Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-25 / 47. szám
1977. február 25. KELET-MAGYARORSZÄG 3 írástudatlanok ? S okezer emb^r él, dolgozik, köztünk, akinek megvan a nyolc általánosa, az érettségije, annak „kivégeztével” rögtön munkába állt, esetleg szakmát szerzett. Azóta is dolgozik, becsülettel ellátja munkáját, családja van, neveli gyerekeit, tisztességes ember. Munkája eredményeképpen házat épített, berendezte lakását, .felszerelte háztartását. Megvan az otthoni munkája, ház körüli tevékenysége is — legyen az a kert, jószág vagy a szakmájához kapcsolódó fusimunka... Vannak kedvtelései is, kártya, fúrás-faragás, tévé. Egyszóval: hétköznapi ember. Legalábbis annak tűnik, míg rá nem jövünk, hogy ások VAN mellett akad olyan NINCS is. mely nem közömbös. Nevezetesen: nincs helye, szerepe az életében az írás-olvasásnak. A hasonlatok sántítanak, de engedtessék meg egy talán szemléletes példa. Egy bonyolult műveletekre programozott számítógépet állítanak valahol munkába — millió és millió műveletet végez el pillanatok alatt, kapacitása óriási teljesítményekre teszi képessé. Dolgoztatják is — ám állandóan csak a négy alapműveletet végeztetik vele. Rendszeresen dolgozik — és mégsem dolgozik... Ilyesféle ellentmondást érezhetünk az olyan emberek esetében is, akik tudnak ugyan írni-olvasni, de ezt alig- alig hasznosítják. Aláírnak, levelet küldenek, kapnak, ki- silabizálnak egy hirdetményt, egy feliratot. S ennyi az egész. Nem olvasnak újságot, könyvet pedig szinte életükben nem vesznek a kezükbe az iskola után. Szabolcs-Szatmárban száz ember közül tizenöt jár könyvtárba (nem kevesebb az országos átlagnál). A tapasztalatok szerint jórészt közülük kerülnek ki azok is, akik több-kevesebb rendszerességgel könyveket vásárolnak. Marad tehát a lakosság egy nagy hányada, akik közül sokan a legszükségesebbeken kívül nemigen írnak-ol- vasnak. S egy részüknél még nagyobb a gond: éppen csak elboldogulnak a betűkkel! Keserű tény: sok olyan gyerek végzi el az általános iskolát, hogy jóformán nem tud olvasni! Érthető hát, ha az ilyen gyerekből nem író és nem olvasó felnőtt lesz. Ki csinál szívesen olyasmit, ami számára megerőltető és érdektelen?! Az írott szó világa idegen marad számukra. Lényegében írástudatlanok... Hogy miképp lehet felszámolni az újra és újra kitermelődő „új írástudatlanságot”, arra rég bevált receptek, jó módszerek vannak. A legalapvetőbb persze az. hogy minden gyerek könnyedén, a legkisebb megerőltetés nélkül írjon és olvasson — ez a pedagógusok dolga. De nem minden az iskola! A könyv megszerettetése, az olvasás szükségletté változtatása sok más helyen is történhet — legméltóbb helye a könyvtár. A könyvtárakban meg-meg- alakuló „könyvbarátkörök”, irodalmi szakkörök, klubocs- kák — erre irányuló próbálkozások. Könyvekről beszélgetnek, vetítenek, játszanak, vetélkednek, kirándulnak — jól érzik magukat az ide járó gyerekek. Megyénkben is működik néhány tucat ilyen kör, klub. Hamarosan szakszerű segítséget kapnak, módszertani útmutatót dolgoz ki számukra a megyei könyvtár a népfront támogatásával. Ha munkájukra figyelnek, segítik, támogatják ezeket a köröket még több működik majd a városi, községi könyvtárakban, s még több gyerek jár szívesen foglalkozásaikra. Természetes lesz számukra a könyvek közelsége, használata, egész életükre