Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. február 13. oxexoi Társak Munkásokkal beszélgettünk az üzemi demokráciáról. Ezt mondta az újító: — Szerintem ott kezdődik ez, amikor érzi az ember, hogy a főnökei is drukkolnak a sikeréért. Sajnos, ezt nem nagyon tapasztaltam. Pedig országos elismerést is kaptam, ezüst fokozatot szereztem _.. A művezető: — Meg kell tanulnunk még veszekedni is! Ha én teremtem össze valamiért Feri bácsit, az ácsot, másképpen veszi, mintha az építésvezető teszi ugyanezt. Mit gondol, miért? Azért, mert engem magához közelebb érez, inkább a fajtájából valónak tart. mint az építésvezetőt. És ta. Ián azért is, mert míg én állandóan velük vagyok, látom, hogy mit csinálnak, addig az építésvezetőt hébe- hóba látják, és bizony előfordul, hogy sokszor ok nélkül, csak úgy egyszerűen odamondogat. Az emberek meg csak összenéznek, és persze, mondják a magukét... Az egyik marós csaknem egy esztendei kísérletezés után jött rá, milyen szerszám kell a komplikált alkatrész megmunkálásához. A szerszámkészítők összecsókolták. Ettől kezdve, ha valami komplikáltabb problémával találkoztak, szóltak a marósnak. Hátha kitalál valami okosat. És rendszerint nem is tévedtek. Ez a marós mondta: — Képzelje el, már jó egy esztendeje az általam készített szerszámmal gyártja az üzem az exportra készülő, dollárt hozó terméket, de a nagyfőnök még azt sem mondta, hogy papucs ... Igaza volt annak a munkásnak, akt azt vallotta, hogy a szocializmust nem lehet csak normában és órabérben felépíteni. Ehhez valami más, plusz is szükséges. Szó sincs arról, hogy ne normában, ne teljesítményben dolgozzanak. Ki kell használni a drága célgépeket, a több műszak adta lehetőségeket. Természetesen, hogy ezért pénzt várnak a munkások. De nem csak ezt. Valahol ott kezdődik a demokrácia, amely végeredményben viszony, kapcsolat is vezetők és beosztottak, munkások és művezetők, igazgatók és párttitkárok, újítók és nem újítók között, hogy egy bizonyos alapon elfogadják egymást. — Vajon drukkolunk-e mindig, igazán, szívből egymásért? A termékért talán igen. És azért, aki ezt megalkotja, létrehozza? Mit vallott a művezető? Egyebek mellett azt, hogy bárcsak nagyritkánt látja a munká. sokat az építésvezető, mégis „letolja” őket? Vajon milyen jogon? Mint vezető? Vagy mint a partnerük? A marós azért háborgott lelke csendességében, mert észre sem vette a nagyfőnök. mit is alkotott ő, ami a gyárnak is érdem. Hányszor hallani munkásoktól: valósággal összenőttek a géppel, ismerik minden rezdülését, zúgásából meghallják, mire van szüksége, hol a hiba, mit kell javítani. Ez a technika és az ember kapcsolata. Nem rideg, nem barátságtalan, nem elidegenítő! Sok munkás évtizedekig dolgozik egy esztergapadon, egy marógépen, egy precíziós készülékkel. E holtnak vélt tárgyak a munka eszközei, mégis „munkatársakká” válnak. Ha gondokról beszélünk, ezek nem az ember és a gép kapcsolatában találhatók, hanem az ember és ember közti kapcsolat fogyatékosságai. Sértő, ha az alkotó embert nem veszik észre, szótlanul mennek el mellette. Ezzel lenne baj az újító, a marós, a művezető esetében? Valahol ott kezdődik a demokrácia, ha észreveszi, ha partnerként, társként tiszteli az igazgató a munkást, a vezető a beosztottakat és a beosztottak egymást! Valakihez vagy valakikhez tartóz, ni kell. Kollektíva nélkül nem élhet az ember. Ha befogadják, akkor azt is igényli: mindig vegyék észre, ne menjenek el mellette ráfigyelés, egy elismerő szó, egy kézfogás, egy „hogy érzed magad” nélkül. Mert egymásnak társa, és nem eszköze az ember. És ez is a demokrácia lényege. Kiss Elekkel, az SZMT osztályvezetőjével A munkásművelödésről A Miben látja megyénkben a munkásművelődés leglényegesebb tennivalóit? — A szabolcsi munkások 31 százalékának