Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-26 / 48. szám

1977. február 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Minőség SAJNOS, SZINTE MINDENNAP rászedhetnek bennün­ket, vásárlókat az ismerős ismeretlenek, a gyártók, egy-egy termék forgalmazói. Forma szerint persze semmi hiba. Azt vettük s vittük haza, amit akartunk, amit megszoktunk. Az árun ott a címke, a másfajta fölirat tanúsítja, ugyanott készült a holmi, mint elődje, s ha a termék előállítója meg a termék neve is azonos, lehet-e kétségünk afelől, hogy még­sem ugyanazt, hanem mást kaptunk, vásároltunk? Másfél évtized alatt nagy iramban bővült a vevőknek fölkínált termékek köre. így a korábbi 1450 féle élelmiszer­rel szemben most a választékot 5100 árufajta alkotja, a ház­tartás-vegyi áruknál a két összehasonlítható szám 4500 és 11 500, míg a vegyes iparcikkeknél 9500, illetve 32 500. Sum­ma summárum, a kereskedelem 200—200 ezer árufélét for­galmaz belföldön, barna és fehér kenyértől az öltönyön és rúzson át az automata mosógépig, a személygépkocsiig. A legnagyobb mennyiségben és gyakorisággal vásárolt termékek csoportja persze jóval kisebb. Elvben sok minden védi a vevő érdekeit. Vannak köte­lező szabványelőírások, áruk meghatározott körénél újabban mellékelni kell a minőségi tanúsítványt, működnek a külön­böző minőségellenőrzési szervek, a gyári meótól a kereskede­lem minőségellenőrzési intézetéig. Alaposan melléfognánk, ha azt hinnénk, hogy e szervek gyatra, felületes röpködése az elsődleges oka a minőség ingadozásának. Azoknak kutatása­kor távolra, a kiindulópontig visszatekintve: a szocialista ipa­rosítás, s vele a dolgozó tömegek életszínvonalának folya­matos emelkedése érthetően és indokoltan a mennyiségi igé­nyek kielégítését tette elsődlegessé. Azt tehát, hogy a pén­zéért mindenki megvehesse a legfontosabb termékeket, s a fő szempont nem az volt, milyen minőségű az áru, hanem az, elegendő legyen belőle. Nincs nagyon távol tőlünk ez az időszak — hiszen a hatvanas évek első felében szakszervezeti utalványra lehetett kombinált szekrényt kapni és pult alól árulták a nagyképernyős televíziókészüléket, szerencsével le­hetett csak hozzájutni a műszálas kötöttáruhoz stb. —, nem csoda, hogy gyártóknál, forgalmazóknál némelykor még él­nek a régi reflexek. KÖZBEN FOLYAMATOSAN, s fokozódó tempóban át­alakultak az igények — mert a jövedelmek lehetővé tették az új igények létrejöttét. A vásárló már nem egyszerűen ven­ni akar valamit, hanem egyre változatosabban meghatáro­zott minőségű árut keres. Az igények ilyen átalakulását mind a termelők, mind a kereskedők késve vették észre, s igazo­dásuk is lassúbb a kívánatosnál. Mivel olykor még mindig az áruhiány szabja meg bizonyos cikkek forgalmát, a gyenge minőségű is, s az sem ritkaság, hogy bár „tele a bolt”, a vevő üres kézzel fordul ki belőle, mert választékot nem tár­tak eléje. Ez utóbbit gyakran tapasztalhatjuk a ruházati ter­mékeknél épp úgy, mint bútorvásárlásnál. Ha ezekhez tár­sul — márpedig sűrűn társul — a technológiai fegyelem fel­lazulása, a termelői minőségellenőrzés szemhúnyása, a keres­kedelmi átvétel igénytelensége, akkor kiteljesedik a kép, megvan a magyarázat arra, hogyan kerülnek a megszokott áruk más és más minőségben az üzletekbe. Sok bosszúság, vásárlói méreg, s aligha alaptalan bizal­matlanság forrása mindez. A vevő meghökkenve tapasztal­ja, hogy kedvelt, évek óta fogyasztott hentesáruja más szí­nű és ízű, mint volt, a kötőfonallal, bár látszatra ugyanaz akár a korábbi, nem fejezhető be a pulóver, mert színezése más, mint az előző motringé, s a készételből, amit annyira szeretett a család most kifelejtettek valamit... Igaz, a gyár­tók sincsenek könnyű helyzetben. Változik az alapanyag minősége — ami például a tar­tósítóiparban a legnagyobb gond —, pénz híján