társukká válik az írott szó. Kevesebb lesz a felnövő nemzedékben az új írástudatlan. Tarnavölgyi György Olajátfejtés Záhonyban. (Hammei József felvétele) Ülést tartott az SZMT elnöksége Február 24-én tartotta soron következő ülését a Szak- szervezetek Szabolcs-Szat- már megyei Tanácsának elnöksége, amelyen megtárgyalta a SZOT 1976. június 22-i határozatának végrehajtását a MEDOSZ megyei bizottságához tartozó üzemekben. Ezt követően jelentés hangzott el a nyíregyházi Taurus Gumigyár szakszervezeti bizottságának munkájáról, az üzemben a szakszervezeti demokrácia érvényesüléséről, az ezzel kapcsolatos teendőkről. Ezek után meghallgatta az ifjúsági parlamentek tapasztalatairól készült tájékoztatót. R emeg az öreg Ugari Józsi bácsi keze. Nem tudja, miért hivatták a tanácsházára. Kucsmáját gyűrögeti, s bár kedves szóval invitálja a tanácselnök a fotelba, őcsak áll. Később feloldódik, amikor megtudja, hogy nincs semmi baj, dehogyis van! És megered a nyelve. — Tudja, ez a félelemérzés még a múltból maradt meg az emberben. Csak akkor hivatták az embert, ha baj volt. Nem tudom miért, de ha most átlépem az iroda küszöbét, remegés fog el — vallja. Nem is hinné az ember, milyen mélyek a gyökerek. A megaláztatás egykori érzései nehezen oldódnak ezekben a valamikori szolgaemberekben. Nekik az ajtó mellett volt a helyük, s nem hogy hellyel kínálták volna őket, inkább rájuk szóltak, hogy töröljék le a bakancsukat. Kis cseléd volt valaha Ugari. Alig tizenhat évesen kocsis. A lovak mellett élt-aludt éveken át. Innen vonult be katonának is. Egyetlen rossz bakancsban. — Heten voltunk testvérek. Én voltam a legnagyobb, így a sorban is én következtem először kenyeret keresni — emlékezik. — Szalmatetős, szabadkéményes házban nőttem fel. A néhai dr. Gaál Elek és örökösei gazdaságában szolgáltam. Még má- lékenyérből sem ettem eleget. Takaros kis háza van. 1953- ban építette. Egy szoba, konyha, kamra, tornáccal. Sár a fala, de kőre épült. Hét gyermeket neveltek fel benne. Nekik már más az életük. — össze sem lehet hasonlítani a miénkkel — mondja. — Néha mesélek az unokáknak. Nem hisznek. Bosszankodom, amikor otthagyják a kávét, kakaót. „Rágót” kérnek tőlem. Megyek velük a boltba. Üj világ, új generáció, új életmód. — Ezek nem tudják, milyen íze van a málés kenyérnek. Nem kis büszkeséggel sorolja, melyik gyerek hová került, mi lett. Erzsiké Tatabányán dolgozik. Jóska Ormosbányán segédvájár. Mindkettő új házat épített. Fürdőszobával. Irén lánya Nyírbátorban, a szülőotthonban szülésznő. Giziké szövőnő. Piliscsében volt a ház- avatójuk. Ott volt a két öreg is. Gyuri, a nehézgépész él most velük. Még nőtlen. Háza már tető alatt van. Ott épült az öregeké mellett. Már csak be kell pucolni. — Meg asszony kellene bele, ha nősülne ez a fiú. Csak nem akar. Nincs terhűnkre, de tudja, öregek vagyunk már. Talán Terézről mesél a legtöbbet. Most érettségizik. — Hogy is mondják, no: esti tagozaton — jut eszébe az öreg Ugarinak. — Női szabó a szakmája, Debrecenben dolgozik, a gyárban. Mostanában nem jár haza. Hetenként mi viszünk be a feleségemmel neki hideg, meleg ételt felváltva. Tudja, olyan kis gyengécske, beteges, nem akarjuk, hogy fáradjon. Béla diszműkővakoló. Műemlékek felújításán dolgozik. — Sokat mesél róla, nagyon szép szakma lehet. Kiapadt hirtelen a beszédből Ugari, az