Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-26 / 48. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. február 26. Napi külpolitikai kommentár Ismét a zsoldosok? N emrég olasz fotóriporterek jártak Angola fővárosában, Luandában. Felvételeiket több magazin és képes hetilap is közölte: a főváros pálmákkal szegélyezett főutcáján csinos lányok mosolyogtak a lencsébe? egy felvételen néhány luandai bolt kirakata előtt nézelődő járókelőket örökítettek meg, egy másikon gépkocsik hömpölyögtek a főváros egyik sugárútján. Békés hangulatot árasztottak a fotók, s a riportok szövege is. Annál aggasztóbb Agostinho Neto angolai elnök legutóbbi bejelentése, miszerint az országot újabb agresszió fenyegeti. Kétségtelen, hogy a hosszú és véres függetlenségi harc során Angola valamennyi ellensége nem szenvedett végső vereséget, s úgy látszik, bizonyos imperialista köröknek érdekükben áll az ellenségeskedés felújítása. Már korábban is gyakran érkezett hír arról, hogy a szomszédos Zaire területéről, valamint a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságból provokálják Angolát. Neto elnök elmondta: a zairei—angolai határ közelében a szakadárok 13 katonai támaszpontot létesítettek, ahol a szeparatista FNLA egységeit felkészítik. A szakadár szervezet újabb zsoldosokat toborzott, s bázisaik — Neto szavaival élve — az angolai nép ellenségeinek gyülekezőhelyévé váltak. „Kobra ’77” fedőnévvel ez év őszén Angola ellen intervenciót terveznek, mégpedig nemcsak diverzánsokkal és pénzért felfogadott martalócokkal, hanem repülőgépek, páncélosok és haditengerészeti erők támogatásával. Az elképzelések szerint Cabinda ellen irányulna az első hadművelet. Aligha véletlenül: Angolának ez a tartománya rendkívül gazdag olajban. A nemzetközi olajmonopóliumok Angolában sem viselik el egykönnyen a kudarcot. Aligha tévedünk, ha a zsoldosok toborzói mögött a „hét manőver”, vagyis a világ legnagyobb tőkés olajvállalkozásainak valamelyikét gyanítjuk. S zabotázsakciók a luandai kikötőben, diverzánsok akciói angolai városokban és üzemekben, támaszpontok Zairében, a dél-afrikai titkosszolgálat ügynökeinek növekvő aktivitása — mindez szorosan hozzátartozik az Angola ellen kibontakozó újabb nemzetközi összeesküvés képéhez. Neto elnök bejelentette: értesüléseit a készülő agresszióról az Afrikai Egységszervezet tudomására hozta, de tájékoztatja róla a Biztonsági Tanácsot is. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a szocialista országok is figyelemmel kísérik a nemrég függetlenné vált állam sorsát. Angola népe tudja — számíthat őszinte, önzetlen barátaira. Gyapay Dénes Áz Izvesztyija cikke „Szabadság”,„Szabad Európa” 1 demokratikus választás feltétele Engedélyezzék a Spanyol Kommunista Párt működését! BRAZÍLIA: Az Izvesztyija a „Szabadság” és a „Szabad Európa ’ müncheni rádióállomások párizsi „leányvállalatának” a Szovjetunió és más szocialista országok ellen irányuló ideológiai diverziójának szentel cikket. A lap rámutat, hogy a reakciós erők elsősorban pedig az Egyesült Államok Köz. ponti Hírszerző Hivatala (ClA), ellenséges, felforgató célokat követnek. A „Szabadság” rádióállomás gazdái nemrégiben határozatot hoztak, hogy Münchenből haladéktalanul Párizsba helyezik úgynevezett „kulturális szék. dójukat”. Megfigyelők véleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy a CIA „a Szovjetunióból Franciaországba érkezett emigránsok kulturális életének megélénkítése” címén Franciaország területét használja fel arra. hogy fokozza felforgató tevékenységét a Szovjetunió és a szoCarter amerikai