nem sikerül elő­teremteni a tökéletes technológiai sorrend valamennyi esz­közét — amivel a textilruházati iparban bajlódnak —, az alkatrészek nagy száma miatt — ezt leginkább a tartós fo­gyasztási cikkek gyártói mondhatják el — rendkívül nehéz­kes a gyártás közbeni minőségellenőrzés, s folytathatnánk a végtelenségig. Mégis, a hangsúly a jogos követelményre, az azonos áru mindenkori azonos minőségére jut, mert hiszen nem a vevő van a gyártóért, hanem fordítva. VANNAK CEGEK ÉS TERMÉKEK, amelyek évek, évti­zedek óta őrzik hírüket, rangjukat, s ennek magyarázata a megbízhatóság, a minőségért vállalt tényleges vagy átvitt értel­mű garancia. Már az ókori Rómában azt tartották: míves munkáért arannyal fizetnek. Napjainkban ez úgy igaz, hogy egyre többen ragaszkodnak — s a pénzükért teljes joggal — a megszokott minőséghez, szívesen adják a forintot érte, de azt akarják kapni, amire szükségük van, amit megszoktak és megszerettek. L. G. Orosz Éva, a nyíregyházi VOR dolgozója egy mű­szakban 260 zakóra varrja rá a gallért. (Gaál Béla felvétele) Falugyűlés Barabáson Elmozdulni a holtpontról LEHETNE —1 Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1976 decemberében határozatot hozott a gazda­sági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg so­rozatunkban szocialista bri­gádvezetőket: milyen terü­leten látnak eddig kihasz­nálatlan tartalékokat. Aki válaszol: Kerekes Já­nos, a Nyíregyházi Vasszer­kezeti és Gépipari Vállalat óra- és ékszerjavító üzemé­nek Ifjúság ’75 szocialista brigádjának vezetője. A nyári viharnak is beillő ítéletidő hirtelen szakadt a falura. Barabáson nem új­ság a gyors időváltozás, hi­szen rendszerint itt találko­zik a hegyek hidegebb fu­vallata az Alföld felmelege­dett levegőjével. Mindez éppen a tanácshá­zára meghirdetett falugyűlés előtt történt. Beregszászi Ká­roly tanácselnök meg is je­gyezte: „Sokan nem leszünk, de lesz miről beszélni.. W Áteresz, sár, raktár Igaza volt. Lassan gyűlt össze ötvenegynéhány em­ber. Hogy a gyűlés mégis vi­haros volt, az oka a felelős­ségérzet. Például, hogy ke­vés a községben az önként vállalt társadalmi munka. Még akkor is, ha a beszámo­ló megállapította: léptek előre, száz forint jut már ebből egy-egy lakosra. Az igény nagyobb, előbbre keli lépni. Barabáson ez kevés. Fontossági sorrendben kí­vánkozik az elejére Katona Sándorné felszólalása az át­eresz-korlátok ürügyén, Mély az összegyűlt víz és veszélyes. Az ott járó gyere­kek bármikor beleeshetnek. Aztán az Esze Tamás utca sorsa. Kregnyák Pál mondta el, olyan nagy ott a sár, hogy az iskolába járó gyerekeket háton kell kihordani a fő­utcáig. Simon Pál már to­vább ment:' itt-ott már a járdán áll a víz. — Más községekben virá­gos utcák vannak, itt sokan még a saját házuk előtt sem tartanak rendet. Még az ÁFÉSZ is a főutcára nyíló felvásárlási raktárt tart üzemben a falu közepén, ahelyett, hogy odahelyezné a zöldségboltot egy mellék­utcáról, amiben nyáron sincs elegendő burgonya és zöldség. S este a boltok előtt felnőttek, gyerekek várnak órák hosszat kenyérre. Húst csak szerdán hoznak a falu­ba, az iskolatej hiányosan és csak kétnaponként jelenik meg közvetett szállítással, a bolton keresztül. Mindenki egy napot Kozák Ferenc iskolaigaz­gató elmondta: bizony az elődök nem nagyon buzgól­kodnak a példamutatással a községben. Régebben is a ló- nyai, kerecsenyi emberek — olykor még lovas szánnal is — hamarabb elhordták a kö­vet a barabási bányából jár­daépítésre. mint a helybeli­ek. Most meg már betonjár­da kell. De azért már igazán tenni is kell valamit. Ki kell mozdulni Barabáson is a holtpontról. Például szükség van olyan felajánlásra, hogy mindenki dolgozzon egy napot Barabásért. Itt van az új. négytanter­mes iskola, amelynek az elő­készítő bejárására éppen most kerül sor. Öröm és — gond. A