Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

1977. január 9. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET aöiio Noteszlap I degenek előtt veszett össze a műve­zető és az üzemvezető. Mindkettő megsértődött, mindkettő megszé­gyenítve érezte magát. Következett az elhamarkodott döntés. Megírták fel­mondásukat. Valójában persze egyikük sem akart megválni az üzemtől. Késő bánat, már nem szívhatták vissza, bár legszíveseb­ben ezt tették volna. Szorongva várták, hogyan dönt az igazgató, aki ismerte, elismerte és becsülte is mindkettőjük munkáját. Képzelem, mekkora lehetett megle­pődésük, amikor az igazgatóiban, ott a szemük előtt széttépte felmondásukat. Titkon ezt remélték, ezt várták. Most vállalaton belül más munkahelyen dol­gozik egyik is, másik is. „Húznak”, haj­tanak, bizonyítani akarnak. Olvasom a levelet, amelyet egy igaz­gató írt vidéki gyáregységük vezetőjé­hez. Ebben a következőkről szól: „Dön­tésemről nem értesítettem az üzemmér­nököt.” Hogy miféle döntésről van szó? Arról: az üzemmérnök hónapokkal ez­előtt olyan panasszal fordult a gyár­egység vezetőjéhez, hogy fizetését a ké­pességéhez és képzettségéhez mérten méltánytalanul alacsonynak tartja. Ű kevesebbet kap, mint társai, a hozzá hasonló képességgel, eltöltött idővel ren­delkezők. S legalább úgy helytáll a mun­kában is, mint azok. A gyáregység'veze­tője a kérelmet még csak válaszra sem méltatta. így került az ügy feljebb, az igazgató elé, aki megvizsgálta, s meg­győződött róla, hogy az üzemmérnöknek igaza van. Döntött. Ez azonban tanulságos döntés volt. Az igazgató levélben kérte a gyáregy­ség mulasztó vezetőjét: „Legyen szíves a rendelkezések szerint eljárni, az illető üzemmérnök fizetését ennek megfelelő­en rendezni.” Kérte, hogy erről a dön­tésről ő, a közvetlen felettes értesítse le­vélben beosztottját. Képzelem, milyen kellemesen érin­tette a fizetésemelésről szóló döntés az üzemmérnököt, s milyen kellemetlenül a gyáregység vezetőjét. Akarata ellenére vele mondatták ki a jogos fizetéseme­lést. Ö írta alá! A vezetők döntései kellemesen vagy kellemetlenül érintenek embereket, kol­lektívákat. Egy-egy igazságos döntés nö­veli a vezető tekintélyét, de egy elha­markodott, felületes el is ronthatja. Vannak esetek, amikor pillanatok alatt kell igent vagy nemet mondani. Nincs idő arra, hogy összeüljön az üzemi „négyszög”. Választ kell adni fontos em­beri, termelési kérdésekre és határozni. S ha hiányzik az emberismeret, a veze­tési készség és rátermettség, akkor saj­nos, olyan döntések is születhetnek, amelyek nem csak egy embernek okoz­nak kárt. _ A vezetők reflektorfényben élnek, dolgoznak. Sokszor lényegtelennek tűnő problémákra is figyelniük kell. Az egyik nagyvállalat igazgatója úgy dön­tött, hogy amikor sor kerül az irodák, a munkahelyek, a szobák festésére, min­den kollektívát kérdezzenek meg, mi-- lyen színre kívánják kifestetni második otthonukat. Apróság? Igen. Ám ezzel a- csekélységggel elérte, hogy a munkahe­lyek otthonossá váltak, az irodákba vi- • rágok kerültek. Másutt arra figyelt szinte mindenki; vajon a főmérnökből lett új igazgató „kicseréli-e” a titkárnő­jét, gépkocsivezetőjét? S amikor minden maradt a régiben, kellemesen lepődtek meg a munkatánsak. Dönteni nem körunyű. Emberi, veze­tői tartást, felelősséget igényel. Ha a közmondáson egy kissé változtatunk, (gy lehetne fogalmazni: meglátjuk, hogy döntöttél, s megmondjuk, alkalmas vagy-e a vezetői tisztségre, az emberek bizalmára, vagy sem. Dalcmics György közművelődési felügyelővel A néptánc megújhodásáról 0 Mikortól számítja néptáncos pályafutá­sát? Mit jelent az Ön számára a tánc? — 1949 óta táncolok. A Vasvári Pál Gimnáziumban voltam diák. Bárkányi Feri bácsi, a TITÁSZ Vállalat akkori tánccsoport­jának a vezetője szervezett egy csoportot. Az alapokat