elnök csütörtökön ismét megerősítette, hogy a CIA és külföldi politikusok kapcsolatairól napvilágra került adatok „bizonyos fokig pontosak”. Az elnök a külügyminisztérium munkatársai előtt közölte: két külföldi vezetőtől levélben kért elnézést, mert a Vizsgálat nem erősítette meg az amerikai lapértesülést, hogy kapcsolatban állottak volna a CIA-vel. (Willy Brandt, volt bonni kancellárról és Carlos Andres Perez venezuelai elnökről van 6zó. — Tud. megj.). Carter hangoztatta, hogy a CIA által „az elmúlt hatnyolc hónapban kifejtett tevékenység” felülvizsgálatakor nem találtak semmi kivetnivalót. Az elnök, aki a választási kampányban azt ígérte, hogy a minimálisra korlátozza a hírszerzés titkos külföldi tevékenységét, most a fokozott titoktartást hangsúlyozta. „Elképesztette”, mondotta, hogy a törvényhozás 75 tagja kap (a kormány illetékecialista közösséghez tartozó más országok ellen. Nem Franciaország érdé. kében, hanem Franciaország érdekei ellen tevékenykednek ezek a reakciós erők. An_ nak idején De Gaulle tábornok foglalt állást az ellen, hogy Franciaországban helyet biztosítsanak a „Szabadság” rádióadó ügynöksége számára. Giscard d’Estaing ismételten, így a közelmúltban is hangsúlyozta, hogy nem szabad semmi olyasmit tenni, ami árthat a helsinki megállapodásoknak és az idén nyáron sorra kerülő belgrádi találkozó alkalmat kell hogy szolgáltasson az enyhülés ügyét előrelendítő új konstruktív erőfeszítések számára. A végkövetkeztetés önmagától adódik: Párizs nem lehet a müncheni diverziós központok fiókintézetének tartózkodási helye — hangsúlyozza az Izvesztyija. sein kívül) tájékoztatást a hírszerzés legbizalmasabb értesüléseiről. Most arról tárgyal a törvényhozás vezetőivel, hogy egy szűkkörű bizottság kapjon csak lehetőséget a CIA és társai felügyeletére. Az elnök (az amerikai sajtó leleplezéseire célozva) kijelentette: „Egyes kulcsfontosságú hírszerzési forrásaink vonakodnak folytatni együttműködésüket, mert félnek, hogy leleplezik őket”. Carter a továbbiakban a többi között kijelentette: keresni fogja a kapcsolatok javítását az Egyesült Államok „potenciális ellenfeleivel”. Ezek között Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát, a Koreai NDK-t, Kubát, Kínát és a Szovjetuniót említette. Szólt arról, hogy az Egyesült Államok „nem kívánja ráerőltetni akaratát a közel- keleti országokra”, de kutatja a békéhez vezető módozatokat és törekszik arra, hogy a feleket közelebb hozza egymáshoz. Ugyanez vonatkozik a ciprusi és a dél-afrikai kérdésekre is. Csütörtök este a spanyol ellenzék bizottsága közleményt adott ki, amelyben nehezményezte, hogy a kormány halogatja a kommunista párt törvényes működésének engedélyezését. Az ellenzék ismételten követelte valamennyi politikai párt működésének engedélyezését, hangsúlyozva, hogy ez a demokratikus parlamenti választások feltétele. Az ellenzékiek közleménye bírálta a kormányt azért is, hogy míg a kommunista párt működési engedélyének kérdését a legfelső bíróság hatáskörébe utalta, a Spanyol Szocialista Munkáspárt egy leszakadt frakcióját legalizálta. Mint a A munkások és a parasztok után a kínai társadalom „harmadik alapkategóriája” a katonák képviselői is megkapták országos mintaképü. két: a „keménycsontú hatodik századot”. A Kínában most hangoztatott jelszavak szerint a parasztoknak a tacsaji nagy tér. melő brigádtól, a munkásoknak a tacsingi olajmező kollektívájától kell „tanulniuk”. A népi felszabaditó hadsereg mostantól fogva a „keménycsontú hatodik századtól” tanul majd. Az eddigi két nagy „tanuljunk” mozgalomnak a néhai Mao