásokat a közösség adja, így hát nem csupán nevelés kérdése. Bizonyítani kell annak, akire a választás eshet. — És éppen ebből ered — magyarázzák —, hogy az ember sosem tehernek érzi a társadalmi megbízatást. Pontosabban olyan súly ez, ami mégsem teher — mondja Kovács. Kíván áldozatot és lemondást, de tévedés ezt dramatizálni. — Ha már itt tartunk — vág közbe nevetve Klára, akkor Gyula erről úgy is beszélhet, mint a Fókusz irodalmi színpad tagja. — Nem furcsa, hogy egy pártvezetőségi tag a színpadra lép? — vág közbe az újságíró, csupán a kérdés kedvéért. Klári és Kovács egyszerre tiltakoznak és érvelnek. Ugyanis tapasztalatuk van bőven. Párttitkár a színpadon — Lehet, hogy ahol sok az idős, ott megbotránkozna valaki, hogy egy alapszervezeti titkár a színpadon szerepel, s nemcsak akkor, ha ünnepségen kell a dobogóra állni. De így: az irodalmi színpad is társadalmi munka. Kettő: a szereplők igazi baráti közösséget alkotnak, nevelő kollektívát. És harmadszor: én például a pártvezetőségben tömegszervezeti felelős vagyok. Az irodalmi színpad tagjai között három KISZ-titkár és egy sereg szakszervezeti aktivista van. Nos, van jobb alkalom, mint velük ilyenkor is szót érteni? Klári folytatja: — Különben a művelődéssel kapcsolatos szereplés sokszor nevetőbb és hatásosabb, mint bármi más. Ostobaság lenne valami vélt formai ok miatt lemondani erről. Kerekes János: Tanulni kell a közéleti munkát Kerekes János, aki a beszélgetők között a legkorosabb, bár ő se öreg éppen, helyesel, sőt, meg is toldja: — Nem lenne szerencsés, ha Kovács Gyula: Szót érteni a színpadon úgy gondolkodna valaki, hogy egy-egy választott testület tagjának van havi 20 órája arra, hogy funkcióját ellássa, Tölgyesi Klári: Bizonyítani kell s azzal kész. Nem a napi háromnegyed órában kell pluszt végezni, hanem mindig, ha erre mód adódik. S ha ez éppen egy színpadon történik, akkor úgy is jó. — Vegyük ehhez hozzá — mondják —, hogy mindemellett van éppen elég olyan dolog, amire készülni is kell. Nem a szakmásítóra gondolunk, ami tanulás, hanem a közösség okos, felelős képviseletére. Mert bizony készülni kell! Papírok köztf védtelen — Vegyünk például egy vb- ülést — fejtegeti Kerekes János. Van, amikor hét napirendi pont is van. Ehhez egy sereg, bő lére eresztett írásos anyag. Nem is a legegyszerűbb nyelven. Órákat vesz el az estékből, míg az ember átrágja magát ezeken. S akkor sem biztos, hogy megérti. Sokkal tömörebb előterjesztés, lényegesen kevesebb napirend lenne jó. — A papír sokszor formálissá teszi a munkát — toldja hozzá Klári. Az ember csak akkor tud érdemben állást foglalni, javasolni, hozzászólni, ha tökéletesen tudja, miről van szó. — Jelenlétünk a testületekben azért van — egészíti ki Kovács —, hogy ott mint a minket megbízó közösség érdekét kifejező, véleményét tolmácsoló emberek tevékenykedjünk. S a tevékenységen van a hangsúly, nem a jelenléten. Ehhez kell a kevesebb papír, a pontosabb fogalmazás. Talán a pártmunkában már van ennek jele. — Mint vb-tag és tanácstag, érzem azt is, rendszeresen vissza kell jeleznem a választóknak. Az igent, vagyis a sikert éppúgy, mint a nemet. De ez áll mindannyiunkra. Ezért is óhatatlan, hogy tanuljuk a közéleti munkát, a politikát. A jutalom: bizalom És érdemes? — teszi fel az ember a kérdést. Plusz tanulás, feláldozott szabad idő, sokszor mások gondjának hordozása, nem egy hálátlan feladat, kis villogások a családban — és sorolhatnék. — Ha azt nézzük, hogy aki ezt csinálja, ugyanannyit kap, mint aki nem csinál semmit, akkor rossz nyomon járunk. Mert a társadalmi munkásnak van viszont olyan jutalma, ami másnak nem adódik: a közösség bizalma — foglalják össze Kerekesék. — A plusz tevékenység a legritkábban látványos. De ezzel fordított arányban érezhető először a kis közösség, a környezet megbecsülése, majd az egész gyári kollektíva tisztelete. — A társadalmi munka eredménye általában nem azonnal jelentkezik. De ha konkrét célra mozgósítunk, ha pontos feladatot jelölünk meg bárkinek, akkor lehet . lelkesíteni, "és jutalmul azonnal ott a többiek öröme is. Nagyon jó érzés a megbecsülés, s én mindig büszke is vagyok ilyenkor — mondja fiatalos lelkesedéssel Kovács. Egy kézfogás. A köz megbecsülése. Az önzetlenségnek kijáró elismerés. A nyugodt számadás a lelkiismerettel. Ezt kapja cserébe a társadalmi munkás. Egyre több emberben formálódik az igény az ilyen fizetségre, s ami ezzel jár, az ilyen tevékenységre. Bürget Lajos
