Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
Megnyitották az idei forradalmi ifjúsági napokat Ünnepség Budapesten a múzeumkertben, a nyíregyházi Kossuth-téren, ifjúsági nap Nyírvasyáriban Kedden az 1848—49-es polgári forradalom és szabadság- harc 129. évfordulóján a fővárosi fiatalok, dolgozók ezrei vettek részt a KISZ Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által rendezett magygyűlésen a Nemzeti Múzeum kertjében. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Molnár Endre, a budapesti párt- bizottság titkára, továbbá a budapesti állami, társadalmi szervek, a fegyveres testületek számos más vezetője. Jelen volt az 1937-es Márciusi Front több egykori tagja. Felhangzott a Himnusz, Koncz Gábor színművész szavalta el a Nemzeti dalt. majd S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Taná. csának titkára köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit. Ezután Fejti György, a KISZ KB titkára mondott ünnepi beszédet. Az évforduló jelentőségéről szólva kiemelte: — A magyar történelem egyik legszebb, legdicsőségesebb napjára emlékezünk. Arra a 129 évvel ezelőtti napra, amikor az Európán végigsöprő forradalmi hullám Pestre is elért Petőfire, a márciusi if jakra emlékezünk, akik magasra emelték a szabadság, a függetlenség zászlaját. Több száz éves elnyomás után magára talált a nemzet és forradalmával, szabadságharcával kivívta Európa, az egész világ haladó erőinek elismerését. — A magyar szabadságharc zászlója alá sereglettek az elnyomott nemzetek legjobb fiai is. A lengyel Bem és Dembinszky mellett szerb, olasz, osztrák és német hazafiak fogtak értünk fegyvert, mint- ahogy a magyar forradalmárok is ott harcoltak Garibaldi seregében, s ott voltak a haladásért küzdő erők táborában a világ legkülönbözőbb pontjain. — A magyar forradalom és szabadságharc elbukott, a nemzeti függetlenség elveszett, — a polgári átalakulást szolgáló alapvető vívmányokat azonban a győztes reakció már nem volt képes megsemmisíteni —, nautatott rá Fejti György, majd emlékeztetett a Tanácsköztársaság dicső napjaira. Kitért arra is, hogy 40 esztendővel ezelőtt, 1937 március 15-én a Márciusi Front hirdette meg az ország demokratikus átalakítását, politikai szabadságjogokat követelő, 12 pontból álló programját. Március 15-e kapcsán Fejti György beszélt az igazi haza- fiságról. — Számunkra a ha- zafiság nem üres szólam. A szocialista hazafiság — cselekvő hazafiság: közösségi aktivitás, munka és állandó készenlét a szocializmus, a haza szolgálatára. Közös küzdelem a haza, az otthon szebbé, jobbá tételéért, a boldogabb éle-, tét biztosító társadalmi, gazdasági haladásért. A szocialista hazafiság és az internacionalizmus számunkra elválaszthatatlan. — Az ifjúság, az új nemzedék tiszteli és ápolja történelmünk haladó hagyományait, egyszesmind a jövőbe tekint: milyen lehetőségek állnak előtte, mennyire adottak a teljesebb emberi élet, a felemelkedés feltételei? — Tény, hogy hazánkban a társadalmi és gazdasági fejlődés olyan fokot ért el. hogy megváltoztak az életkörülmények is. Természetes, hogy mindenki többre vágyik, teljesebbé akarja tenni életét. De nem fogadhatjuk el azt a magatartást, amely bizonyos javak és értékek megszerzését, biztosítását és élvezetét mindenek feletti célnak tekinti. — Szocialista társadalmunk új értékrendet, új életformát, életmódot teremt. Ez a szocialista életmód, amely — az aktív pihenésre, az önművelésre, a kulturálódásra és a sportra szánt megnövekedett szabad idő mellett — a példamutatóan végzett munkában, az elkötelezett politikai magatartásban nyilvánul meg, és amely a munkahelyi kollektívában, az iskolában és nem utolsósorban a családban telítődik tartalommal. — Népünk és ifjúságunk bizalommal tekinthet a jövőbe. Ehhez alapot ad pártunk politikája. amelynek nyomán nagy eredményeink megszülettek. Mi, mai magyar fiatalok. Petőfi és a márciusi ifjak örökösei magunkénak valljuk ezt a politikát és harcolunk érte, mert megfelel egész népünk érdekeinek, ifjúságunk törekvéseinek. Az ünnepi beszédet követően koszorúkkal díszítették az 1848. március 15-i eseményeknek emléket állító