Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-23 / 45. szám
í 1977. február 23. KELET-MAGYARORSZÁG „PONT Ő?” H A BEÉRNÉNK pusztán a formák létével, panaszra aligha akadna okunk. A forma azonban nem biztosítéka, hanem csupán lehetősége az eredménynek, annak, hogy aki okos — azaz nem mechanikus végrehajtója feladatainak, hanem gondolkodva cselekszik, keresi az újat, a jobbat, az egy-egy teendőnél célravezetőt — az valóban okos lehessen a munkahelyén. A formák sokfélék, közéjük tartozik a munkásgyűlés éppúgy, mint a brigádvezetők, vagy éppen a szakszervezeti bizalmiak tanácskozása, a hagyományos termelési értekezlet, a vezetők fogadónapja, s így tovább. Mégis, mintha a sokfajta fogaskerék közé olykor homok jutna, csikorogva forognak, meg-megakadnak, s ilyenkor könnyen fölröppen az újabb kori népi bölcsesség szava: itt szép lehetsz, de okos nem! Miért nem? Ennek a miértnek a boncolgatása elkerülhetetlenül ahhoz az ellentmondáshoz vezet, amit a munkahelyi demokrácia általános érvényű követelménye és gyakorlati megvalósítása összevetésekor tapasztalunk. A követelménnyel formailag mindenki egyetért, politikai, gazdasági hasznát nem vitatják. Amikor azonban a munkahelyen napról napra, — de ha szerényebbek, reálisabbak vagyunk, akkor alkalomról alkalomra — szembe kell nézni a vélemények hadával, közöttük a többséget alkotó kritikai észrevételekkel, könnyen elillan az addig sűrűn hangoztatott egyetértés. Helyébe türelmetlenség, lekezelés tolakszik, kimondva vagy kimondatlanul annak kifejezése, hogy „pont ő akar tanácsot adni?”. Az a „pont ő” lehet főosztályvezető és segédmunkás, számlarevizor és konstruktőr, mert a legyintés nem beosztásoknak szól, hanem helyzeteknek, attól függően, kiket kapcsol éppen össze a vállalati hierarchia, avagy a demokratizmus fórumainak működése. Az előbbi mondat befejező része érzékelteti, korántsem csak arról van szó, hogy a műhelyfőnök türelmetlen fölénnyel leinti a termelési tanácskozáson a segédmunkást, aki valamit javasolni „mer”, s esetleg ugyanezt teszi a műszaki igazgató a brigádvezetők megbeszélésén valakivel. Sajnos ez nem ritka eset. Ám sűrű az is, hogy a hivatalos teendők szolgálati útjait járva koppintanak az orrára valakinek. így adják tudtára, nyughasson már, ne legyen olyan okos, hogy főnökeinek ,ő adjon tanácsot! Van, aki hamar megérzi, merről fúj a szél, van. aki szembefordul vele. önáltatás lenne azt hinni, hogy utóbbiak alkotják a többséget. Sajnos, a többség gyorsan beletörődik abba, hogy szava csak beszéd, következmények nélkül, hatás híján, s már nem is akár okos lenni. Pedig tudna, mert hiszen lát, tapasztal, rálel a jobbra, a célszerűbbre, gondolkodik, miközben dolgozik. Az így elhallgatok nagy értékű erkölcsi, anyagi forrásoktól fosztják meg a társadalmat. S az elhallgattatok hibája, vétke ezért érdemel megkülönböztetett figyelmet. Túl egyszerű lenne persze mindössze a főnöki vaskalapossággal magyarázni, indokolni a „szép lehetsz, de okos nem” típusú helyzetek kialakulását. Közrejátszanak ezek létrejöttében objektív okok is. Egyebek között az, hogy a vállalatok többségének szervezete — amint ezt tudományos vizsgálatok feltárták — egészségtelenül centralizált, túlszabályozott. Azaz a különböző vezetők önállósága csekély, ezerféle, közöttük sok fölös kötelék rak béklyót mozgásukra. S mivel a szervezet túlzottan centralizált, a vezetési, irányítási stílus is éhhez igazodik. Ilyen helyeken leegyszerűsödik — leegyszerűsödni látszik — az élet, parancskiadókra és végrehajtókra tagolódik a közösség, s aki szól, az engedetlennek, fegyelmezetlennek, már-már parancsmegtagadónak