Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. március 13. Tavaszias idő, március ötödiké, délután. A szél erősen fúj, szárítja a talajt. Az árkádhoz hasonló bejárati ajtón egy tizenéves megy be a kemecsei italboltba. Az üzlet inkább hasonlít egy üzemi étkezdéhez, mint kocsmához. No, nem a tisztasága, csak a belső kiképzése. Kármentő helyett kis ablak van, még kisebb pulttal. A pult mögött középkorú férfi áll, és csapolja a sört, tölti demi- zsonból a pálinkát. Cola sehol. Hétköznapi Mikulás áll a gyerekgyűrűben. Be-benyúl a zsákba, s varázsol színes forgót, papírcsákót, nyalókát. A fiúk-lányok ragyogó arccal vonulnak el a zsákmánnyal, amiért persze leszurkolják a forintokat. A kemecsei ifjúsági házból különös alakok sorjáznak ki: álarcos, jelmezes gyerekek igyekeznek a szomszédos régi épületbe, ahol farsangi bál kezdődik az általános iskolások számára. Délután öt óra, szól a magnó a nagyteremben, nyüzsögnek a papák-mamák, a rokonok, az iskolatársak, nevetve mutogatják a jelmezeseket, tapsolják a körbevonu- lókat. A színpadon a zsűri ül, kissé behúzott nyakkal. Fejük fölött ugyanis roskadozik a mennyezet, hátuk mögött a színpad deszkái recsegnek- ropognak. Már hangol a Szántó— Sweiner—Szabó-trió, a fiatalok várdogálnak, hogy nyisson a presszó. A kocsma lesújtó, jogos, hogy a kultúráltaimat választják. Egy csoport véleményez: — Jó zenekar. Nem véletlen, hogy a környékről is ide járnak. Orgona, szaxofon és dob a három hangszer. Csupán pár asztalnál ülnek, de már szól a muzsika. Az élet később kezd pezsegni. Dombrádon cóla is van, de keresettebb a vegyes gyümölcspálinka. Egy fiatal, csinos szőke hölgy és feltehetően élete párja lép a vendéglőbe. A fiatalember 2 deci vegyest kér elvitelre. De ha már itt vagyunk — mondja — megiszunk két háromcentest. A Tisza közelsége lenyűgözővé teszi a naplementét. A főtéri templomot vörösre festi, az alkonyba belepislant az utcai lámpa fénye. Lassan abbahagyják az emberek a ház előtti kiskertek csinosítását, csak a belvízlevezetőszivattyúk moraja és a víz csobogása hallatszik. Dombrádon nem kell hosz- szú időt tölteni ahhoz, hogy szemrevételezzük a szombat esti forgalmat: a művelődési házban két srác pingpongozik, az ifjúsági klub még zárva. Talán korán érkeztünk ahhoz, hogy lássuk, lesz-e valami, netán erre az estére nem is terveztek komolyabb programot. A mozi kínálkozik — kirakatában egy múlt havi műsorplakát neveti szembe a kíváncsiskodót. A művelődési házon egy másik plakát árválkodik: a múlt szombati farsangi mulatság emlékét idézi. Kisvárda fényei már mesz- sziről látszanak. Az egyre sötétülő égbolton megjelennek a telihold társaságában az első csillagok. A buszmegállóban sokan várják a környező községekbe induló buszokat. A szórakozóhelyeken még kevesen vannak. Régi Munkácsy televízió szól a Kinizsi étteremben. Fölötte egy díszes felirat — BUÉK! — márciusban. A sztár — amikor van — a magyar sör. Ezen a szombat estén szlovák és lengyel sört is lehet kapni. A Kinizsi név így megtévesztő: csak az erőre utal, sörre a legritkább esetben. A pincér a forgalomról mondja: meglátszik, melyik hét végén volt fizetés. Most átlagos forgalomra számítanak. A kisvárdai volt banképület a jelenlegi művelődési Fiatalok, szombat este Ismerjük a szombat estét? A hét vége koronáját, amikor mindenki lazíthat egy kicsit, tévézhet, szórakozhat, moziba mehet, táncolhat, ha kedve tartja? Nem eléggé. Jóval több szó esik a hétköznapokról, a munkáról a megelevenedő határról, a csendes faluról. Holott ez is része, mégpedig fontos része életünknek — a pihenés, a kikapcsolódás, amikor a következő hétre nem gondolva felújítjuk magunkat. TÁNC, TÁNC, TÁNC, TÁNC MÁTÉSZALKÁN. FARSANG KEMECSÉN. központ, kivilágított bejárata forgalmas: fiatalok jönnek-mennek, egymás vállát ölelő párok, viháncoló lánycsapat, komolykodó fiúk raja. Beljebb egy ajtón szembeötlő felirat: „Klubövezet”. Dübörgő popzene árad az ajtónyitásra, elvész benne a kaucsuklabda pattogása, az asztali foci csattogása (a sakkfigurák „zaját” nem is említem...). Mintegy tíz-tizenöt fiatal van a nagyobbik teremben, csaknem ennyien a beljebb nyíló kisebben. Kártya csapódik az asztalra (nem pénzben játszanak), és néhányan olvasnak (válogathatnak) a polcokon sorakozó lapok közül. Csöndes szombat estének ígérkezik, kötetlen programot terveztek az egy hónappal ezelőtt megalakított városi ifjúsági klub tagjai. Mint elmondják, jó a kezdés: kialakul a klub törzsgárdája, húsz-huszonöt fiatal rendszeresen jár a hétfői és szombati foglalkozásokra ... — Nem gondtalan a tánczenész élete — mondja Kisvárdán Terebesi Attila, aki Orbán Imrével és Csorba Bertalannal játszik a kisvárdai Kinizsiben. Terebesi már 20 évvel ezelőtt is ismert muzsikus volt itt, s a zene-' kar valóban kitűnő. Jó angol gitárszerelés, új orgona. — Az első, hogy sajnos, Kisvárdán nincs olyan hely — fejtegetik Orbánnal —, amely a kulturált fiatal igényének megfelel. Ez persze meghatározza a közönséget is. A másik gond: rendkívül rossz a zenekarok kottaellátása. így aztán magunk hangszerelünk, magnó után. Még a szöveghez is így jutunk. Hogy mégis muzsikálunk ? Nem is tudnánk élni nélküle. Két évtizede muzsikus Orbán Imre is, aki mellesleg a kisvárdai sportegyesület elnöke. Űj, bár már nyolc éve játszik a zenekarban Csorba Bertalan. — A mi családunk több mint fél évszázada a város ismert zenészdinasztiája. Apám vezető prímás volt. Nekem is annak kellett volna lennem. Tanultam is zongorázni, hegedülni. De aztán a gitárnál maradtam, bár apám ellenezte. S milyen az élet: most néha ő is játszik velünk. Egy csapásra igazolódik, amit Takács János, az Országos Szórakoztatózenei Központ nyíregyházi vezetője mondott: aki korábban népzenész lett, ma többnyire tánczenészi pályát választ. Szépen szóltak a dalok a dombrádi étteremben Gombos József öttagú zenekarának hangszerein is. De a fiatalok inkább beugranak Kis- várdába. Terebesiék és a presszóban a Szőke—Prikop —Mihók-trió számukra szórakoztatóbb. Már szokássá vált, hogy a tánczenészeknél is lehet rendelni, s amint kiderül, legalább 2000 számot kell tudni ahhoz, hogy a legfrissebb igényeket is kielégítsék. ★ Hogyan szórakozik az ifjúság szombaton este Szabolcs- bákán, Ilken, vagy mondjuk Jándon? Az idősebbek — amíg nyitva van — az italboltban. Persze nem lehet általánosítani. A házak ablakain a kékesszürkés fények arról árulkodnak, hogy nagyon sokan televíziót néznek. Jándon messziről lehet látni, hogy otthon van a távolsági autóbuszvezető: az Ikarus 66-os a háza előtt áll. Gulá- cson két cigányzenész is hazafelé tart sötét ruhában, kezükben hegedűkkel. Az országút mentén valahol Sjatmárban, mintha egy vonat húzna végig. Közelről látszik csak: szarvasmarhatelep. A sok kis ablakon keresztül gyér fény világol. Lepihentek már a tehenek, befejezték a napi munkát a tehenészek. Csak az udvar végében világít egy lámpa az oldalbejárat fölött, a szabolcsbákai klubkönyvtár és mozi épületén. Belépve kissé meghökkentő látvány fogad: egy télikabátba burkolózott férfi üldögélt csöndben az asztal mögött, rakosgatta a könyvek céduláit: a klubkönyvtár vezetője (egyébként e