Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
2 T KELET-MAGYARORSZÄG 1977. március 16, Ma a televízióban Riportfilm a zöldség- termesztésről A televízió mai műsorában 18 óra 15 perckor riportfilmet közvetít a zöldségtermesztésről. A film szóvivője Kovács István, a MÉM főosztályvezetője szól azokról a gondokról, amelyek eddig a zöldségtermesztés fejlesztését hátráltatták. A zöldség népélelmezési cikk, 1970—75-ig 7 kilogrammal nőtt az egy főre jutó fogyasztás, de nem érte el a tervezettet. Ezenkívül jelentős exportcikk, friss áruként és konzervzöldségként szállítjuk külföldre. A fogyasztás- és exportnövelés érdekében a kormány hathatós intézkedéseket tett a zöldségtermesztés fejlesztésére. Mind a'nagyüzemi, mind a háztáji gazdaságok jelentős támogatásban részesülnek. A riportfilm keretében szó lesz a zöldségtermékek forgalmazásáról, a kereskedelem gondjairól, a jobb áruellátás feltételeinek megteremtéséről. A FIA t filmprogramja A forradalmi ifjúsági napok alkalmából az ifjúságnak szóló külön filmprogramot állított össze a MOKÉP. Az április 4-ig tartó FIN- eseménysorozathoz kapcsolódó filmajánlat legnagyobb érdeklődésre számot tartó filmje Szabó István Kossuth- díjas rendező „Budapesti mesék” című alkotása, amelyet a közelmúltban megtartott IX. magyar játékfilmszemle alkalmával láthatott először a mozilátogató közönség. A filmprogramban a többi között „A királylány zsámolya” című magyar, az „Ezt nem tanultuk meg” című szovjet és a „Protekció nélkül” című román film, valamint két magyar dokumen- tumfilm-öszeállítás szerepel a mozik műsorán. Különösen érdekesnek ígérkezik az „Emberi hivatás” című hat, és a „Mi, kommunista ifjak” című négy epizódból álló rövidfilmcsokor. Eszperantó könyv a dicsőséges 133 napról A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának közelgő évfordulója ad különös aktualitást annak az eszperantó nyelvű könyvnek, amely a dicsőséges 133 napról szól és 1930-ban adták ki Lipcsében. A könyv most került elő Pécsett egy eszpe- rantista munkás — Guderna Rudolf amerikás magyar — hagyatékából. Igazi nemzetközi összefogásból született meg a könyv. A ritkaságnak számító könyv címe: „Cent tridek tri tagoj", azaz „JSzázharminchá- rom nap”, alcíme: „Történelmi vázlatok a magyarországi proletérforradalomról”. A 142 oldalas kiadványban huszonöt cikk, tanulmány, illetve irodalmi mű szerepel. Leninnek az „Üdvözlet a magyar munkásokhoz” című írása vezeti be, majd Kun Béla, Landler Jenő, Szántó Béla, Lengyel József, Varga Jenő, Lukács György, Karikás Frigyes, Magyar Lajos és mások cikkeit, valamint több egykorú dokumentumot tartalmaz. A könyvet huszonöt fénykép, illetve grafika, valamint a tanácsköztársasági bélyegsorozat másai illusztrálják. Guderna Rudolf egyik vezetője volt az eszperantista munkásmozgalomnak az Egyesült Államokban. Az új gesztérédi vízműtelep. Á vállalati autóbusz utasai A Tiszántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat geszterédi vízműtelepe hat települést lát el ivóvízzel. Az első ütemben épült meg a telep, amely 1500 köbméter vizet ad. Innen látják el Hajdúhadházat, Téglást és a közeljövőben Geszteréd községet. Újabb kutak fúrásával — amihez kitűnőek a geodéziai adottságok, ezért is létesítették itt a telepet — és a telep bővítésével a második ütemben Érpatak, Ujfehértó és Bököny községeket látják el vízzel. A beruházás teljes befejezése után naponta 15 ezer köbméter vizet biztosít az új regionális