Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-20 / 43. szám
KH VASÁRNAPI MELLÉKLET Bán Bertalanná — Nem szerencsés, ha szembeállítjuk a dolgokat — mondja Bánné. Nem ennyire éles a probléma, és ha a magam példáját nézem, megoldás is akad. Annak ellenére, hogy három gyermekem van (az utolsóval szülési szabadságon is voltam három évig), munkahelyemen semmi hátrányom nincs. Sőt. Uj munkakörben dolgozom, csoportvezető lettem, s többre nem is vágyom. — Onnan induljunk el — így Timkó Erzsébet —, hogy a nőnek kell megtenni az első lépést. Azzal, hogy tanul, képzettséget szerez. Mert ne a nő jogán akarjon valaki érvényesülni, hanem a tudása révén. Ilyen starttal a munkahely is megbecsüli a lányt vagy asszonyt, s utána mindjárt könnyebb. — Egyébként család nélkül nem érdemes élni — folytatja Diczházi Olga. Sosem vetődhet fel az: család vagy hivatás. A kettőt összhangba kell hozni, még akkor is, ha nehéz néha. Azt hiszem, ez az adott családok rendjétől, belső szokásaitól is függ. — Feltétlenül — veszi át a szót a társaság asszonytagja. Viszont tegyük hozzá: az se lenne jó, ha ezt a belső rendet csak arra szűkítenénk, amire gyakran korlátozzák: mit segít a férj? Ez téves megközelítés. Az egész családi harmónia az, ami bizonyos egyenjogúságot teremt otthon, bár ez sosem lesz teljes. Vannak dolgok, melyek a nő nővoltából .adódóan a „kell” kategóriában maradnak. A környezet Innen egy ugrás, és máris a munkahelyi környezethez érünk. Mert innen indul ki az, hogy egy nő hogyan érzi magát. Nyilván zavaró, ha olyan szemléletű társaság veszi körül a női szakembert, amely fenntartásokkal fogadja a nyüvánvaló jót is. De biztos, hogy zavaró az is, ha egy nő bérezés formájában tapasztal megkülönböztetést. — Talán egy lánynak könynyebb — összegez Olga és Eriiében —, hiszen idejével szabadabban gazdálkodik. Ezért ha okos, akkor addig szerzi meg a közmegbecsüléshez szükséges legtöbb tudást, amíg lány. Utána ezt kell karbantartani, fejleszteni. — Persze ezen is lehet vitatkozni — vág közbe Bánné —, hiszen jómagam levelezőn végeztem az egyetemet, már asszony voltam, s közben születtek a gyermekeim. Igaz, esték és éjszakák mentek rá, de nagyon megérte. Nem hiszem, hogy az igaz lenne: egy asszonynak csupán frissen kell tartania tudását. Az élet gyorsan túlhalad az ismereteinken és csak szinten maradni — kevés! — A férfiaknak könnyebb, ezt mutatják a tapasztalatok — folytatják a lányok. Sokféle korlát áll a nő előtt, amit tulajdonképpen nehéz átlépni. Nevezhetjük előítéletnek is. Kicsit rossz, hogy a nőtéma általában mint divat kerül szőnyegre, sokat beszélnek egy ideig róla, aztán újabb dolog szorítja ki az érdeklődés fókuszából. Önbecsülés — Én azt hiszem — folytatja Timkó Erzsébet —, hogy az egész kérdés lényege abEGY MÉRNÖKNÖ, EGY FELSŐ- ÉS EGY KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ TECHNIKUS VETT RÉSZT A BESZÉLGETÉSBEN: BÁN BERTALANNÉ, DICZHÁZI OLGA ÉS TIMKÖ ERZSÉBET. A TÉMA NEM VOLT EGYSZERŰ. ARRA KERESTÜK KÖZÖSEN A VÁLASZT: VAJON MI A FONTOSABB: A hivatás? A család? Az érvényesülés? A válaszokat a vízügyi igazgatóság három nődolgozója adta meg. ban van: legyen a nőnek önbecsülése. Mert igaz, a munka adja a biztonságérzetet, megszünteti a kiszolgáltatottságot, anyagi síkon is stabilitást ad. De aki szakmával rendelkezik, egy területein szakemberré válik, az nem maradhat meg egyszerűen annál, hogy dolgozik. — Magam is tanulok most az egyetemen — folytatja a gondolatot Olga. — Sose jutott azonban az eszembe, hogy szakmai előrejutásomat ütköztessem a családdal... — Mert a cél az, s a gyakorlat is egyre jobban ezt igazolja: a nő teljes önmegvalósítását a társadalom is úgy fogadja el, ha abban megfelelő része van a családnak, a gyermekeknek. Az imént azt mondtam: csoport- vezető vagyok, s nem is vágyók többre. Nem megalkuTimkó Erzsébet ők nem igénylik, hogy naprakész legyen a szülő? Egyáta- lán a munka és az egyéni élet szétválasztása a hiba! A kölcsönhatások lényegesebbek, és itt kell kereskedni, amikor választ keresünk kérdéseinkre. Rugalmas munkakezdés — Van még valami, amit említenék — veti közbe Olga. — Ez az igazgatóságnál bevezetett rugalmas munkakezdés. A lényege: aki akar, kezdhet reggel hétkor, a lényeg, hogy a napi nyolc órát ledolgozza. Ez rendkívül hasznos lehet egy nőnek, ha okosan gazdálkodik. Olyan időbeosztást alakít ki, amely Fonónő Nádas-tanyáról Diczházi Olga kivédi a napi munkák okoz ■ ta buktatókat. — Ez a legjobb dolog, amit az asszonyok élvezhetnek — folytatja Bánné. — Követésre méltó dolog, hiszen éppen a reggeli idegességet, a sikeres munkát akadályozó izgalmat szünteti meg. Hozzáteszem: ennek a révén tudok én is olyan délutánokat összehozni, amikor marad idő, s otthon meg is tudok pihenni. — Nem hiszem, hogy érdemes lenne lezárni vagy összegezni a dolgokat — fejezi be Timkó Erzsébet. — Tudjuk, hogy a nő, a munkahely, a család kérdése sok problémát tartalmaz. Egy azonban biztos: a megoldás nem a nők nélkül születik. Rajtunk múlik, milyen megbecsülést vívunk ki. A baj ott kezdődik, amikor a nő feladja igényességét. Ebben van ugyanis ereje, sikereinek titka. A nők a férfitársadalomtól nem apró segítséget kérnek, hanem egyszerűen annak tudomásul vételét: a nő partner, azonos lehetőségekkel, jogokkal. Minden más megközelítés csak félmegoldásokat eredményez. ★ Eddig a beszélgetés. Befejezetlen, hiszen a téma sem lezárt. Egy biztos, a beszélgetésre kért asszony és lányok túl vannak a kérdések feltevésén, s válaszaikat' naponta adják meg munkahelyükön. Bürget Lajos E gy csípős, őszvégi reggelen indultam első munkahelyemre. Nádastanyából elkerékpároztam Balkányig. ott szálltam fel a Magyar Posztógyár autóbuszára. Eddig a napig sokáig vívódtam magamban, míg elhatároztam, hogy én is pénzkereső leszek. A nővérem és a bátyám már családos, tulajdonképpen elszakadtak tőlünk. Élik a saját életüket, de én sem végezhetem itthon a háztartási munkát életem végéig. A gyár mellett tudom segíteni beteg szüléimét és felkészülhetek a családalapításra is. Vinkler Katalin, a Magyar Posztógyár nagykállói gyár. egységének fonónője emléke, zik az első benyomásokra: — Három év elteltével is emlékszem a csarnokokban uralkodó hangzavarra, a csór. gés-csattogásra, az akkor féléi, metesnek tűnő fonógépekre. A masinákkal és a szakma rejtelmeivel Pesten ismerkedtem meg. Pár hónap múl. va, betanított munkásként már a saját gépem mellett álltam. — Az évek gyorsan elszaladtak, közben észrevétlenül megszerettem és hozzászoktam a gyári munkához. Nem lehet ezt nem szeretni! Perc. ről percre látni, ahogy a tekercsről fogy az előfonott szál és tekeredik az orsókra. Ha hirtelen elszakad valahol, a gép csak rám vár, hogy újra összepödörjem a szétvált részeket. Nem ördögi mesterség az összeillesztés, de számtalanszor kellett gyakorolni, hogy pillanatok alatt elké. szüljek. — Most már nem zavar a zaj. Sőt, akkor kapom fel a fejem, ha a csarnokban vala. hol szokatlanul csend van. És jut időm arra is, hogy egy- egy szóval segítsem a mellettem dolgozó tanulót. Hozzám osztották be, talán nemcsak azért, mert brigádvezető vagyok. Igyekszem, hogy a mesterfogásokon kívül megtanít, sam azt is. hogyan lehet jól és sokat dolgozni. Tavaly az üzemegységben nekem volt a legmagasabb teljesítmé. nyem. Hogyan csináltam? Nem tudom, de a gépet nem állítom le sokszor még ebédidőben sem. Nem szeretek félmunkát végezni. A mi műszakunk volt az első a gyáregységben. amely kommunista műszakot szervezett. — A keresetemet magamra költőm. Gyűjtöm a stafirun- got. Legutóbb egy paplangarnitúrát vettem. Huszonegy éves vagyok, most már gondolnom kell a férjhezmene- telre. Szeretnék egy szép csa. ládot. rendes, nem italozó és nem veszekvő férjet, két-há. rom gyereket. Gondoltam már a beköltözésre is, mert sokat javult ugyan a közlekedés, a bejárás mégis nagyon fárasztó. Balkányba, vagy Nagy. kálióba szeretnék menni, de azt hiszem, erre már csak ak. kor kerülhet sor, amikor családom lesz. — Munkám teljesen leköt. Szabad időmben segítek otthon, kézimunkázok, néha olvasok. A tanyán a fűszerbolton és a kocsmán kívül semmi sincs, a szórakozás ezért elmarod. Pedig nagyon szeretek táncolni. Sajnos min. den összejövetelre Balkányba kell menni. Gyakran jelent kikapcsolódást, amikor a biri óvodába és bölcsődébe megyünk a brigáddal. Személyesen adjuk át az apróságoknak ajándékainkat. Örö. műnket elmondani is alig lehet, amikor a nevető arcokat látjuk. — Különösebb terveim nincsenek. A bejárás miatt egyelőre nem gondolhatok a tanulásra sem. Azt szeretném, ha magánéletem is rendeződne, s olyan örömet találnék benne, mint a munkámban. Lejegyezte: Balogh Júlia vás ez, csupán a realitás. Én ebben a munkakörben szüntelenül kényszerülök a tanulásra, de meggyőződésem, hogy ezzel legalább egyenértékű az a munka, amit a gyermeknevelés jelent. — Ezt a felfogást általánossá kell tenni — mondja Erzsébet. — Már csak azért is, mert nagyon kilátástalan lenne, ha egy lány azzal indulna az életnek, hogy az érvényesülés érdekében le kell mondania a melegségről, a családról. A nő esetében valahogy úgy fest a dolog, mint a mi példánknál. Most lányként társadalmi munkát végzünk, tevékenykedünk, amennyire a szabad idő megengedi. Ezt elismerik, becsülik. Egy asszonynál a legmagasabb rendű társadalmi munka a gyermek nevelése. — A férfiakkal való összehasonlításhoz visszatérve — folytatja Bánné — csupán annyit: egy stabil tudású nő a munkahelyén elérheti már az egyenrangúságot. De ezért tenni is kell. És itt az önbecsüléshez kanyarodnék visz- sza. Nem egyszerűen a munkahely az, ami rászorítja a nőt, hogy előrehaladjon tudásban, műveltségben. Miért hagyjuk ki itt a családot, a gyermekeket? Talán Szépen fejlődnek a hármasikrek A társadalom ölében Marika, Mónika és Lacika, a nyíregyházi hármasikrek két és fél hónapi* sak. A héthónapra született gyerekek közül a két kislányt január 30-án, a kisfiút február 10-én vihették haza a kórházból szüleik. Orvosi vélemény szerint ekkor már nem igényeltek folyamatos kórházi ápolást. Egy hónapja költöztek be Márkusék Kékről Nyíregyházára. A városi tanács egy egy plusz három félszobás tanácsi lakást utalt ki a hirtelen megszaporodott családnak. A Május 1. tér egyik harmadik emeleti lakásában már szépen be is rendezkedtek. A három kis pólyás ágyai egymás mellett sorakoznak az egyik félszobában, a nagyobb gyerek, az alig másfél éves Tibiké szintén kapott egy kis szobát. Márkus Lászlóné naphosszat ki sem mozdul otthonról. — Annyi tennivalót ad a három kis csöppség és még Tibiké is nagyon kicsi, hogy szinte ki sem lépek az ajtón. Persze, nem is merném itthagyni a gyerekeket senkire. Amikor a férjem fél ötkor hazajön a munkából, lemegy az ABC-be, bevásárol, segít takarítani is, és ha valamilyen hivatalos intéznivaló akad a városban, még azt is megcsinálja. Együtt fürösztjük a piciket, ötkor kezdjük, jó egy óra hosszat eltart az is. Amint Márkusné hazament a kórházból, nemsokára bement munkahelyére, a nyíregyházi papírgyárba felvenni a szülési segélyt. Munkatársai, vezetői nagy örömmel, sok jó hírrel fogadták. A vállalat hozzájárult a Márkus család új lakásához: befizették a 22 ezer forintot helyettük. S hogy a gyerekek ne maradjanak bútor nélkül: két komplett gyermekszobabútorral lepték meg a családot. A boldog anyuka még mindig nem köszönhette meg a segítséget, mert ezután a vállalat igazgatója azzaL folytatta a beszélgetést, hogy megveszi a papírgyár a mosógépet, a centrifugát, a hűtőszekrényt is és csináltatnak egy háromszemélyes gyermekkocsit az ikreknek. Ezt nőnapon adják át a szülőknek, s ekkor lesz a névadó és az ünnepélyes lakásavató is. Még mindig nincs vége a sokirányú társadalmi segítségnek, amelyet a papírgyár a hattagú családnak nyújtott, ötezer forint gyorssegélyt utaltak ki számukra, a vállalat budapesti központja pedig tízezerrel „szállt be” a lakás berendezéséhez és a gyermekholmik beszerzéséhez. A férj a SZAVICSAV tiszavasvári üzemigazgatóságánál dolgozott, s az első segítséget azzal kapta, hogy a nyíregyházi üzemhez helyezték a hármasikrek megszületése után. Ezután 15 ezer forint rendkívüli segélyben részesítették. Jól érzik magukat a hármasikrek édesanyjukkal. Balról jobbra: Marika, Mónika és Lacika. A napokban áruvásárlási utalvánnyal lepte meg a brigádja Márkus apukát. Mindkét vállalat felajánlotta, hogy gondozónőt keres a gyerekek mellé. Ezt azonban már nem veszik igénybe, hiszen a szülési szabadság után három évig otthon lesz az édesanya gyermek- gondozási segélyen. A kis családból hat perc alatt lett nagy család. Megszaporodtak a gondok, a tennivalók. A társadalmi összefogás mellett a közelben lakó, s ugyancsak gyesen lévő sógornő is átjön mindennap. Molnár Mihályné hozza a két gyerekét, s szinte egész nap együtt vannak. Közösen etetik a „gyereksereget”, s mosni is gyakran lát hozzá együtt a két fiatal- asszony. A hirtelen jött gyermekáldást a két munkahely összefogása, gyors segítsége tette valóban áldássá, átvállalva a gondok, a kiadások nagy részét, hogy a szülőknek inkább az öröm maradjon. Tóth Kornélia
