Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-26 / 48. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. február 26. Napi külpolitikai kommentár Ismét a zsoldosok? N emrég olasz fotóriporterek jártak Angola fővárosában, Luandában. Felvételeiket több magazin és képes heti­lap is közölte: a főváros pálmákkal szegélyezett főutcáján csinos lányok mosolyogtak a lencsébe? egy felvételen néhány luandai bolt kirakata előtt nézelődő járókelőket örökítettek meg, egy másikon gépkocsik hömpölyögtek a főváros egyik sugárútján. Békés hangulatot árasztottak a fotók, s a ripor­tok szövege is. Annál aggasztóbb Agostinho Neto angolai elnök legutób­bi bejelentése, miszerint az országot újabb agresszió fenye­geti. Kétségtelen, hogy a hosszú és véres függetlenségi harc során Angola valamennyi ellensége nem szenvedett végső vereséget, s úgy látszik, bizonyos imperialista köröknek ér­dekükben áll az ellenségeskedés felújítása. Már korábban is gyakran érkezett hír arról, hogy a szomszédos Zaire területéről, valamint a fajüldöző Dél-afri­kai Köztársaságból provokálják Angolát. Neto elnök el­mondta: a zairei—angolai határ közelében a szakadárok 13 katonai támaszpontot létesítettek, ahol a szeparatista FNLA egységeit felkészítik. A szakadár szervezet újabb zsoldoso­kat toborzott, s bázisaik — Neto szavaival élve — az ango­lai nép ellenségeinek gyülekezőhelyévé váltak. „Kobra ’77” fedőnévvel ez év őszén Angola ellen inter­venciót terveznek, mégpedig nemcsak diverzánsokkal és pén­zért felfogadott martalócokkal, hanem repülőgépek, páncé­losok és haditengerészeti erők támogatásával. Az elképzelé­sek szerint Cabinda ellen irányulna az első hadművelet. Aligha véletlenül: Angolának ez a tartománya rendkívül gazdag olajban. A nemzetközi olajmonopóliumok Angolában sem viselik el egykönnyen a kudarcot. Aligha tévedünk, ha a zsoldosok toborzói mögött a „hét manőver”, vagyis a világ legnagyobb tőkés olajvállalkozásainak valamelyikét gyanít­juk. S zabotázsakciók a luandai kikötőben, diverzánsok akciói angolai városokban és üzemekben, támaszpontok Zai­rében, a dél-afrikai titkosszolgálat ügynökeinek növekvő ak­tivitása — mindez szorosan hozzátartozik az Angola ellen kibontakozó újabb nemzetközi összeesküvés képéhez. Neto elnök bejelentette: értesüléseit a készülő agresszióról az Af­rikai Egységszervezet tudomására hozta, de tájékoztatja róla a Biztonsági Tanácsot is. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a szocialista országok is figyelemmel kísérik a nemrég függetlenné vált állam sorsát. Angola népe tudja — számít­hat őszinte, önzetlen barátaira. Gyapay Dénes Áz Izvesztyija cikke „Szabadság”,„Szabad Európa” 1 demokratikus választás feltétele Engedélyezzék a Spanyol Kommunista Párt működését! BRAZÍLIA: Az Izvesztyija a „Szabad­ság” és a „Szabad Európa ’ müncheni rádióállomások pá­rizsi „leányvállalatának” a Szovjetunió és más szocialista országok ellen irányuló ideo­lógiai diverziójának szentel cikket. A lap rámutat, hogy a re­akciós erők elsősorban pe­dig az Egyesült Államok Köz. ponti Hírszerző Hivatala (ClA), ellenséges, felforgató célokat követnek. A „Sza­badság” rádióállomás gazdái nemrégiben határozatot hoz­tak, hogy Münchenből hala­déktalanul Párizsba helyezik úgynevezett „kulturális szék. dójukat”. Megfigyelők véle­ménye szerint ez azt bizo­nyítja, hogy a CIA „a Szov­jetunióból Franciaországba érkezett emigránsok kulturá­lis életének megélénkítése” címén Franciaország terüle­tét használja fel arra. hogy fokozza felforgató tevékeny­ségét a Szovjetunió és a szo­Carter amerikai elnök csü­törtökön ismét megerősítette, hogy a CIA és külföldi poli­tikusok kapcsolatairól napvi­lágra került adatok „bizo­nyos fokig pontosak”. Az elnök a külügyminisz­térium munkatársai előtt kö­zölte: két külföldi vezetőtől levélben kért elnézést, mert a Vizsgálat nem erősítette meg az amerikai lapértesü­lést, hogy kapcsolatban állot­tak volna a CIA-vel. (Willy Brandt, volt bonni kancellár­ról és Carlos Andres Perez venezuelai elnökről van 6zó. — Tud. megj.). Carter hangoztatta, hogy a CIA által „az elmúlt hat­nyolc hónapban kifejtett te­vékenység” felülvizsgálata­kor nem találtak semmi ki­vetnivalót. Az elnök, aki a választási kampányban azt ígérte, hogy a minimálisra korlátozza a hírszerzés titkos külföldi tevékenységét, most a fokozott titoktartást hang­súlyozta. „Elképesztette”, mondotta, hogy a törvényhozás 75 tag­ja kap (a kormány illetéke­cialista közösséghez tartozó más országok ellen. Nem Franciaország érdé. kében, hanem Franciaország érdekei ellen tevékenyked­nek ezek a reakciós erők. An_ nak idején De Gaulle tábor­nok foglalt állást az ellen, hogy Franciaországban he­lyet biztosítsanak a „Szabad­ság” rádióadó ügynöksége számára. Giscard d’Estaing ismételten, így a közelmúlt­ban is hangsúlyozta, hogy nem szabad semmi olyasmit tenni, ami árthat a helsinki megállapodásoknak és az idén nyáron sorra kerülő belgrádi találkozó alkalmat kell hogy szolgáltasson az enyhülés ügyét előrelendítő új konstruktív erőfeszítések számára. A végkövetkeztetés ön­magától adódik: Párizs nem lehet a müncheni diverziós központok fiókintézetének tartózkodási helye — hang­súlyozza az Izvesztyija. sein kívül) tájékoztatást a hírszerzés legbizalmasabb ér­tesüléseiről. Most arról tár­gyal a törvényhozás vezetői­vel, hogy egy szűkkörű bi­zottság kapjon csak lehető­séget a CIA és társai felügye­letére. Az elnök (az amerikai saj­tó leleplezéseire célozva) ki­jelentette: „Egyes kulcsfon­tosságú hírszerzési forrásaink vonakodnak folytatni együtt­működésüket, mert félnek, hogy leleplezik őket”. Carter a továbbiakban a többi között kijelentette: ke­resni fogja a kapcsolatok ja­vítását az Egyesült Államok „potenciális ellenfeleivel”. Ezek között Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát, a Ko­reai NDK-t, Kubát, Kínát és a Szovjetuniót említette. Szólt arról, hogy az Egye­sült Államok „nem kívánja ráerőltetni akaratát a közel- keleti országokra”, de kutat­ja a békéhez vezető módoza­tokat és törekszik arra, hogy a feleket közelebb hozza egy­máshoz. Ugyanez vonatkozik a ciprusi és a dél-afrikai kér­désekre is. Csütörtök este a spanyol ellenzék bizottsága közle­ményt adott ki, amelyben ne­hezményezte, hogy a kor­mány halogatja a kommunis­ta párt törvényes működésé­nek engedélyezését. Az el­lenzék ismételten követelte valamennyi politikai párt működésének engedélyezését, hangsúlyozva, hogy ez a de­mokratikus parlamenti vá­lasztások feltétele. Az ellen­zékiek közleménye bírálta a kormányt azért is, hogy míg a kommunista párt működési engedélyének kérdését a leg­felső bíróság hatáskörébe utalta, a Spanyol Szocialista Munkáspárt egy leszakadt frakcióját legalizálta. Mint a A munkások és a parasz­tok után a kínai társadalom „harmadik alapkategóriája” a katonák képviselői is meg­kapták országos mintaképü. két: a „keménycsontú hato­dik századot”. A Kínában most hangoz­tatott jelszavak szerint a pa­rasztoknak a tacsaji nagy tér. melő brigádtól, a munkások­nak a tacsingi olajmező kol­lektívájától kell „tanulniuk”. A népi felszabaditó hadsereg mostantól fogva a „kemény­csontú hatodik századtól” ta­nul majd. Az eddigi két nagy „tanul­junk” mozgalomnak a néhai Mao Ce-tung volt a szülő­atyja, a