egykori cselédember. — Mit csinált volna ennyi gyerekkel a múltban? — töri meg a csendet a tanácselnök. — Hogy mit, Mihály fiam? Azt, amit velünk az apánk. Cselédek lettek volna, vagy jobb esetben napszámosok. Az én szüleim analfabéták voltak. Én sem jártam, csak három és fél elemit. Az enyéim meg mind elvégezték a nyolc általánost, érettségit is egy. Én a feleségemmel valamikor egy pár csizmával, egy öltöny ruházattal kezdtük az életet. Munkánkból csak annyira tellett, hogy a mindennapi málés kenyeret kerestük meg. Szüléink is így éltek. Az én apám húsz esztendeig szolgált egy uraságot. Én ezt örököltem tőle. És szolgáltam a háború végéig. Geszteréden, a tanácsháza udvarán állt az egykori községháza. Csutkával volt befedve a teteje. Az öreg Ugari UGARI MINDIG ÉRDEKELTE KÉMIA Hétköznapok az Alkaloidában „Űrhajósok" üzeme SZÍNES, CSILLOGÓ CSÖVEK RENDSZERE HÁLÓZZA BE AZ EGÉSZ GYÁRAT A TISZA- VASVÄRI ALKALOIDÁBAN. LÜKTETŐ EREKKÉNT KÖTIK ÖSSZE AZ ÜZEMCSARNOKOKAT: REJTETT, FÖLD ALATTI TARTÁLYOKBÓL SZÁLLÍTJÁK AZ ALAPANYAGOKAT ÉS AZ ENERGIÁT. — Egyik munkatársam, Gazdag Sanyi bácsi a múltkor hosszabb ideig betegszabadságon volt. Lánya tanul; felesége is beteges. Tudtam, nehezen jönnek ki a táppénzből. Éreztem, hogy segíteni kell, ezért kijártam neki, hogy anyagi támogatást kapjon. Az ifjú párttagjelölt szabad ideje nagy részét munkatársaival tölti. Kis kollektívájuk, a 14 tagú Thelmann brigád a legtöbb üres hétvégére szervez valamit. Ilona ezekben a hetekben részt vesz a betanított munkásoknak szervezett tanfolyamon, ahol az idén szerez vegyipari szakmunkásbizonyítványt. Ha sikerül, továbbtanul a szakmában. — Az első benyomásom az ijedtség volt aznap reggel, mikor munkába álltam — emlékezik vissza Szabó Ilona, a kémia III. üzem dolgozója. — Munkatársaim túlnyomásos szkafanderben, fejükön gázálarccal igyekeztek a helyükre. Nagyon meg’ mültem. Olyan volt, mintha nem is a Földön, hanem valahol a világűrben, űrhajósok között lennék. Az első idjedtség azóta elmúlt. A titokzatos szkafander — mint kiderült — biztonságos védőruha. Viselői férfi szakmunkások, akik növényvédő szereket kevernek veszélyes mérgekből. A lányok és asszonyok a permet- szerek dobozait készítik elő. Szabó Ilona öt éve van a gyárban, a kémia Ill-ban. Még egyetlen napot sem töltött táppénzen. — Jelenleg Timetet gyártunk két műszakban. De készül itt másféle növényvédő szer is. Nem rosszabb munkahely ez, mint bármelyik más a gyárban. Azért szeretem, mert tudom, hogy a mezőgazdaságnak nagy szüksége van ezekre a készítményekre. Ilona 1974 óta szakszervezeti bizalmi. 20 embert képvisel, akik valóban bizalommal kérik segítségét ügyesbajos dolgaikban. A Delagil- soron még emlékszik, hogy egyik alkalommal összejöttek ben ne a falu földesurai, s azon vitatkoztak, ki mennyi csutkával járuljon a községháza tetejének a befedéséhez. — Ezer év alatt nem épült annyit ez a falu, mint az utóbbi harmincban — mond ja az idős parasztember. — Villany, járdák, új házak sora, fürdőszobákkal. Iskola, óvoda, kultúrház. Van itt minden. A fiaink lányaink úgy járnak, mint a városiak. Erről jut eszembe, ami- Kor hazakerültem a frontról felmentem a főjegyzőhöz, mert volt egy kiutalásom bakancsra. „Amikor elment kend, nem volt csizmája?” — ezzel fogadott. — Mit is válaszolhattam erre? — néz ránk az öreg. Ugari József a