járásban az iskolael­látottság talán a legrosszabb jelenleg Barabáson. Gond, mert az 1979-ben kezdődő be­ruházáshoz kapnak ugyan három és fél milliót, másfe­let viszont a községnek kell biztosítani. A lakosság által fizetett adók és a községfej­lesztési hozzájárulások azon­ban a tanács költségvetésé­nek csak egy töredékét jelen­tik ... Hol voltak a szövetkezetek ? Az elnök elmondta még: épül az ifjúsági ház, meg­rendelik a község vízrende­zési tervét, az óvodát tavaly már korszerűsítették. Segí­teni kell az új körorvos munkáját, tartalommal kell megtölteni az ifjúsági házat, a kultúrházat és az iskolát. Mindenki választ kap a kérdésére. A falugyűlésen megjelent barabásiak megér­tették, hogy többet kell tenni a faluért. Sajnálták, hogy nem képviseltette magát a beszélgetésen a falu életében jelentős szerepet betöltő ÁFÉSZ és a tsz. Mert a tár­sadalmi munka ösztönzői el­sősorban itt ők lehetnek. Tóth Árpád — Brigádunk az elmúlt évben a tervet 102 száza­lékra teljesítette. Ehhez mintegy húszezer órát kel­lett megjavítani. Természe­tesen lehetne jobban is dol­gozni, több órát megjavíta­ni, gyorsabban is dolgozni. Az emberek nagy többségé­nek ugyanis egy órája van, nem szívesen hagyja hosz- szabb ideig a javítóműhely­ben. Éppen ezért vezettük be a gyorsjavítást, de lehet­ne gyorsabbá tenni a nagy­javításokat is. Igaz, ha hosz- szabb ideig tart, adunk cse­reórát, de lenne ennek jár­hatóbb útja is. Nem egyszer megtörténik, hogy már áru­sítanak egy új típusú órát, de alkatrészt egyáltalán, vagy csak jóval később tu­dunk hozzá beszerezni. Pél­dául a svájci Roamer kar­óránál a zárórugó hiánya okozott problémát. Vagy: jó pár éve forgalomba ke­rült már a csehszlovák gyártmányú blokkoló óra, de alkatrész még mindig nincs hozzá. Alkatrészgyártással pedig — bármennyire is jól felszerelt műhelyünk van — nem foglalkozhatunk. — Az a véleményünk, hogy a kereskedelmi szak­embereknek — mielőtt egy- egy új típusú órát behozná­nak — jó lenne konzultál­ni a javítással foglalkozó szakemberekkel is. Sok hasznos tanácsot tudnának adni. Például a típusok meg­választása: rengeteg óratí­pus van forgalomban. A szovjet gyártmányú óráknál például legalább hetven és elég gyakran változik is. Nagy a típusválaszték az NDK és a svájci órákban is. Ezekhez mindhez alkatrész kell. Kisebb javítóüzemek­ben szinte lehetetlen elérni, hogy mindenből, mindig le­gyen raktáron. Aki válaszol: Kerekes János szocialista brigádvezető — Lehet, hogy furcsán hangzik, de a kereskedelem segíthetne még nekünk a szakember-továbbképzés­ben is. Például azzal, hogy beszerezné az új típusú órákhoz a gyártó cégtől a megfelelő műszaki leíráso­kat is. Komoly probléma például az egyre jobban tért hódító elektromos óra, amelyhez egyáltalán nincs szakirodalom. Nem egyszer a vezetők és a jobb képes­ségű szakemberekkel tartott konzultációk árán tudunk csak hozzákezdeni egy-egy új típusú óra javításához. — Brigádunk vállalásá­nak főbb szempontjai: a minőség javítása, a javítási határidő csökkentése, a kez­dő szakmunkások patroná- lása. Ennek a vállalásnak igyekszünk eleget is tenni. A közös kirándulásokat mi szakmai szempontból is hasznossá tesszük. Például kollektíván látogattuk meg a Fővárosi Órás Szövetke­zetei, a dunaújvárosi MOM gyáregységet, az NDK-beli glasshüttei óragyárat és ter­vezzük egy szovjet óragyár megtekintését is. Ezek a kirándulásokkal egybekötött tapasztalatcserék a kollek­tív szellem erősítésére és az emberi kapcsolatok kiépí­tésére is szolgálnak. _ — Brigádunkban az átlag­életkor 22 év és mindenki KISZ-tag, s igyekszünk is munkánkat ifjúkommunis­tához méltóan elvégezni. A munka közben felmerült problémákat szinte azonnal továbbítjuk a vezetőknek, hogy megtehessék a szüksé­ges intézkedéseket. Hiszen a jobb munka alapfeltétele: ismerni azokat az