Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — ÜNNEPI MELLÉKLET 1977. január 1. ...HAHÓ LESZ NAGV... Emberi dolgok a NÉPSZOKÁSOK Éjféli dudák és feláldozott férfiak Az ünnep két ősi eleme: a családi bensőség és az utcai vidámság. Amibe kimenni, amiből hazajönni kettős öröm. Zajról azért mindenütt gondoskodnak. Szatmári részeken, az Erdőháton van falu, ahol minden férfilakos felmászik a toronyba és felváltva harangoz. Itt maradt meg legtovább a „la- dangolás” is, mely kísértetiesen hasonlít a budapesti Nagykörút éjféli dudaszavához. Dudával, ostorral, ko- lomppal kergetik ki, ami rossz volt a múlt évben. Beregben, a Tisza-kanyar táján, nagyon fontos, ki az új év első látogatója. Ha asz- szony, minden el van rontva. Éppen azért, mivel a férfilátogató szerencsét hoz, szokás, hogy néhány férfi „feláldozza magát” a környékért és sorra látogatja a szomszédokat, amíg bírja a kínálást. És mit szabad enni? Nagyon ellentmondók a szabályok. Szárnyast, mert elrepül a baj. Szárnyast ne, mert elszáll a szerencse. Disznót, mert kitúrja a szerencsét... Nagy gond a takarítás is. Újév reggelén nem szabad semmit se kifelé seperni, mert kiseperjük a szerencsét. A lányok éjfélkor elmennek „aranyvizet” meríteni, hogy szépek legyenek. A férfiak pénzzel a kezükben „ugranak” az új évbe székről, asztalra. A házigazda megfenyegeti a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek. Van, ahol vidám kongózás mellett temetik el, szalmabábunak öltöztetve a telet, vagyis minden rosszat... ... Reggel pedig a házfelügyelő, a postás boldog új évet kíván ... <gnz) A hatvanéves nő divatos nadrágot húz. A hetvenéves férfi a lottó főnyereményt akarja. Az ember maga alakítja ki gondolatait és viszi cselekvésre a dolgait. o Lajos, valamikori iskolatársam, negyvenéves korában végezte el a mezőgazda- sági technikumot. Most konyhakertészeti brigádvezető. A tele ládákat szállító autót megállítja a presszónál. — Várj egy percet, fiú — szól oda a fiatal vezetőnek. — Meghalok szomjan. Csak egy üveg sör... — Jön is mindjárt vissza s ül be a kormányfülkébe. — Ez jólesett. Mehetünk, fiú. Ennyi idő még a vonatnak sem késés. A hatvanas évek elején jártam Lajoséknál. Három pár új csizmát láttam a felső szobában. Ám az egyik fiú erőgépvezetőnek ment. a másik hegesztést tanult. Kötve hiszem, hogy azokat a csizmákat elnyűtte volna valaki. e A községben van olyan igény női fodrászra, mint férfi Figaróra. Béla mester mindkettőnek szakértője. (Több oklevél is bizonyítja.) Beszédességét is igazolta, mikor nemrég az én hajamban csattogtatta az ollót. — . .. Mindez meg is járná — magyarázta —. de néha meg kell álljon az embernek az esze. Mondom csak a hetvennyolc esztendős apukámat. Segédmotoros kerékpárral jár! Hát nem észtvesztő? ... Az meg nem, mert hallgat is róla, hogy ő szabad idejében, horgászni is Zsigulival jár. o Annak idején az agitálók- nak egyik nehéz embere volt az utcában Hován Gábor. De, mint fiatal nősember azt a szégyent se akarta, hogy a felesége előbb aláírta a tsz belépési nyilatkozatot. Ö is kérte a másikat. Hosszú idő után találkoztunk. Élete soráról faggattam. Sokáig járt el a fekete vonattal. Azt megunva, otthon nézett munka után. — Dolgoztam a növénytermesztésben, gyümölcsösben, tehenészetben ... A pénz szerzése vitt mindenhova. De aztán testvér, építettem is egy olyan háromszobás lakást, mint akárki. Kipucoltattam, berendeztük az asszonnyal. Két fiamat házasítottam ki. Még másnap is szólt a zene ... Ez utóbbiak voltak való4 máhárádzs Szefifú ßhcneike füzetéből Itten a IV. bőben azt a feladatot kaptuk tanárnénitől, hogy mer Indijában voltak ve- zetöjink, hát írjunk egy dolgozatot a máhá- rádzsáról. Tehát én is írtam egy dolgozatot öróla. Bevezetés. Otan, ahol a kéklő óceján nyal- dosa ázsia partyait, ott nem más terül el, mint a csodálatos Indija. Ez az indija any- nyira csodás, hogy még az indusok is csodájára járnak, pedig ők ottan laknak, tehát a csodájára laknak ott, mint bennszülöttek. Ha aztán sok indus lakó van együtt, azok egy tartományt adnak a hazának, aminek az elén a maharadzsa lovagol. A maharadzsát jelemzi barna arcbőr és turbán és sok drága köves gyűrű, amikből ha akar csak szem- rebenetébe kerül és akárkinek elajándékoz- hatik. Egy maharadzsának nagyon sok drágaköve van úgymint kettőspont smaragd, gyémény, topáz, ciánkáli, korund, jáspis es gálickő. És gyöngyök is sokak vannak neki, amiket a benszülöttek fogdosnak a vízben. A maharadzsa olyan nagy kényúr, hogy döljfós is, de azért ellátogat más országokba is, még ejrópába is, de volt ő már Budapesten is a rákóczi Utón meg a gellért Szállodában meg a népstadionban ami mind nincsen az ő kéklő hazájában Indijában. De mert nálunk épen eset a hó és uralkodott a zúzmara, nagyon elfogta a honvágy, mert akármijén szép is a táj az ő téli varázsával, midőn hó~borítja a mindenségit, de hazavágyott, mert nem lehet neki anyi drága köve, amivel megvehesse narancslombok suttogását, madárdalt és elefántokat keresztül kasul, ami jelemzi kéklő indijáját. Indiját nem kolombusz fedezte fel, mert az akkor már elterült. Lakói a hinduk, akik kí- gyóbüvöléssel tengetik élettyüket. Legfőbb foljója a gangesz de Bombáj is megálja a helyit, mint főváros. Ezt az egész hazát nyal- dosa a part, de ha felülről is nyaldosná, akkor sziget lenne, így azonban csak félsziget. A maharadzsa igen tág kezű, amere jár osztogatja a fölényes borravalóit. A szálo- dában maga köré gyűjti a szoba lányokat és zacskóból drága köveket osztogat nekijek. 1-1 ilen drágakő csilogása közben miliókat ér, mégis osztogatja őket, mer neki anyi van hogy még. Bárcsak én is kapnék 1-dzset. Befejezés. Jaj, tévettem, mer iten fejebb már a kidógozás vót. Mert a dolgozat ál bevezetésből kidolgozásból és belefeljezésből. Így zárom is a maharadzsát kéklő hazájával együtt. (gesztelyi) ban Hován Gábor saját alakításai. o Két tele zsákot tol kerékpáron Gyula, egyik régi ismerősöm. Derék. behemót ember, úgy állítja maga mellé a kerékpárt, hogy *■ egyik keze szabaddá váljon. Keze- fejével töröli pihenés közben a homlokát. — Nehéz? — Megjárja. Súlyosak a zsákok, mint a só. — Nincs valami jármű? — Fogat hozza nekem hetenként. Csak rriost ráfot húznak a kerekekre. Nekem meg, van egy kis szabad időm. a tsz-ből. Elintézem magam. — Baromfiaknak vagy sertéseknek való van a zsákokban? — Ä — legyint szabad kezével. — Baromfik. az asz- szony dolga. Bikahizlaló tápot viszek. Az ad egyszerre jó pénzt... Csirke, kacsa, libaféle — s megint mondja az á-t hötyörészve. — Legfeljebb én annak a fogyasztásába segítek be — fogja újra két kézre a kormányt. Praktikus munkamegosztás. Látszik is Gyulán, hogy szereti a hasát. Asztalos Bálint Több példa is tanúskodik róla, hogy az állatok sem vetik meg az alkoholt, még ha a minőségre nem is kényesek. Egy népi eredetű francia szólás — „részeg, mint a rigó” — azon a megfigyelésen alapul, hogy a szüret múltával a rigók a részegségig telefalják ma. gukat a tőkén maradt, már bomlásnak, erjedésnek indult szőlőszemekkel. Az sem ritkaság, hogy falusi gazdaságokban a tyúkok rendszeresen rájárnak a gyümölcsseprőre, míg valósággal be nem rúgnak. Ilyenkor ré. vedt tekintettel, tántorogva futkosnak az udvaron. A mi „részeg disznó” kifejezésünk nem is annyira az állat alkoholos állapotára utal, mint arra a „rossz szokására”, hogy szeret a sárban, pocsolyában henteregni. Habár mint kiderült, nem is elítélendő szokásról van szó, hanem arról, hogy az állat számára ez az egyetlen lehetőség a lehűlésre, bőrén ugyanis nincsenek verejtékmirigyek. Ha hihetünk a legújabb kutatásoknak, a „sertés” vagy „disznó” szó nem is számít szitoknak a jövőben, sokkal inkább bóknak. A sertést ugyanis a csimpánz, orángután, gorilla, kutya, macska stb. mellett az értelmileg legfejlettebb tíz állat közé sorolták. A sertést leggyakrabban még egyéves kora elérése előtt leölik, így nem áll módjában tanúságot tenni képességeiről. Amikor azonban egy laboratóriumban megteremtették számára a szükséges előfeltételeket, kitűnt, hogy teljesen magára hagyva is könnyen feltalálja magát, jól megél. Velem tör Aranyszabály a mi szakmánkban, hogy a riporter lehetőleg ne üljön otthon, mert mihelyt kihúzza a lábát hazulról, mindjárt történik vele valami. Évekkel ezelőtt kezdő rádiósként csodálatos téli hóesésben gyalogoltam Nyír- béltek határában. Oldalamon a régi típusú kismagnó, tokjában egy pléh mikrofon, hazai bádogiparunk eme remeke, melyre akkoriban oly büszke voltam. Nem kellett sokáig várnom, mert jött velem szemben az én emberem, olyasvalaki, akire vágytam. Nagy bekecs rajta, fején szőrkucsma, oldalán tarisznya, a karikás ostor háromszor a derekára csavarva, mellette pedig egy kutya. Egyből kinéztem belőle a beszélgetőtársat. Menetközben összeszerelem a készüléket, hogy mire ideér, „kivont mikrofonnal” közelítsem meg. Máris indul a beszélgetés: — Elnézést kérek, hogy ismeretlenül a nyílt úton megszólítom, nyíregyházi rádiós vagyok... De nem folytattam tovább, mert nagy kerek szemével rámcsodálkozik és visszakérdez: — Oszt meg tudná csinálni?! Életem legvelősebb rádió- nyilatkozatát az egyik közeli községben rögzítettem hangszalagra, ahol a szakszövetkezet tagságának holmi földjogi vitája támadt a vezetőséggel. Többször is deputáció járt bent a stúdióban, így nem volt mese, ki kellett szállnunk, és ha földet nem is, legalább igazságot osztani. Egy rosszul szervezett közgyűlés kellős közepébe érkeztem, az emberekben szinte forrt az indulat. Húszasával tolongtak a mikrofon körül, és egymást odébblökdösve ontották sérelmeiket. Éppen egy hosszú, langaléta ember beszélt, aki átlátott a fejek fölött és így friss információval szolgált: — Na de éppen itt jön egy vezetőségi tag is! István bátyám, gyüjjék csak közelebb, és mondja el, igazunk van-e vagy sem! Az emberboly tisztelettudóan megnyílik, pillanatnyi csend lesz, én meg odabillentem a mikrofont a mokány, kis harcsabajszú embernek, gondolván, hogy egy vezetőségi tag mégis csak tisztába teszi a helyzetet. István bácsi, aki csak annyit hallott az előzményekből, hogy szidták a vezetést, mint a bokrot, mintha csak tv-fellépésre készülne, megigazítja magán a szerelést, utolsó simítás a bajuszon, még a bokáját is akkurátusán összeüti, belehajol a mikrofonba és szó szerint ennyit mond: — Tisztelt rádió szerkesztőség! Nekem az itt elhangzottakhoz csak annyi a hoz- zátennivalóm, hogy a rosseb egye meg az ilyen tagságot! Ezzel legyintett egyet, sar- konfordult és odébbállt. • Persze, olyasmi is előfordul, hogy a téma nem az utcán hever, hanem házhoz jön. Farsang első napján erélyes hangú felszólítást kapok az OTP-től, hogy százezer forint tartozásomat 8 napon belül rendezzem. Jé, mondom magamban, ezek megneszelték, hogy naponta emelik az újságírók fizetését és most egyszerre akarják bevasalni rajtam az ezredfordulóig esedékes lakásrészleteket! Persze, utólag tisztázódott, hogy a gépi adatfeldolgozás során elírás történt, és mindössze 100 forint a hátralékom, de a levél jó okot szolgáltatott egy kis tréfára. Még annak idején kö- tegre való inflációs bankót gyűjtöttem tanítványaimmal a pénzromlás szemléltetésére. Kiválasztottam belőlük a legnagyobb címletűt, egy piros hasú tízmilliárd mill- pengőst. Másnap reggel a belső zsebemben lapuló csillagászati összeggel beállítok az OTP-be és szerényen, mint ahogyan egy többszörös milliárdoshoz illik, várok a soromra. Aznap csinos fekete hölgy képviselte a Lakáshitel felirat mögött a bankot. — Kérném szépen — fordulok hozzá a legnagyobb alázattal és közben odacsúsztatom az idézést meg a tízmilliárdost — kaptam én ezt a felszólítást a százezer forintról. Ha esetleg vissza tudnának adni ebből a pénzből, én ezt az összeget egyszerre kifizetném! Mondanom sem kell, hogy a bank mennyire meghökkent. Mert ahhoz már hozzászoktak, hogy a szocializmusban egyeseknek milliói legyenek, de hogy egy milliárdos is akadjon, erre még nem volt példa. Barkóczi János ÚJÉV REGGELÉN Maga mit csinál? Keresem a kupakot! (Kallus László rajza)