maga gazdája lett. 1961 óta tagja a Virágzó Föld Szakszövetkezetnek. A dohánnyal foglalatoskodik. — Ebből lesz a dohány — mutatja. — Kapok a szövetkezettől gépet, vetőmagot, műtrágyát és a termést közösen értékesítjük. Tavaly húsz mázsa dohányt termeltem. Kell a pénz, mert nagy a család. Jövedelmező, ha érti is az ember. Én meg megtanultam. T ejet hord a csarnokba. ■ Ebből pénzelnek. Sertést hizlal eladásra, kettőt a családnak, fiainak, leányainak, az unokáknak. — S azt remélem, ha tsz leszünk, akkor még nyugdíjam is lesz. Erről még álmodni sem mertem volna cselédkoromban. Farkas Kálmán A folyosón brigádfaliújság, előtte hatalmas műanyag fóliákban finom, sárga por. Kiss Istvánné, a kémia V. üzem dolgozója lelkesen magyarázza, hogy ez malária elleni gyógyszer: Delagil. Nagyrészt exportra termeli a vállalat. — Férjemmel együtt itt, a Delagil-soron dolgozunk. Ö szakmunkásként, én mint betanított munkás. Tavaly Szeptember óta vagyok az Alkaloidában. Eddig nem volt módom tanulni, hiszen „viharosan” alakult az életem. Korán, 16 évesen mentem férjhez. Két fiam született: István 9 éves, Csabi 3 és fél. Kissék másfél éve költöztek kényelmes, új otthonba. Fizetésük is jó: havonta 5 ezer forintból gazdálkodik a család. Csak egy gondjuk van: nem tudják hova tenni a gyerekeket. — Három műszakba járunk, sokat vagyunk távol a gyerekektől. Rendszerint édesanyám, vagy a testvérem ügyel rájuk. Mindez ment is addig, míg édesapám beteg nem lett. Nyugalom, csend kell neki, zavarják a gyerekek. Ezért kértem, hogy helyezzenek egy műszakba, de még ígéretet sem kaptam erre. Nem szívesen válnék meg a gyártól, valami megoldást azonban találni kell. Legkésőbb jövőre Kissné is beiratkozik a szakmunkás- képző tanfolyamra. Esténként majd együtt tanulnak a férjével, aki egyetemi diploma megszerzését tűzte célul. Négy műszakban Hatalmas, félkör alakú berendezések sorakoznak a kémia IV. üzemcsarnokában. Nyitott szájukból csípős gőzfelhőben száll a vegyszerek tömény szaga. A mostrumok avatott kezű irányítója Takács Piroska, készülékkezelő. — Most Salvoseptyl gyulladásgátló port készítünk. Nagy figyelemmel kell dolgozni, hiszen nem mindegy, hogy milyen arányban adagoljuk az alapanyagokat, a gőzt és a savakat. Változatos, érdekes munka ez. 1973 óta vagyok a gyárban, s ezalatt vagy tízféle gyógyszer előállításában vettem részt. A törékeny termetű nyír- bogáti munkáslány kicsi kora óta érdeklődik a kémia iránt. Nyolcadik után a tisza- vasvári 115-ös szakmunkás- képzőbe jelentkezett, ahol az Alkaloida ösztöndíjasaként gyógyszergyártó szakmában szerzett bizonyítványt. — Nagyon sokat köszönhetek a vállalatnak. Szakmát, munkát, kényelmes lakást adott. A gyár munkásszállóján lakom minimális térítés ellenében. Egyetlen gondom van, hogy havonta csak egyszer esik hétvégére a szabadnap, mivel négy műszakban dolgozom. Olyankor legszívesebben hazajárok a szüléimhez. Bár mostanában kevés idő jut az utazásra. Általános vegyésztechnikus tanfolyamra járok Debrecenbe, a szabad időmet tanulással töltöm. És egy kicsit büszke vagyok arra, hogy közöm van az emberek gyógyításához. Házi Zsuzsa A Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri új búzakeményítő üzemében rövidesen megkezdik a próbaüzemelést. Képünkön a szeparátor szerelését és festését végzik a tmk dolgozói. (Elek Emil felvétele)
