Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
1977. március 17. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Dicsérni se könnyű! KÖZÉPVEZETŐK TISZÁLÖKÖN JÓ SZÓRA SZOMJAS MINDENKI. Az oly divatos felmérések egyikének tanúsága szerint a munkások kívánságlistájának első Welyén az emberséges bánásmód áll, a személyiség tisztelete és megbecsülése, az utasításokat vagy feddéseket sem gorombán, hanem emberséges hangnemben közlő vezetői modor, stílus. Nem elhanyagolható tanulság tehát, hogy a nagy többségnek nem elégségesek csak az anyagiak... Fel kell figyelni erre azért is, mert nem csupán az általános munkahelyi közérzetről van itt szó. A jó szó utáni sóvárgás többre mutat. Nézzük csak a dicsérő szót. Nem nehéz belátni, hogy a jól megválasztott, a kellő időben elhangzott dicséret felderíti, munkára serkenti a rossz hangulatú, morcos ténfergőket. Bátorítja az ügyetlenségük, kudarcaik miatt el- fogódottakat, tétovákat. Kiemelj letargiájukból a problémákkal küszködőket. Szárnyakat ad az igyekvőknek. Mégis, üzemekben és intézményekben gyakran hallani: a letolást hamar megkapjuk, vastagon, de talán a nyelve is letörne a főnöknek, ha egyszer dicsérni kéne — Vannak vezetők, akik kereken kimondják: a jó, a hibátlan munka természetes (az eredmény ugyan nem mindig igazolja ezt!), felesleges hát szót vesztegetni rá, ám a legkisebb hibára is nyomban le kell csapni, mert halmozódhat és komoly bajt okozhat. — És ha azzal érvelünk nekik, hogy a jó is halmozódhat, fejlődhet, ha dicsérettel serkentjük, s ennek legalább akkora a haszna, mint a hibák ostorozásának — csak legyintenek. Sőt, né- hányan azzal vágnak vissza: a dicsérgetés — népszerűség- hajhászás, erre ők nem kaphatók. TÖBB VEZETŐ AZONBAN, jó pedagógiai érzékkel, felismeri a dicséret hasznát, él is vele. Persze, nem azokról van szó, akik azt mondják: nosza dicsérjünk, az nem kerül semmibe. És osztogatják nyakra-főre a semmitmondó, üres, vállveregető dicséreteket. Ez nem serkent semmire, a dicsérőt is lejáratja, vagy éppen nevetségessé teszi. Tény azonban, hogy a megalapozott dicséret sem ér mindig célt. Főleg akkor, ha a dicséret a jelentéktelen külsőségekre irányul és nem a lényegre: a munkára, a teljesítményre. Nemrégiben az egyik építésvezető arról panaszkodott, hogy a konkrét teljesítmény dicséretét sem fogadták szívesen. Egyik brigádja, hallatlan erőfeszítéssel, igen nehéz feladatot oldott meg. A lelkendező dicséretre elkomorultak. Sokára, kerülő úton tudta meg: attól tartottak, állandóan megkövetelik majd tőlük a kivételes, aligha ismételhető teljesítményt. Bizony, a dicséretből nem lett volna szabad kifelejteni a rendkívüliség, az egyszeriség elismerését sem. Arra is felfigyelt ez az építésvezető, hogy igen sok a szerény, zárkózott, szófukar ember. Aki nem szeret feltűnni, kiválni, csillogni, ök sem örülnek a hangos dicséretnek. Ám négyszemközt felengednek, néha még beszédesek is lesznek. S a dicséretért is hálásak. A gyengéket, ügyetleneket is zavarba hozhatja a dicséret. Szorongást válthat ki belőlük. Félnek az esetleges kudarctól, hibától, hogy érdemtelenné válhatnak a dicséretre. Velük azt is éreztetni kell: türelmesek leszünk, megvárjuk, amíg belelendülnek, felfejlődnek a többiekhez. Nem kevés persze az anyagias ember sem, aki fütyül a dicséretre, sőt gúnyolódik rajta, ha nincs „aranyalapja”. BIZONY, NEHEZ DICSÉRNI. Nem igaz, hogy nem kerül semmibe. A helyét, idejét, módját, minden szavát alaposan meg kell választani, egyénenként testre szabni. Ez nehéz, nagy helyzet- és emberismeretet, tapintatot, ízlést követelő feladat. Nehezebb, mint a prémiumosztás De jól végezve legalább annyit ér, ha nem többet, mint a bélelt boríték. IJjjÄrawjr /o|||iIlf H arminc éve forgatja a barna dohányleveleket Mo. lárovics Györgyné. Kék köpenyén ma. gakészítette szürke bekecs feszül, hóna alatt vékony irattömb. így járkel a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat beton „placcán”. Szapora mozgású, kedves, halk szavú asszony. A három évtized felét porban, melegben töltötte el. A híres, vagy inkább hírhedt nyíregyházi huszárlaktanya egy részét dohánybeváltónak rendezték be annak idején és 1947. ben ide szerződött. Három év elteltével belépett a szakszervezetbe, majd egy év múlva párttag lett. A dohánygyár alapítói közé tartozik, a gyár egyidős a párttagságával. Teherkocsik platóján ment falujárásra, szervezni, búzdítani. Tagja volt a vállalati tánccsoportnak, az énekkarnak. a röplabdacsapatnak, szeretett és szeret közösségben élni. Keveselte tudását, ezért pótolta azt, amit kislány korában elmúlasz- tott: elvégezte a nyolc osztályt. Majd biztatásra letette a dohányipari szakmunkásvizsgát is. Másfél évtizede nyersanyagátvevő, felel a minőségért) és leltári felelőssége is van. Emberszerető, társaságszerető tulajdonsága egyre több megbízatást hozott a szakszervezeti mozgalomban. Volt bizalmi, majd tagja lett a szakszervezeti ’ tanácsnak, 1970-től műhelybizottsági titkár az zgyesített fer- mertálóban. Az üzemi négyszögben 250 dolgozó érdekeit képviseli. Mint mondja, szakszervezeti ügyekben egyenrangú partnere a vezetőknek. Amikor kiáll egy-egy ügy mellett, nem csupán az érzéseire apellál, ismerője a jogoknak és a kötelességeknek. Segélyügyekben, tanulási kérelmek miatt állítják meg a legtöbbször, de kérnek tőle smberi tanácsot, néha kitárulnak előtte a legbelsőbb családi titkok is. A legtöbb ügyfél kér, de néhányon követelnek. Mindig megtalálja a megfelelő hangot, érveit akkor is elfogadják, ha nem tud segíteni. A nőnapon vette át a „Szakszervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatát. N. L. „Két tűz között?” Ott vannak az igazgatói szobában, amikor beszámolniuk kell, és reggelente a mindennapi munkát megbeszélő értekezleteken. Szaladnak, ha valahol elromlott a gép és áll a termelés. Együtt dolgoznak a szervezőkkel, és láthatatlanul irányítják a munkát akkor is, amikor az egyéni panaszokra orvoslást keresnek. Összeütközéseket simítanak el, közös és egyéni örömök részesei. A „két tűz között” álló középvezetőkről van szó, akiknek szót kell érteniük a dolgozókkal és a vezetőkkel, mert így kívánja a munka és a jó munkahelyi légkör. Hogyan vélekednek beosztásukról, milyen nehézségekkel küszködnek? Erre a kérdésre kerestünk választ a HÓDIKÖT tiszalöki gyáregységében és a Tiszalöki Faipari Vállalatnál. Céljaink azonosak — Tudom, nem a legnépszerűbb feladatot vállaltam — kezdi a beszélgetést Sze- menyei Jánosné, a HÓDIKÖT konfekcióvezetője. — De lehet ezt a munkát úgy is végezni, hogy mégse váljék az ember népszerűtlenné. Módszerem bevált a legnehezebb időben, amikor 22 éves gyakorlat után Tiszalökre kerültem. Olyan emberekkel kezdtük a munkát, akik a háztartást és a mezőgazdaságot cserélték fel az iparral és a vezetőknek sem volt nagy ipari termelési gyakorlatuk. A termeléssel együtt egyengettük a munkássá válás útjait és közösen bajlódtunk a szervezéssel. Jó kapcsolatom alakult ki a munkásokkal és a vezetőkkel, igyekszem ezt a jövőben is megőrizni. Saját nehézségeim árán tanultam meg, hogy a feladatokat minden dolgozóval egyenként kell megbeszélni, mert