itt kaptam meg, a TITÁSZ- tánccsoport akkor a megye legjobb együtte­se volt. Két évvel később a Kossuth Gimnáziumba kerültem, ott is folytattam a táncot. — 1953-ban egy zrínyis-kislánnyal, az Állami Népi Együttesben megtanultuk a Kállai-kettőst. Egy tanárnő a térrajzot el­készítette, a Zrínyi Gimnázium énekszakos tanára, Fekete Feri bácsi kórust szervezett és 1953 tavaszán a színházban előadtuk a Kállai-kettőst, amit Rábai Miklós zsűrizett. Sajnos a tánccal nem sikerült a bukaresti VIT-re kijutni. — A középiskolai tanulmányok után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tánccsoportjában táncoltam, illetve az egye­tem elvégzése után, mint középiskolai tanár, még egy évig heti négy alkalommal átjár­tam Debrecenbe a próbákra, ahol a Debre­ceni Népi Együttesben is táncoltam. — 1957 őszétől Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kaptam meg­bízást egy tánccsoport szervezésére, ezt a csoportot azóta is vezetem. S közben a tánc­csoport együttesé nőtte ki magát. A 60-as évek első felében a Népművelési Intézet által szervezett működési engedélyszerző tanfolyamon B-kategóriás engedélyt szerez­tem. Folyamatosan dolgozom. A megyei ta­nács művelődési osztályán gimnáziumi elő­adóként tevékenykedtem, amellett az esti órákban Nyíregyházán és vidéken próbál­tam a táncreferensi teendőket is ellátni. 1972 őszétől a Nyíregyházi Városi Tanács művelődési osztályán közművelődési fel­ügyelői munkakörben dolgozom. így a tánc, most már egyáltalán mint művészet, á mun­kaköri feladatom is lett. A Nem bánta-e meg, hogy w tásos táncos? nem lett hiva­— Őszintén mondom, nem bántam meg. Hobbyként indult, s ez a szó igazi értelmé­ben menetközben hivatássá vált. Nem is tudom, mit csinálnék a szabad időmmel, ha nem volna a Szabolcs-Volán táncegyüttes és nem lennének gondjaim a felkészítéssel, a következő foglalkozások előkészítésével. Igaz-e, hogy a korábbi munkakörétől is jórészt a tánc miatt vált meg? — Ez részben igaz. Komoly gondokat okozott, részben még konfliktusokat is, hogy a megyei tanács művelődési osztályán gim­náziumi előadóként, mint táncos szakember is igyekeztem helytállni. Én úgy érzem, hogy elvégeztem ott is a munkámat. De akarva- akaratlan konfliktusokhoz is vezetett, hogy a megyéből érkező népművelők a gimnázi­umi előadó szobáját keresték. Megfelelőnek tartja-e megyénkben a néptáncmozgalom jelenlegi színvonalát, népszerűségét? — Megyénkben az elmúlt * három-négy évben minőségi változás tanúi lehetünk, a mennyiségi változás mellett. A fejlődéshez nagyban hozzájárult a megyei tanács végre­hajtó bizottsága által alapított nívódíj. Évenként 30 ezer forintot biztosít a megyei tanács a nívódíjas együttesek díjazására. A nívódíjas versenyeket Kisvárdán rendezik. Az első évben lényegében ellenfelünk nem volt. A második évben már négy-öt erősebb csoport jelentkezett. És az elmúlt évbeli tényleg komolyan kopogtattak az „ellenfe­lek”. A zsűrinek gondot okozott, hogyan ítélje oda a díjakat, annyi jó csoport jelent­kezett. Mi ennek az oka? — Talán közrejátszik, hogy általában a népművészet reneszánszát éli, így a nép­táncmozgalom is. Újra felfedezték a «táncol. Szabolcs-Szatmár megye, érzésem szerint, ha nem is előkelő helyen, de jó helyen áll a népitáncmozgalomban, hiszen hagyomány- őrző együttesei vannak. Az ököritói, az aja­ki, s részben idesorolható a nagykállói Kál­lai-kettős is. A hagyományőrző együttesek mellett az új utakat keresők száma is nőtt. Mind színvonalasabb programot tud nyúj­tani, például a vásárosnaményi Kraszna, s különösen kiemelkedik teljesítményével a Káílai-kettős táncegyüttes. A gyermekcso­portok száma is gyarapodott, értékes helye­zéseket érnek el az országos versenyeken is. — Számszerűleg, elégedettek lehetünk a megyében lévő csoportokkal, de minőségi javításra szükség