Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 132 éves a szabolcsi színjátszás Szép ház, amelyből hiányzik a család... Parókakészítő debreceni maszkmesterekkel találkoztunk a napokban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előcsarnokában. Panko- tai István, a színház igazgatója, egyben az 1975-ben alakult gyermekszínház egyik állandó szereplője készséggel magyarázta: — Ma már önállóan készíttetjük a díszleteket, jelmezeket, maszkokat a gyermekszínháznak. Hetvenöt október 19-én mutattuk be először a „Farkas kincse” című mesejátékot a debreceni színház kölcsöndíszleteivel. Azóta Nyíregyházán 14 a megye különböző városaiban és nagyközségeiben 22 előadáson szórakoztattuk a legifjabb nézőket. — A városi tanács több mint 160 ezer forintos támogatást adott a színháznak új darabunk, az Árgyélus királyfi bemutatására, díszletekre, ruhákra, zenekarra. Űj darabunk bemutatója márciusban lesz. Külön érdekessége, hogy a darabban legalább huszonöt-harminc népdal is elhangzik. Szeretnénk hozzájárulni a legszebb népdalok megkedvel te téséhez... Petróleumlámpánál Ilyen múltja, tervei vannak az új év küszöbén az egyetlen nyíregyházi állandó „szín- társulatnak”, a gyermekszínháznak, amely természetesen nem hivatásos színészekből áll. S ha egy pillanatra elfeledjük a jelent, 132 évet kell visszalapozni; ekkor kezdődött a színjátszás Nyíregyházán. 1844-ben Nagy Sámuel nyíregyházi tanító kezdeményezésére alakult meg a Nyíregyházi Műkedvelő Társulat. Az előadások bevételét egy létesítendő kisdedóvó céljaira ajánlották fel. Ettől az évtől számíthatjuk a szabolcsi színjátszás történetét, amely tele van viszontagságokkal, nagy sikerekkel, bukásokkal, majd folytonos újrakezdéssel ... Zöldséges fabódé, nagyvendéglő, a szűcsök áruló színje és még több alkalmi otthona volt a színjátszásnak. Hosszas küzdelmek, anyagi nehézségek között 1894-ben készült el az állandó színházépület, amelyben petróleumlámpa fényénél játszottak a művészek. A közönség az ölében tartotta a kabátot, a cilindert, ruhatár nem volt. És télen hideg volt a színház, nagyon hideg. 1895 végén vezették be a villanyt, s Bokody Antal társulata novemberben már villanyfénynél játszott. Az évtizedek során olyan színész- nagyságok játszottak vendégként, vagy állandó színtársulati tagként, mint Blaha Lujza, Csortos Gyula, Bajor Gizi, Jászai Mari, Beregi Oszkár, Jávor Pál, Fedák Sári, akik nevét a nyíregyházi színházi krónika hűségesen megőrizte. Világhírű művészek Ebben az évben ünnepelte 82. születésnapját a nyíregyházi színház. Az utóbbi évek vendégkönyvei is sok kiemelkedő eseményről beszélnek. Egy-egy színházi évadban a komoly és könnyűzenei, és más színházi rendezvényeket 200 ezer néző látogatja, Az elmúlt évben a debreceni Csokonai Színház 92, az Állami Déryné Színház 56 előadással szerepelt a nyíregyházi színházban. A vendégkönyveket lapozva olyan nevekkel is találkozunk, mint Simándi József, Rhoda Scott, Fischer Annie, Igor Ojsztrah, Gidon Krémer, Kobayashi Ken Ichiro, a Mongol Állami Népi Együttes, a Budapest tánc- együttes, a leningrádi filharmonikusok. Állandó vendégek a debreceniek és a Déryné Színház művészei, de járt itt a 25. Színház, a Bartók Színház, a Mikroszkóp Színpad. Valamennyi „menő” hazai beategyüttes is rendszeresen fellép a nyíregyházi deszkákon. Több művész önálló estjét is megrendezték az irodalmi pódium keretében. „Láthatatlan” szereplők A színház „láthatatlan” szereplői már az új esztendő sikeréért dolgoznak: Szántó Sándor színpadmester. Móré István fővilágosító, Iglai Jó- zsefné szervező, Fábián Mária gazdaságvezető, dr. Molnár Antalné pénztáros (aki gyakran kénytelen azt mondani: „minden jegy elkelt”). Salánki Emmi adminisztrátor, a jegytömbök, levelezések, telefonügyelet főnöke, Márföl- di Jenő nyugdíjas, nézőtéri felügyelő, a ruhatárosok, csengetők. Mert szinte minden megvan itt. csak az állandó társulat hiányzik, mint egy jól berendezett szép házból a család ... Több mint hetven évvel ezelőtt egy Prok Gyula nevű nyíregyházi ember álmodta meg elsőként ^ az állandó nyíregyházi színház épületét. A mi álmodozásunk már valósabb talajra épülhet, mint az elődöké: a távlati elképzelések között helyet kapott egy állandó hivatásos színtársulat létrehozása Nyíregyházán. Évszámokról még ne beszéljünk de az illetékes megyei és városi művelődési szervek azon dolgoznak, hogy minél előbb megteremtődjenek az önálló színház tárgyi-technikai, személyi és — tegyük hozzá — szellemi feltételei. Mert az élő színház és társulatának jelenlétét nem pótolhatja semmi. Erre egy 100 ezer lakosú városnak szüksége van. P. G. MEGYÉNK TÁJAIN ÓFEHÉRTÓ Istenítélet volt Ófehértón. A vádlott tagadott, ezért kezeibe tüzes vasat adtak — a vas megégette. Bűnöst A váradi káptalan előtt zajlott a procedúra, valamikor 1205 és 1235 között — mint erről az úgynevezett Váradi Regestrum tanúskodik. Egy „Fejértóról” való ember volt az áldozat — lopással vádolták meg. A hagyomány úgy tartja Ófehértón, hogy az ő községükről van szó. Nem mintha nagy büszkeségre adna okot ez a tény — az viszont nem mindegy a helyi lokálpatrióták szemében, hogy eszerint már a tatárjárás előtti időkben is létezett a település. Azóta két olyan esemény történt a faluban, ami hírt adott róluk országnak, világnak. A századforduló évében meteor hullott Ófehértón (részletesebbet nem sikerült megtudni erről a nem mindennapi esetről). Majd középkori freskókra bukkantak a katolikus templom falain a tatarozó kőművesek. Szentek képei bizánci stílusban, alatta egy régebbi rétegen pedig Sárkányölő Szent György küzdelme a szörnyeteggel. A nagy értékű freskókat, ahogyan csak lehetett, helyreállították, s azóta érdeklődők százai írták be nevüket a vendégkönyvbe. (Érdemes megjegyezni : jóval több az ország, a világ más részeiből érkezett vendég neve, mint megyénkben ...) A megye kellős közepén található Ófehértó. A főutca a falu szélén van. Szokatlan dolog úgy végigmenni egy főutcán, hogy jobbra a házak mögött szántóföldek fehérlenek, kukoricaszáraktól tarkítva. Balra nézve sem tapad meg a szem sűrű házsorokon — jókora üres területek nyújtózkodnak a házak között. Szétszórtan, rendszertelenül épült ki a falu. A főutca, a mai Alkotmány utca volt valaha az eredeti település magva. Mint a régiek tartják, ez a rész a környező vidéknél magasabban feküdt, jobbról is, balról is szikes tavak, mocsarak vették közre. Aztán ezek lassan kiszikkadtak, s csak úgy fehérlett a vidék — nyáron is __Mint mondják, ezért kapta a falu a rehértó nevet. Aztán a másik Fehértótól való megkülönböztetés végett nevezték ezt Ó — amazt pedig Üjfehér- tónak. öreg fák közt áll a volt Majláth-kastély épülete, ma iskola. Előtte pedig modern, lapos tetejű épület húzódik — a készülő százszemélyes óvoda. Háromezer-négyszáz lakosa van a községnek, melynek mindennnapjaiből, örömeiből, gondjaiból szedtem össze egy csokorravalót. Lássuk az első történetkét, mely a sportpálya öltözőjéről szól Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy felbuzdulás. Az Ófehértói Vegyesipari Szövetkezet, a Búzakalász Tsz meg a tanács megegyezett (ezelőtt csaknem három évvel): öltözőt építenek a fiataloknak a pálya mellé. Mindenki vállalta, hogy ad ezt meg azt, merzet, ablakot, deszkát, fuvart, palát, miegyebet. Neki is láttak az építésnek, hozták a megígért dolgokat a részvevők — de az építés akadozott. Valahogy nem volt összehangolva a dolog... Aztán egyszer csak úgy maradt a felhúzott öltöző — tető nélkül áll ma is. Ki mit csinált, ki mit nem csinált? Ne firtassuk. Higgyünk inkább a tanácselnöknek, aki azt mondta: nyárra befejezik az öltözőt, ha addig élnek is ... Nézzük hát a másik, a jobb példát. Sok fiatal van Ófehértón — a téeszben, a vegyesipari szövetkezetben, meg másutt dolgozók, az esténként vagy hétvégeken hazajárók között is. A művelődési