Ce-tung volt a szülőatyja, a katonai mozgalomé viszont már az új elnök, Hua Kuo-feng. A „keménycsont” minősítés még a Japán elleni háború időszakából ered. A „keménycsontú hatodik század” közelebbről még nem jelölt helyen állomásozik. Csupán feltételezhető, hogy a nankingi nagy katonai körzethez tartozik. A pekingi újságok beszámolói a többi között elBuenos Airesben nyilvánosságra hozták azt az üzenetet, amelyet Rodney Aris- mendi, az Uruguay Kommunista Párt első titkára és Enrique Rodriguez, a párt végrehajtó bizottságának tagja intézett az ENSZ emberi jogok bizottságához. A Génibe elküldött üzenet felhívja a bizottság tagjainak figyelmét árra, hogy Jaime Perezt, az Uruguay KP KB titkárát, parlamenti képviselőt halálos veszély fenyegeti a börtönben. közlemény hangoztatta, e lépéssel a kormány ellentéteket akart szítani a baloldali pártok között. Enrique Muciga, a Spanyol Szocialista Munkáspárt végrehajtó bizottságának tagja csütörtök este bejelentette, hogy pártja nem vesz részt a kormánnyal tárgyaló ellenzéki küldöttségben, tiltakozásul a Spanyol Szocialista Munkáspárt „történelmi frakciójának” legalizálása ellen. Az ellenzéki pártok képviselőinek bizottsága kifejezésre juttatta reményét, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt megváltoztatja döntését és tagja marad a kormánnyal tárgyaló küldöttségnek. mondják, hogy a „kemény- csontúaknál” szigorú forradalmi fegyelem uralkodik, jó a viszony a felsőbb és alacsonyabb szintek között. Ez a század „bármely pillanatban kész a harcra, mindent megtesz azért, hogy képessé tegye magát mind a polgári, mind a katonai munkára.” E század leglényegesebb jó vonása mindazonáltal az, hogy szembeállt a „négyek bandájával” „nem hallgatott a négyek bandájára” megvédte a kínai hadsereg „ragyogó hagyományait”. Magyarán szólva a „négyeknek” nem sikerült kiterjeszteni befolyá. sukat erre a századra. Ebben talán a nankingi katonai körzet 1974-ig volt parancsnoká. nak, Hszu Si-junak, a politikai bizottság tagjának az érdemei is benne foglaltatnak. A hadsereg lapjának vezércikke arra buzdít, hogy legyen minél több a hatodik századhoz hasonló, politikailag tudatos, ideológiailag jól felkészült, magasfokú harckészséggel és szigorú fegyelemmel rendelkező alakulat. Jaime Perezt 1974 októberében tartóztatták le. A börtönben kábítószert is alkalmazva — borzasztó kínzásoknak vetették és vetik alá. Ezek eredményeként Jaime Perez idegrendszere máris súlyos károkat szenvedett és több más betegség is kínozza. Rodney Arismendi és Enrique Rodriguez felszólítja az ENSZ-bizottságot: haladéktalanul tegyenek lépéseket az ismert uruguayi politikus kiszabadítására. Repedések I A dél-amerikai kontinens lélekszámra és területre legnagyobb állama, Brazília olyan politikai és gazdasági nehézségek sodrába került, amelyek megkérdőjelezhetik eddigi szerepét, s a továbbiakban hatással lehetnek egész Latin- Amerika sorsára. Brazíliában 1964-ben a korábbi, haladó polgári reform- törekvéseket hordozó kormánytól jobboldali katonai puccs ragadta el a vezetést. Ettől kezdve Brazília politikai szempontból az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese lett a nyugati féltekén. Úgy tűnt, hogy a katonai diktatúra Brazíliája fokozatosan „regionális nagyhatalommá” növekszik. A washingtoni politika azt várta ettől, hogy Brazília 'kihasználja óriási gazdasági tartalékait, a szubkontinens hegeméin országává válik, s mintegy „kordában tartja” Washington stratégiai és gazdasági érdekei számára Dél-Ameri- kát. Az USR „helytartója” A feladat megvalósítása elé egyre nagyobb