csak így dolgozhatunk probléma- mentesen. Sok fáradság után értem el, hogy a jól dolgozó igyekezzen az újakból kiválót faragni. — Előfordult már, hogy egy-egy témában merőben ellentétes véleménye volt a vezetéssel? — Nem, hiszen céljaink azonosak, de nem mindig egyforma kivitelezésre gondolunk. Ilyenkor aztán győzködjük egymást. Nem eredménytelenül. Ahogy feladataink nőnek, úgy szaporodnak az én gondjaim is. Érzem, rövidesen újra az iskolapadba kell ülnöm, mert a szakma mindig produkál új megismemivalókat. Egyelőre a szakmunkásokkal együtt tanulok, miközben tanítom őket. Példát kell mutatni Pár kilométerre Tiszalök- től a faipari vállalat kisfás- tanyai részlegében beszélgettem Nádasdi József művezetővel és Pál Sándor üzemvezetővel. Ez az üzem a vállalat exportjáért „felelős”, ami évi 50 milliós bevételt jelent. — A faipari gépek mellett kezdtük a munkát — mondja Nádasdi József. — Tudjuk, hogy emberileg mit kérhetünk a dolgozóktól és mit nem. A fegyelmezetlenséget annál is inkább nem engedjük meg, mert nagyon balesetveszélyes berendezésekkel dolgozunk. A példamutatást viszont tőlünk várják el, a munkában és a magánéletben egyaránt. Mert ha mi elkövetünk valami hibát, akkor azt a munkás is megteheti. így vélekednek nálunk, ezért minden lépésünkre vigyázni kell. — Mikor éri bírálat a középvezetőket? — Ha nem adunk rendszeres tájékoztatást, ha nem üzemképesek a gépek. Ezek hasznos és jogos elvárások, melyek bennünket jobb munkára ösztönöznek. — Mikor kapnak dicséretet? — Nem kényeztetnek el bennünket, de elismerésnek vesszük, ha panaszmentesek a napok, ha bizalommal fordulnak hozzánk magánügyekben is, ha egy-egy pillantással elismerik szakmai tudásunkat. Anyagi megbecsülés — Sok szépsége van ennek a munkának, de van még javítanivaló — szól közbe Pál Sándor. Az állandó szakmai képzésre nagy szükség Két március A demokratikus és a szocialista agrárátalakulásról Március közepe volt és 32 éve, március volt és 16 éve. Két valóságos agrárforradalom Magyarországon, az első a demokratikus (népi) földreform, a második a szocialista (közösségi) mezőgazdaság létrejötte. 1945 márciusában Debrecenből jött a rendelet és földet osztottak a parasztoknak a parasztok. Szabolcs-Szat- márban és a beregi részeken napokon belül megalakultak a földigénylő bizottságok. Esküt tettek, felmértek, kimértek. Gyorsan, fegyelmezetten, igazságosan és forradalmibban, mint azt bárki is gondolta volna. A kommunistáknak lett igazuk. A földet kimérték és kevesebbet tévedtek a mezítlábas mérnökök, mint nem egyszer a jól képzett, nagy apparátust mozgató földmérő és nyilvántartó hivatalok. A megyei levéltár őrzi fon- dokba rakva, iratfolyóméterekkel mérve az igénylők névsorát, a kiadott föld- és házhelyek kimutatásait, a községi és a megyei FIB-ek, földrendező tanácsok jegyzőkönyveit, lelezéseit, a panaszokat. A birtokba helyezés okmányait, s bennük nem egyszer a félelmet, hogy mi lesz, ha elfoglalják a földet, a a tényleges ősi jusst, hogy a föld azé legyen, aki megműveli. A fellebbezéseket és a harcot: „Földet vissza nem adunk!” Az UFOSZ állt az új gazdák mellé, mert nem volt könnyű megragadni a néhány hold földön — ami „sok volt az uraknak, kevés lett a szegényeknek !” A legbiztosabb segítőtárs az MKP volt. A párt tagjai álltak az élén annak a szándéknak is, amely alapján létrejöttek az első földbérlő szövetkezetek és a földművesszövetkezetek, akik kölcsönözték a juttatott, de szét nem osztott gazdasági felszereléseket, a gépeket és osztották a réz- gálicot. A megye népességének 558 084 