helyi iskola tanítója). Meg is magyarázza mindjárt: hetente háromszor van kölcsönzés, és hiába fűtik fel a cserépkályhát, nem melegszik át a könyvtár. Este hét óra: a könyvtáros türelmesen várt. Mint mondta: hamarosan várható jó néhány fiatal, akik kölcsönözni jönnek — de előbb végignézik az „Egymillió fontos hangjegy” című tévéműsort. Hiába — ezzel is számolni kell... SZÓL A GITÁR KISVÁRDÁN. A vásárosnaményi új művelődési központ fényes és mozgalmas ezen az estén: a bejárat előtt kocsihad, oldalukon MTV felirat. Éppen befejeződött odaérkezőnkkor a „Röpülj páva” vetélkedőn induló naményi járásbeli csapat zsűrizése. Az ajaki, tákosi, pusztadobosi öregek és fiatalok az őket hazaszállító buszt várják az előtérben. A tévések elrobogtak, a vendégek hazamentek — megszólal a tévébemondó hangja, bekonferálja az esti filmet, az emeletről billiárdgolyók koccanása hallik, az egyik asztalnál sakkoznak. Nyugalmas este, be-belépő, körbenézelő- dő, megragadó emberek — elsősorban idősebbek. A zenészek nemzedékváltását tovább követhetjük Vá- sárosnaményban is. Ahogy a szakértők mondják: „füles cigány zenészek” játszanak a presszóban és az étteremben. A Múzsa család adja a fiatalokat szórakoztató tánczenészeket és a Csipke nagyszerű zenekarát is. Mert azt meg lehet állapítani: jó zenét játszanak, s jól! Ennek oka, hogy egyre magasabbak a követelmények, a működési engedélyeket se adják könnyen, s a kategóriák megszerzéséhez is mind több zenei tudás szükséges. Jó az is, hogy az OSZK a felülvizsgálások során az általános műveltséget és magatartást is számon kéri, ami egyik biztosítása annak: a jövőben a zenét szolgáltatók mindkul- túráltabbak lesznek. A fehérgyarmati szálló éttermében csendes a hangulat, A sokszor kitüntetett együttes most hiányos, influenza tizedeli a zenészeket is. De így is szépen szól a nóta. Pénteken nagyobb volt a forgalom, akkor énekesek is voltak. Most csupán az asztalok mellett hallgatnak a vendégek. Itt nem húz fülbe a prímás, mint Naménybán, ahol legénybúcsú volt, s nótával köszönt el eddigi életétől a fiatalember. De csendes a bár is. Molnár József zongorája kellemes muzsikát játszik. Hogy hol a szombat esti közönség? Nos, Mátészalkán. A fiatalokat becsábította a gimnázium szalagavatója. No meg a tévében lövöldözött a pisztolyos lány, s ez is érezhető a forgalmon. Mátészalkán roskadozni látszik az ifjúsági és úttörőház, tolongás a bejáratnál, „Haver, eressz már be!”, „Az öcsémet keresem”, „Hogyhogy nincs már hely ?!” Odabent nyirkos, vastag levegő, egymáshoz préselődő testek, csókolózó pár egy sarokban, hullámzik a terem, fület tömít a robajló zene. Szalagavató bált tart az Esze Tamás középiskola. Bent van a városka fiatalságának zöme, a többiek pedig odakint. Várnak a jószerencsére, mely besodorná őket. A tiborszállási „Colór” játszott, mégpedig jól, vérpezsdítőén érzéket csigázón. Ez volt az egyetlen hely, ahol valóban mozgott minden, beleértve a csillárt is. Mindez csupán jókedv volt, kulturált keretekben. S másutt? Nos, a mulatásnak látszólag vége, s még a presszókban is csendes lötyö- gés a tánc, s az éttermekben is legfeljebb az dalol, aki bánatos, vagy búcsúzik a legénységtől ... A fiatalok nem tudnak a szó jó értelmében mulatni? Ülnek, nézik egymást a sörösüvegek erdeje mögül. Az idősebbje meg talán szégyel- li a virtust? Pedig a muzsika általában jó, s zenészek törik magukat, hogy jókedvre derítsék a hallgatóságot. írták: Bürget Lajos, Sípos Béla, Tarnavölgyi György Fényképezte: Gaál Béla CSÖNDES KLUBEST A KISVÁRDAI VÁROSI IFJÚSÁGI KLUBBAN. KM O