van. Ennek előfeltétele a szakemberképzés, az utánpótlás nevelése. Részben a megyei művelődési központ által szervezett bentlakásos tanfolyamok révén, részben, s ez új kezdeményezés, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán az elmúlt év­ben .először szervezett önálló néptáncoktatói kör segítségével. Én a megoldást, a jövőt eb­ben látom. A részvevők a négyéves tanulás során fakultatív módon megszerzik a népi- tánc-oktatási engedélyt, közben táncolnak is. Kikerülve az iskolákba a megye külön­böző településein segíthetik a népitánckul- túra fellendítését. Tapasztal-e szakmai irigységet? — Mindig a fesztivál helye dönti el, hogy irigykednek-e az együttesre vagy nem. A szegedi fesztiválon például, ahol sok „NB I”-es együttes szerepel, s akiknek, ha sikerrel szerepelünk is nem nagyon lehe­tünk riválisai, aligha tapasztalunk irigysé­get. Megyén.belül, olykor-olykor — igen. Előfordul. Én azt vallom, hogy a színpadon az együttesek nem lehetnek ellenfelek. Ez nem anyagi kérdés, nem jövedelemszerzési forrás. Ha komolyan vesszük a néptánc sze- retetét, a hagyományok ápolását, akkor eb­ből üzletet nem lehet, nem szabad csinálni. A Honnan tudják, mikor „fut le” egy mű- w sor, mikor kell újítani? — A műsort állandóan újítani kell. Az együttesnek ki kell alakítania a saját ar­culatát. Ez csak akkor lesz meg, ha nem az ország különböző együtteseinek műsorszá­mait táncolják, hanem saját koreográfiával is rendelkeznek. Azt hiszem, együttesünk az utóbbi két-három évben kialakította, saját arculatát. w Mi ennek a jellemzője? — Elsősorban szabolcs-szatmári gyűjté­si táncokat táncolunk a mi felfogásunk­ban. Nekünk az érpataki, a geszterédi, a bundásbokori adatközlő bácsik-nénik — akik már 70 év körül járnak, vagy azt is túllépték, — meg is szabják, hogy milyen ka­rakterű táncokat vigyünk a színpadra. Ezek a bácsik, nénik állandó vendégeink, hívás nélkül is feljönnek az Irodaházba, ahol pró­bálunk. Mi is megyünk rendszeresen hozzá­juk. Ez a kapcsolat tartós, szerepeltetjük is. őket. A műsor szerves része az idős tánco­sok tánca is. S ha kudarcot említhetek, ép­pen a szegedi nyári minősítő versenyen a „vétkünk” éppen az volt, hogy a zsűri saj­nálta az idős táncosokat, hogy a fiatalokkal együtt táncoltattuk. A Vannak-e még felgyűjtetlen gyöngysze- w mek a megyében? — Ma már nagyon nehéz gyűjteni a megyében. A Magyar Tudományos Akadé­mia a korábbi években eléggé feltérképez­te a megyét. Tudomásom szerint egy 10 ezer méteres film készült a megye néptánc­hagyományairól. Hatvan helyen jártak a népdalgyűjtők. Mi rendszeresen megkapjuk az adatközlő idős emberek nevét, címét és felkeressük őket. A gyűjtött táncból az együttes „lábára” egy új koreográfia készül majd. A Ügy tudjuk, az együttes egy népes csa- ^ Iád, ahol nem ritka a táneospárok há­zasságkötése sem. Mennyiben érzi kö- * zösségformálónak is az együttest? — Nem tudom felsorolni, eddig hány házasságot kötöttek az együttes tagjai. Az elmúlt évben is volt táncos esküvőnk. Hogy mennyire közösség az együttes, azt inkább a külső szemlélő ítélheti meg. Mi a próbák, a színpadi fegyelem, a pontosság, általában az együttes mindennapos viselkedéséből ol­vassuk ki, hogyan is állunk. Ügy érzem, többet kell foglalkozni az egyéni gondokkal, mert ha nem ismerem a fiatalok családi és egyéb körülményeit, aligha nevelhetünk be­lőlük jó táncost. Az együttesnek 45-50 állan­dó stabil tagja van, nem egyformák, termé­szetesen. A Mi volt eddig a legnagyobb szakmai ^ sikerük? — Az együttes fennállását ötvenhéttől számítjuk, ekkor még tánccsoport volt, 1964-től együttes. Hetvennégyben elnyertük a „Kiváló együttes” címet, hetvennégyben, majd hetvenhatban a szegedi minősítő ver­senyen ezüst I. kategóriás helyezést értünk el. Az elmúlt évről még néhány adat: 25 helyen léptünk fel, az