katonai mozgalo­mé viszont már az új elnök, Hua Kuo-feng. A „kemény­csont” minősítés még a Ja­pán elleni háború időszaká­ból ered. A „keménycsontú hatodik század” közelebbről még nem jelölt helyen állo­másozik. Csupán feltételez­hető, hogy a nankingi nagy katonai körzethez tartozik. A pekingi újságok beszá­molói a többi között el­Buenos Airesben nyilvá­nosságra hozták azt az üze­netet, amelyet Rodney Aris- mendi, az Uruguay Kommu­nista Párt első titkára és Enrique Rodriguez, a párt végrehajtó bizottságának tag­ja intézett az ENSZ emberi jogok bizottságához. A Géni­be elküldött üzenet felhívja a bizottság tagjainak figyel­mét árra, hogy Jaime Perezt, az Uruguay KP KB titkárát, parlamenti képviselőt halálos veszély fenyegeti a börtön­ben. közlemény hangoztatta, e lé­péssel a kormány ellentéteket akart szítani a baloldali pár­tok között. Enrique Muciga, a Spanyol Szocialista Munkáspárt vég­rehajtó bizottságának tagja csütörtök este bejelentette, hogy pártja nem vesz részt a kormánnyal tárgyaló ellenzé­ki küldöttségben, tiltakozásul a Spanyol Szocialista Mun­káspárt „történelmi frakció­jának” legalizálása ellen. Az ellenzéki pártok képvi­selőinek bizottsága kifejezés­re juttatta reményét, hogy a Spanyol Szocialista Munkás­párt megváltoztatja döntését és tagja marad a kormánnyal tárgyaló küldöttségnek. mondják, hogy a „kemény- csontúaknál” szigorú forra­dalmi fegyelem uralkodik, jó a viszony a felsőbb és ala­csonyabb szintek között. Ez a század „bármely pillanatban kész a harcra, mindent meg­tesz azért, hogy képessé te­gye magát mind a polgári, mind a katonai munkára.” E század leglényegesebb jó vonása mindazonáltal az, hogy szembeállt a „négyek bandájával” „nem hallgatott a négyek bandájára” megvéd­te a kínai hadsereg „ragyogó hagyományait”. Magyarán szólva a „négyeknek” nem sikerült kiterjeszteni befolyá. sukat erre a századra. Ebben talán a nankingi katonai kör­zet 1974-ig volt parancsnoká. nak, Hszu Si-junak, a poli­tikai bizottság tagjának az érdemei is benne foglaltat­nak. A hadsereg lapjának vezér­cikke arra buzdít, hogy le­gyen minél több a hatodik századhoz hasonló, politikai­lag tudatos, ideológiailag jól felkészült, magasfokú harc­készséggel és szigorú fegye­lemmel rendelkező alakulat. Jaime Perezt 1974 októbe­rében tartóztatták le. A bör­tönben kábítószert is alkal­mazva — borzasztó kínzások­nak vetették és vetik alá. Ezek eredményeként Jaime Perez idegrendszere máris sú­lyos károkat szenvedett és több más betegség is kínozza. Rodney Arismendi és En­rique Rodriguez felszólítja az ENSZ-bizottságot: haladék­talanul tegyenek lépéseket az ismert uruguayi politikus ki­szabadítására. Repedések I A dél-amerikai konti­nens lélekszámra és te­rületre legnagyobb álla­ma, Brazília olyan poli­tikai és gazdasági nehéz­ségek sodrába került, amelyek megkérdőjelez­hetik eddigi szerepét, s a továbbiakban hatással lehetnek egész Latin- Amerika sorsára. Brazíliában 1964-ben a ko­rábbi, haladó polgári reform- törekvéseket hordozó kor­mánytól jobboldali katonai puccs ragadta el a vezetést. Ettől kezdve Brazília politi­kai szempontból az Egyesült Államok legfontosabb szövet­ségese lett a nyugati félte­kén. Úgy tűnt, hogy a katonai diktatúra Brazíliája fokoza­tosan „regionális nagyhata­lommá” növekszik. A wash­ingtoni politika azt várta et­től, hogy Brazília 'kihasznál­ja óriási gazdasági tartalé­kait, a szubkontinens hege­méin országává válik, s mint­egy „kordában tartja” Wash­ington stratégiai és gazdasági érdekei számára Dél-Ameri- kát. Az USR „helytartója” A feladat megvalósítása elé egyre nagyobb akadályok tor­nyosulnak. A politikai