tűnik. Csakhogy az élet a maga sokféle színével nem hagyja fekete-fehérré silányítani változatosságát, azaz a felszín alatt megőrzi sokarcúságát. Emiatt azután parancskiadók és végrehajtók között egyre inkább növekszik a távolság, előbbiekben türelmetlenség és bizalmatlanság, utóbbiakban keserűség majd közömbösség halmozódik fel. A mindenütt sokasodó feladatok köny- nyen azt a képzetet keltik, hogy nincs idő és erő, sem szükség a „kívül állók” megkérdezésére. A szakmunkás okossága többnyire valóban kisebb a tervező- mérnökénél, ha a gyártmány megszerkesztéséről van szó, ám az elkészítés módjának meghatározásában már egyenrangú partnerek lehetnek. Nincs olyan ember, aki munkája minden részletéhez másoknál jobban ért, aki ne kaphatna hasznos tanácsot. Sokan azonban röstellni való dolognak tartják ezt. Azt hiszik: őket kisebbíti a tanács, az ő bírálatuk az észrevétel. Objektív és szubjektív okok keveredése következtében a munkahelyek némelyikén zöldfülű lesz minden pályakezdő, értetlen az akadályokat soroló főművezető, hangoskodó a balfogásokat szóvá tevő munkás. Van azután úgy is, hogy hagyják, zavartalanul beszéljen bárki bármiről, csak éppen az érintettek nem figyelnek az elhangzottakra. E munkahelyeken dolgozó „szépek” sóvárgással gondolnak azokra az üzemekre, vállalatokra — ilyenek már szép számmal akadnak —, ahol az emberek „okosak” is lehetnek. Joggal hiszik, hogy ez a törvényszerű, s előbb vagy utóbb ez érvényesül majd mindenütt. L. J. GÁYAVEHCSELLO Mire futja a pénztárcából? Közel 15 millió forintra lenne szüksége a Gávaven- csellői Közös Községi • Tanácsnak ahhoz, hogy a 106 közérdekű bejelentésben elhangzott hiányosságokat pótolja. A közérdekben szót kérők közül a legtöbben az utak, járdák állapotát kifogásolták. Jogosan. Csaknem tízmillió forint kellene az idevágó 52 bejelentés orvoslására. Ebben az évben a tanács másfél milliót fordíthat az utak javítására, korszerűsítésére. Tizenöten vetették fel a bejelentők közül, hogy a meglévő villanyhálózatot bővíteni kellene és új lámpákra is szükség van. A tanácstagi beszámolókon és a jelölő gyűléseken a lakosok elmondták: társadalmi munkával segítik a mielőbbi javulást. Már az idén szükség lesz a társadalmi munkára, mert ekkor fejezik be a Szabadság utca és folytatják a Lenin utca kiépítését. A víz- és csatornahálózat bővítésére vonatkozó 21 bejelentésből négyet már megvalósítottak, ezenkívül az idén még 1,8 millió forint értékű csatorna megépítését tervezik. Évek óta szerepelt a bejelentések közt: építsenek a községben új szociális és egészségügyi intézményeket. Most ez a téma lekerülhetett a napirendről: tavaly adták át Gávavencsellőn az új egészségházat, és ez évben korszerűsítik a balsait. Többen kérték, hogy fásítfiatalok egyaránt eltölthetik szabad idejüket. A közérdekű bejelentések közül már idén megvalósítanak 64-et, erre 3,5 millió forintot költ a nagyközségi közös tanács. 28 olyan bejelentés érkezett, melyet az V. ötéves tervben tudnak megoldani. Ilyen lesz például Bal- sán egy női—férfi fodrászüzlet és egy új gázcseretelep építése. (t. k.) A MÁV forgalmának 12—13 százalékát a záhonyi átrakókörzet bonyolítja le. Képünk: a korszerű, automatizált vasércátrakóról készült. (Elek Emil felvétele) A KÍSÉRLETEK SORSÁRÓL Szót kér a kutató Vetőmag Vállalat kutatóközpontja, Nyíregyháza. Nem is olyan régen még Agrotechnikai Kutatóintézet néven ismerték a szakemberek. Az év végi beszámoló párttaggyűlésen felszólalt dr. Bukai József, a központ helyettes igazgatója, az ismert burgonyakutató. 16 év munkája nyomán „Csak a kívülállóknak tűnhet úgy, hogy a megváltozott névvel megváltozott a feladatunk is. Ez nem így van. Amióta a Vetőmag Vállalat kutatóközpontja Nyíregyházán működik, nem csökkentek, inkább növekedtek és bővültek feladataink. Központunk fő kutatási területe ma is a burgonya előállítása. Ez tájjellegünkből, hagyományainkból és kötelezettségeinkből következik. Közismert, hogy az utóbbi években joggal érte szó házunk elejét burgonyaügyben. Ügy ítéljük meg, hogy most már elmozdultunk a holtpontról. A beszámolóban szó volt róla: a burgonyanemesítésben 1976-ra értünk el arra a szintre, hogy 1978-ban új burgonyafajtákat jelenthetünk be. Ebhez csaknem tizenhat esztendei munkára, kísérletezésre volt szükség. Így jövőre az országos fajtakísérletre 5—6 burgonyafajta nemesítését jelenthetjük be. Nagy reményeket fűzünk a H—8-as, már bejelentett napraforgónkhoz, de elismerésben részesült a nyírségi édes csillagfürtünk is. Ezek jelentős eredmények, kutatóink munkáját dicsérik. Kutatóközpontunknak egyébként 8 egyetemmel és kutatóintézettel van kapcsolata. Kutatómunkánk közelebb került a termelési gyakorlathoz, ennélfogva. jobban is szolgálja azt. A kormány által meghirdetett zöldségprogram megvalósításában jelentősen bővült tevékenységünk. Néhány zöldségnövényünk. így a sárgarépa, a petrezselyem, a zoia- es szárazbab, a zöldborsó nemesítésében, illetve termesztéstechnológiájuk megoldásában vár ránk jelentős munka. Ezekkel bővült kutatási programunk. Korábban egy-egy kutató évekig szinte „elzártan”, kü- lön-külön tevékenykedett, nem voltak kapcsolatai. Ez késleltette a kutatási eredményeket, főleg azok gyakorlati alkalmazását. Ezen a szemléleten változtatva sikerült a kutatómunkát ■ kollektívabbá tenni. Jelentősen csökkentek az úgynevezett hobbykutatások. Ma már mind több kutatás szolgálja közvetlenül a termelést. Javult a kutatók és a termelőüzemek kapcsolata is. Itt azonban még bőven van javítani való. Egy-egy kutató még mindig inkább saját kapcsolataira építve „állítja be” kísérleteit. Úgy tűnik, még mindig sok az ilyen, megyén kívüli kapcsolat. És csak természetes, hogy a kutatások eredményei inA z öregember mélázva üldögélt a vörös bor előtt arany lakodalmukon. Az egykori tűzrőlpattant menyecskét kereste emlékezetében, de csak néhány képet sikerült felidéznie. Elnézte a fiát — az sem ifjú már, deres a halántéka. A lánya is túl van a negyvenen. Festeti a haját, ne látszódjék, hogy őszül. — Micsoda flanc! — bosz- szankodott magában az öregember, de nem szólt. Az itóka elnehezítette a fejét. Az öregasszonyra pillantott, akivel ötven évet élt együtt. Az vidáman hehe- részett, s egyre csak azt hajtogatta: „De megtáncoltatnám az öregemet, ha nem fájna annyira a lábam!” — Arcán és nyakán vörös foltok égtek a bortól. Pár nap múlva, amikor az öregasz- szony ágynak esett, az ura nem ijedt meg túlságosan. Sosem esett kétségbe, ha gyengélkedett az asszony. Orvost is csak egy hét múlva hívtak, de azzal, hogy „borogassa a lábát néni!” — el is intézte a dolgot. A harmadik hét elején, az egyik reggel az öregember hiába kel- tegette a feleségét. A boncolás megállapította, hogy tüdőgyulladás vitte el. Az ember sehogy sem tudta felfogni, hogy őt érte utól-*z özvegység. A fiáéknál dédelgették — ez idegesítette. „Nem vagyok kisgyerek!” — dohogott. A menye mosolyában, kedveskedésében színlelést vélt. Hiányolta a megszokott utcát, a kertet, a nyári konyhát, ahol barátságosan duruzsolt a spór, lábasból kanalazhatta a levest, s a csirkecsontoi odahajíthatta a lábához dörgölődő macskának. Éjjel nem mert megmoccanni a heve- rőn, attól tartott, észreveszik, hogy vir- raszt. A szennyesét a lányával mosatta, a menye előtt szégyenkezett. A központi fűtést, a napi fürdést sem tudta megszokni. „Tiszta vagyok én, minek ez a sok fürdés, majd még megfázok” — mondogatta a fiának, de hasztalan. Azért minden este teleengedték neki a kádat. Két hónap múlva visszaköltözött a sajátjába. Nehezen engedték. — „Azért tartóztatnak, mert kényelmesebb nekik, ha a helyükben vagyok” — gondolta dacosan. — „Majd amennyire lehet, nem szorulok rájuk.” — Már jókor reggel elbaktatott az öregek napközi otthonába, ahol a kosztját kapta. A többiek keresték a barátságát, de ő mindenkit került. Délutánonként kisétált a temetőbe. Nem sokat időzött, éppen csak megrendezgette a virágokat. Hazafelé mégis húzta az időt, hogy minél tovább tartson az út. Régebben idegesítette az öregasszony csoszogása, most meg a hiányát nem tudta elviselni. Vasárnap délelőttönként meglátogatta a gyerekeit — autóbusz- szal alig félórás út —, de hazafelé mindig dohogott valamiért. Ha túlságosan a kedvébe akartak járni, az volt a baj, ha meg kevesebbet foglalkoztak vele, az bántotta. Hétfőnként a lánya ugrott el hozzá mosni. Nem sokat beszélgettek. A „Hogy vagy apukám ?”-on kívül jóformán alig szóltak. — „Ennek is van elég dolga nélkülem is. Csak nyűg lettem a nyakán.” — lovallta magát a keserűségbe. Lassan aztán mégiscsak a napközibe húzódott. Már nem nézett olyan morcosán a többi öregre. Kádas Viktória kább realizálódnak a Dunántúl, Borsod, Heves, Nóg- rád. vagy más megyek mezőgazdasági üzemeiben, mint itthon, Szabolcsban. Segítség a társulásoknak Évente mintegy 14—15 millió forint szolgálja a kutatást. Ezt okosan, ésszerűen, a termelést, az eredmények növelését segítve szükséges felhasználnunk. Szak- tanácsadói vagyunk a kis- várdai, a Nógrád, Békés és Heves megyei burgonyatcrmesztési társulásoknak. Ez a terület több, mint 3 ezer hektáros. Sajnos ennek ellenére még mindig keveset tudnak a termelőgazdaságok kutatóközpontunk eredményeiről. Ebben tovább kell lépnünk. Ma már az üzemek, társulások is felkeresik központunkat. Ezek számát azonban növelni kell, tovább építve kapcsolatainkat. Legutóbb a NYÍRKERT vezetői fordultak hozzánk, jelentős homokjavítási munkával kívánják megbízni központunkat. Á kutató npresztízse a A kutatás sikerét azonban jelentősen befolyásolja a kutatói presztízs, az itt-ott jelentkező irigység, a féltékenység. Nem az eredményt nézik egyesek, hanem azt, hogy ki a felettes. S egy-egy kutatásvezetőt csak akkor fogadnak el „főnöküknek” egyes kutatók, ha az a rész- problémákban is „otthon” van. Pedig nem ez a fontos. Senki nem tud mindent. Persze törekedni kell arra, hogy a kutatást vezetők megismerjék beosztottjaik kutatási gondjait, a rész- problémákat is. De nem ez az elsődleges. Feltétlenül szükséges a kutatói káder- utánpótlás nevelésével foglalkozni, hiszen kész embereket kutatáshoz kapni nagyon nehéz. Van fiatal, jó képességű gárdánk, az egyetemet, főiskolát végzettek száma megközelíti a félszázat. S ez olyan erő, mely kellő összefogással sikereket érhet el a kutatási programok megvalósításában.” Nem egyedül dr. Bukai József szólt e gondokról és a megoldásról, így született határozat a taggyűlésen a kutatói munka eredményeinek elsősorban a megyében történő alkalmazására, s a kutatói utánpótlás hatékonyabb nevelésére. F. K. sák a Vasút és a Dózsa György utcákat. Már meg is rendelték a gömbakácfákat. Elsősorban a tanyai lakosok kérték, hogy nyújtsanak több segítséget az idősebbeknek, ugyanakkor a fiataloknak is lehetőségük legyen a szabad idő kulturált eltöltésére, szórakozásra. Az V. ötéves terv második felében Paszabcsúcson rendeznek be egy iskolai tantermet, amelyben az idősebbek és a