márványtáblát. Az ünnepségen 1848. március 15-e emlékét idéző szavalatok, dalok hangzottak el, majd a gyűlés részvevői — felnőttek és fiatalok — a Kossuth Lajos utcán, a Szabadsajtó úton, a Váci utcán és a Piarista kapun át a Március 15-e térre vonultak. Itt Maros Gábor színművész szavalta el Garai Gábor: Hazám című versét. Felcsendült a szózat, s a Petőfi-szo- bor talapzatán elhelyezték koszorúikat a Hazafias Népfront budapesti bizottságának, a KISZ budapesti és V. kerületi bizottságának, valamint a fővárosi fegyveres testületek és a fiatalok képviselői. Az ünnepség az Intemacioná- lé hangjaival ért véget. Szabolcs-Szatmár megyében is megemlékeztek az 1848-as polgári forradalom és szabad, ságharc 129. évfordulójáról. Nyíregyházán március 15-én nyitották meg a forradalmi ifjúsági napok megyei rendezvénysorozatát. A Kossuth- szobor előtt tartott megyei megnyitóünnepségen részt vett Ekler György, a megyei pártbizottság titkára. Varga (Folytatás a 4. oldalon) ünnepség a nyíregyházi Kossuth-szobornál Jelentés a földekről Befejezéshez közeledik az almafa metszése a Kemecsei Állami Gazdaság Hegedűs kertjében. A melegágyakban, a molinó alatt kikeltek az első vetésű dohánypalánták. A tiszalöki Szabadság Tsz dohánykertészei újabb melegágyakat készítenek elő. A nagycserkeszi Kossuth Tsz-ben vegyszeres permetezéssel gyomtala- nítják a lucernatáblát. Dohánypalánták neveléséhez készítik elő a magágyat a nyírmadai tsz fóliasátraiban. Púja Frigyes Görögországba utazik Púja Frigyes külügyminiszter Dimitri Biciosz külügyminiszter meghívására március tizenhatodikén, szerdán hivatalos látogatásra Görögországba utazik. A honismereti mozgalomról >r tárgyalt a megyei népfrontelnökség A közélet hírei Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Borsod megyei látogatásának második napján, kedden- a megye párt és állami vezetőinek társaságában Ózdra látogatott. A műszaki klubban a városi pártbizottság és a tanács, valamint az Özdi Kohászati Üzemek vezetőivel találkozott. Vajda István, az ózdi városi pártbizottság első titkára ismertette a több mint 700 éves település fejlődését, majd Pethes András, az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója a 137 éves gyárról adott tájékoztatót Ezután Losonczi Pál a megye és a gyár vezetőinek tár. saságában megtekintett több üzemrészt. ★ Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára kétnapos látogatást tett Hajdú- Bihar megyében. Hétfőn délelőtt Debrecenben a megyei pártbizottság székházában Sikula György a megyei párt- bizottság első titkára tájékoz, tatta a megye politikai és gazdasági életéről, a tervekről, problémákról. Ezután Sarlós István a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárába látogatott Kedden Debrecen város nevezetességeit, az épülő új vénkerti lakótelepet tekintette meg Sarlós István, majd Hajdúnánásra utazott. A Hazafias Népfront főtitkárának Hajdú-Bihar megyei látogatása a Hajdúnánási Állami Gazdaságban fejeződött be. A megyében folyó honismereti munkáról számolt be március 15-én, kedden a Hazafias Népfront megyei elnökségének ülésén dr. Gyarmathy Zsigmond, a megyei levéltár igazgatója, a népfront honismereti bizottságának vezetője. Az elnökségi ülésen részt vett Gulácsi Sándor, a megyei pártbizottság titkára. A megyében negyvennyolc honismereti kör dolgozik, közzel ezer taggal. Ezenkívül csaknem ennyire tehető azok száma, akik egyéni gyűjtő- és feldolgozó munkát végeznek, lelkes hívei a honismereti mozgalomnak. A megyei levéltár és a pedagógus-továbbképző kabinet a közelmúltban megalakította azt a munkaközösséget, melyben hasznos tapasztalatcserét folytathatnak, értékes szakmai előadásokat hallgathatnak a szakkörvezető pedagógusok. A helyi népfrontszervezetek honismereti bizottságainak munkája kerül középpontba idén: alkotó munkaközösségekké szükséges változtatni ezeket — hangzott el az elnökségi ülésen. Az elnökség ezenkívül meghallgatta a nyírteleki népfrontbizottság titkárának beszámolóját a nagyközségben végzett munkáról, majd a megye szolgáltatásának helyzetéről tárgyalt. XXXIV. évfolyam, 63. szám ARA: 80 FILLER 1977. március 16., szerda