ház évek óta szinte nem működik (erről később). A fiatalok szórakozásra, együttlétre vágytak, felvetődött hát az ipari szövetkezetnél, hogy egy ifjúsági klub kellene. Nosza, el is határozták, hogy kiválóan alkalmas lesz e célra az ebédlő szép terme. Szerveztek, gondolkodtak — végül is a lehető legjobb döntés született: legyen ez a klub a község minden fiataljáé! A tanács is bedob a kalapba (nem is keveset, évi negyvenezret), s így nem szövetkezeti klub alakult, hanem „Barátság” nevű ifjúsági klub... Tegyük mindjárt hozzá: jól is működik! No, lássuk akkor a művelődési házat. „Meleg téma” — csóválta a fejét a tanácselnök a kérdésre, de nem hátrált meg. „Hogy ki most az igazgatója? Meg fog lepődni: a tanácsi apparátus...” Tényleg meglepődtem. A vb-titkár aztán kissé kesernyés mosollyal világosított fel arról, hogy tavaly például ő intézte az ORI- val a négy szórakoztató zenei műsor lekötését, a tanácsi dolgozók árulták a jegyeket, így sikerült összehozni a dolgot. Mert csak mozinak használni azért mégis pazarlás volna a tizenkét évvel ezelőtt épült szép művelődési házat... Szóval igazgató nincs. Egy éve volt utoljára, azelőtt pedig egy-két évente jöttek és mentek a szerződéses emberek. Mert szakembert, akit állandóra alkalmaznának, nem és nem kapnak. Hirdettek, csalogattak, eredménytelenül. Az egyik szerződéses szó szerint vette a kötetlen munkaidőt, és többnyire kocsmában ült. A másik rögtön azzal kezdte, hogy adjanak neki nyolcvanezret „szerelésre”, és egy tánczenekarral azonnal megnépműveli a falut. Amikor nem kapott, elkeseredve nem csinált semmit... A sok próbálkozásnak az lett a vége, hogy a tanács rájött: ennyit igazgató nélkül is tudnak csinálni, sőt talán még többet is. Inkább kivárják egy szakember érkeztét. Most az új pályázati rendszerben bíznak: meghirdették az állást, talán lesz vállalkozó népművelő... Amikor megtudtam, hogy a tantestület harminckét tagú Ófehértón, akarva, akaratlan elgondolkodtam: nem akad egy köztük aki, tiszteletdíjasként próbálna tenni valamit? ... Vagy ha egy nem — hát közösen ... Ófehértónak van egy áruháza — a szóból igaz a ház is az áru is. Ugyanis egy régi nagy épületben három üzlet is működik — élelmiszer, iparcikk, háztartási. Mindhárom külön- külön nyílik az épület három oldalán ... Pedig de elkelne már egy kisáruház — sóhajtoznak a falu lakói. A Nyírbátor és Vidéke ÁFÉSZ-hez tartoznak 1974-től, azelőtt a bak- talórántházihoz. Amikor ott az ófehértói üzlethálózat fejlesztése került volna napirendre — így mondják — egyesült a nyírbátorival. Annak meg természetesen nem az első dolga volt Ófehértóra önteni a pénzt. Előbb- utóbb persze ők is sorra kerülnek, tudják — de hol lehet még az. A panaszokra javaslattal válaszolt az ÁFÉSZ: vegyen a falu célrészjegyet félmillió forint értékben — s abból rövid időn belül lesz egy új üzletünk. Most próbálja a tanács rávenni a lakosságot a jegyzésre — nehéz dolog. Húzódoznak az emberek — holott az ÁFÉSZ 1980-ra visszafizetni ígéri az egy-kétezer forintos jegyek árát... Pedig pénz lenne. Erről bizonyság: tizenegymillió körüli takarékbetétje van Ófehér- tó lakóinak ... Még egy kis történet. 1949-ben villamosítani akarták a községet. Hozzá kellett volna járulnia a lakosságnak néhány száz forinttal (ami persze nem kis pénz volt akkoriban!), de nem álltak kötélnek a legtöbben. így aztán csak két kilométernyi hálózat épült. Nehezen is szedték volna össze, még nehezebben adták volna ki a pénzt a grófi cselédsort, kis haszon bérletek, inszakasztó erdei munkák emlékét őrző emberek ... Nem is volt villany a hatvanas évekig a faluban. Akkor aztán pár év alatt kiépült a teljes hálózat. Ma negyedmillió forintos villanyszámlát fizet a tanács egy évben... És fogadja a közérdekű bejelentéseket, ha egy-egy higanygőzlámpa kialszik az Alkotmány utca fölött... Mert rögtön szólnak ám az emberek! Tarnavölgyi György KM Lakatos József: Napraforgók.