okokat, amelyek még akadályozzák a továbbjutást. Mi élünk is ezzel, az üzemi demokrácia adta lehetőséggel. u egyeszékhelyünkön szü- letett, a korszerű bota­nikai kutatási módszerek el­ső hazai kidolgozójára és el- terjesztőjére, dr. Jurányi La­josra emlékezünk halálának 80. évfordulóján, 1977. feb­ruár 27-én. Ebben az évben lesz 140 éve. hogy Nyíregyházán szü­letett Jurányi Lajos, 1837. augusztus 25-én. Szülővaro- ' sában végzett alapfokú ta­nulmányait követően, gim­náziumi ismeretanyagát az akkor igen híres eperjesi gimnáziumban szerezte meg, és 1855-ben tett kitüntetéses érettségi vizsgát. A botani­kával tulajdonképpen Eper­jesen barátkozott meg, ahol miután a bécsi egyetemi ka­tedrát magyar középiskolai tanárságáért felcserélt dr. Hazslinszky Frigyes Ákos legkiválóbb tanára volt. Ö vezette be a virágos és vi- rágtalan növények kutatásá­ba és botanikai feldolgozásá­ba, a gombaflórák ismereté­be. A botanika iránt nagy lel­kesedést tanúsító fiatalem­ber, Jurányi mégis egyetemi tanulmányait a pesti egye­tem orvoskarán kezdte meg 1856-ban, ahol 1862-ben or­vosdoktori oklevelet és ta­nársegédi állást kapott. Az orvostudományokban is nagy jártasságot szerzett szakem­bert nem elégítette ki tanult szaktudománya, és ismét visszatért a botanika iránti vonzódása. A pesti egyetemtől három­éves ösztöndíjat kapott, így a bécsi és a jénai egyetemen 1866-ig növénysejt- és szö­vettani kutatásokat folytat­hatott. Külföldön olyan nagyszerű szakmai hírnévre tett szert, hogy 1866-ban tör­tént hazatérte után, mind­járt rendkívüli egyetemi ta­nári kinevezést kapott a pesti egyetem növénytani tanszékére, amelynek 1870- től haláláig vezető profesz- szora volt. Korának egyik kiváló ker­tészével, Fekete Józseffel eu­rópai hírnevűre fejlesztette az egyetemi botanikus ker­tet, ahol különösen a forró égövi növényeknek szentel­tek nagy teret. A botanika számára Jurányi dolgozott ki elsőnek korszerű kutatási metódusokat, és ezeket szé­les körben el is terjesztette. Az algák, a harasztok és a nyitvatermők ivaros szapo­rodására, valamint megter­mékenyítésükre dolgozott ki korszakos és úttörő tudo­mányos megállapításokat. Foglalkozott a sejtmag ala­kulásával és alkatával, a moszatok nemzési folyama­taival, a különböző növé­nyek hímporának kérdésé­vel. E kutatási területeiről számos szakdolgozatot je­lentetett meg hazai és kül­földi, főleg német folyóira­tokban. Dr. Jurányi Lajos, a jól képzett orvos, sohasem foly­tatott gyógyító tevékenysé­get, bár minden bizonnyal azon a területen is nagy eredményességgel állta volna meg a helyét. Orvosprofesz- szorainak nemcsak elismeré­sét, hanem a kiváló minősí­tést is elérte. Ennek ellené­re Hazslinszky Frigyestől örökölt „vénáját” hasznosí­totta, a magyar botanikai tu­domány kiemelkedő jelentő­ségű gazdagítására. A legmagasabb magyar tu­dományos fórum, a Magyar Tudományos Akadémia is igen hamar elismerte tudósi felkészültségét, ugyanis 34 éves korában levelező, majd 1882-ben rendes tagjává vá­lasztotta. Előbbi székfoglaló­ját bizonyos spórák kifejlő­déséről, az utóbbit a sejt­magról tartotta. Az itt el­hangzott és később írásban is megjelent megállapításai ma is alapvetőek a botanika számára. Jurányi Lajos szívós, ki­tartó és elmélyülő tudóstípus volt, aki nem elégedett meg sohasem a felszínes megál­lapításokkal. Munkaszem­léletű iskolát alakított ki in­tézetében, amelynek első szá­mú feladatául tűzte ki a ter­mészet örök rendjének mind tökéletesebb megismerését. Sajnálatos módon egészségi állapotát sem kímélte, és orvosai tanácsára mind töb­bet kellett kezeltetnie magát a Földközi-tenger-parti Ab­bázián. Ott halt meg 50 éves korában, alkotó munkásságá­nak tetőpontján, 80 eszten­deje, 1897. február 27-én. Dr. Bátyai Jenő Egy botanikus emlékére

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents