Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-26 / 72. szám

XXXIV. évfolyam, 72. szám ÁRA: 80 FILLER 1977. március 26., szombat MA Javítják Záhony és környéke ellátását (2. oldal) Rendezik a műszakpótlékot (3. oldal) Hazaérkezett Berlinből Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénte­ken ülést tartott. Határozatot hozott a hazánk felsza­badulásának 32. évfordulója alkalmából adományo­zandó kitüntetésekről. Tábornokokat nevezett ki, bí­rákat mentett fel és választott meg. Végül egyéni ke­gyelmi és állampolgársági ügyekben döntött. Már a burgonyát ültetik Jól halad a tavaszi munka a nyíregyházi járásban a Kádár János vezette küldöttség lyar Nepkoztarsasan A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár János­nak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével hivatalos, baráti látogatást tett az NDK-ban, pénteken hazaérkezeit Budapestre. Képünk: Biszku Béla üdvözli Kádár Jánost. (Kelet-Magyarország íelefotó) ^ Eseményekben és eredmé­nyekben gazdag napok lezá­rásaként igaz barátsággal, testvéri szívélyességgel bú­csúzott pénteken Berlin a magyar párt- és kormánykül­döttségtől. Delegációnk Ká­dár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárának vezetésével — a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának és a Német Demokratikus Köz­társaság kormányának meg­hívására — négy napot töl­tött hivatalos baráti látogatá­son az NDK-ban. Az NDK és magyar zász­lókkal és vörös lobogókkal díszített berlin—schönefeldi repülőtéren a- főváros lakói­nak sokezres tömege vett bú­csút Kádár Jánostól. Lázár Györgytől és a többi magyar vendégtől. Kádár János ven­déglátójával, Erich Honez- kerrel, az NSZEP KB főtit­kárával, az NDK államtaná­csának elnökével együtt — rendőri diszmotorosok kísé­retében — érkezett a repülő­térre A búcsúztatáson jelen volt Willi Stoph, a miniszter- tanács elnöke, Herman Axen, Gerhard Grüneberg, Heinz Hoffmann, Werner Lamberz, Erich Mielke, Erich Mücken­berger, Konrad Naumann, Alfred Neumann és Paul Verner, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai, Horst Dohlus, Werner Jarowinsky, Günther Kleiber, Inge Lange és Gerhard Schürer, a politi­kai bizottság póttagjai, vala­mint az NDK politikai, társa­dalmi életének más vezető személyiségei. A bensőséges búcsúztatás a magyar és az NDK-himnusz- szal kezdődött, közben 21 díszlövés dördült. Az NDK nemzeti néphadserege dísz­egységének parancsnoka je­lentést tett Kádár Jánosnak. Az MSZMP KB első titkára főhajtással tisztelgett az NDK állami zászlaja előtt, majd Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével a Magyar Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttsége — a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának és a Né­met Demokratikus Köztársa­ság kormányának meghívásá­ra — 1977. március 22. és 25. között hivatalos baráti láto­gatást tett a Német Demokra­tikus Köztársaságban. A küldöttség megismerke­dett a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményei­vel és látogatást tett az Oberspree Kábelművekben. A berlini nagygyűlés a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Erich Honecker társaságában ellépett a szárazföldi és a légierők, valamint a hadi- tengerészet katonáiból álló díszegység arcvonala előtt. Zúgott a taps, az éljenzés, a sok ezres tömeg meleg szere­tettel búcsúzott kedves ven­dégeitől. Erich Honecker me­leg, baráti kézszorítással, szí­vélyes öleléssel vett búcsút a repülőgép bejáratánál Kádár Jánostól. Néhány perccel ké­sőbb — pontosan 10 órakor — útnak indult Budapest fe­lé a magyar párt- és kor­mányküldöttség különrepúlő- gépe. Pénteken hazaérkezett a magyar párt- és kormánykül­döttség, amely Kádár János­nak, a Magyar S jcialista Munkáspárt Központi Bizott­sága első titkárának vezeté­sével a Német Szocialista és a Német Szocialista Egy­ségpárt, a Magyar Népköztár­saság és a Német