nincs meg az általános iskolai végzettsége. Ez az arány az országos helyzethez viszonyítva nem túlzottan rossz, de nem is megnyugtató. Éles vonalat ugyan nem húzhatunk, de tapasztal az ember olyan különbségeket a , képzettségben, műveltségben, amit leegyszerűsítve úgy mondhatnánk: van segédmunkás-, betanítottmunkás- és szakmunkás-műveltség. A Hol van ebben a sorrendben az érett- w ségizctt szakmunkás? Azt hiszem, a csúcson. Ez ma már rang. A ön szerint a munkásművelődés alapjait v a felnőttek tanulásánál keli keresni? — Mindenképpen szükséges, hogy először az általános alapokat nézzük meg, amire később építkezni lehet. Ma már a megyében évenként 3 ezer felnőtt, zömében fizikai munkás végzi el az általános iskola nyolc osztályát. Ez szép eredmény, még akkor is, ha nem mindig az üzemek ösztönzésére teszik ezt. Sokszor ugyanis inkább közrejátszanak olyan tényezők, mint a jó értelemben vett kivagyiság, a munkástársakkal való lépéstartás, a becsvágy, esetleg a kislánynak való tetszeni akarás. Vannak brigádok, kollektívák, ahol szinte kinézik azt, akinek nincs meg az általánosa. Akadnak emberek, akik szégyfentől akarnak szabadulni, ezért kezdik el a tanulást. A A munkások nagy többsége nem azért ^ végez magasabb iskolát, mert feljebb akar lépni, művezető, brigádvezető akar lenni. De mi van azokkal, akik nem akarnak tanulni? — Valóban van egy jelentős számú réteg, amelyik elzárkózik a tanulástól. De vajon ez csak a munkásoknál van így? Jól tudjuk, nem. Bőven találhatunk olyan értelmiségi dolgozót is, aki nem törődik tudása gyarapításával, elhúzódó, csak a legszükségesebb szakmai munkát végzi el, más nem nagyon érdekli... £ Maradjunk a munkásoknál. Mit kezd- v jünk azokkal, akik ma még nem tartják fontosnak a tanulást? — Azt hiszem, a hozzájuk való közeledés másik oldala az üzemi, munkahelyi népművelés. Ha az egy-egy üzemben hatásos, legtöbb esetben megpezsdíti a tanulási kedvet is. De meglehet, hogy „csak" az önképzés, a tájékozódás csíráját ülteti el, s ez is igen nagy dolog. A Tapasztalatai szerint az üzemekben a ^ termelés után hányadik helyen áll a dolgozók művelése? ’ — Vannak üzemeink, s egyre szaporodik a számuk, ahol már közvetlenül a termelés után következik a művelődés. A megyei közművelődési feladatterv alapján 1980- fa a tíz legtöbb munkást foglalkoztató üzemünkben el kell érni, hogy főhivatású népművelőt alkalmazzanak. Ez a jelenlegi ütem szerint megduplázódik. A gazdasági vezetők az évek során annyi helyről hallják, annyi kérés, bírálat éri őket, hogy végül is többségük belátja, hogy tenni kell valamit a munkásművelődésért. A Akadnak, akik inkább letudják, kipipál- w ják ezt a feladatot, hogy ne „bántsák” őket? — Mi is úgy tapasztaljuk, hogy vannak gazdasági vezetők, akik nem elsősorban meggyőződésből, a szívükre hallgatva támogatják az üzemi művelődés ügyét, hanem inkább valamiféle észokokból. A végeredmény szempontjából persze az a fontos, hogy mégis folytatódik a fejlődés, mind több üzem rendez be könyvtárat, klubhelyiséget, társalgót, keres és alkalmaz szakképzett népművelőt. A Igaz-e, hogy az üzemeknek nincs pén- v zük a művelődésre, s örülnek, ha a termelést szolgáló beruházásokra jut elegendő? — Nem igaz az a védekezés, hogy az üzemeknek, vállalatoknak nincs pénzük a művelődés támogatására. Pénz mindenütt van, igaz nem korlátlanul. Az tény, hogy a gazdasági vezetők jóindulata, akarása nélkül a pénzelőteremtés nem megy. Lehet azonban megoldást találni, hogy a művelődésre fordított összegek felhasználása miatt ne érje hátrány a vállalatot, ne kapjon gazdasági bírságot, fegyelmit az igazgató, a főkönyvelő. A Ha ilyen buktatókon át vezet az út, ^ nem csoda, hogy a gazdasági vezetők húzódoznak a művelődés finanszírozásától? — Valójában nincsenek buktatók, csak vélt buktatók. A kényelmes megoldás persze az, ha nem költenek a művelődésre, ebből nem lehet baj, mondják. Így fordul elő, hogy alig tudjuk rábeszélni az üzemeket, hogy vásároljanak esetenként képzőművészeti alkotásokat, támogassák jobban az üzemi ismeretterjesztést, és más művelődési ágazatokat. A Mire költik tulajdonképpen az üzemi v kulturális alapokat? — Tapasztalataink szerint többségében az üzemi népművelésre. Ez egy-egy népesebb üzemben nem is kis pénz, hisz minden dolgozó után 8 forintot kell számolni. Ennek az alapnak a felhasználása a szak- szervezeti bizottság jogkörébe tartozik. Ebből fizetik az újságokat, folyóiratokat, rádiót, tévét vásárolnak a klubhelyiségbe, színház-, mozijegyet is vesznek a dolgozóknak. (Más kérdés, hogy nem mindig azok kapják, akik el is mennek.) — Néhol azonban, úgy látjuk, „ráülnek” a pénzre. Nem használják fel, divatoskodnak, őrizgetik. Sokszor kell hadakozni, személyes összeköttetéssel elérni, hogy hozzányúljanak a művelődési célokat szolgáló pénzekhez. A Hogyan segíti a szakszervezet az ingá- w zók és a munkásszállásokon lakók művelődését? — Annyi próbálkozás volt már, de nagy részük kudarcba fulladt. A kérdésre azt mondanám, mint a viccben: van egy jó hírem, meg egy rossz. Kezdem a jóval. Ma már a munkásszállások'■tulajdonképpen szállodák. Kulturált elhelyezést, otthonosságot nyújtanak annak a néhány ezer embernek, akik a hét nagy részét itt töltik. Ma már alig van olyan munkásszállodánk, amely ne adna arra, hogy állandóan üzemképes legyen a rádió, a tévé, legyen bőségesen újság, folyóirat. Különben a dolgozók otthagyják a vállalatot. — Néha a közeli öntevékeny művészeti csoportok is felkeresik a szálláshelyeket, de színpad hiányában elég nehézkes itt műsort adni. Marad az ebédlő, melynek betonján könnyű elcsúszni, ezenkívül közegészségügyi szempontból sem kívánatos színhely az ilyen összejövetelekre. — A nagy gondunk a naponta bejáró munkások „művelődtetése”. Tudomásul kellett vennünk, hogy a nem éppen korszerű, zötyögős, olykor sötét buszokon aligha van alkalom az olvasásra, művelődésre. Marad az otthon, a falu. Sajnos a falvakban teremtődő alkalmak szervezése nem megy, pedig részt vesz benne minden szerv. — A közeljövőben két-három helyen létrehozzuk kísérletként a bejáró dolgozók klubját. Fellelkesülünk, megbeszéljük a tennivalókat, aztán olyan lassan mozdul előbbre minden. Nem várunk többet, mint 20-30 munkást, aki eljönne esténként, megnézne egy jó filmet, részt venne egy érdekes beszélgetésen. De tudjuk, nehéz „kihúzni” őket otthonról a fárasztó napi munka után... A Egyelőre óhaj, de mikor lesz valóság, w hogy a szocialista brigádok legyenek a művelődés bázisai az üzemben? __ — A régi „hagyomány”, a sablon még ma is üldöz bennünket. Ismerjük az albumba ragasztott színház- és mozijegyeket. A „kipipált” követelményt. Én ennél többre tartok egy' okos beszélgetést a brigádban, arról, hogyan élnek, mik a terveik, miről szeretnének hallani, tájékozódni. Ezért szervezte meg az SZMT a szocialista brigádvezetők klubját, tanácsokat, módszereket kapnak a brigádok vezetői, hogyan szervezzék a kisebb közösség művelődését. Hajdúszoboszlón négyhetes tanfolyamon is továbbképezzük őket. — Tavaly a megyében 16 szocialista brigádvezetőklub működött 246 taggal. Ebben az évben már 101 klub van a megyében 1416 taggal. Tudjuk, ez sem fogja megváltani a világot, de egy kis tapasztalatot, jártasságot és talán bátorságot is ad a brigádoknak. A Mi a véleménye az üzemi öntevékeny w munkáról? Van-e létalapja, vagy inkább „lentről” szorgalmazzák a munkáskórusok, színjátszó együttesek szervezését, életben tartását? — Lehet, hogy ebben nem egyezik meg a véleményünk. Én tiszteletben tartom a régi munkásművelődési hagyományokat, tudom milyen