előadásonkénti néző­számátlag 490 volt. 179 alkalommal tartot­tunk próbát, s negyvenöt munkanapot tett ki az az idő, amit az együttes tagjai egy év alatt a tánccal töltöttek. Ez nagy lemondás­sal, a tánc iránti nagy szeretettel érhető el hosszabb távon. A Nem éri hátrány a munkahelyükön a fiatalokat? — Régen előfordult, hogy egy-egy köz­ponti ünnepségen szereplő táncosunk más­nap a munkahelyén írásbeli fegyelmit ka­pott. Ma már ez ismeretlen, de ma sem egy­szerű a fiataloknak eljutni minden próbá­ra. A táncosok a legkülönbözőbb munkahe­lyeken dolgoznak, többségük üzemi munkás. A munkahelyek legtöbb esetben elengedik őket a próbákra, szereplésekre, fizetett sza­badnapot is adnak számukra. De még min­dig előfordul, hogy az éves rendes szabad­ság terhére mehetnek például külföldi tur­néra. — Egyes helyeken, ahol a kollektív szerződés ezt lehetővé teszi, fizetés nélküli szabadságot vehetnek ki. Természetesen ez is hátrányos. Azt szeretnénk, ha a közmű­velődési törvény szellemében a gazdasági vezetők úgy értékelnék a fiatalok munká­ját, mint akik hasznos társadalmi munkát végeznek azzal, hogy hódolnak a táncnak, eleven ápolói a féltve őrzött néphagyomá­nyoknak. w Milyen próbalehetőségeik vannak? — Évek óta az Irodaház harmadik emeleti nagytermében próbálunk, melyért az ingatlankezelő vállalatnak a fenntartó szerveink több tízezer forint bért fizetnek. Sajnos, a terem nem fűthető, hiába levelez- getünk, választ nem kapunk. Ez veszélyez­teti a láncosok egészségét. Félő, hogy a kö­vetkező próbára nem mindenki tud eljön­ni, mert éppen tüdő-, vagy vesemedence- gyulladással otthon fekszik. A mennyezet is beázik. A megye egyik legjobb öntevékeny együttese, a legmostohább körülmények kö­zött készül a fellépésekre. Kik tartják fenn az együttest? — 1969 óta viseljük a Szabolcs-Volán táncegyüttes nevet. A fenntartásról az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Ház és az 5. sz. Volán Vállalat közösen gondos­kodik. Valójában 1976-ban váltupk igazá­ban Volán együttessé. A művelődési ház ve­zetői mindent megtesznek, hogy mentesít­senek a szervezési gondok alól, így lassan az lesz a feladatom, hogy a próbákon be­áll jak a kör közepére és tanítsam a fiata­lokat. — A költségvetésünk bár évről évre nö­vekszik —, jórészt a fenntartásra elegendő. Űj ruhák, felszerelések vásárlására nem futja. Támogatást ugyan több szerv is szó­ba hozott, eddig ezek még nem futottak be. Legalább két-három új garnitúra ruhára lenne szükség, hogy a különböző hazai és külföldi fellépéseinken méltóképpen képvi­selhessük a szabolcsi népitánckultúrát. Megkedvelik-e a szabolcsiak az orszá­gosan mind népszerűbbé váló tánchá­zakat? — Nemrég jártam a fővárosban, az el­ső kerületi művelődési házban, ahol az asz­faltról bejött fiatalok ropták a széki, szat­mári, méhkeréki, palatkai és a borsodi tánc­rendet. Abban a körteremben, ahol a ko­rábbiakban a Fonográf együttes adott mű­sort, zsúfolt nézőtér előtt. Érdekes módon a fővárosban már szinte meggyökeresedett a táncházmozgalom, nálunk még nem. Remélem, 77-ben el fogjuk érni, hogy a táncházakat a megyében, Nyíregyházán js jobban megkedvelik, s úgy lesz, mint a fővá­rosban, hogy hetekkel előre elkél a jegy, olyan nagy az igény. A Nem neheztel-e a család a sok-sok távol ^ töltött este miatt? — A két gyermekem részben ott nőtt fel az Irodaház nagytermében. A feleségem, amikor délutáni műszakos volt, lementünk felvittük a babakocsit, a harmadik emeletre, és, amíg folyt a próba, ott volt a gyermek is. Ma már ezen a korszakon túljutottunk. A fiam már első gimnazista és az együttes tagja. A kislányom pedig alig várja, hogy az lehessen. A feleségem pedig külső szimpa­tizáns. Köszönjük az interjút. Páll Géza ^Vasárnapiul l INTERJÚ J e

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents