Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-20 / 43. szám
KIK VASÁRNAPI MELLÉKLET Kossuth-kézirat a padláson Búcsúlevél az aradi várbörtönből Több mint 105 évig pihent egy eddig ismeretlen négyoldalas kézirat a Pesti Hírlap bekötött példányai között. A kéziratot Kossuth Lajos írta 1849. május 2-án Debrecenben. Hogyan került elő a történetileg értékes eredeti Kossuth-levél? Milyen új mozzanatokat tár fel a történészek, kutatók előtt? A báró Vállyi család egykori kúriája ma a jánkmajti- si termelőszövetkezet tulajdona, itt van a tsz központja, irodája. Ez a kúria rejtette a Kossuth-levél titkát, amelyre csak 1958-ban derült fény. A bárótól Varga Gyula építész vásárolta meg az épületet a teljes berendezéssel, könyvtárral együtt. A könyvtár több bekötött Pesti Hírlapot is tartalmazott. Varga Gyula a háborús időszakban Esze- nyi Istvánra, kertészére bízta a házat. így került Eszenyiék padlására néhány könyv, köztük a Pesti Hírlap bekötött példánya. Lassan húsz éve, hogy a helyi honismereti szakkör, Pálur Endre tanár vezetésével hozzálátott minden fellelhető erdőháti tárgyi és szellemi érték ösz- szegyűjtéséhez. Ekkor ajánlotta fel a sárguló újságpéldányokat Eszenyi István. A szakkör titka Dr. Gyarmati Zsigmond, a megyei levéltár igazgatója elmondta. hogy Pálur Endre tanár a Pesti Hírlap példányainak böngészése közben talált rá a négyoldalas kéziratra, illetve egy kéziratos útlevélre, és egy búcsúlevélre, melyet az aradi várbörtönben kivégzett honvédtiszt írt jánkmajtisi rokonainak. Érthetően a legnagyobb figyelemmel tanulmányozták a Kossuth Lajos aláírásával ellátott kéziratot. A felfedezés azonban 1958 óta jórészt a jánkmajtisi iskola honismereti szakkörének titka maradt. míg az elmúlt év októberében a megyei levéltár igazgatója tudomást szerzett a ritka értékről. _A levélről több másolatot készítettek, az eredetit eljuttatták dr. Borsa Ivánhoz, az Országos Levéltár főigazgató-helyetteséhez, aki intézkedett, hogy soron kívül restaurálják az itt-ott már fecnikben lévő levelet. Megtörtént a hitelesítés, a szakemberek gondosan tanulmányozták a levelet, amely hitelt érdemlően Kossuth Lajostól származik. A kéziratot a kormányzó elnök, a kormány közlönye számára írta, de valamilyen ok miatt az nem jelent meg. Rövid utalás található róla csupán a tör- téneneti munkában. így Ember Győző könyvében, melyben az 1848—49-es minisztériumi leveleket dolgozta fel. Történelmi válasz „Szemete Bertalan miniszterelnöki kinevezését Kossuth, akit mint kormányzó elnököt a kinevezés joga megilletett, 1849. május 1-én jelentette be a képviselőháznak. A miniszterelnöki hatáskör pontos megállapítását ezúttal sem tartották szükségesnek. Azon kívül, hogy a miniszterelnök a kormányzó távollétében elnököl a minisztertanácsi üléseken. arra vonatkozóan mit sem tartalmazott Kossuth bejelentése” — olvashatjuk az Ember Győző által feldolgozott dokumentumban. A Szabolcsban megtalált kéziratos Kossuth-levél pontosan erre ad választ. Rávilágít. milyen jogköre van a Szemere-kormánynak a kormányzó elnök távollétében. „...a kormányzó és a miniszterek közti kölcsönös viszony a szükséges egység és összhangzás végett fővonásaiban kijelöltessék...’’ — írta Kossuth levelében, „...ezen viszonyoknak akként kell megtartatni, miszerint a Nemzetgyűlés folytonos őrködésén kívül a Nemzet a maga szabadságának ég függetlenségének biztosítását ebben is feltalálja...” A továbbiakban a kormányzó elnök részletesen felsorolja a jogok gyakorlását távollétében. A másik ereklye A Kossuth-levél mellett, amely a történeti kutatás egyik új és eddig ismeretlen dokumentuma, érdekes ereklye az a búcsúlevél is, melyet 1849. október 6-án írt Szabósándor Imrének egy, a nevét még teljes hitelességgel meg nem állapított honvédtiszt. „Mit a sors rárn mért — néhány óra múlva tűrni fogom — de nyugodt lelkiösmerettel, s tiszta öntudattal. Csókolom kedves bátyámnak atyai — kedves jó nénémnek anyai kezeit — köszöntőm csókolom Emmit — Ninát — Horvát Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt. Tisztelt kedves bátyámnak alázatos ötse Józsi...” Az értékes dokumentumok a jánkmajtisi helytörténeti gyűjteményt gazdagítják sok egyéb, két évtizede gyűjtött erdőháti emlékkel egyetemben. Az eredeti levelek pedig bizonyára — a hároméves védettség leteltével, melyet a megtalálók kértek — az ország történeti, szellemi értékeinek gazdag tárházába kerülnek. Páll Géza A múzeum új szerzeményei A NAPOKBAN egy teher- taxira kerültek a bútorok és szépségük mellett nem tudtak tovább menni a járókelők. Kérdezték, hogy hová viszik, kitől vették, sőt, hogy mennyibe került. A bútorok a múzeumba kerültek a megyei tanácstól, s darabonként egy forintot érnek. Ugyanis az érvényes pénzügyi szabályzat szerint a leltárban egy forint fiktív értékkel szerepelnek. (Némileg restelkedve írjuk le a nem közérthető szellemeskedést, viszont nagyon érzékelteti a múzeumnak ilyen szép darabokkal történő gyarapodásán érzett együttes örömünket.) A legszebb darab egy nagy, háromajtós szekrény, egyik sarkán álló női figura, gyümölcskosárral, a másikon kardot tartó páncélos férfi, mindkettő valójában teljes körplasztika. A frizek alma- szőlőmotívumból állnak ösz- sze, az ajtók közül kettő csiszoltüveg, a harmadikon, a középsőn gazdagon faragott neoreneszánsz motívumok. A tárgyalóasztal hajlított X alakú lábait is dús faragású minta borítja. A kis asztalka finom és kecses intarziája tiszta gyönyörűség a szemnek. Az íróasztal is rendkívüli darab. Egész homloklapját egy vadászjelénet domborműve foglalja el. Az együttest kárpitozott garnitúra egészíti ki. A múzeumnak eddig is voltak kézi fa- ragásos bútorai. Ezek azonban nemcsak szépségben, ha- nem ép állapotukkal is kiemelkednek a meglévők közül. VALÓSZÍNŰ KELETKEZÉSI IDEJÜK a múlt század utolsó negyede, bár az ilyen reprezentatív daraboknál bizonyos konzervatív stílus-továbbéléssel is számítani kell. Hihetőleg a királytelki kastélyból származik, egy ideig alispáni bútor volt, majd a tanácselnöki szobában állt, utoljára pedig a gazdasági osztály használta. Ez azért is fontos, mert így érthető meg, hogy egy-két csapolás kivételével — mert nem szege- zéssel vannak rögzítve — ennyire jó állapotban maradtak meg. Szintén iparművészeti remek másik három karosszék is. Ezek szecessziósak, művészi kivitelezésük szép, magyaros motívumokat variál. A magasabb elnöki szék támláján pedig a megyei címer domborodik. Különös értéküket csak emeli, hogy a régi megyeháza eredeti berendezéséhez tartoztak, s a nagyterem emelvényén voltak használatban. EZZEL EGYIDÖBEN a múzeum iparművészeti gyűjteménye a Barzó-hagyatékból származó bútorral gazdagodott, a Barzó Endre festőművész által tervezett Bauhaus stílusú, fából készült karos- székekkeL Tárgyi értékük mellett helytörténeti jelentőségük is van. Vrabely István nyíregyházi asztalos munkái. Stílusában az említett szecesszió ellenpólusa. Ugyaninnen sikerült hozzájutnunk egy nagyon szép biedermeier szekrényhez is. A mottó a végén: „baj ha nincs, de az is baj, ha van”. A cseppnyi üröm: kár, hogy a tanácstól kapott együttest nem tudja a múzeum méltóképpen a látogatóknak bemutatni, de bízunk benne, hogy egyszer erre is sor kerül. Koroknay Gyula MEGYÉNK TÄJAIN Kisvárda Gyár úti lakótelep Egy szelet a városból: jellemző is, de mégis más, mint Kisvárda többi része. A Gyár úti lakótelep megelőzte á hivatalos városi rangot, amit 1970-ben kapott Kisvárda. Nemsokára tizenöt éves lesz a hajdanvolt temetődomb helyén emelt kis városrész. Itt épültek az első modernnek számító emeletes házak, ez volt az első lakótelep, amelyen szinte kipróbálták a városépítést, s amelynél — az elképzeltnél sokkal hamarabb — már nagyobb, korszerűbb, városiasabb lakónegyede is van Kisvárdának. Mégis ez az első hordoz magában több feszültséget, hiszen akik ide költöztek, akik itt építettek, itt vásároltak az első lakásokból, a maguk módján úttörők voltak. Nemcsak a lépcsőket kellett megszokni, hanem a családok közelségét is. Legtöbbjük számára addig merőben új életvitelt is igényelt a lassan terebélyesedő városnegyed. Járom a lakótelep belső útjait — többségük aszfaltos. Nézem az aprócska játszóteret, nyilván szűk lehet jó időben. De a „városi betegség” régen elérte ezt a miniközösséget: garázsok veszik el a helyet! Nyilván megépült néhány, amikor még nem gondolták, hogy milyen szapora az ilyen építmény, s aztán — látszik a toldásokból — mindig ragasztottak hozzájuk egyet-egyet. Persze, ez is hozzátartozik életünkhöz... ízlelgetem a hivatalos szót: lakótelep, s arra gondolok, hogy talán ennek a városrésznek szerencsét is hozott a hosszú gyermekkor: majdnem tizenöt évig épült, mostanra fogyott el a beépíthető terület. így aztán nem „széria” lakótelep, mint nagyvárosi társai: szinte minden épület más. Akárcsak az építtetők — tanács, szövetkezet, OTP —, s mindjárt mellette a már egyemeletes, kertessé szelídülő magánházak. S a legújabb ajándék: a szolgáltatóház. Forgalmas ez a lakótelep, nem részesült abban az áldásban sem, mint sok más újonnan épült városrész, hogy a csendesebb szegletből hasítottak ki számára néhány hektárt. Itt a budapest—záhonyi vasúti fővonal az egyik határ. Sokszor három-öt percenként halad valamelyik irányba egy- egy hatalmas szerelvény. Aztán maga a Gyár út, amely pormentes, aszfaltozott, mint a forgalmasabb városi utak általában. De itt van még egy specialitás: a tíz percen túl is zárva tartható sorompó, azon túl a város ipari üzemeinek többsége és a kórház... De sok kismama láthatta vajúdás közepette a mentőautó ablakából a Gyár úti emeletes házak homlokzatát, s hány csecsemő látta meg előttük a napvilágot... ! Kriveczky Béla ismer itt minden szögletet: ő volt az egyik első lakó ezen a részen. De ezen kívül is, hiszen a már nyugdíjas vállalati főmérnök aktív közéleti ember. — Az első kilenc lakás a Kohó- és Gépipari Minisztérium beruházásában épült — mondja — és „Vulkán”-dolgozók költöztek bele. Nemcsak az első emeletes lakóház volt, hanem az új technológiát is hozta: blokkos elemekből épült. Rá is ragasztották az „ENSZ-palota” címet — talán világos színe, szögletes formája késztette erre a vicces kedvében lévő névadót. — Nekünk, első lakóknak nem okozott különösebb gondot a beilleszkedés. Ismerősökként, egy munkahelyről kerültünk ide lakni, s ez könnyítette a dolgot — fűzte tovább. — De az újért sokszor alaposan megfizettünk, mert Kisvárda a fejlődés gyermekkorát élte akkoriban. Nem volt vezetékes víz, 80 méter mély kutat fúrtak a házhoz, s mégis iszap rakódott a vezetékekbe. Nem volt szennyvízcsatorna, emésztő kellett, s a lefolyókban gyakran megfordult a menetirány ... De aztán „berázódott” a dolog, épültek a következő házak, aztán megkezdődött az utcák felbontása, mert közben város lettünk, vízvezeték épült, csatornák — szóval mindaz, ami kellett volna, de nem volt, amikor a mi lakótelepünk építése elkezdődött. — Persze nemcsak élcelődő névadás történt itt — teszi hozzá Kriveczky Béla —, hanem valódi is. Amikor ide költöztünk, s