Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-05 / 3. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. január 5. Nyolcszáz diák úszni tanul A nyíregyházi 110-es sz. ipari szakmunkásképző intézet elsőéves tanulói hasznosan töltik el az elkövetkező heteket. Az intézet huszonnégy első osztályának mintegy nyolcszáz tanulója január 3. és 26. között úszásoktatásban vesz részt. Az „úszó diákokat” az intézet autóbusza szállítja a sóstói uszodába, ahol öt testnevelő tanár tanítja meg őket úszni. Az intézet testnevelő tanárainak munkáját segíti, hogy a már úszni tudók is asszisztálnak a még „járatlanok” oktatásában. A Szovjetunió sportkapcsolatai Az 1976-os esztendőben a Szovjetunió tovább szélesítette és erősítette nemzetközi sportkapcsolatait az öt kontinens országaival — így nyilatkozott a TASZSZ szovjet hírügynökségnek Borisz Gromov, a Szovjetunió minisztertanácsa mellett működő sportbizottság nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetőhelyettese. A számok mindennél ékesebben beszélnek. Tavaly több mint 1000 delegáció, 10 000 sportember látogatott a szocialista országokból a Szovjetunióba, illetve a Szovjetunióból a baráti szocialista országokba. A Szovjetunió tovább szélesítette — mintegy 10 százalékkal — a nyugateurópai és az észak-amerikai országokkal kiépített sportkapcsolatait, s jelentős segítséget nyújtott a latin-amerikai, az ázsiai és az afrikai országoknak. Jelenleg 25 országban dolgoznak szovjet edzők. Borisz Gromov végül azt hangsúlyozta, hogy az új esztendőben még tovább szélesedik a külfölddel való kapcsolat. A Szovjetunió minden segítséget megad a Lake Placi-i téli és a moszkvai nyári olimpia leendő résztvevőinek... EZ TS SPORT ISMÉT JUAHTORENA A Prensa Latina kubai hírügynökség széles körű szavazás után idén is meghirdette a legjobb latin-amerikai sportolók „abszolút” sorrendjét. Az első helyre — amint az várható volt — a kubai Alberto Juantorena került, aki Montrealban a 400 és a 800 méteres síkfutásban is győzött. A jamaicai Don Guarrie, a 200 m-es síkfutás arany- és a 100 méter ezüstérmese lett a második. A 3. helyet a kubai Teo- filo Stevenson szerezte meg, aki München után Montrealban is első lett a nehézsúlyú ökölvívók között. A hideg idő, a közelmúltban lehullott hő a téli sport sok örömét kínálta a gyerekeknek. S a vidám — szórakozásnak, játéknak is beillő — sportoláshoz nem kellenek szuperlétesítmények. Elég három vállalkozó szellemű gyerek — mint képünk is bizonyítja — és egy szánkó. A lelkes kutyus meg csak fokozza a mulatságot. Jutalom a minőségért Két sportegyesület elmúlt évi atlétikai teljesítményéről Az atlétikai szakosztályok értékelésekor döntően esik latba, hogy hány, minősítést elért versenyzővel rendelkeznek. Nem csupán a rangsorban elfoglalt jobb helyezés szempontjából jön jól az atlétikai szakosztályoknak, hogy milyen minősítésű versenyzőik vannak. A különböző szintű fokozatokért — anyagi támogatásban is mérhető — jutalompontokat kapnak az egyesületek. Á jó eredmény pontot ér Hasznos lehet röviden ismertetni, hogy a különféle minősítési szintekért mennyi jutalompontot „szedhetnek” össze a versenyzők. Talán kevesen tudják, hogy a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címért 35, az I. osztályú felnőtt minősítésért 20, a fiatalkorú aranyjelvényes szintért pedig 16 pont jár. A világversenyeken elért helyezésekért külön is „jól fizet” a Magyar Atlétikai Szövetség. A felnőtt magyar bajnokság pontjainak többségét kapja a versenyző egyesülete. Példaként említjük, hogy Erdélyiné Szabó Ildikónak a montreali olimpián elért 5. helyezése 75 pontot