vízmű. Elek Emil Székely Pál a vezérlőberendezés gépésze. Vízmű Geszteréden Nem olcsó a munkásszállítás MIÉRT VÁSÁROLNÁK AUTÓBUSZT A LEGKÜLÖNBÖZŐBB PROFILÚ VÁLLALATOK? A VÁLASZ EGYSZERŰ: AZÉRT, HOGY KÖZPONTJUKBA, VAGY VIDÉKI MUNKAHELYEIKRE SZÁLLÍTSÁK A DOLGOZÓKAT. NEM TUDNAK MEGOLDANI A SZÁLLÍTÁST A KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK? NEM, VAGY CSAK RÉSZBEN, MERT MÉG HA SIKERÜL IS ÖSSZEEGYEZTETNI A MENETRENDET A MUNKA- IDÖKEZDÉSSEL, A BEJÄRÄS KÖZISMERTEN KÉTSZER-HÁROMSZOR ANNYI IDŐT VESZ IGÉNYBE, MINT MAGA AZ UTAZÁSI IDŐ. Persze sok olyan vállalat, szövetkezet van, ahol eltérő időben szólal meg a munkaidőkezdést jelző csengő, s emiatt a rendszeres menetrend-egyeztetések sem hoznak előrelépést, mert az igények rendre-másra ellentmondásosak. Persze a saját járművekre mégsem ezért van leginkább szükség, hanem mert sok vállalatnál, elsősorban az építőiparban — a munkahelyek változóak, a dolgozók ideszállítása másként nem gazdaságos, de nem is lehetséges. Egy INEB-vizsgálat nyomában Vajon gazdaságos-e a saját járművek üzemeltetése, vagy csak a körülmények kényszerítik használatukra a vállalatokat? Tulajdonképpen erre a kérdésre kereste a választ a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, amikor tizenhét munkahelyen vizsgálta a járművek kihasználását, az üzemeltetés körülményeit. A választ nem lehet egy mondatban összefoglalni, hiszen nyilván gazdaságosabb egy új autóbusz üzemeltetése, mint egy kiselejtezett busz felújítása, állandó javítása. Persze, az új is csak akkor gazdaságos, ha nem néhány emberrel és nem naponta mindössze 2—3 órát rója a kilométereket. Ilyen gondjai — sajnos — nincsenek a vállalatoknak! A múlt évben a 17 munkahely 102 autóbuszából mindössze tíz volt két évnél fiatalabb, 74 életkora viszont meghaladta az öt évet. Az ok egyszerű: kevés az autóbusz, újat nem kapnak, a közlekedési vállalatok kiselejtezett járműveivel keli beérniük, a felújítás pedig meglehetősen költséges dolog. Ám a gazdaságtalanságot nemcsak ez jelenti, hanem például az is, hogy a dolgozók be- és hazaszállításának ideje általában nem teszi ki a napi 8 órát sem, így az autóbuszvezetők például napi munkaidejüknek felét karbantartással, szereléssel, készenlétben töltik, s természetesen állnak az autóbuszok is. Vannak kivételek is: az ÉPSZER például teherautó-vezetéssel tölti ki a buszvezetők munkaidejét. Káros párhuzamosság Van azonban ennél súlyosabb, e pillanatban megoldhatatlannak tűnő gond is: a vállalatok járműveik útvonalát egymástól elszigetelve szervezik, így aztán gyakori, hogy ugyanazon az útvonalon több vállalat autóbusza szedi össze saját dolgozóit, s a fél kocsi üresen marad. Mérk- vállajt például legalább 4, Szakolyt legalább 3 vállalat autóbusza érinti, de másik 3 vállalat autóbusza a községek egész sorában megfordul naponta. És erre csak részben ad magyarázatot, hogy nem mindenütt kezdődik egyszerre a munkaidő. Mert a döntő ok más. Az autóbuszok forgalmi engedélye ugyanis meghatározza, hogy a vállalatok autóbuszaikat csak saját dolgozóik szállítására használhatják. Ettől eltérni csak a KPM engedélyével lehet, ám akkor már bérfuvarozásnak számít és az autóbusz típusától függően kilométerenként 2, 4, illetve 6 forintot kell adóként befizetni. Mit jelentene ez a gyakorlatban? Először is az engedélyt kellene megszerezni és ha sikerül, akkor olyan összeget kérni attól a vállalattól, amelyiknek segítenek a munkásszállításban, hogy a