láttuk az akkor tömegesnek számító lakásépítkezéseket, nagyon vigasztalannak találtuk, hogy mindez a Temető utca címet viselje. Mi adtuk a javaslatot a tanácsnak: ha már Kisvárda legnagyobb üzemeihez visz ez az út, legyen Gyár út, s a környék Gyár úti lakótelep. Elfogadták. Tilki Lászlóné hét éve lakik a Gyár úton. — Én azt hiszem, hogy egy ilyen lakótelep a gyerekek révén lesz közösség — állítja. — Eleinte nagyon nehéz volt összeszokni, olyan dolgokban is alkalmazkodni egymáshoz, amilyenekre korábban — egy kertes lakásban például — gondolni sem kellett. Aztán játszóteret építettünk társadalmi munkával, sokan ezalatt ismerkedtek össze. Ahogy múlnak az évek, úgy alkalmazkodnak az emberek a lépcsőházban, lakótelepi épületekben kialakult formákhoz. Ami a gyerekek szerepét illeti, szerintem akkor áll be minőségi változás, amikor a parkban, játszótéren, vagy a forgalmas utcán az emberek nemcsak a saját gyerekükre szólnak rá, ha rossz helyre téved, vagy hevességben túlmegy a határon, hanem a máséra is, és ugyanolyan szeretettel, mint sajátjukra. Nálunk ez már általában így van. Sohajda Sándorné ismeri a környék múltját, jelenét, jövőjét — ő a Gyár úti lakótelep városi tanácstagja — Eleinte úgy nézett ki, hogy ez a lakótelep lesz Kisvárda új központja — emlékszik a kezdetre —, hiszen akkor, amikor az itteni építkezések elkezdődtek, minden várakozást felülmúltak. Kisvárda község volt, igaz, fejlődő község, de a hatvanas évek elején azért még újságnak számított néhány új, emeletes házsor — ilyesmivel még a városiasodás felé is lépni lehetett egyet. Nem is mertük gondolni, _hogy néhány éven belül olyan ütemet vehet fel a kisvárdai fejlesztés, ami rövid idő alatt megváltoztatja az esetleges városközponti elképzeléseinket. — Közösség formálódik ebben a városrészben — hangzik a tanácstag véleménye. — Erre abból következtetek, hogy az emberek érdeklődnek a szűkebb lakóhely dolgai iránt — legutóbb 150-en voltak a tanácstagi beszámolón, amely összevont volt ugyan, de a legtöbben mégis a lakótelepről jöttek. Ráadásul itt-ott már elhangzik a türelmetlenség is: az építőipari szövetkezet nehezen rak rendet maga után, pedig már parkosítanának, bővítenék a játszóteret — de hát a tehergépkocsik számára ilyesmit nem szívesen csinálnak. Különben is, a legtöbb panasz most ilyen ügyben hangzik el: megépült az új szolgáltatóház, de a forgalmi rendet nem szabályozták kellően, s az áruszállító kocsik tönkreteszik a járdát, a leendő park helyét,- veszélyeztetik a gyalogjárókat. Pedig erre a szolgáltatóházra büszkék vagyunk: Patyolat és GELKA-üzem, fodrászszalon épült itt, a lakótelep szélén. Az ittlakók javaslatára készült újságpavilon — lassanként kompletté válik a lakótelep ... Szabó Ferenc városi tanácselnök: — A fejlődés hőskorát idézi a Gyár úti lakótelep, ma 800 ember lakóhelye. Annakidején itt jutottunk legolcsóbban kedvező építési telekhez — ez volt az indok, amiért ezt a részt javasoltuk fejlesztésre. Akkor azt gondoltuk, hogy 20 évre megoldottuk a Kisvárda számára szükséges építési telkek kialakítását. Mindenkinek azt ajánlottuk. , — Tíz év leforgása alatt elfogyott az utolsó telek is, közben nagyot lépett Kisvárda. Sokan hosszúnak tartják a kis lakótelep építését. A mi akkori elképzelésünk szerint inkább gyors volt, a mai mértékek persze mások. Küzdelmes időszak volt a lakótelepépítkezés a tanács szakemberei számára is, mert nem volt még tapasztalat, hiányzott a közmű. Ami másutt természetes lehetett, azt ott nekünk ki kellett alakítani. A hozzá kapcsolódó sok gondot jó a múlténak tudni, de végül is: ha most nem lenne, a Gyár úti lakótelep hiányozna Kisvárdának. Marik Sándor