jelentett az NYVSC- nek. A minősítési szintek elérése eredményekhez kötött. Az érdemes sportoló megtisztelő címet atlétikában például olimpiai játékokon elért 4- 6., vagy Európa-bajnokságon elért 2-3. helyezés után lehet megszerezni. Illetve az Eu- rópa-ranglista legalább 20. helyezésének megfelelő eredménnyel. Hol rendezik a téli játékokat 1984-ben ? Elképzelhető, hogy Svédország, Norvégia és Finnország a közeljövőben együttesen kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, az 1984-es téli játékok rendezésének jogát — jelentette be Stockholmban Rolf Rämgard, az 1960-as, Squaw Valleyben megrendezett téli olimpia 39 km-es versenyének ezüstérmese, akit a svéd olimpiai bizottság az „olimpiai összefogás” tervének kidolgozásával és a tárgyalásokkal megbízott. Az egykori síző azt is nyilvánosságra hozta, hogyan osztanák fel egymás között az érdekelt országok az olimpiai sportágakat: Svédország: jégkorong, műkorcsolya, alpesi sízés, bob és szánkózás. Norvégia: gyorskorcsolyázás, biatlon és síugrás középsáncon. Finnország: északi sízés és síugrás nagysáncon. Ezek után nézzük megyénk két vezető atlétikai szakosztálya — az NYVSC és a Nyíregyházi Sportiskola — versenyzőinek magasabb- minősítést jelentő teljesítményeit. Az NYVSC felnőtt versenyzői közül érdemes sportolói címet Erdélyiné Szabó Ildikó szerzett a montreali olimpián távolugrásban elért 5. helyével (657 cm), valamint a 666 cm-es országos csúcs beállításával is. E mellett I. osztályú szintet teljesített 100 m-en 11,5 mp-cel, 200 m-en 23,4 mp-cel, valamint ötpróbában 4467 ponttal.' Felnőtt I. osztályú szintet teljesített a múlt évben Kiss József is aki maratoni futásban 2 óra 19:23,0 perces teljesítményt ért el, valamint Pokrovenszky József az 50 km-es gyaloglásban, 4 óra 34:37,4 perces idővel. Á derékhad Az NYVSC atlétái közül a felnőtt II. osztályú szintet — melynek eléréséért is keményen meg kell dolgozni — a következő huszonhárom versenyző érte el a különböző számokban: Fessler Zsuzsa, Juhász Zoltán, Lippa Ilona, Nagy Katalin, Petrika Ibolya, Lukács Zsuzsa, Suhaj Margit, Tomasovszky Ágnes, Velancsics Katalin, Borbély István, Bálint László, Deák Géza, Kovács Attila, Gulyás János, Kosa János, Losonczi László, Pödör Pál, Szemeti Gyula, Szoboszlai Péter, Vass László, Szilinszki Pál, Novák István és Hédi Csaba. Kilenc aranyjelvényes fiatal A vasutas sportegyesület atlétikai szakosztályában a fiatalok is letették „névjegyüket”. Tudni kell, hogy az ifjúsági korú versenyzők nem minősíthetők felnőtt I., II. vagy III. osztályú versenyzőnek. Számukra az arany, ezüst, illetve bronz fokozatú minősítés megszerzésére van lehetőség. Az NYVSC fiataljai közül az aranyjelvényes szintet a következők teljesítették: Árendás Menyhért (400 m gát) 56,0 mp. Gyarmati Mihály (800 m) 1:56,8 p. Májer József (3000 m) 8:35,6 p. Merkoszki András (2000 m akadály) 6:05,6 p. Bakosi Béla (hármasugrás) 15,74 m. Tölgyes István (súlylökés, 6 kg-mos szerrel) 16,00 m. He- vessy Tibor (gerelyhajítás) 63,52 m. Az utánpótlás bázisa Az NYVSC utánpótlását biztosító Nyíregyházi Sportiskola — immár évek óta — jó nevelő egyesületnek bizonyul. A sportiskola tehetséges fiataljai közül a múlt évben a következő négy atj léta érte el az aranyjelvényes szintet: Zamóczai Klára (ötpróba) 4092 pont. Ko- leszár Éva (600 m) 1:39,2 perc. Venczellák Zsuzsa (négypróba) 2825 pont. Mezősi László (ötpróba) 3082 pont. A sportiskolás atléták közül ezüstjelvényes szintet huszonnégy, bronzjelvényest pedig negyvennyolc versenyző teljesített. A négy aranyjelvényes atléta, valamint az ezüst- és bronzjelvényesek nagy száma rendkívül sokat igér az A-kategóriás nyíregyházi atlétikai szakosztály jövője számára. (b. i.) KOSSUTH RADIO 8,27: Szocialista brigádok akadémiája. — 9,12: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,27: Margaret Tynes és Ferruccio Tagliavini énekel. — 10,05: A rendíthetetlen ólomkatona. Andersen meséje. — 10,30: Ide nekem az oroszlánt is! — 10,45: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalokat énekel. — 11,00: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. XH. rész. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Béládi Miklós könyvszemléje. — 13,30: Boross Lajos népi zenekara játszik. — 14,00: Százszorszép Klub. — 14,15: Bartók zongoraműveiből. — 14,32: Fáklyavivők. I. rész. — 15,10: Iskolarádió. — 15,50: Polkák fúvószenekarra. — 16,10: Egy csongrádi nótafa: Nógrádi Ferenc. — 16,20: Uj operalemezeinkből. — 17,07: Szovjet export — 1977. — 17,32: Klasszikus operettekből. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Kovács Apollónia nótákat énekel. — 20,17: A venetói szólisták hangversenye az 1976. évi salzburgi ünnepi játékokon. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A dzsessz világa. — 23,30: Prokofjev: f-moll szonáta. — 0,10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8,05: Három tavasz. Részletek Lajtai Lajos—Szenes Iván— Kellér Dezső—Békeffi István operettjéből. — 8,33: Könnyűzene Lengyelországból, az NDK- ból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Bulgáriából. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,33: A Szabó család. (Ism.) — 12,00: A francia sanzon nagy előadói. — 12,33: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: Hivatalból felmentve. — 18,10: Téli jeges napok dalaiból, táncaiból. — 18,33: Az 1976-os opelei fesztivál legsikeresebb dalai. — 19,03: Barátom Bun- bury. Részletek Natschinski zenés játékából. — 19,30: Böngészde az elmúlt hónap zenei eseményeiből. — 20,33: Kíváncsiak klubja. — 21,25: A Magyar Rádió sanzonbemutatója. (Ism.) — 22,05: Máté Péter és a Neoton együttes felvételeiből. — 22,33: Erkel operáiból. — 23,20: Balogh Albert népi zenekara <játszik. 3. MŰSOR: 14,05: Zenekari muzsika. — 15,20: Balettzene operákból. — 16,03: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 16,50: A Moszkvai Fiiharmonikus Zenekar és a Jurlov Akadémia Énekkar Szviridov-hangverse- nye a moszkvai rádióban. — 18,05: Uj magyar zene a rádióban. — _ 19,13: Msztyiszlav Rosztropovics és Vasso Dovetzi felvételeiből. — 20,25: Magnósok, figyelem! — 21,10: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. — 22,30: Zenei panoráma. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Műsorismertetés, hírek, lapszemle. — 17,05: A Debreceni Népi Együttes műsorából. — 17,10: Filmkritika. — 17,15: A Corvina együttes felvételei. — 17,25: „Húszon innen, húszon túl...” — 17,05: A hagyományos dzsessz mesterei. — 18,00: Északtiszántúli krónika. — 18,15: Csárdáskirálynő. Részletek. — 18,27—18,30: Hírösszefoglaló, mű- sorelőzetes. MAGYAR TV — 9,40: Delta. (Színes!) Tudományos híradó. (Ism.) — 10,05: Négy keréken Indiáig. NSZK- útirajzfilm-sorozat. I. rész: Egy expedíció elindul. (Ism.) — 10,30: A szerelem és Mr. Lewisham. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. IV/2. rész. (Ism.) — 11,15: Akik nem tették le a fegyvert. Magyarul beszélő NDK-tévéfilmsorozat. V/2. rész. (Ism.) — 12,20: Fő a feje. Vetélkedőműsor. L Sport. (Ism.) — 14,30: Mindenki iskolája. (Ism.) 1. Földrajz. A föld és a világegyetem. — 15,05: 1. Biológia. Élő és élettelen. — 15,40: 2. Biológia. Sejtek, szövetek, szervek. — 16,43: Hírek. — 16,50: ÄS így tovább ... Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. 2—4. és 6—8. osztály. Geometria. I. rész. — 17,45: Mi történik a lábaink alatt? Svéd kisfilm. — 18,15: Lehetne 9 millió tonnával töb&? Az eocénprogram a megvalósulás útján. III/l. rész. — 18,45: Szépen, jól magyarul... — 18,55: STOP! (Színes!) Közlekedj okosan! — 19,00: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,05: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. (Színes!) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) Tévétorna. — 19,30: Tvhíradó. — 20,00: A szerző persze őrült. (Színes!) Réz Adám műsora G. B. Shawról. — 21,05: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában. — 21,30: Zene, zene, zene... Körkép. — 22,30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18,23: A Magyar Televízió szabadegyeteme. (Színes!) „A változó világegyetem konzultációs adása.” (Ism.) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Nomád tuareg kislány voltam. (Színes!) Belga dokumentumfilm. — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Hat húron pendülünk. Gitáriskola kezdőknek. 10. rész. — 21,45: Csehov: 6-os számú kórterem. Tévéfilm. (16 éven felülieknek!) SZLOVÁK TV 8,45: Tv-híradó. — 9,00: Isko- latevé. — 9,35: Gyermekműsor. — 10,35: Iskolatévé. — 10,55: A fehér királynő futása. Szovjet film. — 15,30: Iskolatévé. — 16,00: Természetvédelem. — 16,30: Tv-híradó. - 17,10: Ifjú szemmel» 17,55: Autó-motor revű. — 18,25: Teljesítették feladataikat. Riportfilm. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Sorsdöntő lövések. Az NDK televízió filmje. — 20,55: Fúvószene. — 21,25: A rendőrség nyomoz. — 21,30: Tv-hír- udó. — 22,00: Tehetségkutatás. ROMAN TV 15,30: Német nyelvoktatás. — 16,05: Iskolások enciklopédiája. — 16,30: Dalok. — 16,55: Hírek. — 17,00: Képzőművészet. — 17,20: Növényekről — állatokról. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,35: Rivaldafény. Angol film Charlie Chaplin főszereplésével. — 21,20: Népdalok. 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: MIÉRT ÖLNEK MEG EGY BlRÖT? Ek.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: PÉNTEK 13. (La- tabár-show). Ek.: 4, 6 és 8 óra. Mátészalka: ÜDÜLÖK. 20%- kal felemelt helyárral! Kisvárda: Művészfilmnap. SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK. 9,34: Idősebbek is elkezdhe- Nyírbátor: Művészfilmnap. tik. Tévétorna. (Színes!) (Ism.) LINA ESKÜVŐJE. A világ sportja A France-Football francia labdarúgó szaklap az 1976. évi eredmények alapján elkészítette az európai válogatottak rangsorát. A francia újság szakírói az NSZK együttesét tették az élre, amelynek összeredmé- nye öt győzelem és két döntetlen volt. Nem szenvedett tehát vereséget Helmut Schön csapata. A 2. helyre az Európa-baj- nok Csehszlovákia került négy győzelemmel, hat döntetlennel és egy vereséggel, míg a 3—5. helyet az NDK (4—3—0), Hollandia (4—1—1) és Magyarország (5—5—0) fog. lalja el. Az angliai Hastingsban az 5. fordulóval folytatódott a nemzetközi sakkverseny amelyen a magyar Faragó ezúttal a norvég Zwaig ellen mérkőzött és döntetlen eredményt ért el. Az első helyet a szovjet Romanyisin foglalja el, aki legutóbb az angol Whi- teley ellen győzött, mögötte honfitársa Szmiszlov következik 3 ponttal és egy függőjátszmával. a harmadik-negyedik helyet Faragó és Zwaig 3 pontos teljesítménynyel foglalja el. Adorján az 5., akinek a találkozója a jugoszláv Vukcsevics ellen betegsége miatt elmaradt, így pontjainak száma — 2 — sem változott.' II Keletfflagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM : 25 059 HU ISSN 0133—2058 .snranfi FILM RÁDIÓ