felszín még nyugodt és Brazília lát­szólag továbbra is betölti az Egyesült Államok „dél-ame­rikai helytartójának” szere­pét. A rezsim lényege» válto­zatlan: az ország továbbra is egyértelműen katonai dikta­túra. Mélyebb vizsgálat azon­ban már arra a megállapítás­ra vezet, hogy ez a diktatúra is mutat bizonyos hajszálre­pedéseket. A változás kezde­te nagyjából egybeesik azzal az időponttal, amikor a je­lenlegi államelnök, Geisel tá­bornok 1974-ben átvette a ha­talmat elődjétől, Emilio Mé- ' dici tábornoktól. A Médici-rezsim olyan bru­talitással kormányzott, hogy a katonai rendszert abban az időszakban egyértelműen fa­siszta vonásokkal ruházta fel. Az ellenzék eltiprásának, a szélsőjobboldali terrornak és kínzásoknak ezt a rendszerét nem utolsósorban az tartotta életben, hogy éppen az 1964- től 1974-ig tartó évtizedben zajlott le az úgynevezett „brazil gazdasági csoda”. A brazil nagytőke, az ország­ban beruházó nagy nemzet­közi (elsősorban észak-ameri­kai) monopóliumok és a dur­va diktatúrát gyakorló kato­nai kaszt ebben az időszak­ban természetes szövetsége­sek voltak, egymás hatalmát erősítették. A katonai diktatúra lehe­tetlenné tette a munkásszer­vezetek működését. így a fel­lendülés időszakában csök­kent a reálbér, s az olcsó munkaerő vált a gazdaságnö­vekedés egyik motorjává. a páncélon Ugyanakkor nem hajtottak végre szerkezeti változásokat az iparban. Nem létesítettek komoly méretű nehéz- és gép­ipart. A fellendülést a tartós fogyasztási cikkek rohamos termelésének növekedésére építették, s az a hatalmas or­szág területének viszonylag kis részére összpontosult. Rio de Janeiro és Sao Paolo kör­zetében, az ország területé­nek 18 százaléknyi részén koncentrálódott a nemzeti jö­vedelem 86 százaléka. A gazdasági csoda vége A fejlődés nagyszabású inf­lációval és a külföldi adóssá­gok növekedésével járt ugyan, de amíg tartott a túl­fűtött konjunktúra, a gazda­ság még elviselte ezeket a terheket. Az olajválság kirob­banása 1973 végén gyakorla­tilag véget vetett a fellendü­lésnek, annál is inkább, mert Brazília csak igen kevés ola­jat termel és 1974-ben már évi hárommilliárd dollárt kellett kiadnia olajvásárlás­ra. Amikor tehát Geisel, a jelenlegi tábornok-elnök át­vette a hatalmat elődjétől, a „brazil gazdasági csoda” kor­szaka már véget ért. Ez egyben azt is jelentette, hogy a „hét szűk esztendő” kezdetén felbukkantak a dik­tatúrát gyakorló katonai kaszt, valamint a brazil nagy­ipar és banktőke közötti né­zetkülönbségek. A háttérben pedig ott feszült az igazi el­lentét: a gazdaságilag és po­litikailag kisemmizett töme­gek nyomása, amelyet csak a rendőrterror fenntartásával lehetett a felszín alá szoríta­ni! A gazdasági fordulat kény­szerítette Geisel tábornokot és a vezérkar egy részét ar­ra, hogy némi módosítást hajtson végre a katonai dik­tatúra stílusán. A legszéle­sebb tömegekkel, valamint a szakszervezetekkel és a bal­oldali mozgalmakkal szemben az elnyomás keménysége nem enyhült. Ugyanakkor maga a kormány hozott létre egy polgári centrista ellenzéki pártot, a „brazil demokrati­kus mozgalmat” (MNB). Az volt a célja, hogy levezesse a középpolgárság, sőt, az ipa­ri és banktőke egy részének nyugtalanságát és az új szer­vezetet „biztonsági szelepnek” használja. A mesterségesen létrehozott ellenzék azonban az általános elégedetlenség gyűjtőmedencéjévé vált, ami 1976 novemberében a kato­nai rendszer komoly politikai vereségéhez vezetett. Községi választásokat tartottak Bra­zíliában. A katonai kormány által ellenőrzött uralkodó párt, az „Arena” üggyel-baj- jal megszerezte ugyan a többséget, de az ország va­lamennyi fontos