volt a száma, földet kaptak 58 715-en, házat 2668- an, házhelyet 24 442-en. Egy- egy földhöz juttatott átlagosan 3 és 4 kh. földet kapott. A lakosság 10,5 százaléka jutott így földhöz. A demokratikus földreform során létrejött kisparcellás magángazdaság volt az alap, amelyen 16 évvel később létre jöhetett a szocialista agrárátalakulás. A népé lett a föld. 1961. március 17-én — tizenhat évvel később — 1500 jelenlévő előtt, a Szabolcs- Szatmár megyei termelőszövetkezeti nagyaktíván, Nyíregyházán jelentette be Ben- kei András, a megyei párt- bizottság akkori első titkára a megyei mezőgazdaság szocializálásának sikeres befejezését. A megye 234 községéből 231 község szövetkezeti lett. 104 ezer parasztember lépett a mezőgazdasági szövetkezés útjára, 600 064 kh-n, a tanácsi szántó 92,1 százalékán. 298 termelőszövetkezet, 51 termelőszövetkezeti csoport alakult meg 1961 elején. 83 846 dolgozó tag és családtag átlagban évi 264 munkaegységet teljesített az átalakulás első évében. Nem volt könnyű eljutni odáig, a nemrég nyert „enyémet” átengedni a közösnek, a „miénk”-nek. 1975 végén 88 603 tagjuk és közel ezer alkalmazottjuk volt megyénkben a termelő- szövetkezeteknek. Az állami lenne, de kevés lehetőségünk van rá. Az önképzés szerintem túlságosan az egyénre van bízva, ezért nem a leghelyesebb módszer. A faipari technikum után mintha elvágták volna a tanulás útját. Többször foglalkoztunk már ezzel a témával, de előbbre még nem jutottunk. — Anyagilag hogyan becsülik meg a többet vállaló középvezetőket? — Egy jól dolgozó szakmunkás és a művezető, vagy az üzemvezető bére között minimális eltérés van. Kiegészítő keresetre nincs mód, a jutalmazásért nagyon keményen meg kell dolgozni. Azt hiszem, az emberek sokkal magasabb fizetésűeknek gondolnak bennünket. — Miért vállalta ezt a munkakört? — 1960-ban még kevés szakmunkása volt a vállalatnak, s elvállaltam, mert éreztem, itt nagyobb szükség van rám. Akkor könnyűnek látszott., de ma már tudom, hogy emberek munkájáért és kenyeréért vagyunk felelősek. Sokszor morognak a munkások, hogy hajtjuk őket, de a fizetéskor már nem a zsör- tölődést hallom. Ezért valamit nekem Is tennem kell, úgy, hogy az a vállalatnak is jó legyen. A helyes arányokat tudni kell. Tudni, érteni és megvalósítani, erre képesek a termelés, a vezetés kulcsemberei. Sokat vállalnak, de ezért többet kell kapniok anyagilag és erkölcsileg ott, ahol erre még nemigen gondoltak. Balogh Júlia szektor az ország mezőgazda- sági termékeinek 5,7 százalékát, a termelőszövetkezetek 7,4 százalékát, a háztáji és egyéb gazdaságok 10,1 százalékát adták Szabolcs megyéből. Megközelítően 15 000 parasztember vált ugyan meg a mezőgazdaságtól megyénkben az elmúlt években, mégis több, nagyobb volumenű az a termelési és értékesítési mennyiség, amit ma kap az ország Szabolcs mezőgazda- sági termékeiből nemcsak arányaiban, hanem minőségében és választékában is. A termelőszövetkezeti mozgalom korai és megelőző éveinek iratait is a megyei levéltár őrzi, hiszen történeti értékűvé értek. Jó lenne (15 év eltelte után kell levéltári őrizetbe elhelyezni a történeti értékű dokumentumokat, mint állami közvagyont, nemzeti kultúrkincset), ha az 1962 végéig keletkezett iratok, jegyzőkönyvek, termelési, politikai és kulturális levelezések, zárszámadások és beszámolók a földreform iratai mellé jutva őriznék a parasztságunk életében legnagyobb változást hozó, életformát változtató események dokumentumait. Tiszteletet adva ezzel a múltnak, és üzenetet a jövőnek. Dr. Gyarmathy Zsigmond levéltár-igazgató