költségek is megtérüljenek, meg az adó is kiteljen belőle. Ez olyan mértékben drágítaná meg a munkásszállítást, hogy a vállalatok nem is kísérleteznek ezzel. A KPM-en ran a sor Marad tehát a párhuzamos járatok indítása, s mértnek a buszok egy-egy községbe sokszor egyidőben, hogy felvegyék néha csak 2-3 dolgozójukat, mert a céljárat rövi- debb idő alatt ér célba, mint a Volán autóbusza, s elvétve sem fordul elő termeléskiesés, utaslemaradás a zsúfoltság miatt. Pedig a félig telt autóbuszok költségei semmivel sem kisebbek a 100 százalékig ki- használtaknál, így aztán nem csoda, ha a saját járművek üzemeltetése vállalatonként más-más összegbe kerül. Nem olcsó dolog a vállalatoknak a munkásszállítás, még ha ez az összköltségeknek kis hányadát teszi ki, akkor sem. De nem olcsó senkinek, mert a költség az árakban elszámolható, így lesz belőle drágább a lakás, a bútor, vagy éppen a leveszöldség. Ezért kell keresni a megoldást a vállalati járművek gazdaságosabb kihasználására. A legtöbbet a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium teheti a jelenleg alkalmazott engedélyezési eljárás egyszerűsítésével, hogy egy-egy útvonalon egymás dolgozóit is szállíthassák a vállalatok. De marad tennivalójuk a munkahelyeknek is. Az eddigieknél nágyobb figyelmet kell fordítani a költségek alakulására és még munkaidő- beosztásbeli változtatások árán is el kell jutniok az együttműködés megszervezéséig. Balogh József [[képernyő ELŐTT Az első körzeti stúdió, a a pécsi, születésének első pillanatától bekapcsolódott egyes műsoraival az országos televíziós műsorsugárzásba, mégpedig természetes illeszkedéssel, észrevehető színvonalkülönbség, valamiféle „körzetiség”, más szóval provincializmus nélkül. Például a nemzetközi nőnap alkalmából az első műsorba átemelt, „A min- denséggel mérd magad ...” című riportösszeállításuk is alkalmas volt arra, hogy a kiválasztott három asszony életpályájának, mindennapi munkásságának tükrében az általánost, a nők megnövekedett és egyre inkább kiteljesedő társadalmi szerepét be tudja mutatni. Egy jólsikerült dokumentumfilm, az „Emlékezés Kiliánról” érzékletesen és érdekesen rajzolta föl Kilián György portréját a kommunista mártír születésének 70. évfordulóján. A gazdagon dokumentált életrajz és a kortársak, rokonok megelevenítő emlékezései, s az összeállítás változatossága emelte ki az író és rendező Herczenik Miklós dokumentumműsorát a hasonló produkciók sorából. Az utolsó fél század magyar színháztörténet egyik meghatározó jelentőségű „nagy öregéről”, Hont Ferencről készített kitűnő portréfilmről is megemlítés kívánkozik. „A politika, a művészet és a tudomány. Ez a három tényező egymást támogatva, kiegészítve szabta meg tevékenységemet ...” — summázta tevékeny és tanulságos életpályáját a szegedi szabadtéri játékok elindítója, az egykori független színpad vezetője, sok színháztörténeti tanulmány és összegezés illusztris szerzője, akinek élete példa az általa említett három meghatározó oly eredményes harmonizálására. (Rendezte Kis József, operatőr Zöldi István volt.) „Akiket várnak...” címmel Heves megyébe látogatott egy forgatócsoport, nyomába eredve az ilyentájt nagyon időszerű pálya-, választás és a tényleges munkaerő-szükséglet meglévő vagy hiányzó összhangjának jhelyi felmérésére. A Pályaválasztási Tanácsadó vezetője elmondotta, hogy ma még elsősorban a szülők próbálnak dönteni a fiatalok pályaválasztásáról, de vannak jó kezdeményezések arra, hogy az elsősorban érdekeltekeié tárják az egyes szakmák szépségeit, s a gyakorlatban mutassák be a tevékenység, az alkotás örömeit. Ilyen az egri finomszerel- vénygyárnak a tanulók számára szervezett szakköre is, amelynek hasznát — nemcsak gyári, de társadalmi szempontból is — a jó pályaválasztási orientáció eredményei bizonyítják. A szülőt, pedagógust, tanulókat megszólaltató műsor (László Jánosné szerkesztésében, Tarjáni Gizella riportjaival, B. Nagy Tibor rendezésében, Bucsi János operatőri munkájával) nem ragadt meg a téma felületén, hanem sokoldalúan és lehető mélységben igyekezett feltárni azt. S nem eredménytelenül. Merkovszky Pál □rádió MELLETT A Rádió Kabarészínházának (változó színhelyű) havi műsorai már úgy beletartoznak a rádiózás összképébe, annyira nélkülözhetetlenek, mint az egészséges élethez a nevetés. A rádiókabaré minden számával politizálni akar; szerkesztői, rendezői ezt nyíltan vallják. Az egészséges politikai légkörhöz pedig az is hozzátartozik, hogy — a nevetést leplezendő — ne kelljen a szánk elé tenni a kezünket, ha társadalmi, gazdasági életünk visszásságait: hibáinkat, közszájon forgó viccekben vagy kabarétréfákban kinagyítva látjuk, halljuk viszont. Vannak (nyilván túlzók), akik mindenható erejűnek tartják a nevetést, a nevetségessé tételt, de vannak (a cinikusok), akik csupán a társadalmi légkörbeli túlnyomás biztosító szelepét látják benne, mondván, hogy utána úgysem változik Semmi. Természetesen semmi rosszat, hibásat nem lehet csupán nevetéssel, kigúnyolással megváltoztatni, jóra fordítani. Ám az embernek hinnie kell abban — éppen a siker érdekében —, hogy képes megváltoztatni azt, ami rossz, ami elítélendő, S a nevetés, nevéttetés ezt a hitet: ezt az önbizalmat erősíti. S ez már fél siker. A rádiókabaré szerkesztőinek következetességét mutatja az is, miként igyekszenek a közéleti, politikai tartalmat nemcsak a műsorok szövegében, hanem a közreműködők körének bővítésével is erősíteni. Először az 1975-ös Szilveszter esti adásban „léptettek fel” — magnófelvételek bejátszásával — országos intézmények, hatóságok vezetőit, akik az általuk ismert hibákból válogattak humoros-ironikus, olykor szatirikus megfogalmazásban néhányat. Az 1976-os szilveszteri műsorban ez a kör bővült, 'sőt súlyosbodott, amennyiben már miniszterek, miniszterhelyettesek, főhatóságok vezetői is részt vettek a nevettetésben. Kényesebb témákat szedve elő, nagyobb hibákat pel- lengérezve ki, mint az előző szilveszterkor. A jelenlegi „csúcsot” a legutóbbi, a márciusi műsorban „állították be” a szerkesztők azzal, hogy rendőrkabarét sugároztak a Belügyminisztérium központi klubjából. Azonban a megvalósítás-megvalósulás néhány dologban és műsorszámban nem ért fel a szándék, a téma színvonalára. Jó, hogy ez a műsor létrejött. Jónak tartottam azt is, hogy országosan ismert rendőrtiszt vállalta a szóvivő szerepét; azt azonban már nem, hogy a szóvivő nem teljesíthette ígéretét. Ugyanis ebből a műsorból nem nagyon ismerhette meg jobban ezt a szakmát a közönség. Igaz, ez nem is lehet célja egy kabaréműsornak. De akkor ne ígérjünk ilyet. Kár az is, hogy a műsorba meghívott egy-két „szakmabelit” csak néhány mondatra korlátoztak, s ezek a poénok se csattantak igazán. Egy-két dalszöveg is erőltetettre sikeredett. A hivatal humordossziéja és a Hofi-csokor viszont hatásos csattanók sorával zárta a ’Végeredményben jó hangulatú márciusi műsort, a rendőrkabarét. Seregi István