akadályok tornyosulnak. A politikai felszín még nyugodt és Brazília látszólag továbbra is betölti az Egyesült Államok „dél-amerikai helytartójának” szerepét. A rezsim lényege» változatlan: az ország továbbra is egyértelműen katonai diktatúra. Mélyebb vizsgálat azonban már arra a megállapításra vezet, hogy ez a diktatúra is mutat bizonyos hajszálrepedéseket. A változás kezdete nagyjából egybeesik azzal az időponttal, amikor a jelenlegi államelnök, Geisel tábornok 1974-ben átvette a hatalmat elődjétől, Emilio Mé- ' dici tábornoktól. A Médici-rezsim olyan brutalitással kormányzott, hogy a katonai rendszert abban az időszakban egyértelműen fasiszta vonásokkal ruházta fel. Az ellenzék eltiprásának, a szélsőjobboldali terrornak és kínzásoknak ezt a rendszerét nem utolsósorban az tartotta életben, hogy éppen az 1964- től 1974-ig tartó évtizedben zajlott le az úgynevezett „brazil gazdasági csoda”. A brazil nagytőke, az országban beruházó nagy nemzetközi (elsősorban észak-amerikai) monopóliumok és a durva diktatúrát gyakorló katonai kaszt ebben az időszakban természetes szövetségesek voltak, egymás hatalmát erősítették. A katonai diktatúra lehetetlenné tette a munkásszervezetek működését. így a fellendülés időszakában csökkent a reálbér, s az olcsó munkaerő vált a gazdaságnövekedés egyik motorjává. a páncélon Ugyanakkor nem hajtottak végre szerkezeti változásokat az iparban. Nem létesítettek komoly méretű nehéz- és gépipart. A fellendülést a tartós fogyasztási cikkek rohamos termelésének növekedésére építették, s az a hatalmas ország területének viszonylag kis részére összpontosult. Rio de Janeiro és Sao Paolo körzetében, az ország területének 18 százaléknyi részén koncentrálódott a nemzeti jövedelem 86 százaléka. A gazdasági csoda vége A fejlődés nagyszabású inflációval és a külföldi adósságok növekedésével járt ugyan, de amíg tartott a túlfűtött konjunktúra, a gazdaság még elviselte ezeket a terheket. Az olajválság kirobbanása 1973 végén gyakorlatilag véget vetett a fellendülésnek, annál is inkább, mert Brazília csak igen kevés olajat termel és 1974-ben már évi hárommilliárd dollárt kellett kiadnia olajvásárlásra. Amikor tehát Geisel, a jelenlegi tábornok-elnök átvette a hatalmat elődjétől, a „brazil gazdasági csoda” korszaka már véget ért. Ez egyben azt is jelentette, hogy a „hét szűk esztendő” kezdetén felbukkantak a diktatúrát gyakorló katonai kaszt, valamint a brazil nagyipar és banktőke közötti nézetkülönbségek. A háttérben pedig ott feszült az igazi ellentét: a gazdaságilag és politikailag kisemmizett tömegek nyomása, amelyet csak a rendőrterror fenntartásával lehetett a felszín alá szorítani! A gazdasági fordulat kényszerítette Geisel tábornokot és a vezérkar egy részét arra, hogy némi módosítást hajtson végre a katonai diktatúra stílusán. A legszélesebb tömegekkel, valamint a szakszervezetekkel és a baloldali mozgalmakkal szemben az elnyomás keménysége nem enyhült. Ugyanakkor maga a kormány hozott létre egy polgári centrista ellenzéki pártot, a „brazil demokratikus mozgalmat” (MNB). Az volt a célja, hogy levezesse a középpolgárság, sőt, az ipari és banktőke egy részének nyugtalanságát és az új szervezetet „biztonsági szelepnek” használja. A mesterségesen létrehozott ellenzék azonban az általános elégedetlenség gyűjtőmedencéjévé vált, ami 1976 novemberében a katonai rendszer komoly politikai vereségéhez vezetett. Községi választásokat tartottak Brazíliában. A katonai kormány által ellenőrzött uralkodó párt, az „Arena” üggyel-baj- jal megszerezte ugyan a többséget, de az ország valamennyi fontos nagyvárosában és ipari körzetében az ellenzék győzött. Polgári elnököt Az idei év alighanem döntő jelentőségű lesz Brazília közvetlen jövője szempontjából, hiszen 1978 elején újra elnökcserére kerül sor. Az elnökcserét egyáltalán nem lehet lefutottnak tekinteni. A Geisel-rezsimre kétirányú nyomás js nehezedik. Az egyik nyomás forrása a vezérkar legreakciósabb csoportja, amely a gazdasági és politikai feszültségek növekedésére, a régi típusú katonai terrorkormányzat visszaállításával akar válaszolni, s rávenni Geisel tábornokot, hogy e csoport valamelyik tagját jelölje ki utódjául. A polgári ellenzéki körök, valamint a bank- és ipari tőke egy része viszont úgy látja, hogy a katonai kormányzás módszereivel már nem lehet megoldani Brazília társadalmi és politikai problémáit. Ezért e csoportok követelése az, hogy jövőre polgári elnök kerüljön Brazília élére, a polgári szabadságjogokat legalább részben állítsák vissza és a hadsereg a háttérből „garantálja” a nagytőkét képviselő polgári kormányzat stabilitását. A FUVOLÁZÓ SARKÁN*/ Q neves emberekről szóló leleplezéseket szívesen olvassuk. Érdekes, olykor pikáns kulisszatitkokat tudni meg belőlük, a szerzőnek pedig szép összeg üti a markát. Ilyenformán az irodalomnak ez a műfaja halhatatlan. Persze nem az értékét, hanem a folyamatosságát illetően. Mindig megjelennek új és új művek, tekintve, hogy az új és az új neves embereknek új meg új titkaik vannak. London — legalábbis így szól a híradás — lélegzetvisszafojtva olvassa Joe Haines- nek, Wilson volt munkáspárti miniszterelnök egykori sajtófőnökének leleplezéseit hajdan volt főnökének és akkori politikai titkárnőjének viszonyáról. Ezúttal nem szerelmi kapcsolatról van szó, bár (ki ne gondolna erre) e gyanú húrját is megpendíti a szerző. A könyv fő mondanivalója az, hogy a politikai titkárnő hatása Wilsonra nagyobb volt, mint a pártban és a miniszterelnökségen bárki másnak. Előfordult, hogy a kormányfő külföldi útról visszatérvén addig nem indult el a repülőtérről (kocsijával körbe-körbe hajtatott), amíg a hölgy, Marcia Williams meg nem érkezett, s együtt mentek a miniszter- elnökségre. A könyv más hasonló „szenzációkat” is közöl. Vádolja a hölgyet, hogy beleszólt a miniszterek kinevezésébe, beavatkozott a kitüntetettek, a főrendekké kinevezen- dők listájának összeállításába. Megállók az olvasásnál, elgondolkozom. Valahogy nem tudok igazán fölháborodni. Sok kétségtelen tényt, sok igazságot tartalmaz a kötet, a hölgy igen erélyes, hatalmaskodó természetű volt. Aki nem táncolt a füttyszavára a miniszterelnökség tisztviselői közül, az mehetett. Van ilyen. A könyv mindenesetre akkora feltűnést keltett, hogy a tévé is kamerái elé hozta a két ellenfelet: a hölgyet, akit fénykorában egyszerűen csak a Sárkánynak neveztek, valamint a szerzőt, akit sajtófőnök korában az újságírók szintúgy igencsak utáltak. Marcia Williams higgadtan, lágy hangon kérdéssel válaszolt a kérdésekre: van-e a világon olyan hivatal, ahol ne adnának tanácsot a főnöknek? A szerzőtől pedig talán joggal kérdezték az újságírók: nem arról van-e szó, hogy jó pénzért elárulta főnökét, aki egyébként mindig igen jól bánt beosztottaival? D vita tart, vádak és cáfolatok látnak napvilágot, valószínűnek tartják, hogy e témában még több tanulmány megjelenik: valaki megírja mindennek az ellenkezőjét. Az is elfogy majd, mert ez is kulisszatitok. Az új szerzők pedig új pénzeket vesznek majd fel. Tatár Imre Carter a CIA kapcsolatáról Katonai példakép Kínában A „kemény csonté hatodik század” Halálos veszélyben Jaime Perez