szerepet töltöttek be a régi időkben a közös éneklések, szereplések. Sokszor az éneklés ürügyével jöhettek össze a munkások, ez is része volt a legális szervezeti keretnek. — Mi is azon munkálkodunk, hogy a jelenleginél több, jó közösséggé formálódó öntevékeny együttesünk legyen az üzemekben. Látjuk azonban, milyen hihetetlenül nehéz munka ez. Nincs megoldva e csoportok szakmai irányítása, kevés a szakember. Már a régebben is divatjamúlt népszínművek is előkerülnek, mint a „Piros bugyelláris”. Azt hiszem, a ma nézőjének nem ez kell. — Vagy itt van az éneklés. Az a meggyőződésem, hogy az általános iskolában, majd a szakmunkásképző intézetekben kell megalapozni az énekkultúrát. Ezt ma még jócskán hátráltatja a szakemberhiány és olykor szemléletbeli, vagy tantervi gyengeség is. Egyet mondok, jól tanítja-e az iskola az ének szeretetére a fiatalokat, amikor négy év alatt egyetlen népdalt se tanulnak a gyermekek? Amire most gondolok, egy nyíregyházi középiskola... A Mennyiben veszi ki részét a munkások ^ művelődéséből az üzemi értelmiség? — Ismerünk műszakiakat, közgazdászokat, akik szívesen és több éve végeznek könyvtári, művelődési otthon vezetői és egyéb társadalmi munkát. Mások az ismeretterjesztő, szakmai előadássorozatok előadói, szervezői. Éppen úgy, mint a munkásoknál, náluk is van egy „törzsgárda”, de elég sokan maradnak még távol, akik nem igyekeznek megosztani a műveltségüket. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnám, a munkások művelődését maguk a munkások irányítják. Az SZMT a jövőben egy felmérést végez, 2 ezer munkást kérdezünk meg a munkássá válás folyamatával kapcsolatban. . Ügy gondolom ezek jó tapasztalatai is segítenek majd abban, hogy nagyobb erővel támogassuk majd a munkásművelődést. A Mi lendíthetne nagyot a művelődés w ügyén? — Meggyőződésem, hogy csak az együttes munka. Megvannak a maguk másra át nem ruházható feladatai az üzemeknek, a párt-, a szakszervezeti bizottságoknak, a társadalmi szerveknek, a lakóhelyi művelődési intézményeknek. De megvannak a tennivalói a megyei közművelődési bizottságnak is, amely véleményem szerint mind eredményesebben végzi munkáját. E megbeszéléseken a megyei párt- és tanácsi szervek vezetői is jelen vannak. Nem könnyű dolog itt egy-egy gazdasági egység vezetőjének számot adni arról, mit tesz az üzemi munkás- művelődésért a valóságban. Látni kellene, hogyan izzadnak, pirulnak itt igazgatók, különböző vezetők, s ha másért nem, a szégyen miatt is változtatnak korábbi felfogásukon. A Nem fárad bele néha? Nem gondolt még w arra, hogy meddő erőkifejtés ez a sok szélmalomharccal, vereséggel, lassú előrehaladással járó munka? — Hatvankettő augusztus 1-től dolgozom az SZMT-nél, mint a kulturális, agitá- ciós-propaganda osztály vezetője. Sokszor elfáradtam már, sokszor éreztem úgy, hogy hiába erőlködünk, olyan lassan változik minden. Vitázunk, hadakozunk, néha tenyérnyi sufniért az üzemi könyvtárnak, máskor másért. Olykor úgy érzem, akiken múlik, nem akarják azt amit mi, nem akarják csiszolni ezt, amit kell. Aztán kint járva az üzemben, sokszor kell látni, hogy nem egészen így van. Sok az objektív akadály is, sok a kötöttség, a tényleges gond. Az emberek közt járva nyugszom meg, gyűjtök mindig erőt a következő napra. De estére nagyon elfáradok, jó tévéjátéknak, filmnek kell lenni, hogy végig tudjam nézni. A S hogyan művelődik a kulturális osztály ^ vezetője? — Bevallom, a könyvek már hosszúak nekem. De az Élet és Irodalmat, a Kortársat, a Nagyvilágot, a Kritikát és a Pártéletet rendszeresen olvasom. A reggelt is újságolvasással kezdem. Engem is utolérnek a különböző tanfolyamok Budapesten, másutt, sőt tavaly Moszkvában is alkalmam volt ismereteimet gazdagítani. Köszönöm az interjút. Páll Géza Vasárnapi L INTERJÚ KM o