nagyvárosá­ban és ipari körzetében az el­lenzék győzött. Polgári elnököt Az idei év alighanem dön­tő jelentőségű lesz Brazília közvetlen jövője szempontjá­ból, hiszen 1978 elején újra elnökcserére kerül sor. Az elnökcserét egyáltalán nem lehet lefutottnak tekinteni. A Geisel-rezsimre kétirányú nyomás js nehezedik. Az egyik nyomás forrása a ve­zérkar legreakciósabb cso­portja, amely a gazdasági és politikai feszültségek növeke­désére, a régi típusú katonai terrorkormányzat visszaállí­tásával akar válaszolni, s rávenni Geisel tábornokot, hogy e csoport valamelyik tagját jelölje ki utódjául. A polgári ellenzéki körök, va­lamint a bank- és ipari tőke egy része viszont úgy látja, hogy a katonai kormányzás módszereivel már nem lehet megoldani Brazília társadal­mi és politikai problémáit. Ezért e csoportok követelése az, hogy jövőre polgári elnök kerüljön Brazília élére, a polgári szabadságjogokat leg­alább részben állítsák vissza és a hadsereg a háttérből „garantálja” a nagytőkét kép­viselő polgári kormányzat stabilitását. A FUVOLÁZÓ SARKÁN*/ Q neves emberekről szóló leleplezése­ket szívesen olvassuk. Érdekes, olykor pikáns kulisszatitkokat tudni meg belőlük, a szerzőnek pedig szép összeg üti a markát. Ilyenformán az irodalomnak ez a műfaja halhatatlan. Persze nem az értékét, hanem a folyamatosságát illetően. Mindig megjelen­nek új és új művek, tekintve, hogy az új és az új neves embereknek új meg új titkaik vannak. London — legalábbis így szól a híradás — lélegzetvisszafojtva olvassa Joe Haines- nek, Wilson volt munkáspárti miniszterel­nök egykori sajtófőnökének leleplezéseit haj­dan volt főnökének és akkori politikai tit­kárnőjének viszonyáról. Ezúttal nem szerelmi kapcsolatról van szó, bár (ki ne gondolna er­re) e gyanú húrját is megpendíti a szerző. A könyv fő mondanivalója az, hogy a politikai titkárnő hatása Wilsonra nagyobb volt, mint a pártban és a miniszterelnökségen bárki másnak. Előfordult, hogy a kormányfő kül­földi útról visszatérvén addig nem indult el a repülőtérről (kocsijával körbe-körbe hajta­tott), amíg a hölgy, Marcia Williams meg nem érkezett, s együtt mentek a miniszter- elnökségre. A könyv más hasonló „szenzáció­kat” is közöl. Vádolja a hölgyet, hogy bele­szólt a miniszterek kinevezésébe, beavatko­zott a kitüntetettek, a főrendekké kinevezen- dők listájának összeállításába. Megállók az olvasásnál, elgondolkozom. Valahogy nem tudok igazán fölháborodni. Sok kétségtelen tényt, sok igazságot tartal­maz a kötet, a hölgy igen erélyes, hatalmas­kodó természetű volt. Aki nem táncolt a füttyszavára a miniszterelnökség tisztviselői közül, az mehetett. Van ilyen. A könyv min­denesetre akkora feltűnést keltett, hogy a tévé is kamerái elé hozta a két ellenfelet: a hölgyet, akit fénykorában egyszerűen csak a Sárkánynak neveztek, valamint a szerzőt, akit sajtófőnök korában az újságírók szint­úgy igencsak utáltak. Marcia Williams higgadtan, lágy hangon kérdéssel válaszolt a kérdésekre: van-e a vi­lágon olyan hivatal, ahol ne adnának taná­csot a főnöknek? A szerzőtől pedig talán joggal kérdezték az újságírók: nem arról van-e szó, hogy jó pénzért elárulta főnökét, aki egyébként mindig igen jól bánt beosz­tottaival? D vita tart, vádak és cáfolatok látnak napvilágot, valószínűnek tartják, hogy e témában még több tanulmány megjelenik: valaki megírja mindennek az ellenkezőjét. Az is elfogy majd, mert ez is kulisszatitok. Az új szerzők pedig új pénzeket vesznek majd fel. Tatár Imre Carter a CIA kapcsolatáról Katonai példakép Kínában A „kemény csonté hatodik század” Halálos veszélyben Jaime Perez

Next

/
Thumbnails
Contents