Demokra­tikus Köztársaság testvéri ba­rátságának, sokoldalú együtt­működésének és internaciona­lista összeforrottságának nagyszerű megnyilvánulása volt. A küldöttségek tárgyalásain, amelyek az őszinte barátság és a szívélyesség légkörében folytak le, részt vettek a Ma­gyar Népköztársaság részéről: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a delegáció vezetője, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Egységpárt Központi Bizott­ságának és a Német Demok­ratikus Köztársaság minisz­tertanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatást tett az NDK-ban. A küldöttség fogadásán a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Aczél György, Biszku Béla. Németh Károly, Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Borbély Sándor, Győri Imre, a Köz­ponti Bizottság titkárai, Brutyó János, a Központi El­lenőrző Bizottság elnöke, Pullai Árpád, a Központi Bi­zottság tagja, közlekedés- és postaügyi miniszter, Rácz Pál külügyminisztériumi ál­lamtitkár, Varga István, a KB osztályvezető-helyettese. Jelen volt Georg Folk, az NDK budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. dr. Szekér Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, dr. Szűrös Mátyás, a Ma­gyar Népköztársaság rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe a Német Demokrati­kus Köztársaságban. A Német Demokratikus Köztársaság részéről: Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtit­kára, az államtanács elnöke, a delegáció vezetője, Willi Stoph, az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács elnöke, Hermann Axen, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, Wolfgang Gauchfuss, az NSZEP Központi Bizottságá­nak tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Oskar Fischer, az NSZEP Központi Bizottságának tag­ja, külügyminiszter, Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Magyar Nép- köztársaságban. A küldöttségek gyümölcsö­ző véleménycserét folytattak a két testvérpárt és a két or­szág kapcsolatainak sokoldalú bővítéséről és elmélyítéséről, a nemzetközi helyzetről, va­lamint a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom kérdéseiről. Minden megtár­gyalt kérdésben teljes volt a nézetazonosság. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Lázár György, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke, vala­mint Erich Honecker, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának fő­titkára, a Német Demokra­tikus Köztársaság államtaná­csának elnöke, március 24-én ünnepélyes keretek között aláírta a Magyar Népköztár­saság és a Német Demokrati­kus Köztársaság barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. A szerződés tükrözi a Ma­gyar Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársa­ság kapcsolatainak minőségi fejlődését, a nemzetközi hely­zetben végbement alapvető változásokat; elősegíti orszá­gaink és népeink további kö­zeledését, hozzájárul a szocia­lizmus ügyének erősödéséhez, Európa és a világ békéjének megszilárdításához. A szerző­dés a két állam proletár in­ternacionalizmus elvein ala­puló nemzetközi együttműkö­désének alapvető okmánya. I. A küldöttségek tájékoztat­ták egymást a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XI. és a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítéséről. Méltatták országaik munkás- osztályának, dolgozóiinak al­kotó munkáját, nagy erőfeszí­téseit, kiemelkedő sikereit a fejlett szocialista társadalom építésében. A küldöttségek nagyra ér­tékelték, hogy pártjaik és or­szágaik együttműködése terv­szerűen és lendületesen fej­lődik a marxizmus—leniniz- mus és a proletár inténacio- nalizmus elvei, az érdekek és a célok, a társadalmi-gazda­sági alapok azonossága alap­ján. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szo­cialista Egységpárt együtt­működésének, amely a köl­csönös bizalmon alapul, meg­határozó a szerepe a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság sokoldalú kapcsolatainak to­vábbi bővülésében, a két ál­(Folytatás a 4. oldalon) KÖZLEMÉNY a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldött­ségének a Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról Szabolcs-Szatmár megye legnagyobb járása a nyíregy­házi: közel 100 ezer hektár. Harminchat termelőszövet­kezet és három szakszövet­kezet gazdálkodik ezen a te­rületen a nyíregyháziakon kívül. A hirtelen beköszön­tött tavasz itt is korán kicsal­ta az embereket a határba. Minden termelőszövetke­zetben gondosan felkészültek az 1977-es gazdasági évre. Ä járás területén mintegy 10 ezer hektárt borított belvíz. Még több mint 3 ezer hektár szántón található — főleg a réteken, legelőkön — de foko­zatosan elvezetik. Belvíz miatt 1000 hektár őszi vetés pusztult ki a Tisza menti gaz­daságokban: Tiszavasváriban, Tiszalökön, Tiszadobon, Nagyhalászban. Ezt a terüle­tet új rávetik tavaszi növé­nyekkel. Gond volt még, hogy egyes munkagépekhez — leginkább a permetezőgépekhez — fil­léres alkatrészek hiányoztak, amiket csak később tudtak pótolni. Ahol idejében befe­jezték a metszést, ott már végeztek az első permetezés­sel és a másodikhoz készü­lődnek. Van azonban olyan szövetkezet, amely zöldbim- bós állapotban végzi az első növényvédelmi munkát. Eze­ken a helyeken fokozott gon­dot kell fordítani a permete­zésekre. Harmincötezer hektár szán­tóterületen végeznek alaptrá­gyázást. Ennek háromnegyed részén kiszórták a műtrágyát. Az ősziek fejtrágyázását már korábban befejezték. Tavaszi vetést 11 400 hektáron végez­nek. Ebből 7 ezer hektáron elkészült a szántás; tárcsáz­zák, boronálják a talajt. Jól haladnak a vetéssel a járás termelőszövetkezeteiben. A tervezett 2900 hektár tavaszi árpa vetését a héten befeje­zik. Elvetettek 380 hektár mákot — ebből a tiszaeszlá- ri Kossuth Termelőszövetke­zetben 100 hektárt —, a 820 hektár lucernából pedig 600 hektáron végeztek eddig és folyamatosan vetik a borsót is: 750 hektárból 450 hektá­ron került földbe a mag. Megkezdték a cukorrépa vetését és a burgonya ülteté­sét. Cukorrépából több gaz­daság 200 hektáron felüli te­rületet vet be. így a tiszadobi Táncsics, a három tiszavas- vári, a tiszaeszlári Kossuth, a nagy halászi Petőfi, az ibrányi Rákóczi, a vasmegyeri Micsu­rin Termelőszövetkezetekben. Burgonyát a rakamazi Győze­lem Termelőszövetkezet 150, a gávavencsellői Szabadság és Uj Erő Termelőszövetkezet 450 hektáron filter. Több ter­melőszövetkezetben ültetnek még 100 hektár fölötti terü­leten ebből a fonto6 növény­ből. Kukoricát ebben az év­ben 16 ezer hektáron fognak termeszteni a járás termelő- szövetkezetei. (s. b.) M. Kovács József és Szalaga János a talaj lezárását végzi bo­ronával a cukorrépa és kukorica vetése előtt a tiszanagyfalui Üj Élet Termelőszövetkezetben.fGaál Béla felvétele) Hz etióp jószolgálati küldöttség programja Az etióp jószolgálati kül­döttség pénteken Budapest nevezetességeivel ismerke­dett. A várnegyed, a Ha­lászbástya megtekintése után a Gellérthegyről gyönyör­ködtek a főváros panorámá­jában. A városnéző körút ál­lomása volt a kelenföldi la­kótelep megtekintése is. Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken fogadta Fiszeha Deszta őrnagyot, az etióp ideiglenes katonai kormány­zótanács állandó bizottságá­nak tagját, a közigazgatási és szervezési bizottság elnö­két. A hazánkban tartózkodó etióp jószolgálati küldöttség vezetőjét. A szívélyes légkö­rű megbeszélésen részt vett dr. Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője, és Garai Róbert külügyminiszter-he­lyettes. A küldöttség, élén Fiszeha Deszta őrnaggyal látogatást tett Papp Árpádnál, a mun­kásőrség országos parancsno­kánál, ugyancsak felkeresték a hivatalában Herczeg Ká­rolyt, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitkár- helyettesét.

Next

/
Thumbnails
Contents